Egyre kiterjedtebb a nagy orosz–ukrán drónháború

„Amikor 2014-ben először kerültem a frontra, nem tudtam, mi a fene az a drón, és különben is, egy igazi férfi puskát hord a vállán, és maga néz szembe az ellenséggel. Hát igen… azóta idősebb és bölcsebb is lettem”

– a Wall Street Journal haditudósítójának nyilatkozó ukrán célmegjelölő vallomása akár az egész ukrán haderőről is szólhatna. Ukrajna ugyanis katonai drónok nélkül vágott bele a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista erők elleni 2014-15-ös harcokba, de a soha el nem hamvadó konfliktus második, 2022-es felvonására már komoly drónflottával és drónstratégiával készült fel. Mindeközben Oroszország a hadviselés több más területéhez hasonlóan drónfronton is csak lassan zárkózott fel.

Az elmúlt évek fegyveres konfliktusai alapján már a háború elején előre lehetett bocsátani (és mi előre is bocsátottuk), hogy a drónhadviselés kulcsszerepet fog játszani Ukrajnában is. Az elmúlt több mint hét hónap alatt a távirányítású repülőeszközök felhasználási területei folyamatosan bővültek, azonban közben a légvédelmek is egyre hatékonyabban semlegesítik őket, így

mindkét oldalt óriási drónéhség mardossa, melyet már a boltok polcairól besöpört civil drónok sem elégítenek ki.

A drónok nem csak a gerillaháborúban teljesítettek jól

Mindenek előtt érdemes előrebocsátani, ahogy a háború aktuális történéseivel kapcsolatban is mindig óvatosan kell fogalmaznunk, úgy a különböző fegyverek számáról, felhasználásáról és valódi hatékonyságáról szóló beszámolókat is fenntartásokkal kell kezelni.

A drónhadviselés legelső sikerei Ukrajnához köthetők, melynek török Bayraktar TB-2-es csapásmérő drónjai elévülhetetlen szerepet játszottak a Kijevet fenyegető orosz páncélososzlopok megállításában. Azonban annak ellenére, hogy a drónokról a háborús videók rendszeres nézőinek a mai napig leginkább a fedezékekben cigarettázgató orosz katonák feje tetejére pottyantott bombák juthatnak eszébe,

a drónok legfontosabb feladata már a háború elejétől kezdve a felderítés.

Amint az oroszok a háború első fázisának kudarca után Kelet-Ukrajnára összpontosították figyelmüket és haderejüket, a drónok lettek az előrenyomulást egyengető tüzérségi tűzhenger szemei és fülei, Ukrajna pedig például a drónokkal zavarta meg az orosz légvédelmet a Moszkva cirkáló elsüllyesztése előtt.

Az orosz katonai stratégiának évek óta szerves részét képezik a felderítő drónok. Nyugati becslések szerint a háború előtt Oroszország mintegy 1500-2000 darabosra tehető drónflottája többségét közepes méretű felderítő és célmegjelölő típusok tették ki, mint az Eleron-3SV és az Orlan-10, melyekkel az operátorok nemcsak a 2014-15-ös kelet-ukrajnai harcokban, hanem az új orosz fegyverek relatíve stresszmentes kísérleti terepének számító szíriai polgárháborúban is harci tapasztalatokat szerezhettek.

A célmegjelölő drónok nagyságrendekkel csökkentették a tüzérségi csapások (vagy ami Oroszország esetében szintén fontos, a légitámadások) célpontjainak azonosításához és helymeghatározásához szükséges időt, szakértői becslések szerint az Orlan-10-esek célmegjelölésével

20-30 perc helyett alig 3-5 percre van szükség a tüzérségi csapás előkészítéséhez.

A felderítő drónok közben ugyancsak nagyságrendekkel csökkentették a felderítéshez szükséges véráldozatot – régebben a felderítést a frontok (azaz a légvédelem) fölé küldött repülőkről, helikopterekről vagy a célpont közelébe óvakodó egységek útján végezték –, bár a rövid hatótávolságú drónok kezelőszemélyzete gyakran a frontvonalakhoz veszélyes közelségbe kénytelen települni.

Annak ellenére, hogy Oroszország Líbiában vagy Szíriában közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a csapásmérő drónok hatékonyságáról, csak 2019-től állította hadrendbe az első nagyobb, irányított föld–levegő rakéták hordozására alkalmas drónját, a Kronstadt Oriont. Ugyan a haderőfejlesztési program már 2014-ben 9 milliárd dollárnyi rubelt szánt egy 500 darabos drónflotta felállítására, az Ukrajna elleni agressziókra válaszul hozott nyugati szankciók – konkrétan a hadiiparban felhasználható elektronikai és optikai eszközök exportkorlátozásai – rettentően lelassították a megvalósítást, így az orosz vezérkar valószínűleg csak néhány tucatnyi csapásmérő drónnal számolhatott az invázió kezdeténél.

Az újabb szankcióknak köszönhetően beálló félvezető- és csiphiány pedig komoly csapást mért az Orion továbbfejlesztett változatainak, a Heliosznak és a Sziriusznak a sorozatgyártására. Nem véletlen, hogy

Oroszország a hiány betömködésére a nyár elején Irántól rendelt meg több száz felderítő- és csapásmérő drónt,

melyek az amerikai hírszerzés állításaival ellentétben a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – egyébként amerikai rendszereket alkalmazó – légvédelmét is ki tudták játszani alkalmanként.

Ukrajna 2014 óta nemcsak több száz hazai fejlesztésű felderítő drónt – az A1-SM Fury és a Leleka-100-as típusokból – állított hadrendbe, hanem hatékonyan integrálta a TB2-es csapásmérő drónokat is, melyekből Törökország a háború kezdete óta újabb 50 darabot szállított le. Ukrajna nincs teljesen a saját gyártókapacitására vagy valutatartalékaira (a nagy csapásmérő drónok több millió dollárba kerülnek) utalva, mivel Lengyelországtól és az Egyesült Államoktól is több száz, egyszeri használatra alkalmas, ún. „kamikázedrónt” kapott – köztük 121 csúcskategóriás, éjszaka is felhasználható, hatórás repülési ideje miatt célpontjaira türelmesen várakozó Phoenix Ghostot.

Az USA ezenkívül már hónapokkal ezelőtt ígéretet tett arra, hogy a csapásmérő drónok ősanyjának számító Predator továbbfejlesztett változatából, a nyolc Hellfire irányított levegő–föld rakétájának köszönhetően brutális tűzerővel rendelkező Grey Eagle-ből is leszállít néhány darabot, ez az ígéret azonban egyelőre nem valósult meg.

A drónok katonai jelentőségére utalhat az, hogy a Herszon visszafoglalására indított ukrán offenzíva előtt a kijevi vezetés egyik tagja azt mondta, a leapadt készletek feltöltésére eredetileg 200 katonai drón beszerzéséről hoztak döntést, de tízszer ennyire lesz szükség.

A drónbeszerzések finanszírozására a kormány külföldi és belföldi támogatói kampányokat is indított, az Eurovíziós dalfesztiválon győztes ukrán Kalush Orchestra is három ukrán PD-2-es drón megvásárlására fordította az ezüst mikrofon elárverezéséből befolyt pénzt. A külön műfajjá váló „dronation” nemcsak azt jelzi, hogy milyen nagy szüksége van Ukrajnának a drónokra, hanem azt is, hogy a drón az ország honvédelmi erőfeszítéseinek szimbólumává vált.

Hullanak a drónok, mint a legyek

A drónhadviselés felfutásával párhuzamosan megfigyelhető a drónelhárítási eszközök hatékonyságának javulása is. A drónok többsége eleve meglehetősen lassú, rosszul manőverező és sérülékeny eszköz, a katonai drónok fogytával a boltok polcairól begyűjtött vagy az AliExpressen vásárolt néhány ezer dolláros kínai típusok (a népszerű Mugin-5-ös típus Ukrajnába vagy Oroszországba történő szállítását gyártója le is állította) pedig különösen azok. Jellemző, hogy a kelet-ukrajnai harcok során egy ukrán drón átlagos élettartamát a hatékony orosz elhárításnak köszönhetően alig egy hétre becsülték.

Azonban az embereket és hadianyagot nem kímélő, már hét hónapja tartó háború során Oroszország drónflottájának nagy része is odaveszhetett (erről konkrét adatok azonban nincsenek), Ukrajna pedig valószínűleg már kifogyott a TB2-es csapásmérő drónokból, és inkább a katonai- vagy kereskedelmi kamikázedrónjaira hagyatkozik; egyes, a Krím félsziget orosz célpontjai elleni augusztusi támadásokat is apró, kereskedelmi típusokból átalakított, 15-20 kilós robbanószerkezetet célba juttató drónrajok számlájára írják, és valószínűleg az előző bekezdésben említett PD-2-es típusok robbanthattak fel Novosahtyinszk olajfinomítóját is.

A drónok elleni egyik fő ellenszer az elektronikus zavarás és manipuláció; az erre szolgáló eszközök zajkeltéssel fojtják el az operátor jeleit, vagy fals utasításokat táplálnak a vezérlőrendszerbe. És ami még veszedelmesebb, egyes ilyen zavarórendszerek az operátor helyszínét is képesek azonosítani, melyre azután előszeretettel mérnek csapást a drónok által zargatott erők.

Különösen háború előrehaladtával a drónflotta egyre nagyobb részét kitevő barkácsdrónok védtelenek az elektronikus eszközökkel szemben (ezeket még az orosz Stupor elektromágneses puskához hasonló kézifegyverekkel is le lehet szedni); ezért is van óriási jelentősége annak, hogy a harcoló felek milyen mennyiségben és minőségben jutnak hozzá kifejezetten katonai célokra fejlesztett drónokhoz.

Azonban a haditechnikai fejlesztések háborújában nincs fegyverszünet; minden ellenlépésre jön az ellenlépés semlegesítését célzó húzás.

A modern ukrán és nyugati drónok például már rendelkeznek olyan üzemmódokkal, mellyel semlegesíteni lehet a zavarást (például a külső beavatkozás észlelése esetén történő azonnali kommunikációs csatornaváltással), ráadásul az Egyesült Államok az ukrán légierőnek a nyáron csendben leszállított néhány olyan levegő–föld rakétát (HARM), melyet kifejezetten a légvédelem alapját képező lokátorok befogására és megsemmisítésére fejlesztettek ki.

Szakértők azt is feltételezik, hogy Ukrajnát az elmúlt években a NATO valószínűleg a legkorszerűbb elektronikai hadviselési eszközökkel is felszerelhette (ezt azonban az orosz csapatmozgásokról lényegében percről percre tudósító felderítési információk átjátszásához hasonlóan nem verik nagydobra); legalábbis erről árulkodnak a harcoló felek által elfogott drónokról szóló posztok. Miközben az ukrán csapatok sokszor lényegében sértetlen orosz eszközöket mutatnak be (ami a drón meghekkelésére utal), az oroszok csak az ukrán drónok darabjaival tudnak büszkélkedni, mivel azokat csak hagyományos légvédelmi eszközökkel – például légvédelmi rakétákkal, ami óriási pazarlás – tudják leszedni.