Brutális élelmiszerválságot hoz az orosz–ukrán háború

• Az oroszok a spájzban vannak, bezárt Európa éléskamrája, a globális élelmezési rendszerben is megkerülhetetlen szerepet betöltő Ukrajna.
• Az ország mezőgazdasága évek óta jelentős konfliktusforrás, nemzetközi szervezetek és különféle érdekcsoportok is megpróbálták rátenni a kezüket az ukrán agrárpolitikára.
• Az orosz–ukrán háború miatti tömeges éhezés elkerülhetetlennek látszik Afrikában és a Közel-Keleten, az élelmiszerhiány könnyen társadalmi feszültségeket, lázadásokat, újabb politikai-gazdasági konfliktusokat hozhat a közeljövőben.
• Az élelmiszerárak emelkedése Európát sem kerüli el; az is lehet, hogy visszasírjuk még azt az inflációt, amit most nyögünk.
• A világ élelmiszer-ellátó rendszere nem készült fel a jelenlegi sokkra, de azért van pár tennivaló, ami enyhítheti a krízist.

2020. február 6. csütörtöki napra esett. Az ukrán parlament előtt több százan tüntettek. Nem lett volna példa nélküli, ha a dühös tömeg egy része nekiront a rendőröknek, de azon a téli csütörtökön nem a parlament előtt dulakodó tüntetők kerültek a hírekbe, hanem azok az országgyűlési képviselők, akik az épületen belül rontottak egymásnak.

Volodimir Zelenszkij regnáló elnök pártjának körülbelül 15 képviselője és a korábbi kormányfő, Julija Timosenko pártjának képviselői kezdtek lökdösődni egymással. Az ellenzéki képviselők a szónoki emelvényt próbálták elállni a kormánypártiak elől, hogy ezzel akadályozzák a törvényhozás munkáját. A cél egyértelmű volt: látványos akcióval akarták kifejezni, hogy nem értenek egyet az éppen akkor tárgyalt törvénytervezettel. Miközben az ellenzéki frakció tagjai a pulpitusra rohantak, egy harmadik párt képviselője azt kiabálta, hogy „ukrán földet eladni bűncselekmény”, de a dulakodásból már inkább kimaradt.

Az ukrajnai mezőgazdaság egyik legnagyobb horderejű kérdéséről volt szó, de az ukrán agrárszektor globális jelentősége miatt nem túlzás, ha azt mondjuk: a földtörvény képében az egész bolygó élelmiszer-ellátásának egyik legfontosabb ügyét tárgyalták ekkor a kijevi országgyűlésben. A tervezet körül akkor már hosszú hónapok óta egyre mélyült a konfliktus, de hosszú huzavona után a kormánynak végül sikerült átnyomnia a reformot a parlamenten, a hevesen tiltakozó ellenzékiek nélkül is megvolt a többség a törvény megszavazásához, amellyel felmérések szerint az ukránok többsége sem értett egyet.

Zelenszkij a társadalmi ellenállás, parlamenti dulakodás, gazdatüntetések ellenére sem mondott le az ukrán földpiac létrehozásáról. Méghozzá azért nem, mert az ukrán elnöknek valójában ebben a kérdésben nem igazán volt mozgástere.

Érdemes felidézni, hogy a 2014-es ukrán forradalom, amely halálos összecsapásokhoz és végül Viktor Janukovics elnök hivatalból való elmozdításához vezetett, éppen abból indult ki, hogy elutasította az EU társulási megállapodását, amely tovább nyitotta volna a kereskedelmet, és integrálta volna Ukrajnát az Európai Unióba. A megállapodást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 17 milliárd dolláros kölcsönéhez kötötték. Ehelyett Janukovics egy 15 milliárd dollár értékű orosz segélycsomagot választott, plusz 33 százalékos orosz földgázkedvezményt. A nemzetközi pénzintézetekkel való kapcsolat gyorsan megváltozott a 2014. február végén hatalomra került EU-párti kormány alatt, amely 2014 májusában a több milliárd dolláros IMF-csomagot támogatta. A Krím orosz annektálása és a donbaszi felkelés orosz támogatása is Ukrajna geogazdasági és geopolitikai orientációjának megváltozásához vezetett.

A 2014-es, Euromajdan forradalom után a nyugati érdekzónához való közeledés jelentősen felgyorsult, és ebben a nemzetközi finanszírozás jelentős szerepet játszott. Orosz hitel híján a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz kezdett közeledni az ukrán gazdaságpolitika. A nyugati tanácsadók egyik legnagyobb követelése pedig az volt Ukrajnával szemben az elmúlt években, hogy liberalizálja a földpiacot. (2018-ban „Strasbourg”, azaz az Emberi Jogok Európai Bírósága is arról határozott, hogy a moratórium sérti a földtulajdonosok jogait.)

Az „Európa éléskamrájának” is nevezett volt szovjet ország mintegy 32,5 millió hektár szántóterülettel rendelkezik, ez majdnem kétszerese az uniós mezőgazdasági óriásnak számító Franciaország földjeinek. A privatizáció mellett azzal érveltek, hogy a reform után létrejövő liberalizált mezőgazdasági szektor minden bizonnyal képes a gazdasági növekedést segíteni, a kritikusok viszont erre rendre azt válaszolták, hogy hiába nő a GDP, ha nincs semmi garancia arra, hogy a gazdasági haszonból nem csak néhány vagyonos, tőkeerős agráripari multicég vagy helyi oligarcha részesül majd.

Ukrajna 60 millió hektáros teljes földterületének 55 százaléka szántóföld, ami a legmagasabb arány Európában, nem csoda, hogy évtizedek óta állandó politikai csatározások szóltak arról, hogy mit kellene tenni a hihetetlenül értékes földekkel, mi legyen a nemzeti agrárstratégia. A Szovjetunió összeomlása után az egyik legellentmondásosabb kérdés a földek eladására vonatkozó tiltás volt. A moratórium célja az volt, hogy megakadályozza, hogy a földtulajdont néhány kiválasztott uralja, de a valóságban pontosan ez történt.

A Szovjetunió 1990-es évek elején bekövetkezett összeomlását követően az újonnan függetlenné vált Ukrajna földreformot hajtott végre, amelynek célja a kolhozrendszer felszámolása és a földek parasztok közötti felosztása volt, megalapozva ezzel a magángazdaság fejlődését. Ám 2001-ben, tartva a földpiac elindításának lehetséges következményeitől, az ukrán parlament (a Verhovna Rada) moratóriumot vezetett be a mezőgazdasági földterületek adásvételére. A moratóriumot azóta tízszer hosszabbították meg.

A 2001-es földreform során ukrán falusiak milliói kaptak kisebb (átlagosan 4 hektáros) földterületeket, amelyek korábban állami vagy termelőszövetkezeti tulajdonban voltak a Szovjetunió időszakában. A befektetők azonban rájöttek, hogy bérleti szerződésekkel megkerülhetik a moratórium földeladásra vonatkozó tilalmát, a falusiak pedig kénytelenek voltak nekik potom pénzekért bérbe adni földjeiket, mivel a tőkehiány és a parcellák széttagoltsága miatt ők maguk nem tudták megművelni a földet gazdaságosan.

Emiatt idővel a kicsi, szétaprózott birtokrendszer, mint egy sokdarabos puzzle darabkái, végül a tőkeerős befektetők ellenőrzése alá került, jellemzően agrárholdingok formájában. Többezernyi, hivatalosan kistermelői tulajdonban lévő földdarabkákból hoztak létre a nagyipari mezőgazdasági termelésre ideális, óriás birtokhálózatokat. Ezek az agrárholdingok és más befolyásos agráripari vállalatok a szoros politikai kapcsolataikat és a méretükből adódó hitelképességüket kihasználva jutottak földterülethez és szereztek ellenőrzést a földek felett. Mindez végül az ország független történelmének egyik legdrámaibb földkoncentráció-növekedéséhez vezetett. Oligarchák játszóterévé vált az ukrán mezőgazdaság.

Zelenszkij egyik fő reformprogramja ugyanis annak a földreformnak a megvalósítása volt, ami miatt a cikk elején részletezett parlamenti dulakodás kitört. Ezt a legutóbbi 8 milliárd dolláros IMF-program feltételévé tették. A tiltakozások ellenére 2020 márciusában, a Covid-válság közepette elfogadták a jogszabályt, ami annyiban már kompromisszumos volt, hogy 200 ezerről 10 ezer hektárra csökkentették az egy ember által megvásárolható földterület maximális mennyiségét. A másik nagyon vitatott kérdés a reform körül az volt, hogy engedélyezni kell-e a külföldiek földvásárlását. Zelenszkij eredetileg azt tervezte, hogy engedélyezi, de a tiltakozások és a politikai támogatottság hiánya miatt rákényszerült, hogy elnapolja a döntést, és végül úgy határozott, hogy népszavazást írnak ki a külföldiek földszerzésének kérdésében. Ez azért tűnt időhúzásnak, mert az eredménye előre borítékolható volt: a közvélemény-kutatások szerint az ukránok jelentős többsége, több mint 80 százaléka ellenzi a külföldieknek történő földeladást.

Általában véve a moratórium feloldásával kapcsolatos politikai attitűdök helyzetfüggőnek minősíthetők. Az ellenzéki pártok, megértve a kérdés ingadozását a választók körében, hajlamosak lassítani a moratórium feloldását, de hatalomra kerülve (nem utolsósorban a hitelezők nyomása miatt) a földpiac megnyitása mellett szállnak síkra. A földkérdés régóta fontos kérdés a választók számára, hasonlóan a nyelvkérdéshez vagy a nemzeti emlékezés kultúrájához. Gyökerei az ukrán történelembe nyúlnak vissza, amikor a túlélés a földtulajdontól függött. Az elmúlt két évtized politikai pályájával együtt napjainkban a „föld” és „eladás” szavak érzelmek viharát váltják ki a választópolgárok különböző rétegeiben. A témát aktívan kihasználják az ukrán nacionalisták, akik a földeladást a nemzeti érdekek elárulásaként értelmezik – a „nemzeti vagyon” külföldiekre való átruházásaként.

A külföldiek felé történő piacosítás kérdése ugyan a levegőben lógott, de az adásvételi moratórium megszűnt. A Zelenszkij-kormány 28 év után feloldotta az ukrán földek adásvételi tilalmát, földprivatizációba kezdett, valamint lehetővé tette a termőföldek vásárlását Ukrajnán kívüli gazdasági szereplők számára is.

A termőföld-kereskedelem liberalizációja és több millió hektár állami birtok privatizációja Ukrajnában minden bizonnyal politikai öngyilkossággal ért volna fel, ha Oroszország nem indít totális háborút. A Putyin hadseregének is karakánul beszólogató népvezér figurája viszont hamar újra népszerűvé tette Zelenszkijt, pedig előtte egyáltalán nem számított ritkának az a vélemény, hogy a kormánya kiárusítja az országot, a földbirtokok adásvételi tilalma nélkül az ukrán kistermelőket hamar kiszorítják a nemzetközi agráripari óriásvállalatok. Aztán Oroszország megtámadta Ukrajnát, így 2022-ben nemhogy nem lett nyitottabb az ukrán mezőgazdasági szektor a nemzetközi szereplők felé, hanem épp ellenkezőleg, hirtelen levágták a globális kereskedelmi láncokról. Ukrajna több élelmiszer exportját is betiltotta az év végéig.

Egy március 9-én kiadott kormányrendelet szerint a gabonafélék közül rozst, árpát, hajdinát, kölest, illetve cukrot és húst sem lehet exportálni az országból. A cél az ukrán lakosság ellátásának biztosítása, ez azonban együtt jár azzal, hogy közben más országok élelmiszer-biztonsága veszélybe került. Ukrajna önmagában is óriási mezőgazdasági exportőr, de a súlyos gazdasági szankciókat elszenvedő Oroszországgal együtt még sokkolóbb a két háborús fél élelmiszerpiaci jelentősége, az egész világ gabonaexportjának harmada ebből a két országból származik. Az ENSZ közlése szerint a háborús felek a bolygó árpájának 19 százalékát termelik meg, de az összes learatott búza 14 százaléka is Oroszországból vagy Ukrajnából származik, ahogy a teljes globális kukoricaellátás 4 százaléka is.

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, a világ legnagyobb árpatermesztője, a világ legnagyobb cukorrépa-termesztője, a világ legnagyobb műtrágyaexportőre és a világ legnagyobb földgázexportőre (a földgáz a műtrágyagyártás legfontosabb alapanyaga), az orosz oldalon pedig támogatóként ott van még az a Belarusz, ami a világ ötödik és Európa második legnagyobb műtrágyaexportőre.

A Közel-Kelet Intézet tanulmánya szerint a háborúval az eleve élelmiszerválsággal küzdő egyiptomi gazdaság egész léte került veszélybe: az egyiptomi mezőgazdaság maximum a fogyasztási szükségletek felét tudja belföldről biztosítani, ezért Kairó rettentően rászorult a kedvezményes importgabonára. Az észak-afrikai országba beérkező gabona 85 százaléka Oroszországból, illetve Ukrajnából érkezik. A 2021-es infláció már eleve nehéz helyzetbe hozta a kairói kormányt, a háború pedig fenntarthatatlan helyzetet eredményezhet: mivel az ukrajnai kikötők már leálltak, az országnak új források után kell néznie, aminek jelentős extra költségei lehetnek. Ha pedig a háború eszkalálódása miatt az orosz kikötők is leállnak, annak katasztrofális következményei lehetnek az elemzés szerint, a kenyérvásárlásra biztosított állami források ugyanis már jelenleg is az ország költségvetésének két százalékát teszik ki.

A búzaimportra szoruló országok a jelenlegi helyzetben valószínűleg hatalmas felvásárlásba kezdenek, ami további inflációs nyomással, azonnali és hirtelen emelkedő világpiaci árakkal jár. Egyiptom, Törökország, Banglades és Irán a világ legnagyobb búzaimportőrei, szükségletük több mint 60 százaléka Oroszországból és Ukrajnából érkezik, de Libanon, Tunézia, Jemen, Líbia és Pakisztán is nagymértékben támaszkodik a két ország búzaellátására.

A napraforgóolaj és más alternatív olajok szintén bizonytalanul lesznek elérhetőek a globális kereskedelemben. A nagy napraforgóolaj-importőröknek, köztük Indiának, az Európai Uniónak, Kínának, Iránnak és Törökországnak sürgősen új beszállítókat kell keresnie, különben kénytelenek lesznek másfajta növényi olajokra átszokni, például a pálma-, szója- és repceolajra, amelyek után megélénkülhet a kereslet, és ezzel együtt a világpiaci árak is emelkedni fognak, ami újabb, továbbgyűrűző inflációs nyomást jelent.

Később jelentkező – de elkerülhetetlenül bekövetkező – ellátási válsághoz vezet majd az is, hogy számos európai és közép-ázsiai ország műtrágyaellátásának jelentős része is oroszországi forrástól függ. A műtrágya hiányát Magyarország agrárszektora is meg fogja érezni. Bige László, a magyar műtrágyakirály máris megkongatta a vészharangokat, a Nitrogénművek márciusban leállította a gyárait: Bige összesen több mint 700 főt foglalkoztató cége a megemelkedő világpiaci gázár miatt kénytelen volt felfüggeszteni a termelését (április elején aztán újraindult a gyártás). A háború miatti gázárrobbanás miatt más meghatározó európai termelők is hasonlóképpen döntöttek.

Európa és Észak-Amerika egy olyan agrárélelmiszer- és globális árukereskedelmi rendszerbe ágyazódik, amely nagymértékben függ a fű és a növények növekedéséhez szükséges műtrágyáktól, a műtrágya előállításához használt fosszilis tüzelőanyagtól (gáz), valamint az állati takarmányoktól és a bioüzemanyagokhoz használt növényektől. Egyelőre nem látszik, hogy mikor, hogyan szüntethető meg ez az ellátási probléma, az ipari mezőgazdaság egyik legfontosabb vegyipari alapanyagát érintő hiány az ENSZ közleménye szerint kitarthat akár 2023-ig is. Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor mindez azt jelenti, hogy drágul a kaja. De miért akarnánk egyszerűen fogalmazni ebben a helyzetben? Történelmi, apokaliptikus idők ezek az élelmiszerpiac szempontjából.

Pár hónapja a Telexen külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy mi a jó ég történik a mezőgazdaságban, érdemes azt is elolvasnia annak, akit érdekel, hogy történelmi távlatban olcsóbb lesz-e a kenyér, és miért nem. A cikk megjelenésekor éppen tízéves rekordra emelkedtek az élelmiszerárak, amit azzal emeltünk ki, hogy „amikor legutóbb ilyen drága volt az ennivaló, forradalmak törtek ki”. A mostani, még erőteljesebb inflációs időszakra viszont már ilyen hasonlatok sincsenek.

2020 második fele óta stabilan és gyorsan emelkedik az élelmiszerek világpiaci ára, idén februárban történelmi csúcsot értek el. A FAO élelmiszerár-indexe (FFPI) átlagosan 140,7 pontot ért el 2022 februárjában, ami 20,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A poszt-Covid gazdasági elakadások, keresleti és kínálati problémák, emelkedő energiaárak, szállítási költségek, valamint a kikötői fennakadások mellett mostantól az orosz–ukrán hadiállapot is tovább tolja az élelmiszer-inflációt.

A Reuters hírügynökség az APK-Inform mezőgazdasági elemző és tanácsadó cég előrejelzésére hivatkozva közölte, Ukrajna 2022-es gabonatermelése várhatóan 54,6 százalékkal, 38,9 millió tonnára zuhan amiatt, hogy a háború következtében jelentősen csökken a vetésterület. A jelentés szerint az idei betakarítástól a jövő évi aratásig terjedő időszakban bonyolított export 32 százalékkal, majdnem 30 millió tonnára eshet vissza. Ezen belül az ukrán kivitel mindössze 10 millió tonna búzát és 19 millió tonna kukoricát jelentene, ami a szokásos mennyiség töredéke. A napraforgómag-termés is hasonló lesz: 42 százalékkal, 9,6 millió tonnára csökkenhet 2022-ben.

Az agrár szektort érintő beruházásokkal foglalkozó ENSZ-ügynökség, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) tömeges éhezéstől és a társadalmi-geopolitikai feszültségek további fokozódásától tart, főleg az élelmiszerválság következő szakaszában leginkább érintett, szegényebb régiókban. A szervezet becslése szerint az orosz–ukrán konfliktuszónákban termelik meg a világ összes kalóriájának 12 százalékát.

Kees Huizinga, Ukrajnában élő holland gazdálkodó szerint: „Ha az ukrán gazdák nem kezdik el hamarosan a termelési szezont, hatalmas krízis alakulhat ki az élelem biztosítását illetően. Ha az ukrán élelemtermelés összeomlik, a búza ára akár meg is duplázódhat.” A földművelő egy 1100 főt számláló termelői szövetkezet tagja, amely az ország búzatermelésének kicsivel kevesebb mint 10 százalékáért felelős. Az ukrán termelőknek a háború fizikai hatásán túl annak mezőgazdaságra gyakorolt befolyásával is számolniuk kell majd, amikor az idei nyári termésért küzdenek a talajkezeléshez szükséges eszközök hiánya közepette. A termés mennyisége és így áttételesen a világ globális élelmiszer-ellátása is attól függ, meddig tart majd a háború, és meddig tartják vissza az exportálást, illetve hogy mennyire sikerül termelni a háború sújtotta ország termőföldjein.

A Center for Global Development (CGD) nevű kutatóintézet szerint a háború világpiaci hatása miatt 40 millió ember csúszhat le mélyszegénységbe. Legutóbb 2010-ben volt a mostanihoz fogható élelmiszerár-emelkedés, akkor 44 millióval nőtt a mélyszegénységben élők száma, ami hozzájárult az arab tavasz néven elhíresült, több országot érintő forradalmi hullám kitöréséhez. Szíriában és Líbiában ezekből a felkelésekből polgárháború lett, a szomszédos Irakban pedig életre hívták a rengeteg pusztítást hozó Iszlám Államot. 2015-re a konfliktusok által kiváltott menekültválság globálissá vált, és Európa-szerte jobboldali populista lázadást indított el, amely többek között a brexit felé taszította az Egyesült Királyságot, muníciót adott az amerikai Donald Trumpnak elnökválasztási kampányához, szélsőjobboldal felé tolta a magyar kormányt.

A jelenlegi élelmiszerválság súlyossága attól is függ, hogy más országok miképp reagálnak az orosz–ukrán mezőgazdasági exportcikkek eltűnésére. Félő, hogy az élelmiszerválságról szóló előrejelzések miatt a háborúban nem érintett gabonatermelő országok is leállítják a mezőgazdasági hiánycikkek értékesítését, és inkább belföldön tartalékolnak, ez azonban további világpiaci hiányhoz és további áremelkedéshez, globális ellátási nehézségekhez vezetne. A CGD elemzése ennek mentén intő példaként emelte ki, hogy a magyar kormány már március elején betiltotta a gabonaexportot: „Magyarország azonnali kiviteli tilalmat rendelt el, ami tipikus példája annak, hogy mi az, amit nem szabad csinálni, de szerencsére ennek még csak kicsi hatása lesz a világpiacra.”

Viszont fontos, hogy más, főleg a nagyobb, komolyabb exporttal rendelkező országok ne kövessék a magyar példát. Az amerikai kutatócég szerint hamarabb mérséklődik a válság, amennyiben a globális kereskedelmet nem akadályozzák, mert az emelkedő világpiaci árak arra ösztönzik az agrárpiaci szereplőket, hogy többlettermeléssel betöltsék az orosz–ukrán régió kiesésével járó hiányt; és hasonlóan lényeges lenne, hogy az Oroszországot sújtó gazdasági szankciókat ne terjesszék ki az élelmiszerekre és a műtrágyára.

Az ENSZ tavaly mintegy 1,4 millió tonna búzát vásárolt Ukrajnától és Oroszországtól a szegényebb országok ellátására. Ezekre az exportokra is mind-mind súlyos hatással lesz a háború. A nemzetközi szervezet előrejelzése szerint hiába vannak történelmi csúcson az élelmiszer- és takarmányárak, akár újabb 20 százalékos drágulás is jöhet az ukrajnai konfliktus miatt.

A FAO előrejelzése szerint Ukrajnában az őszi gabonafélék, kukorica és napraforgó termesztésére használt táblák 20-30 százalékát nem vetik be vagy nem takarítják be. Azt egyelőre megtippelni sem lehet, hogy mindez meddig tart, és a válság időtartamától és súlyosságától függően pontosan milyen súlyos következményekkel jár majd a globális élelmezési rendszerünkre. Bárhogyan is alakul a jövő, egy dolog egészen biztosan igaz marad, hiszen igaz volt a háború előtt is: ha az ukrán búzamezők mesélni tudnának, a világrendről mesélnének.