Vádemelés Bige László ügyében: börtönt, pénzbüntetést, közügyektől eltiltást kér az ügyészség a milliárdosra

2021. október 11. – 14:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hűtlen kezeléssel vádol egy vállalkozót és öt munkatársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A vád szerint 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. A közlemény alapján sejthető volt, hogy Bige László milliárdosról lehet szó, ezért megkerestük Bige ügyvédjét, Zamecsnik Pétert, aki megerősítette ezt, egyúttal nevetségesnek nevezte a vádakat.

A vádirat lényege szerint Bige műtrágyagyártó cégének (Nitrogénművek) termelése során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt.

Az ügyészség szerint ilyenkor Bige László utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt.

„Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest” – állítja a közlemény.

Az ügyészség arra jutott, hogy 2011–2016 között Bige megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át.

Így összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így az I. rendű vádlottnak, illetve egy alkalommal a vádlott azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség – áll a közleményben.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Bigére mint I. rendű vádlottra börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre és a karórára.

Bige László, az egyik leggazdagabb magyar kálváriája a hatóságokkal évek óta tart. A kacifántos ügyekben számos fejlemény történt már, a leglátványosabb fordulat az volt, amikor tavaly ősszel őrizetbe vették a milliárdost amiatt az ügy miatt, amiben most a vádemelés is történt (a nyomozók szerint leértékelt műtrágyákkal ügyeskedett). Korábban megtörtént az is, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a Bige Holding szolnoki üzemében.

Bige László mindig azzal magyarázta a vizsgálatokat, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel. Őrizetbe vételekor azt kommunikálta a Nitrogénművek, hogy az eljárás a megfélemlítést szolgálja. Bige tavaly ősz óta házi őrizetben van, nyomkövetőt kell viselnie, így üzenget a kormánynak. Idén azzal kapott szélesebb publicitást, hogy megrendelt egy szokatlanul nagy mintás kutatást a jelenlegi magyar társadalmi-gazdasági helyzetről, amelyet átnyújtott az ellenzéknek. A hétvégén pedig azt nyilatkozta, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek kiváló emberek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!