Putyin katonai hadműveletet rendelt el Ukrajnában

2022. február 24. – 05:19

frissítve

Putyin katonai hadműveletet rendelt el Ukrajnában
Tankok hatolnak be a donyecki régióban található Mariupol városba 2022. február 24-én – Fotó: Carlos Barria / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el magyar idő szerint csütörtökön hajnali négy körül Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnában. Habár azt mondta, Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, szinte azonnal megkezdődtek a támadások.
  • A CNN élő adásában is lehetett hallani Kijevben a robbanásokat. Orosz csapatok szálltak partra Odesszában és Mariupolban, a rakétatámadások célpontjai voltak ukrán vadászgépek egy Kijev melletti repülőtéren.
  • Legalább hét erős légicsapás érte a Kijev külterületén lévő Vaszilkovszkij repülőteret, ahol az ukrán hadsereg vadászbombázóit tartják.
  • Az orosz hadsereg megerősítette, hogy a katonai repülőtereket és az ukrán fegyveres erők légvédelmi létesítményeit célozzák. Azt írják, a polgári lakosság nincs veszélyben.
  • Az ukrán külügyminiszter azt mondta magyar idő szerint hajnali fél 6-kor, hogy Putyin „épp most indította el az Ukrajna elleni teljes körű inváziót”.
  • Putyin felszólította a kelet-ukrajnai harci övezetben tartózkodó ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek vissza otthonaikba.
  • Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy rakétatámadás érte Ukrajnát és hadiállapotot vezet be az egész országban.
  • Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a háború a legrosszabb forgatókönyv.
  • A fejleményeket mostantól percről percre közvetítjük ebben a cikkben.

Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében – írja a CNN. Csütörtök hajnali televíziós beszédében az orosz elnök úgy fogalmazott, Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a demilitarizálására és „nácimentesítésére”. Putyin szerint a katonai művelet célja a helyi lakosság védelme, amely – mint fogalmazott – az elmúlt nyolc évben bántalmazást és „népirtást szenvedett el a kijevi rezsimtől”.

Az orosz elnök beszédében felszólította a kelet-ukrajnai harci övezetben tartózkodó ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek vissza otthonaikba.

Arra is figyelmeztette Ukrajnát, hogy minden vérontásért őket teszi felelőssé.

„A mai események nem azzal állnak összefüggésben, hogy meg szándékozzuk sérteni Ukrajna és az ukrán nép érdekeit, hanem azzal, hogy megvédjük magát Oroszországot azoktól, akik túszul ejtették Ukrajnát és megpróbálják felhasználni országunk és népe ellen” – fogalmazott Putyin az MTI tudósítása szerint.

Ukrán belügyminiszter: Rakétatámadások egy Kijev melletti repülőtér ellen

Nem sokkal a beszéd után orosz csapatok szálltak partra Odesszában és Mariupolban – írja a Guardian ukrán tisztviselőkre hivatkozva.

Később Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette, hogy rakétatámadás érte Ukrajnát.

Az ukrán belügyminisztérium a Telegramon azt írta, a rakétatámadások célpontjai ukrán vadászgépek voltak egy Kijev melletti repülőtéren.

Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat szerint tíz ukrán régió ellen indítottak támadásokat, elsősorban az ország keleti és déli részén. Legalább erős légicsapás érte a Kijev külterületén lévő Vaszilkovszkij repülőteret, ahol az ukrán hadsereg vadászbombázóit tartják, közölte a kijevi parancsnokság. Később azt írták, a légitámadások következtében Kijevben több lakóépületben is keletkeztek károk Személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett hír.

Ukrajna belügyminiszter-helyettese, Anton Gerascsenko is megerősítette, hogy megkezdődött az orosz invázió. A miniszter a hivatalos Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatában azt mondta: „Az invázió megkezdődött. Az imént rakétákat lőttek a katonai parancsnokságokra, repülőterekre, katonai raktárakra, Kijev, Harkiv, Dnyeper közelében.”

A külügyminiszter a Guardian tudósítása szerint azt mondta, „Putyin teljes körű inváziót indított Ukrajnában. Békés ukrán városokat támadnak az oroszok. Ukrajna meg fogja védeni magát és győzni fog. A világ megállíthatja és meg kell állítania Putyint. Most jött el a cselekvés ideje.”

Az ukrán külügyminiszter arra szólította fel a világot, hogy azonnal lépjen fel, mert most „Európa és a világ jövője a tét”. Egy ötpontos cselekvési tervet adott elő, ebben többek közt az oroszok elleni azonnali és pusztító erejű szankciók, Oroszország teljes elszigetelése áll, míg Ukrajna fegyvereket, felszereléseket, pénzt és humanitárius segítségnyújtást kér a világtól.

Putyin tévébeszéde után a CNN helyszíni stábjai robbanásokat hallottak Ukrajna több pontjáról, többek között a főváros, Kijev és Odessza városának közelében. A CNN élő adásában is lehetett hallani Kijevben a robbanásokat

A BBC helyszíni tudósítója megerősítette, hogy az első robbanások Kijevben hallatszottak nem sokkal hajnali öt után. Sajtóhírek szerint a támadás a repülőteret és a katonai parancsnokságot is érintheti, de ezt még nem erősítették meg.

Az orosz állami média, az RT tudósítása szerint Oroszország hamarosan részletesen ismerteti ukrajnai csapásmérési célpontjait. Ukrán katonai létesítményeket céloznak és találnak el az orosz precíziós fegyverek – közölte az RT szerint az orosz védelmi minisztérium. Az orosz hadsereg közleményében azt állítja, hogy nem ukrán városokat vettek célba a rakétatámadással. Azt írják, csak katonai repülőtereket, az ukrán fegyveres erők légvédelmi létesítményeit célozzák, és a polgári lakosság nincs veszélyben.

Közben a közösségi médiában is sorra jelennek meg a felvételek a robbanásokról. Ezt a felvételt Mariupolban készítették:

Biden egységes és határozott választ ígér

„Putyin szándékosan a háborút választotta, ami katasztrofális emberveszteséggel és emberi szenvedéssel fog járni” – reagált a bejelentésre Joe Biden. Az amerikai elnök közleményében leszögezte, hogy egyedül Oroszország felelős a támadás okozta halottakért és pusztításért, és azt ígérte, az USA, valamint szövetségesei egységesen és határozottan fognak válaszolni.

„A világ felelősségre fogja vonni Oroszországot”

- jelentette ki Biden.

A NATO főtitkára is rögtön elítélte Oroszország „meggondolatlan támadását”. Jens Stoltenberg Twitter-bejegyzésében azt írta, a támadás „rengeteg civil életét teszi kockára”. „Ez a nemzetközi jog súlyos megsértése, és komoly fenyegetést jelent az euroatlanti biztonságra” – tette hozzá.

„Az emberiség nevében: Vonja vissza csapatait Oroszországba!” Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára közvetlen kéréssel fordult Putyin orosz elnökhöz. Guterres – aki 2017 óta tölti be a főtitkári tisztséget – hozzátette, hogy a mai akció hivatali ideje legszomorúbb pillanata.

Szijjártó Péter: A háború a legrosszabb forgatókönyv

Facebook-oldalán reagált a támadás hírére a magyar külügyminiszter. „A háború a legrosszabb forgatókönyv. A feladat most, mint mindig a magyar emberek biztonságának garantálása. Kijevi nagykövetségünk működik, az Ukrajna területén tartózkodó magyarok számára rendelkezésre áll. A munkatársaim a helyszínen minden segítséget megadnak” – írja Szijjártó Péter.

Ursula von der Leyen a Twitteren azt írta, hogy az Európai Unió felelősségre fogja vonni Oroszországot az Ukrajnát ért indokolatlan támadásért. „Ezekben a sötét órákban gondolataink Ukrajnával és az ártatlan nőkkel, férfiakkal és gyerekekkel vannak, akiknek szembe kell nézniük ezzel az indokolatlan támadással, és féltik az életüket” – írta Von der Leyen a Twitteren. „A Kremlt felelősségre fogjuk vonni” – tette hozzá.

Liz Truss, az Egyesült Királyság külügyminisztere is reagált határozottan elítélte az orosz támadást. Twitter-oldalán azt írta, az Egyesült Királyság kiáll Ukrajna mellett, és nemzetközi partnereivel közös választ fog adni „erre a szörnyű agresszióra”.