Machiavelli is megirigyelné: a kommunista Kínában nincs érték, csak érdek

„Minket, kínaiakat gyerekkorunktól fogva egymás ellen hangolnak, mondván: csak az erős marad életben […] megtanuljuk, hogyan osszuk fel a világot ellenségekre és szövetségesekre – a szövetségek azonban ideiglenesek, a szövetségesek pedig feláldozhatók […] születésünk óta azt tanuljuk, hogy a cél szentesíti az eszközt. A párt uralma alatt országunk kegyetlen hellyé vált.”

Desmond Shum, a sanghaji születésű, de Amerikában tanult üzletember a magyarul most megjelenő Kínai rulett című önéletrajzi könyvében ír a Kínai Kommunista Párt mindent felölelő hatalmáról és korrupciójáról. Shum maga is tagja volt annak az újgazdag kasztnak, amelynek tagjai Kína gazdasági nyitása után nagy vagyonra tettek szert az 1990-es és a kétezres években, legfőképp politikai kapcsolataikat kihasználva. Történetei a kínai elit tagjairól így részletesek és hihetők lettek.

Feleségével, Whitney Duannal együtt a kínai társadalom legtetejére törtek, hogy aztán a változó politikai szeleknek következtében ugyanilyen nagyot bukjanak. Shum érezte a szerencse forgandóságát, és miután elvált feleségétől, Amerikába dobbantott: Whitney folytatta tevékenységét Kínában, majd 2017-ben szőrén-szálán eltűnt. Azóta sem került elő. (Erről a jelenségről részletesen írtunk többek között Jack Ma, egy időre eltűnt, majd előkerült milliárdos eseténél.)

Bár nekünk itt, Kelet-Európában, az „urambátyám” rendszerek földjén, Shum talán nem mond annyi újat, mint Nyugaton, ahol azonnal sztárrá vált, a könyvben így is megannyi tanulságot találunk.

Egyrészt első kézből mutatja be egy autokrata rendszer belső működését: ez pusztán leíró szempontból is értékes információkat tartalmaz, pláne egy olyan társadalmi rétegről, amelynek életébe külföldi nagyon ritkán pillanthat bele. Másrészt arra is rávilágít, milyen feloldhatatlan ellentétek állnak a kínai modellben. Nem lehet „kicsit” liberalizálni a társadalmat: a gazdasági liberalizáció (például a magántőke viszonylagos védelme) kéz a kézben jár az egyéni szabadságjogok iránti igénnyel.

Amikor viszont az egyre növekvő szabadságszellem már a hatalmat fenyegette, a párt keményen odacsapott: 1989-ben a Tienanmen téren tüntető diákok, Hszi Csin-ping elnök 2012-es hatalomra kerülése után pedig a kvázidemokratikus Hongkong és a Nyugat-barát elit érezte meg a Kommunista Párt erejét.

Kockázat nélkül nincs rizikó

A könyv tartalma miatt adta magát az első kérdés a szerzővel készített interjú során: érte-e akármilyen fenyegetés őt vagy a családját a könyv megjelenése óta?

Shum válasza egy határozott „nem” volt. Bár volt már arra példa, hogy ellenlábas szerzők egyszerűen eltűntek Kínában, Shumnak és családjának eddig még nem esett bántódása. Shum megjegyezte, hogy azért nem hülye, és nem sem Hongkongba (ahol a szülei laknak), sem Kínába nem látogat el. Sőt, a „Kína-barát” országoktól is ódzkodik, ennek megfelelően

Magyarországra sem tervez jönni a saját biztonsága érdekében.

Viszonylag kicsi az esélye annak, hogy baja esik Magyarországon, ám ez egy olyan rizikó, ami nem áll fel akkor, ha például Németországba menne, folytatta Shum. „Miért vállalnám ezt a kockázatot?”, tette fel a költői kérdést.

A könyvben újra és újra előjön a kockázat kérdése. Bevallása szerint a szerző egy szegény és bántalmazó háztartásban nőtt fel: apja gyakran verte, anyja soha nem volt vele elégedett. Keményen tanult, jeges vizű medencékben tanult meg úszni, és mindent megtett azért, hogy kitörjön társadalmi osztályából.

Az Egyesült Államokban tanult pénzügyet és számvitelt, de Kínába visszatérve nem igazán sikerült érvényesülnie. Szüleivel még gyerekkorában Hongkongba költözött, így sehol nem érezte otthon magát: Hongkongban nem volt elég helyi, a szárazföldi Kínában pedig túl nyugatinak számított.

Mindez drasztikusan megváltozott, amikor megismerte, majd elvette feleségül Whitney Duan kínai üzletasszonyt. A végtelenül intelligens és ambiciózus Whitney bevezette Shumot a kínai politikai elit világába, amelyben csakis a személyes kapcsolatokkal lehet előre jutni.

Az eredendően kockázatkerülő Shumot jól kiegészítette a merész Whitney, aki machiavellista szemlélettel rakta fel sakktáblájára a különböző minisztereket, tisztviselőket és hatalommal bíró párttagokat.

A cél mindig ugyanaz volt: személyes előnyt kovácsolni a humán tőkéből.

Idővel közösen az ország leggazdagabbjai közé tartoztak, bejárással a kínai miniszterelnökhöz, pártbizottsági tagokhoz, és a vörös arisztokrácia ifjú sarjaihoz.

Kultúrák között

Bár Shum Nyugaton tanult, felesége mellett rájött, hogy a világra éppen kinyíló Kínában ezekkel a személyes kapcsolatokkal, meg persze leleményességgel, hatalmasat lehet kaszálni. A Teng Hsziao-ping által levezényelt gazdasági reformokat nagyrészt folytatták utódjai, a Kínai Kommunista párt pedig a kétezres évek elejére már szövetségesként tekintett az egyre szélesedő szupergazdag elit rétegre.

A könyvben újra és újra előkerül a hatalom és a pénz természetes összefonódása. Shum többször kitér arra, hogy ez nem csak a legfontosabb pozícióknál igaz: egy egyszerű építési engedély megszerzéséhez is le kell kenyerezni a megfelelő osztályvezetőt. Ez gyanúsan hasonlít a kelet-európai (poszt)szocialista rendszerek működésére, így adja magát a kérdés, hogy a Shum által leírt kép nem lehet-e inkább rendszer-, mint kultúrafüggő.

A szerző erre kitérő választ adott. Azt elismerte, hogy az autokratikus rendszerek hasonlóan működhetnek, majd azt mondta, hogy a kommunista országokban csak a levegőbe beszélnek, amikor azt mondják, hogy egyenlőség van. Az igaz, hogy nem a pénz dönt el dolgokat, de ezt egyszerűen lecserélték politikai hatalomra. Úgy látja,

„egy kapitalista gazdaságban a piac diktál, míg egy szocialista gazdaságban a politika. Egy autokrata országban pedig a politikai hatalom a társadalom egészére kiterjed.”

Végül arra jutott, hogy Kína abban különbözik a hasonlóan autokrata országoktól, mint Oroszország, Venezuela vagy az általa itt is említett Magyarország, hogy a párt keze mindenhova elér. A Kínai Kommunista Párt egyszerűen a társadalom egészét kívánja kontrollálni, mondta Shum.

Fényes jövő

Shum szerint a Kínai Kommunista Párt minden cselekedetének az a célja, hogy saját hatalmát bebetonozza és meghosszabbítsa, lehetőleg az örökkévalóságig. A társadalom atomizálása, az állampolgárok egymás ellen uszítása (például azzal, hogy támogatják a „gyanús viselkedések” feljelentését), a párt iránti végtelen lojalitás kialakítása: mind-mind a szabadság letörését szolgálják.

Egy ilyen társadalomban pedig az ember nem bízhat senkiben, csak a legközelebbi rokoni és baráti kapcsolataiban.

Ezért tartja a szárazföldi Kína életveszélyesnek Tajvan függetlenségét. Shum úgy látja, hogy Tajvan léte önmagában kérdőjelezi meg a kínai modellt, hiszen élő példája annak, hogy etnikai és kulturális értelemben is kínai emberek hogyan tudnak működtetni egy stabil, nyugati típusú demokráciát. Szerinte Hongkongot is hasonló okok miatt kellett megzabolázni, és Vlagyimir Putyin orosz elnökről is azt tartják, a „testvérország” Ukrajna demokratizálódását veszélyesnek tartotta a saját hatalma szempontjából.

A szerző meglehetősen borúlátó a jövőt tekintve. A könyvben megjegyzi, alapvető hiba volt a Nyugattól, hogy azt hitte, gazdasági liberalizáció útján meg lehet változtatni a Kommunista Párt működését. Szerinte a párt legitimációja egyrészt Mao Ce-tung polgárháborús győzelmén, másrészt a Nyugat sikertelenségén alapszik. Kína így mindig érdekelt lesz a nyugati országok bukásában.

Eszerint Hszi Csi-ping alatt tehát Kína nem azért lett asszertívabb a külpolitikájában, mert abban bízik, hogy a kínai modellt átveszik máshol. Épp ellenkezőleg, a polgárháború távolodásával egyre kevésbé tudnak hivatkozni a fegyverrel megszerzett hatalom legitimációjára, így a Nyugat bukása elengedhetetlen számukra.

A két rendszer, a két modell Shum szerint nem létezhet békésen együtt.

A szerző azt a tévhitet is el kívánja oszlatni, hogy vér nélkül meg lehet dönteni a kínai rezsimet. A könyvben szereplő üzletembereken, üzletasszonyokon és politikusokon keresztül mutatja be, mi történik azzal, aki átlép egy határt, vagy csak útban van az éppen hatalmon lévő politikai szárnynak.

Nyom és következmények nélkül tűnhetnek el akár a leghatalmasabbak is (például az említett Jack Ma, az Alibaba techcég dollármilliárdos tulajdonosa) rövidebb vagy hosszabb időre. Van olyan, aki előkerül, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik korrupció vádjával. Van olyan is, mint Shum felesége, akiről évek óta semmit sem lehet tudni.

1989-ben, a Tienanmen téri tüntetések alatt volt arra esély, hogy megdől a Kommunista Párt több évtizedes uralma az országban. Miközben a diákok tiltakoztak, a párt Központi Akadémiájának az elnöke, az események egyik kulcsfigurája, a következőket mondta:

Ha el akartok minket távolítani, adjátok ide 30 millió ember fejét.

Ezzel arra utalt, hogy amennyiben valaki komolyan gondolja a hatalomváltást, álljon készen arra, hogy azt csak véres polgárháborúval érheti el. Senki nem akadt, aki feláldozott volna 30 millió embert az ügy érdekében, a párt pedig azóta is vasmarokkal irányítja Kínát.