Leáll a Nitrogénművek a brutális gázár miatt

2022. március 10. – 18:07

Másolás

Vágólapra másolva

Leállítja ammóniatermelését, és néhány napon belül a műtrágyagyártást is a Nitrogénművek Zrt. Bige László összesen több, mint 700 főt foglalkoztató cége a megemelkedő világpiaci gázár miatt kénytelen átmeneti időre felfüggeszteni a termelését. A háború miatti gázárrobbanás miatt más meghatározó európai termelők is hasonlóképpen döntöttek.

A péti Nitrogénművek szerdán jelentette be az ammóniatermelés leállítását. „Az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar gazdaságban. A
földgázárak több mint megduplázódtak, és az energiaellátás biztonságának kockázata is felmerült” – írta a Bige Zoltán tulajdonában álló cég, de kormányzati döntések okozta kockázatokat, például a gabona exportkorlátozást is megemlítették.

A fő ok azonban egyértelműen a gázár. Az ammóniatermelés energiaintenzív műfaj, de a nitrogén alapú műtrágyagyártásban is a gáz a meghatározó tényező. A termelők költségeinek durván a négyötödét a földgáz teszi ki normál időszakban is, de az európai gázpiacon az elmúlt egy évben tízszeres áremelkedés volt.

Bige Zoltán a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta, hogy az ammóniatermelés után a műtrágyagyártást is kénytelenek néhány napon belül leállítani.

Az elmúlt hónapokban hazai agrárpolitikusok azzal vádolták Bigét, hogy a magas műtrágyaárakért ő a felelős, de ez csak része volt egy általánosabb politkai támadásnak a 12. leggazdagabb magyar ellen, akit közben a főügyészség is megvádolt, és börtönbüntetést kért rá hűtlen kezelés miatt.

Az itthon felhasznált műtrágya 60 százaléka a Nitrogénművekből származik, de a cég európai szinten is tényező. A termelés felfüggesztését közleményükben a jelen piaci környezetben elkerülhetetlennek nevezik. Az elmúlt napokban hasonló döntést hozott, illetve készül hozni több más európai műtrágyagyártó is. A norvég Yara az olaszországi Ferrarában és a francia kikötővárosban, Le Havre-ban működő üzemében is leállította szerdán a termelését, és az osztrák Borealis is bejelentette a termeléscsökkentést.

A várható műtrágyahiány, illetve az emiatt megugró árak miatt kisebb hozamokkal és tovább emelkedő élelmiszerárakkal érdemes számolni, ami a háború miatt már eleve aggasztó gabonapiaci helyzetre rakódik rá. Emiatt több ország fontolgatja gabonaexport-tilalom bevezetését, ilyen döntést hozott múlt pénteken a magyar kormány is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!