Sanghajban összecsap az omikron a zéró-Coviddal, és ez az európai inflációra is hatással lehet

• Kína két éve próbálja minimális szintre redukálni a Covid-járvány terjedését.
• Ennek következményeként a 25 milliós Sanghajt, a kínai gazdaság egyik központját április elején teljesen lezárták az omikron terjedése miatt.
• Március eleje óta közel 300 ezer fertőzöttet regisztráltak, de hivatalosan csak három idős ember halt bele a koronavírusba.
• A lezárások sok helyen élelmiszerhiányhoz és online népharaghoz vezettek, de a Kínai Kommunista Párt a jelek szerint nem ijedt meg a kommentelőktől.
• A lezárások miatt számos, külföldre termelő gyár leállt, a sanghaji kikötőnél közel 500 teherhajó várakozik.
• Egy elhúzódó vesztegzár az eleve recsegő-ropogó globális ellátási láncok újabb súlyos megakadásához vezethet, ami a nyugati árakban is érzékeltetné hatását.

Miközben a világ nagy része már rég feladta ebben a formában a Covid-19-járvánnyal való küzdelmet, Kínában továbbra is a nulla fertőzött a hivatalos cél. Emiatt a hatóságok néhány tucatnyi pozitív eset felbukkanására lakhelyelhagyási korlátozásokkal, bolt-, gyár- és irodabezárásokkal, tömeges teszteléssel és kiterjedt kontaktkutatással reagálnak.

Ez a zéró-Covid stratégia eddig sikeres volt, Kínában 2022 tavaszáig elmaradtak a nyugati világon végigsöprő második, harmadik, sokadik hullámok, a vírus felvillanásait néhány kisebb-nagyobb helyi lezárással kimozogták. A gazdasági helyzet sem sínylette meg a dolgot, pont ellenkezőleg, a stratégia abban is fontos szerepet játszott, hogy „a világ gyára” relatíve mérsékelt fennakadásokkal tudott termelni az elmúlt két évben.

Bár a szigor 2020 után valamelyest enyhült – a zéró-Covidot át is keresztelték „dinamikus zéró-Covid stratégiára” –, a koronavírus fertőzőbb, omikron variánsának megjelenése miatt az utóbbi időben ismét elkezdtek sokasodni a nagyobb lezárások. Tavaly decemberben például a 13 milliós Hszian városát zárták le egy hónapra, március elején a kínai elektronikai és techszektor fellegvárát, Sencsent, bár ott relatíve hamar feloldották a legszigorúbb korlátozásokat, például a lakhelyelhagyási tilalmat.

Március végére a járvány és vele a lezárások megérkeztek Kína kirakatvárosába, Sanghajba is, ahol április elejére olyan állapotok alakultak ki, amelyeket legutóbb 2020 elején látott a világ.

A várost teljesen lezárták, ami eleinte mémgyártáshoz és erkélyi szocializációhoz, később azonban sok helyen élelmiszerhiányhoz, valamint a lezárások és a hatóságok teljesítménye miatti incidensekhez és online felháborodáshoz vezetett.

A sanghaji lezárás jelentőségét növeli, hogy a város a kínai GDP 3 százalékát termeli, és Kína nemzetközi kereskedelmének tizede Sanghajon keresztül folyik, itt van Kína és a világ legforgalmasabb kikötője is. Miután a sanghaji és környező iparterületeken is súlyos fennakadásokat okoz, egy elhúzódó lezárás a kínai és a világgazdaság teljesítményére, valamint a nyugati világban évtizedes csúcsokat ostromló inflációra is hatással lehet.

Másrészt a Sanghajban történtek felvetik a kérdést, hogy az omikron terjedésének fényében a Kínai Kommunista Párt mekkora gazdasági és társadalmi áldozatot hajlandó vállalni, és eleve mi a középtávú stratégia a folyamatos lezárásokon túl. Ez utóbbi már csak azért is érdekes kérdés, mert bár a figyelem középpontjában Sanghaj áll, a Gavekal nevű tanácsadócég összesítése szerint április elején

a száz, legnagyobb gazdasági teljesítménnyel bíró kínai városból – amelyek együtt a kínai bruttó össztermék (GDP) 70 százalékát adják – 73 helyen volt érvényben valamilyen korlátozás az emberek szabad mozgására és társadalmi/gazdasági aktivitására vonatkozóan.

A Nomura japán pénzügyi holding elemzői pedig azt írták, 45 kínai város áll jelenleg teljes vagy részleges lezárás alatt, amelyek együtt a lakosság 26, a GDP 40 százalékát adják.

Csillapítják a szabadságvágyat

Sanghajban a hatóságok korábban halogatták a lezárást, és megpróbálták kevésbé drákói intézkedésekkel kibekkelni a járvány felívelését. Március elején bezártak az iskolák, a parkok és szórakozóhelyek, az aktív fertőzéssel érintett lakóházak és tömbök esetében korlátozták a kijárást a lakók számára, a nemzetközi repülőjáratokat nem engedték leszállni, és a várost csak negatív teszttel lehetett elhagyni.

Miután ezek az intézkedések nem tudták gyorsan megtörni az omikron terjedését, elrendelték a város egy-egy felének egy-egy hétig tartó teljes lezárását: március 28-tól április 1-ig a keleti, április 1-5-ig pedig a nyugati városrészben tiltották meg a lakhely elhagyását. Azonban ez sem vezetett eredményre, ezért úgy döntöttek, hogy április 3. után a város teljes területén kijárási tilalmat rendeltek el. A vesztegzár ellenére az esetszámok az elmúlt héten is nőttek. Napi 20 ezer felett volt az igazolt új fertőzöttek száma a 25 milliós városban, ami az európai vagy amerikai számokhoz képest hiába törpül el, a korábbi két év rendkívül alacsony kínai adataihoz képest kiemelkedően magasnak számít.

Azóta a lakosság szerencsésebb része a lakásában, a kevésbé szerencsésebb része munkásszállón tengeti napjait, a beszámolók szerint egyre nehezebb körülmények között. A magán élelmiszerszállítók és éttermek hamar bedobták a törölközőt, mire a lakók jobb híján házon belül alakítottak ki online piacot az áruk elosztására, és ahogy háborús időben lenni szokott, sok helyen és termékkategóriában az árak is az egekbe szöktek. Akinek pedig nincs tőkéje, az kénytelen azt áruba bocsátani, amit csak tud, van, aki a macskáját adja kölcsönbe narancsért cserébe.

A feszültséget sokan az erkélyükön vezették le, mire a hatóságok drónokat küldtek a hangoskodókra, amelyek felszólították őket, hogy „csillapítsák lelkük szabadságvágyát”. A humorosabb kedvűek felvetették, hogy Kínának sikerült elérnie Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár célját a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentéséről: manapság a kínai közösségi applikációkban mindennapos jelenség, hogy milliomosok kenyeret és tejet kéregetnek. (A lezárások kellemetlen és vicces részleteiről többek között Sanghaji magyar lakosok is indítottak podcastet.)

A lezárás hatásai azonban közel sem minden tekintetben ilyen humorosak és modernek.

Az idősek gondozása nem megoldott, rengeteg, orvosi kezelésre szoruló ember nem jut el a kórházba, de aki igen, gyakran arra sem jut elég nővér és orvos, mert sok egészségügyi dolgozó került karanténba.

Felháborodást keltett az is, amikor a hatóságok elkezdték elszakítani a koronavírus-pozitív gyermekeket családjuktól, és egyes beszámolók szerint a karanténba zárt betegek háziállatainak sem kegyelmeznek a hatóságok.

Bár róluk kevesebb szó esik – miután kevesebb követ mozgatnak meg a nemzetközi közösségi oldalakon és a médiában, mint a toronyházakban veszteglő sanghaji felsőközéposztály –, a sanghaji diákok, gyári munkások és a szolgáltatási szektor rosszabbul fizető területein dolgozók jelentős része kollégiumokban és munkásszállókon kénytelen átvészelni a lezárást, ahol az evés mellett a tisztálkodás és a vécézés is külön logisztikai kihívást jelent.

A zéró-Covid pedig esetenként a kiváltságosokat sem kíméli: a New York-i Egyetem sanghaji kampuszán egyes tanárok hetek óta az irodájukban alszanak, egyes pénzügyi cégeknél a brókerek jobb híján a munkaállomásaik mellett sátrat vertek.

Lázadoznak

A közösségi oldalakon több, a hatóságokkal való összetűzést megörökítő videó kering, az egyik hét végi eset során a vegyvédelmi ruhába öltözött rendőröket dulakodó lakosok fogadták, amikor a hatóságok magánlakásokat akartak lefoglalni, hogy ott átmeneti karanténszállást alakítsanak ki.

A felháborodás egy potenciális magyarázata – az éhség és a rendszerrel szembeni bizalom megingása mellett –, hogy a kínai lakosság vagyonának háromnegyede ingatlanvagyon, azaz jó eséllyel a tüntetők egyetlen jelentős vagyontárgyára próbálták meg rátenni a kezüket a rendőrök. A dolog külön iróniája, hogy a lefoglalt lakások egy részét annak idején kifejezetten a külföldi tehetségek bevonzásának céljával építették, hogy létrehozzanak „valóban élhető helyet, ahonnan a tehetséges emberek nem akarnak elmenni”.

A lakosság haragjáról szóló beszámolókat még a kínai állami média sem igyekezett letagadni, bár ahogy 2020 elején a járvány kiindulópontján, Vuhanban, majd később más helyeken, Sanghaj esetében is a városi és kerületi hatóságok nyakába varrták a felelősséget.

Az egyik, nemzetközi fogyasztásra szánt beszámoló például arról írt, hogy Sanghaj lakói valóban szembesültek élelmiszerhiánnyal, és egyes körzetekben a felkészültség hiánya és a helyi hatóságok fáradtsága miatt kaotikus módon kezelték a lakosság ellátását, de „szemben egyes nyugati sajtótermékek azon állításaival, amelyek szerint Sanghajban ellenállásba ütközött a dinamikus zéró-Covid stratégia”, a lakosság továbbra is bízik a fellépésben, és a nehézségek ellenére a lakosok kitartása és szolidaritása jellemzi a helyzetet. Bár örök kérdés, hogy a kínai közhangulat mennyire precíz indikátorai az erősen cenzúrázott közösségi oldalak népszerű posztjai, mindenesetre Sanghajon kívül a jelek szerint a kommentelők között is népszerű maradt a „dinamikus zéró-Covid”.

Az egykoron a kínai állami média emberi arcának szánt China Daily véleménycikke pedig úgy fogalmaz, hogy „a Nyugat Kína-ellenes klikkje elfelejti megemlíteni, hogy ugyanezen stratégia sikeresen elnyomta az omikronjárványt Sencsenben”, valamint korábban Vuhanban. „Az, hogy saját országaik áldatlan állapotait figyelmen kívül hagyják (...) érthető, hiszen ez a DNS-ük részévé vált, mivel jobban érdekeltek mocskos politikai játszmáikban, mint az emberek életének és egészségének védelmében”, írta a lap.

Nehéz egyensúlyozás

A kínai stratégia fenntartásának egyik magyarázata, hogy a rendszer két éve azt sulykolja, Kína sikeresen legyőzte a vírust, szemben az inkompetens és szabados nyugati világgal. Ezért a stratégiaváltás kommunikációs szempontból nem venné ki jól magát.

Ezen narratíva egy fűszerezett változata, hogy idén ősszel tartják a Kínai Kommunista Párt ötévente rendezett kongresszusát, ahol a várakozások szerint Hszi Csin-ping pártfőtitkárt megerősítik posztján. A 2012 óta hatalmon lévő Hszi két elődje tíz-tíz évet kapott a poszton, ezzel szemben Hszi egyes spekulációk szerint szeretne haláláig a párt élén maradni, amit az utóbbi években hatalomkoncentrációval és a párt gazdasági és társadalmi befolyásával próbált bebiztosítani.

Ebben a helyzetben az irányváltás különösen valószínűtlen: a pártkongresszus évében a stabilitás a fő, és a hirtelen váltás gyengeséget jelezne Hszi részéről, és eleve ellentétes a pártfőtitkár a társadalom feletti kontrollt előnyben részesítő hatalomgyakorlási módszereivel, legalábbis ezen elképzelés szerint. Egyesek szerint a szigorú lezárások kifejezetten a politika primátusát akarják jelezni. Egy korábban kiszivárgott felvételen egy sanghaji hivatalnok például arra panaszkodott, hogy a járványvédelmi intézkedések egy jó része nem hatékony és nincs mögötte szakmai érv, cserébe nagyon látványos, amivel elő lehet adni a kompetens és kemény állam képét.

A fenti elméletek ellentettje, hogy a lezárások okozta gazdasági károk mértékétől függ a kormányzati válasz: ezen vélekedés szerint ha úgy érzik, hogy a gazdasági helyzet komolyabb népharaghoz vezethet, enyhítenek.

Hszi Csin-ping mindenesetre egy szerdai tévés fellépésében azt mondta, hogy a járványmegelőzést és -kezelést szolgáló intézkedéseken nem lehet lazítani, csak a kitartás vezethet győzelemhez.

Az összes hasonló elmélkedéshez pedig érdemes hozzátenni, hogy amikor 2020 elején Vuhanban kitört a járvány, sokan a Kínai Kommunista Párt bukását vizionálták, ehhez képest eddig semmi jele, hogy a párt hatalmi bázisa meggyengült volna, sőt.

Több százezer fertőzött, három halott

Egy prózaibb magyarázat, hogy a párt nagyobb egészségügyi, társadalmi és politikai kockázatnak tartja az omikron szabadon engedését, és jobban tart a tömeges halálozástól, mint az elégedetlen online kommentektől.

Ehhez a kínai egészségügyi és oltási helyzet is hozzájárul. A legalább két oltást kapott emberek aránya 86 százalék, ami az egyik legmagasabb a világon. Ugyanakkor a kínai oltások hatásfoka alacsonyabb, és egy áprilisi szingapúri kutatás például arról számolt be, hogy a Sinovac-Coronavac vakcinával oltottak körében ötször akkora a súlyos tünetek esélye, mint a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltottak között. Kínában azonban nem használnak Pfizert, a cég vakcinájának engedélyeztetési folyamata látszólag permanensen megrekedt, miközben a kínai fejlesztésű mRNA-vakcinák klinikai tesztjei csak idén áprilisban kezdődtek meg.

Másrészt az idősek között jóval alacsonyabb az átoltottság, mint az országos átlag, ami részben annak a következménye, hogy a kínai oltási stratégia a kezdetektől fogva az aktívabb rétegek védelmét célozta.

A 80 éven felüli lakosság esetében a két oltással rendelkezők aránya csak 51, a három oltáson átesetteké 20 százalék. Harmadik oltást a 60 és 69 év közöttiek 56 százaléka, a 70-79 közöttiek 48 százaléka kapott.

Márciusban Hongkongon már végigsöpört az omikron, és a hasonlóan szigorú intézkedések ellenére a 7 milliós városban napi közel 300 halálesetnél tetőzött, azaz lakosságarányosan a magyar járvány csúcsához hasonló halálozást hozott. Ezt ott is az idős lakosság alacsony átoltottságával magyarázták.

Hogy a párt számára fontos az alacsony halálozás narratívája, azt jelzi, hogy Sanghajban hivatalosan három halálos áldozata volt a járványnak, dacára annak, hogy március elseje óta 300 ezer igazolt fertőzöttről számoltak be a hatóságok. Az első három halálesetet csak vasárnap jelentették, az áldozatok 89 és 91 év közötti, nem oltott emberek voltak, súlyos alapbetegségekkel. A helyi egészségügyi hatóságok azt is igyekeztek kiemelni, hogy a kórházban kezelt emberek 60 százalékának más alapbetegsége van.

Országos szinten 445 ezer fertőzöttet találtak március elseje óta, de a három sanghaji halotton kívül mindössze két további elhunyt esetében jelölték meg a Covidot halálokként a hatóságok az északi Csilin tartományban.

A Kínai Kommunista Párt által rutinszerűen ál- és rémhírterjesztéssel vádolt BBC névtelenül nyilatkozó egészségügyi dolgozókra hivatkozva viszont azt írta, hogy

csak egy idősotthonban több tucat halálos áldozata volt a járványnak, azonban esetükben más hivatalos halálokot állapítottak meg.

Hasonló jelenségről írt a Peking által Kína-ellenesnek titulált Wall Street Journal és a Financial Times is, utóbbinak idősotthonokban elhunyt sanghajiak hozzátartozói azt mesélték, a rendőrség is figyelmeztette őket, hogy ne posztoljanak olyan dolgokat a halálesetről, amely rontaná Kína renoméját. Az online kommentelők pedig azt is felvetették, hogy ha annyira enyhe lenne a fertőzés, mint azt a hivatalos adatok sejtetik, vajon miért kell lezárni miatta egy 25 milliós várost.

A Financial Timesnak nyilatkozó kínai orvosok azt mondták, hogy a gyanúsan alacsony számok mögött részben az áll, hogy a kínai kórházak az elhunytak alapbetegségeit jelölik meg halálokként, még ha Covid-pozitívak is voltak. Ez nem feltétlenül újdonság, a jelenség már a Covid előtt, a szezonális influenza esetében is ahhoz vezetett, hogy a kínai halálozási adatok jóval alacsonyabbak voltak a nyugatiaknál, miközben egy fejletlenebb egészségügyi rendszerű országról van szó.

A tisztánlátást az sem segíti, hogy Sanghajban a hatóságok külön számolják a tünetes és tünetmentes betegeket, és előbbiek száma a hivatalos adatokban mindössze napi 2-3 ezer fő körül mozog. Ugyanakkor csak az számít tünetes betegnek, akinél CT-vizsgálaton kimutatták a Covid jeleit a tüdőben, azaz a rendszer bírálói szerint ez esetben is a számok kozmetikázásáról van szó.

Alulértékelik a kockázatokat

Az elszaladó infláció és az ellátási láncok váltakozó súlyosságú fennakadásai miatt a sanghaji és bármelyik más kínai lezárás világgazdasági hatásai miatt is fontos. A lezárások számos gyárban a termelés leállításához vezettek. Egyebek mellett a német Bosch, a Volkswagen és több más autógyártó, az iPhone-összeszereléssel foglalkozó tajvani Pegatron gyárai, valamint MacBook- és iPad-gyárak és több tucatnyi, LCD-ket, kamerákat és félvezetőket gyártó üzemek voltak érintettek.

A gazdasági károk mérséklése érdekében a zárt rendszerben működő gyárak folytatni tudták a termelést.

Ilyen például a szintén az iPhone-ok, valamint kismillió más elektronikai termék összeszerelésében kulcsfontosságú Foxconn nevű cég, amelynek alkalmazottjai vállalati kaszárnyákban laknak, ahonnan a cég saját buszokon utaztatja őket a gyárba. Közben folyamatosan mérik a testhőmérsékletüket, tesztelik őket, és a munkahelyen és a lakhelyükön is szigorú járványügyi szabályokat kell betartaniuk, máshova pedig nem is mehetnek. Ebben a rendszerben a Foxconn állítása szerint Sanghaj-környéki gyárai 60 százalékos kapacitáson tudnak üzemelni.

Vannak, ahol a munkások a gyártelepen, kempingágyakon alszanak, ám a zárt rendszer a kisebb cégek vagy összetettebb munkafolyamatokat végző gyárak esetében ugyanakkor jellemzően nem megoldás. Az ellátási láncok működtetésében az európai vállalkozások kínai iparkamarájának panaszai szerint a belső „határok”, a tartományonként és városonként gyakran változó szabályok, valamint a nemzetközi kereskedelem fokozottabb ellenőrzésével járó logisztikai problémák is gondot okoznak.

A potenciális világgazdasági hatásokhoz hozzájárul, hogy a sanghaji kikötő a világ legforgalmasabb konténerterminálja. A világ három legnagyobb konténerhajózási cége, a Maersk, az MSC és a CMA is a lezárásokhoz köthető logisztikai problémákra figyelmeztetett, és a sanghaji kikötő kerülését javasolta megrendelőinek. A Bloomberg adatai szerint közel 500 teherhajó horgonyozik a kínai partoknál a Sanghajban és más helyeken – például Sencsenben is – jellemző kikötői tumultus miatt. A sanghaji kikötő az utóbbi öt évben nem látott ekkora dugót, a 2020-as kínai lezárások idején is csak 200 hajó vesztegelt ott.

Ezzel együtt a globális logisztikai helyzet már nem olyan válságos, mint a járvány súlyosabb időszakaiban – december óta 25 százalékkal csökkentek az átlagos piaci konténerszállítási árak –, de az csak hetek múlva fog kiderülni, hogy pontosan mekkora kiesést okozott a sanghaji lezárás.

Az előrejelzések ennek ellenére nem rózsásak. Egy, a lezárások gazdasági hatásait a kamionforgalom elemzésével lemodellező, idén április elején kiadott beszámolóban a pekingi Csinghua Egyetem, a Hongkongi Kínai Egyetem, a pekingi Nemzetközi Gazdálkodási és Közgazdaságtudományi Egyetem, valamint a Princeton kutatói azt hozták ki, hogy Sanghaj egyhavi lezárása közvetlen és közvetett hatásain keresztül 2,7 százalékkal csökkentené a kínai gazdasági teljesítményét az adott hónapra nézve.

Hogy a zéró-Covid fenntartása milyen potenciális dilemmákhoz vezethet, azt jelzi, hogy a kutatók modellezése szerint a négy legnagyobb kínai város egyidejű lezárása 8,6 százalékos GDP-csökkenést idézne elő.

A Nomura elemzői egy április közepén kiadott értékelésükben azt írták, a jelek szerint a globális piacok alulértékelik a kínai helyzet súlyosságát, vélhetően azért, mert a figyelmet az ukrajnai orosz invázió és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatemelési ciklusa köti le.

Nincs váltás

A kínai állami média mindenesetre optimistább. A Hszinhua állami hírügynökség szerint a logisztikai fennakadásokat az állam segítségével minimalizálják, Sanghaj kikötőjének kapacitáscsökkenését például két szomszédos kikötő kapacitásának bővítésével ellensúlyozzák.

A fennakadások eddigi sikeres mérséklését jelzi, hogy Kína exportja márciusban 12,9 százalékkal nőtt, dacára a sencseni, valamint az északkelet Csilin és Liaoning tartományban időlegesen bevezetett, főként az autóipari termelésben fennakadást okozó lezárásoknak. Ugyanakkor az import csökkent márciusban, ami jelzi, hogy a külvilág számára így is kockázatos a kínai stratégia: a lezárások erősen visszafogják a fogyasztást, és így az importigényt is.

A kínai GDP-adatok sem adnak okot pánikra, bár a lezárások hatásai már látszanak. Az első negyedévben, azaz január elseje és március 31. között 4,8 százalékos növekedést produkált az ország, amely valamivel erősebb a várakozásoknál, bár gyengébb az egész évre tervezett 5,5 százalékos célnál. A kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor márciusban 3,5 százalékkal csökkent, a gazdaságot inkább a növekvő ipari termelés és beruházási volumen húzta. A kínai statisztikai jellegzetességek miatt a valósnál eleve alacsonyabb munkanélküliségi ráta pedig 5,8 százalékon állt márciusban, ami a legmagasabb érték a 2020 tavaszi nagy lezárások óta.

A statisztikai hivatal úgy kommentálta az adatokat, hogy a kínai növekedés a gyakori lezárások és a nemzetközi környezet bizonytalanságai (más szóval az ukrajnai háború és a nyugati gazdasági helyzet) miatt komoly kihívásokkal néz szembe.

A mostani adatokban pedig még nem jelentős Sanghaj kiesésének hatása, amely vélhetően erősebben le fogja húzni az áprilisi számokat.

Ennek hatására a kínai jegybank már közölte, hogy csökkenteni fogja a kötelező banki tartalékrátát, hogy ezzel ösztönözze a hitelezést és élénkítse a gazdaságot. Elemzők szerint ezt a fiskális oldalon is további élénkítés kísérheti, miután a kormány már az első negyedévben is infrastruktúra-beruházásokkal és adócsökkentéssel próbált javítani a gazdasági helyzeten.

Az utóbbi napokban valamelyest a sanghaji vesztegzáron is enyhítettek, bár elég óvatosan. A korlátozásokra vonatkozóan három külön kategóriát hoztak létre:

• az egyik a lezárt kategória, ahol aktív fertőzöttek vannak, itt marad a teljes kijárási tilalom;
• a másik, átmeneti kategóriába azok a helyek tartoznak, ahol legalább egy hete nem találtak új fertőzöttet, itt a lakók a társasházon belül és a kertben mozoghatnak, de nem hagyhatják el a házat;
• azokon a területeken, ahol legalább két hétig nincs új fertőzött, már a házat is el lehet hagyni.

Mint az enyhítés mértéke jelzi, a zéró-Covid hátrahagyása még időbe fog telni a város számára. Ez irányba mutat, hogy a hétvégén a sanghaji vezetés által a helyi vállalkozásokkal ismertetett nyitási tervek szerint első körben továbbra is csak zárt rendszerben tervezik engedélyezni a termelés folytatását.

Közben a hétvégén Hszianban ismét részleges korlátozásokat rendeltek el, Csengcsouban egy reptéri ipari parkot zártak le két hétre, a Sanghaj közelében lévő Szucsouban (amelynek kikötője felelne a sanghaji kiesések enyhítéséért) távmunkára kötelezték az irodai dolgozókat, és korlátozták a lakóépületekbe és munkahelyekre való ki- és bejárást.