Korlátozott, mégis példátlan tüntetéseket szült a zéró-Covid Kínában
2022. november 28. – 17:37
Régóta nem látott képsorok lepték el Kínából a külföldi közösségi oldalakat és az online médiát a hétvégén: számos kínai nagyvárosban jellemzően fiatalokból álló, néhány száz- vagy ezerfős tömegek vonultak utcára, hogy a Covid-19-járvány megfékezését célzó, végeláthatatlan lezárások és korlátozások, sőt egyes esetekben kifejezetten a rendszer ellen tiltakozzanak.
A Sanghajba és Pekingbe is elérő tiltakozások közvetlenül egy, több ezer kilométerrel odébb történt háztűz miatt indultak. A muszlim ujgur kisebbség elnyomásáról ismert Hszincsiang régió fővárosában, az augusztus óta a koronavírus terjedése miatt vesztegzár alatt álló Ürümcsiben ugyanis a hatóságok szerint tíz ember égett bent otthonában. A helyi lakosság körében sokan úgy vélték, hogy az áldozatok azért haltak meg, mert a hatóságok – a járványra hivatkozva – bezárták őket otthonukba, és nem tudtak elmenekülni a lángok elől (Kínában a mai napig bevett szokás, hogy rázárják az ajtót a karanténban lévőkre, vagy eltorlaszolják a kijáratot, hogy ne tudják elhagyni otthonukat). Bár ezt a pártállami média tagadta, sokan utcára vonultak Ürümcsiben és más hszincsiangi városokban, hogy a hatósági szigor feloldását követeljék.
Ugyan ennek hatására a helyi hatóságok bejelentették, hogy hétfőtől elkezdik lazítani a karanténszabályokat, az ürümcsi háztűz miatt több más városban is megemlékezések, majd a megemlékezésekből tüntetések kerekedtek.
Sanghaj központjában az Ürümcsi úton gyűlt össze pár száz, egyesek szerint ezer fős tömeg, de voltak demonstrációk a pekingi utcákon és elitegyetemeken is, valamint Csengtuban, Vuhanban, Nankingban és Hszianban. A megmozdulásokon jellemzően néhány száz fős csoportok követelték a korlátozások feloldását, egyes szereplők a rendszert és Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfőt is ekézték.
A tüntetések nem a semmiből jöttek, a közel három éve tartó járvány lezárásokkal, kijárási és utazási korlátozásokkal, szigorú karanténnal való kezelése, illetve az ahhoz köthető gazdasági nehézségek, ellátási problémák és vélhetően a pszichés fáradtság az utóbbi hónapokban több helyen vezetett kisebb-nagyobb összetűzésekhez egyetemektől iPhone-gyárakig.
Ebben a helyzetben jött az ürümcsi tűz, amely a jelek szerint sokak számára a végső cérna volt. Ugyan a néhány százfős tömegek egyelőre nem jelentenek semmilyen komolyabb kihívást a hatalom számára,
az mégis példátlan, hogy a kínai utcákon ilyen nyíltan gyalázzák a Kínai Kommunista Pártot és a központi vezetést.
A tüntetések jelzik, hogy közel kétévnyi bezártság gazdasági és társadalmi költségei nőnek, és a jobban szituált városi fiatalság egyes tagjait még a várhatóan drákói hatósági fellépés sem riasztja vissza. Egyúttal arra is rávilágítanak, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) által a kínai rendszer – a hanyatló Nyugattal szembeni – felsőbbrendűségének jelképeként hangoztatott járványkezelési módszer egyre nehezebben tartható, miközben annak elhagyása politikai és közegészségügyi szempontból is kockázatos.
Kicsit eresztettek, aztán mégsem
A “dinamikus zéró-Covid-politika” keretében a helyi terjedést minimálisra próbálták csökkenteni, ezt pedig az emberi kontaktus drákói korlátozásával akarták elérni. A Covid-19 lokális terjedése esetén gyakran már néhány tucat pozitív eset után vesztegzár alá vonták az illetők háztömbjét, nagyobb esetszámnál egész városrészeket is. Emellett a fertőzöttekkel közeli kapcsolatba kerülő kontaktok és novemberig a kontaktok kontaktjai is tíznapos karanténra voltak ítélve, a járvány terjedése esetén pedig sokmilliós városokat teszteltek végig, a gócpontokban akár néhány naponta ellenőrizték az egész lakosságot.
A külföldi utazás esetén szintén karantént írtak elő (oltottságtól és teszteredménytől függetlenül), a belföldi utazást, de még a boltok és szolgáltatások használatát is mobiltelefonos “egészségügyi kód” felmutatásához kötötték, amely az ember lakhelye/tartózkodási helye, illetve kontaktjai “veszélyessége” alapján jelezte, hogy az illető fertőzésveszélyt jelent-e.
November elején a kínai kormány “húszpontos terve” egyebek mellett tízről nyolc napra csökkentette a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő és az országba külföldről érkező embereknek előírt karanténidőszakot, lazábbra vette a pozitív esetek kontaktkutatását (a kontaktok kontaktjait már nem kutatják fel és nem küldik karanténba), visszafogta a tömeges tesztelést. Egyes városok, például Peking felhagytak vagy ritkítottak a tömeges tesztelésen. Az üzleti élet – és a jelek szerint a kínai társadalom – számos szereplője azt remélte, hogy lassan Kínában is elindul a nyitás.
Az Oxfordi Egyetem kutatóinak hatósági szigort mérő indexe szerint bár novemberben lazult a kínai helyzet, Magyarországon, Németországban vagy Japánban legutóbb 2021 elején voltak hasonló intézkedések, mint most Kínában – a jelenlegi összehasonlításban pedig világszinten is egyedi a kínai helyzet.
A lazítás ugyanakkor természetesen növekvő esetszámhoz vezetett, amire a hatóságok kis hezitálás után ismét az emberek mozgásának aktívabb korlátozásával és a tömeges tesztelés visszahozásával reagáltak.
A japán Nomura pénzügyi cég elemzése szerint november végén a kínai gazdasági teljesítmény ötödét adó terület állt korlátozások alatt, a Bloomberg adatgyűjtése szerint a jobban érintett területeken – Pekingben, Kantonban, Csungkingban – a metrós utasok száma 70-90 százalékkal alacsonyabb volt, mint a járvány előtt, míg az autóforgalom 15-40 százalékkal esett.
Annak már korábban voltak jelei, hogy az idegek feszültek, és a zéró-Covid egyre nehezebben fenntartható.
- Kantonban november közepén az élelem hiányára panaszkodó emberek kitörtek a karanténból, fosztogatásba kezdtek és összecsaptak a rendőrökkel.
- Csengcsouban, a Foxconn nevű tajvani bérgyártó cég hatalmas, 200 ezer embert foglalkoztató iPhone-gyárában a járványhoz köthető kaotikus intézkedések és ellátási problémák miatt sokan október végén elszöktek a zárt rendszerben működő gyárból.
- Ugyanebben a gyárban november során egy bérvita miatt kerültek összetűzésbe a dolgozók az orvosi szkafanderbe öltözött biztonságiakkal. Az iPhone 14 piacra dobása miatt a Foxconn a termelés növelése érdekében új idénymunkásokat akart felvenni, de az utazási korlátozások megnehezítették a migráns munkaerő toborzását. A problémát áthidalandó a cég magasabb bért ígért, amit aztán később nem volt hajlandó kifizetni – mire a munkások tüntetni kezdtek. A Foxconn végül 10 ezer jüanos fizetséggel próbálta leszerelni az elégedetlenséget.
- A dolog egy súlyos jelképes erővel bíró mellékszála, hogy a tajvani Foxconn munkaerőhiányának enyhítése végett a helyi vezetés a Kínai Kommunista Párt alacsonyabb rendű kádereit küldte dolgozni a gyárba, hogy ne álljon le az iPhone-termelés, és az Apple magasan tudja tartani profitrátáját.
Egyes spekulációk szerint a feszültséghez az is hozzájárult, hogy a kínai nézők a katari futball-világbajnokság alatt a tévében szembesülhettek vele, hogy a világ maradék részén maszk nélküli tömegrendezvényeket tartanak. Hogy a spekuláció valós lehet, azt jelzi, hogy az utóbbi napokban a kínai közvetítésekből elkezdték kivágni a maszk nélküli közönséget közelről mutató vágóképeket.
És a helyzet visszásságához az olyan esetek is hozzájárultak, mint hogy a hétvégén a sanghaji maratonon 18 ezren, a hsziameni maratonon 28 ezren vettek részt, miközben sok helyen zár alatt volt a lakosság.
Nem példátlan, de mégis példátlan
Ebben a helyzetben jött az ürümcsi tűz, amelyet követően merőben szokatlan demonstrációk indultak Kína-szerte.
Kínában nem kifejezetten ritkák a kisebb megmozdulások. Egy 2006-os kormányzati jelentés például 87 ezer, Szun Li-ping, a Csinghua Egyetem professzora 2010-ben 180 ezer “tömegincidensről” számolt be, bár ez egy elég tág kategória, amibe minden kisebb atrocitást beleszámoltak. A tüntetéseket a kínai közösségi oldalakon követő külföldi kutatók nagyságrendileg évi ezer nagyobb tüntetést és 4-500 sztrájkot és munkaügyi demonstrációt regisztrálnak. Szintén jellemzőek a helyi ingatlan- és földhasználati vitákból fakadó helyi demonstrációk vagy a sporadikus diákmegmozdulások is.
A lokális ügyeket vagy munkaügyi és jóléti kérdéseket érintő, szétszórt és kisebb demonstrációkat a hatalom gyakran tolerálta, miután ezek korlátozott követelésekkel bírnak, nem jelentenek veszélyt a központi hatalomra, és nem a rendszer egésze ellen irányulnak – közben pedig jó eszközei a társadalmi gőz kieresztésének és a helyi káderek felelősségre vonásának. Bár az elődjeinél keménykezűbb Hszi Csin-ping pártfőtitkár 2012-es hatalomra jutása óta, és különösen az utóbbi három év korlátozásai és a járványhelyzet leple alatt növekvő társadalmi kontrollja fényében a demonstrációk száma csökkent, teljesen nem szűntek meg: korábban is voltak kisebb incidensek a drákói szigor miatt.
Ugyanakkor egyesek szerint a mostani helyzet merőben más a fentieknél. A rendszerellenes vagy az országos politikát bíráló, tágabb követeléseket (joguralom, sajtószabadság, stb.) megfogalmazó szervezkedést jellemzően igyekeznek írmagjában elfojtani (ennek mechanizmusairól itt írtunk részletesen). Ebből a szempontból a mostani helyzet nagyon más a korábbiaknál:
a tüntetők a korábbiaktól eltérően nem egy konkrét társadalmi csoport képviselői és nem egy konkrét lokális ügy vitte őket utcára, hanem egy társadalmilag vegyes csoport, akik általánosabb követeléseket fogalmaznak meg.
“Ez teszi a helyzete különösen érdekessé és potenciálisan fontossá és veszélyessé – írta William Hurst, a Cambridge Egyetem professzora. Hozzá hasonlóan Mary Gallagher, a Michigani Egyetem professzora úgy vélte, a mostani helyzet azért veszélyesebb a hatalomra nézve, mert “könnyebb egyesíteni az országszerte elszórt tüntetéseket a központi kormány egy szakpolitikai hibájával szemben, mint a (szakpolitika) végrehajtásának helyi hibáival szemben.”
Ezzel együtt a legtöbb elemző szerint egyelőre erős túlzás a korábbi idők nagyobb tüntetéshullámaihoz, például az 1989-es, Tienanmen téri vérengzéshez vezető demonstrációkhoz, vagy az 1976-os, szintén a pekingi főtéren kitört, a pártvezetés távozását követelő megmozdulásokhoz hasonlítani az egyelőre erősen korlátozott eseményeket. Hongkongban a kínai karhatalom ennél sokkal nagyobb társadalmi bázissal bíró és sokkal elszántabb tömeg ellenében is gond nélkül keresztül vitte akaratát. Általában is jellemző, hogy a világ autokráciáiban hiába egyre gyakoribbak a tüntetések, azok egyre ritkábban érnek célt.
Fehér lapért is elvisznek
A tüntetéseket belföldön természetesen cenzúrázták, és a kínai hatóságok régi szokásukhoz híven az arról beszámoló külföldi sajtót is igyekeztek korlátozni, a BBC újságíróját például Sanghajban összeverték és előállították. Még a külföldi felületeket is elérte a kínai ellenreakció, a Twitteren a hírek terjedését megakadályozandó a kínai bothadsereg lengén öltözött lányok fotóival spammelte szét a tüntetésekről szóló kínai hashtageket.
Ahogy a világ bármelyik tüntetése esetében, egyes alufólia-sisakos szereplők most is felvetették, hogy “ellenséges külföldi erők” szították a megmozdulásokat. Jellemző, hogy amikor valaki ezzel jött a pekingi tüntetőknek, elküldték a francba: “Milyen külföldi erők – Marx és Engels? A külföldi erők gyújtogattak Hszincsiangban? (...) Hozzá sem férhetünk a külföldi internethez, hogyan tudnánk kommunikálni a külföldi erőkkel?”
A tüntetésről szóló videók mégis képesek voltak terjedni. A tüntetők igyekeztek mindenféle trükkel – filterekkel, feliratokkal, a videókat lejátszó képernyőkről készült videók posztolásával – kicselezni a tiltott tartalmakat szűrő algoritmusokat, ami a jelek szerint bejött. A trükkök és a megosztások nagy száma fényében a cenzúra a hétvégén nem volt képes lépést tartani a videók terjedésével – bár ez vélhetően csak idő kérdése. Egy másik módszer, hogy a tiltakozók a lezárások vagy a kormány ellenzése helyett patrióta szlogeneket énekelnek és/vagy azt kiáltozzák, hogy több lezárást akarnak – a közönség természetesen érti, hogy itt a rendszer gúnyolásáról van szó.
A tüntetők közül sokan a cenzúrának és a kormány bírálatát büntető törvényeknek fityiszt mutatva – a 2020-as hongkongi tüntetésekhez hasonlóan – üres fehér lapot emeltek a magasba, ami azt jelképezi, hogy nem mondhatják ki, amit gondolnak.
A legmagasabban jegyzett kínai egyetemen, a pekingi Csinghuán egyes diákok a Friedmann-egyenlettel tiltakoztak, egyes vélemények szerint azért, mert Friedmann neve a szabadságra utal, mások szerint azért, mert az egyenlet az univerzum folyamatos tágulásáról szól, ami jelen esetben a nyitás jelképe lenne.
Sokszor persze ezek a módszerek sem segítenek. Bár a hétvégi megmozdulásokat nem verték szét, a hét elején elindultak a letartóztatások: a résztvevők azonosítását a kínai megfigyelőállam kiterjedtsége nagyban megkönnyíti. Hétfőn a korábbi tiltakozások helyszínein erősebb rendőri jelenlét volt jellemző, paravánokat vontak fel, és az üzleteket is bezáratták. A hétfő este komolyabb megmozdulások nélkül telt.
Mi a kiút?
Már tavaly ilyenkor is sok nyugati megmondóember felvetette, hogy ugyan a rendkívül alacsony kínai fertőzöttségi és halálozási adatok irigylésre méltók, nem világos, hogy a jelenlegi stratégiából milyen kiút vezet. Bár a napi 40 ezer hivatalos új fertőzött az 1,4 milliárdos lakosság fényében – nyugati szemmel – még mindig rettenetesen alacsony, de a korábbi várakozásokkal szemben a “zéró-Covid-politika” nem tudta teljesen elfojtani a vírust, a fertőzőbb variánsok megjelenésével pedig idén egyre komolyabb áron volt csak fenntartható.
A taktikát ugyanakkor nehéz elengedni. Az átoltottság különösen az idősek körében messze nem teljes, a 60 éven felülieknek harmada még nem kapta meg a harmadik oltást – ráadásul miután a nyugati mRNS-vakcinákat nem engedélyezték a kínai hatóságok, itt a valamivel alacsonyabb hatásosságú kínai vakcinákról van szó.
De még magasabb és hatásosabb átoltottság mellett is kétséges, hogy a kínai egészségügyi rendszer képes lenne kezelni a vírus eleresztését: a nyitás még a jóval fejlettebb Hongkongban, Tajvanon és Dél-Koreában is a halálozási adatok súlyos megugrásával járt. Egy tavaszi, a Nature folyóiratban megjelent tanulmányban kínai kutatók azt valószínűsítették, hogy az omikron szabadon engedése 1,5 millió halálos áldozattal járna, és az intenzív kezelésre szoruló betegek száma a kínai egészségügy kapacitásainak 16-szorosára rúgna.
Emellé jönnek a politikai költségek. A Kínai Kommunista Párt régóta hangoztatja, hogy a zéró-Covid a kínai nép győzelme a vírus felett, és Hszi Csin-ping az októberi pártkongresszuson is méltatta a stratégiát.
Miután a propaganda másfél éve azt nyomja, hogy a zéró-Covid az egyetlen helyes és felelősségteljes út, az arról való letérés pedig katasztrófát okoz, a feltételezések szerint nehezebb lenne elfogadtatni a társadalommal annak feladását.
Olyan spekulációk is vannak, amelyek szerint a történet ezen a pontján nem annyira a járványkezelésről, inkább a társadalom feletti kontroll szilárdításáról van szó. Ezt a nézetet hangoztatja például Desmond Shum, aki a kínai elit tagjából lett disszidens és Hszi Csin-ping egy hangos – és nem feltétlenül objektív – bírálója az utóbbi években (könyvéről itt írtunk részletesen). Ebben az esetben ugyanakkor szintén nehéz váltást várni.
A másik oldalról viszont a tüntetések jelzik, hogy a stratégia fenntartása egyre nehezebb, és a helyzetet az emberek idegrendszere és pénztárcája is megérzi. A kínai hatóságok és termelők igyekeztek biztosítani a gazdaság működését, a nagyobb gyárak járványkitörés esetén zárt rendszerben kezdtek működni, az ipart az állam most is támogatja. A helyzeten a nyugati kereslet ereje is sokat segített: a kínai kereskedelmi többlet a nyáron – dollárértéken – rekordokat döntött, júliusban meghaladta a havi száz milliárd dollárt. Bár az őszi hónapokra valamelyest mérséklődött, szeptember és október így is 85 milliárdos pluszt hozott.
Ugyanakkor a lezárások és korlátozások erősen megfogták a fogyasztást, és ezzel a gazdaság dinamizmusát. Idénre a kormány 5,5 százalékos növekedést várt, de a mostani állás alapján a 4 százalék is meglepetés lenne, ami európai szemmel nem rossz szám, ám Kínában – ahol az egy főre eső gazdasági teljesítmény vásárlóértéken alig több mint a magyar érték fele – ennél magasabb ütemhez vannak szokva a vállalatok és az emberek.
A kilátásokat rontja, hogy az amerikai és európai növekedés lassulása és az infláció elszabadulása visszafogta a nyugati keresletet, és ezzel a kínai exportot is: októberben már hajszálnyival alacsonyabb a kínai kivitel, mint tavaly ilyenkor. A kínai ingatlanpiac – a növekedés egy hagyományos húzóágazata – a nyár óta látványosan gyengélkedik, a lezárások terhei miatt az önkormányzatok anyagi helyzete is romlik.
Ezt pedig messze nem csak az amerikai imperializmus ügynökei hánytorgatják fel: kínai közgazdászok, üzletemberek és akadémikusok is nyíltan taglalják, hogy a jelenlegi Covid-stratégia nehezen összeegyeztethető a gazdasági növekedéssel, és irányváltásra lenne szükség.