Madridban 80 ezren gyűlhettek össze, de több másik városban is tiltakozások voltak. A konzervatív Néppárt új választások kiírását követeli.
Az RTL úgy tudja, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota stabil, a Semmelweis Egyetem traumatológiáján ápolják őket.
A műsorvezető nem jelent meg időben a híradó stúdiójában, a kora esti műsort másnak kellett vezetnie.
A számítások szerint 2024 márciusában éghet el a légkörben.
A magyar válogatott csapatkapitányát csak a 93. percben cserélték le a Brentford ellen.
A volt NATO-főtitkár Ukrajna felvételét javasolja a jelenlegi területeivel. A brit védelmi minisztérium szerint a wagneresek jelentős része az orosz nemzeti gárda alá került.
Kimba egy cirkuszból szökött meg, a lakosokat arra kérték, maradjanak otthonaikban. Végül hétórányi hajsza után sikerült elkábítani az állatot.
Nagyot hajrázott a Liverpool, de 3-2-re kikapott Toulouse-ban az Európa-liga negyedik körében.
Az MVM indoklása szerint a fűtési időszak kezdete eltolódott, így a számlák azonos fogyasztás mellett is nagyobb arányban tartalmazhatnak versenypiaci árat, mint tavaly ilyenkor.
A Voxban is politizáló Alejo Vidal-Quadras volt korábban a konzervatív Néppárt (PP) katalóniai elnöke és az Európai Parlament alelnöke is. Stabil az állapota.