Az ország, ahol nincs második hullám

2020. december 18. – 23:48

frissítve

Az ország, ahol nincs második hullám
Járókelők Vuhan egyik bevásárlóutcájában 2020. december 7-én – Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Kínában az élet visszatért a normális kerékvágásba: engedélyezettek a tömegrendezvények, százmilliókat mozgat meg a belföldi turizmus, növekszik a gazdaság, és a néha fel-felbukkanó koronavírusos esetekre gyorsan és hatékonyan reagálnak a hatóságok. A siker mögött kutatói értékelések szerint egy összetett intézkedéshalmaz áll, amelybe beletartozott a teljes egészségügyi rendszer bevetése, a tömeges tesztelés, a drákói karantén, a technológia aktív használata, az intenzív kontaktkutatás és a társadalom teljes, a legapróbb lakóközösségekig nyúló mobilizációja. Általában véve pedig az, hogy a kínai stratégia nem a járvány kezelésére vagy az egészségügyi és gazdasági hatások egyensúlyozására épült, hanem a vírus teljes kiirtására.

Miközben 2020 decemberében, közel egy évvel a koronavírus-járvány kitörése után Európában a járvány második, az Egyesült Államokban az első-harmadik hulláma minden korábbinál több halálos áldozatot követel, a vírus kiindulópontján, a kínai Vuhan városában hétvégente tele vannak a diszkók, és tömött sorokban állnak az emberek a standok előtt a sétálóutcákban. A piac, ahol az első ismert covid-fertőzötteket regisztrálták, rég újranyitott.

De Kína nagy részén hasonló a helyzet: tömegrendezvényeket tartanak, a belföldi turizmus olyannyira pörög, hogy október elején, a Kínai Népköztársaság megalapításának évfordulója köré szervezett egyhetes munkaszünet alatt 650 millióan keltek útra az országban. Közben dübörög az ipari termelés, a gazdasági növekedés üteme a 2019-es számokat idézi.

Bár a kínai járványkezelést leginkább a drákói karanténnal és a lakosság csúcstechnológiás megfigyelésével, esetleg a kulturális eltérések hatásával („bezzeg az ázsiaiak fegyelmezettek”) szokás magyarázni a nyugati sajtóban, kínai és nyugati szakértők szerint ennél jóval bonyolultabb a képlet.

Az állami erőforrások teljes mozgósítása, a társadalom önszerveződése, az átgondolt egészségügyi lépések, a tömeges és folyamatos tesztelés és az eltussolási kísérletek után a kezdetektől egyértelműen a vírus kiirtására, nem pedig kordában tartására irányuló stratégia vezetett oda, hogy ma már csak kisebb helyi gócpontokkal, nem országos járvánnyal kell küzdeni Kínában.

Emberek egy vuhani diszkóban az újranyitás után 2020 szeptemberében – Fotó: Getty Images

Népi háború

A Covid-19 betegséget okozó vírust jelenlegi ismereteink szerint először 2019 év végén mutatták ki a tízmilliós Vuhanban, ahol később egy helyi piac számos dolgozójáról és vásárlójáról derült ki, hogy addig ismeretlen vírusos légzőszervi fertőzésben szenvednek.

A helyi hatóságok ezt jó ideig próbálták titkolni, de december 30-án helyi orvosok engedély nélkül megosztották a híreket kollégáikkal. Ennek ellenére a kínai kommunikáció még jó három hétig arról szólt, hogy nincs baj, míg végül kiderült, hogy a járványtagadó propaganda ellenére a betegség elszabadult, a város egészségügyi rendszere összeomlott. Január 23-án végül egész Vuhanban kijárási tilalmat rendeltek el, amelyet később a várost körülvevő tartományra, Hupejre is kiterjesztettek.

Ahogy világossá vált, hogy mekkora a baj, a pártállam „népi háborút” hirdetett a vírus ellen, és ennek megfelelően komoly állami és társadalmi mozgósítás indult. Kína nagy részében utazási és kijárási korlátozásokat vezettek be, a legtöbb helyen az alapvető üzleteken kívül minden bolt bezárt, a gyárakban kényszerszünetet tartottak, számos városban csak a család egyetlen tagja hagyhatta el a lakhelyét, ő is csak bevásárolni. Országszerte 14 ezer ellenőrzőpontot állítottak fel, a lakóépületekbe csak lázmérés és személyazonosság igazolása után lehetett belépni, a télen Ázsiában amúgy is elterjedt maszkviselést kötelezővé tették.

A Goldman Sachs mobilitási adatokat és a politikai intézkedések keménységét összegző indexe szerint Kínában volt messze a leghosszabb és legszigorúbb karantén a járvány elején, és annak feloldása is fokozatos volt. Vuhanban például 76 napig voltak életben a korlátozások, de Pekingtől Sanghajig számos más nagyváros is hetekre kiürült. Március végén a határokat is lezárták, és ma sem lehet csak úgy bejutni Kínába, jellemzően munkaügyi vagy hozzátartozói vízumokkal, negatív teszt és karantén után engedik be az embereket.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Nem minden a karantén

Mindazonáltal a karantén csak a siker egyik összetevője volt. Míg például a legtöbb nyugati országban szimpla otthoni karantént írnak elő az enyhe tünetekkel rendelkezőknek, Vuhanban két ideiglenes járványkórházat húztak fel és további tizenkettőt rendeztek be stadionokban és más létesítményekben, ahol az enyhe tüneteket mutató betegeket izolálták és kezelték, miközben a kórházakban az intenzív ellátásra szorulókkal foglalkoztak. Aki nem fért el a 13 ezer ideiglenes kórházi ágyon, azt hotelekben és más gyűjtőhelyeken különítették el, hogy csökkentsék a családon belüli fertőzéseket. Ez a taktika tudományos modellek szerint sikeresen lassította a járvány terjedését.

Fontos elem volt a tüzetes kontaktkutatás is. Sanghajban például 1100 betegre 550 kontaktkutató jutott, akik a beszámolók szerint azt is lenyomozták, hogy az érintettek melyik piacon melyik standnál mit vásároltak diagnosztizálásuk előtt, és ha kellett, a beteg mozgását térfigyelő kamerák felvételein keresztül rekonstruálták (ez egyébként a demokratikus Dél-Koreában is így ment). A lekutatott betegek kezelésének biztosításához az ország számos részéről vezényeltek Vuhanba és más gócpontokba orvoscsoportokat, és a teljes kínai egészségügyi rendszer átállt a vírusellenes „népi háborúra”, akár az egyéb betegségek ellátásának kárára is.

Hasonlóan fontos volt a tömeges tesztelés, amely nélkül eleve nehéz lett volna kiszűrni az elkülönítendő betegeket. Vuhanban, majd később más városokban és tartományokban a januári fejetlenség után február közepére elkezdtek rohamtempóban tesztelni. Ahol szükség volt rá, a helyi megbízottak ajtóról ajtóra járták végig a társasházakat, később, a korlátozások lazításával kihelyezett tesztelőpontokon vettek mintát. Vuhanban ezzel a taktikával májusban, amikor a korlátozások feloldása után újra felütötte a fejét a fertőzés, két hét alatt letesztelték az egész 10 milliós lakosságot.

Ellenőrzőállomás a pekingi reptéren 2020 márciusában – Fotó: Kevin Frayer / Getty Images

A kínai járványkezelés „sok tanulságát figyelmen kívül hagyták” Európában: „a kijárási tilalom segít időt nyerni, de csak akkor működik, ha utána elkezded felkutatni, hogy ki vírusos” – figyelmeztetett még márciusban egy brit professzor. Akkortájt még sokan szkeptikusak voltak a kínai taktikát illetően, amihez hozzájárult a decemberi eltussolási kísérlet és a január-február eleji káosz, az azóta is vitatott esetszámok is.

Integráns szerep jutott a technológiának is, amely a kínai társadalom megfigyelése mellett a jelen esetben a járvány elleni védekezést is segítette. A korlátozásokat és maszkviselési szabályokat megszegőket volt, ahol drónokkal figyelmeztették; Sanghajban a lakók nyomon követésével szűrték a gyanús eseteket. A kijárási és utazási tilalom lazításával párhuzamosan egy mobilos rendszert vezettek be, amely mintegy belső útlevélként funkcionált: az adott város szabályai szerint kockázatmentesnek minősülő emberek zöld, a karanténra kötelezettek piros, a potenciális kockázatot jelentők sárga kódot kaptak, a tömegközlekedést vagy a nagyobb létesítményeket pedig csak zöld kóddal lehetett használni. (Az app a biztonság kedvéért a hatóságoknak is továbbította a személyes adatokat.)

A kínai orvostudományi akadémia vezetője, Vang Csen szerint mindenesetre nem ez volt a döntő, ő úgy nyilatkozott, hogy „a kínai járványvédelem alapja a társadalmi szerveződés, nem a technológia”. A járványkezelés egyik legfőbb irányítója nem egy egészségügyi vagy politikai szerv, hanem a helyi lakóbizottságok voltak.

Ezek a kis, amúgy demokratikus alapokon működő lakóközösségek ellenőrizték és menedzselték a járványvédelmi szabályok betartását, mérték a lakók lázát, begyűjtötték azokat, akik nem akartak karanténba vonulni, és megszervezték a bevásárlást is a karantén idejére. Sok helyen ezt az ingatlanüzemeltető magáncégek és biztonsági alvállalkozók végezték, azaz a privát szektor is kivette a részét a dologból.

A járványkezelési gyakorlat az aktív esetek nyomon követéséből, az új fertőzöttek gyors diagnosztizálásából, szigorú kontaktkutatásból és a kontaktszemélyek karanténba helyezéséből, a lakosság tájékoztatásából, plusz gyors és hatékony magas szintű döntéshozatalból, az egészségügyi rendszer teljes mobilizálásából és a társadalom teljes részvételéből állt

- foglalja össze a kínai járványkezelés titkát kimerítő felsorolásában egy orvosi szakfolyóirat cikke.

Munkásököl, vasököl

Bár tavaszra az élet már elkezdett visszatérni a rendes kerékvágásba Kínában, Európával szemben a járványt nem engedték szabadjára, és minden kisebb fellángolásra súlyos korlátozásokkal és tömeges teszteléssel reagáltak.

A rendszer működését jól érzékelteti Csingtaó város története. A partmenti városban két hónapig nem regisztráltak helyi terjedést, de október közepén három új fertőzöttet találtak: egy taxist, akit egy, a magas kockázatú munkákat végzők körében rutinszerűen tartott szűrésen diagnosztizáltak, a taxis feleségét, aki félállásban helyi kórházban nővérként dolgozott, valamint egy, ugyanazon kórházban tuberkolózissal kezelt beteget.

A kórházban azonnal berekesztették a járóbeteg-rendelést és az új betegek felvételét, majd kiterjedt kontaktkutatásba kezdtek. Végül arra jutottak, hogy a nővér és a tuberkolózisos beteg mindketten jártak egy CT-vizsgálóban, ahol korábban két covid-pozitív dokkmunkást vizsgáltak. A dokkmunkásokat szeptember végén, a taxishoz hasonlóan egy rutinszerű vizsgálat során szűrtek ki. Ők a hatóságok szerint a kikötőben kaphatták el a betegséget, de tünetek nem jelentkeztek rajtuk. (A kikötői esetet nem számolták helyi terjedésnek, mert azt feltételezték, hogy a munkások külföldi áruval érintkezve kapták el a vírust.)

A három fertőzött miatt azonnal létrehozták a helyi operatív törzset, amely arra jutott, hogy a taxis mozgása felveti a tágabb közösségi terjedés veszélyét. Úgyhogy elrendelték a város teljes lakosságának letesztelését: a városi és tartományi kórházak tesztelőcsapatai 4090 mintavételi állomást állítottak fel, a hatóságok mindenkit felszólítottak a részvételre, egy hét alatt 10,9 millió mintát vettek le és elemeztek ki. Ezek között hivatalosan kilenc további fertőzöttet találtak. (A gyors tesztelés háttere, hogy a mintákat nem egyenként vizsgálták, hanem 3-5-10 mintát összeöntöttek, és ahol pozitív eredmény volt, ott egyesével újratesztelték a mintákat, hogy megtudják, ki a fertőzött.)

Mintavétel egy tesztállomáson Csingtaóban 2020 októberében – Fotó: TPG / Getty Images

A tizenkét fertőzött miatt kötelezővé tették a maszkviselést, a tömegközlekedést csak negatív teszttel lehetett használni, és a várost is csak negatív teszttel lehetett elhagyni, de akiket kiengedtek, azokra több tartományban további egy hét karantén és egy második teszt várt. Az érintett kórház igazgatóját kirúgták, a városi egészségügyi bizottság vezetője ellen vizsgálat indult.

Hasonló forgatókönyvet követtek az utóbbi hónapokban Pekingtől kisebb határmenti településeken át a délnyugati Csengtuig, Szecsuán tartomány fővárosáig, ahol december elején egy idős házaspárnál mutatták ki a Covid-19-et. Napok alatt százezreket teszteltek le, a pozitív eseteket jelentő kerületben bezárták az óvodákat és az iskolákat, a tanárokat és diákokat karanténba helyezték, a kijárást korlátozták.

A távoli oriens misztikus titkai

A kínai intézkedésmix összetettségétől függetlenül a kínai járványkezelés leginkább az autoriter, börtönnel is fenyegető karantén, az állítólagos kulturális eltérések és a hivatalos adatok megbízhatatlansága miatt került be a hírekbe nyugaton.

Előbbi két jelenséget egyes német szociológusok „járvány-orientalizmusnak” nevezték el, amely alatt az értendő, hogy Európában a Kínában és más ázsiai országokban alkalmazott járványvédelmi intézkedések szakmai értékelése helyett a politikai (diktatúra vs. demokrácia) vagy a vélt és valós kulturális eltérésekre („az ázsiaiak kollektivisták, szófogadók”, stb.) összpontosítottak, és ahelyett, hogy tanultak volna a tapasztalatokból, az ázsiai intézkedések reprodukálhatatlanságát hangoztatják („egy individualista európai demokráciában nem lehet megcsinálni, amit a kollektivista Ázsiában”).

Ezek az érvek ugyanakkor könnyen megcáfolhatók: számos demokrácia is sikeres volt a járványkezelésben, ahogy Afrikától kezdve Új-Zélandig és Ausztráliáig bezárólag rengeteg nem „ázsiai” kultúrájú országban is sikeres volt a járványkezelés.

Szintén ellentmond az orientalista felvetéseknek egy 15 országban 400 ezer ember megkérdezésével készült, a járványvédelemmel kapcsolatos személyes és politikai áldozatvállalási képességet vizsgáló felmérés, amely szerint mindenhol jelentős többségben voltak az ideiglenes korlátozásokat támogatók. Bár valóban a kínaiak voltak a leginkább áldozatkészek, a spektrum másik végén a japánok álltak, akik még az amerikaiaknál is kevésbé hajlandók feladni szabadságaikat, India és Dél-Korea pedig a britek és a kanadaiak közé ékelődve végzett a középmezőny vége felé (bár az anyagi áldozatra a koreaiak mondták magukat a legkevésbé hajlandónak).

Azaz az empirikus adatok szerint nincs kulturális szakadék Ázsia és Európa között, és Ázsiára sem lehet egységes monolitként tekinteni.

Az orientalista álláspontok már csak azért is érdekesek, mert a kínai pártállam is hasonló húrokat penget, amikor a kínai rendszer felsőbbrendűségének bizonyítékaként állítja be a járvány feletti győzelmet. Sokan ugyanakkor a decemberi és januári eltussolásokra és a járvány által felszínre hozott rendszerszintű problémákra mutogatva vitatják, hogy a kínai állam mérhetetlen bölcsessége állna a siker hátterében.

Nem az egészségügyi rendszeren múlt

Az Egyesült Államokban (az egészségügyről szóló belpolitikai vitáktól nem függetlenül) például többször elhangzott az az érv, hogy a kínai siker mögött az erős egészségügyi és járványvédelmi intézményrendszer áll. Ezzel szemben a Wall Street Journal kínai orvosokkal, szakértőkkel és állami tisztviselőkkel folytatott háttérbeszélgetések alapján azt írta, hogy a kínai járványügyi rendszer pont, hogy csődöt mondott Vuhanban. A rendszer teljesítményét még Csong Nansan, a SARS- és a koronavírus-járványok elleni védekezésben kulcsszerepet játszó, nemzeti hőssé avatott kínai orvosszakértő is bírálta.

Koronavírusos beteget kezelnek egy Santung tartományi kórházban 2020 februárjában – Fotó: TPG / Getty Images

Hasonlóan nehéz az egészségügy számlájára írni a sikert: az ellátást jellemzően helyi szinten, városonként eltérő feltételek mellett biztosítják, és a TB nem fizet mindent, a kezelések önköltsége a teljes egészségügyi kiadások arányában háromszor akkora, mint az Egyesült Államokban. A vidéki egészségügy hírhedten rossz, tízezer emberre kevesebb mint két háziorvos jut, az emberek pedig jellemzően a megbízhatóbbnak tartott nagy kórházakba özönlenek, amelyek emiatt rendkívül leterheltek. A legtöbb kutatás szerint nagyon erősek a hozzáférést illetően az egyenlőtlenségek, és rengeteg vidéki háztartásnak gondot okoznak az egészségügyi adósságok. Többszáz millió migráns munkás pedig eleve nem fér hozzá a tartózkodási helyén a közszolgáltatásokhoz, így az egészségügyhöz sem. Ennek fényében nem meglepő, hogy a járvány alatt az országon belül is hatalmas különbségek voltak a helyi intézmények felkészületségét illetően.

Visszatérő gyanú az is, hogy a hivatalos kínai adatok (87 ezer fertőzött, 4600 halálos áldozat) messze nem fedik a teljes valóságot.

A CNN nemrég például kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva arról írt, hogy a kínai egészségügyi rendszer összeomlott januárban, és a fertőzöttek és halottak száma a hivatalosan közzétettnél magasabb volt. Ez ugyanakkor sok, a témát követő riportert és Kína-szakértőt nem igazán lepett meg: egyrészt a CNN által idézett dokumentumokban szereplő eltérések nem jelentősek, másrészt azt már téli-tavaszi kínai híradásokból és oknyomozó anyagokból is lehetett tudni, hogy a tesztek és az egészségügyi kapacitások hiánya, valamint az esetek sajátos adminisztrációja (február közepéig például csak azokat számolták, akik jártak Vuhanban) miatt a közölt adatok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Egy korábbi hongkongi kutatás például nyilvános adatok elemzésével 230 ezer kínai fertőzöttet valószínűsített február 20-ig bezárólag, de ez is csak egy részleges kép. Az AP riportja szerint a tesztelés megborulásához egyébként a jó öreg korrupció is hozzájárult: a járványügy eleinte három kis sanghaji céget bízott meg a tesztkitek elkészítésével, amelyek bár jó kapcsolatot ápoltak a hatóság egyes vezetőivel, de a tesztkitgyártáshoz nem nagyon értettek.

Mindazonáltal az adatközlés számos nyugati országban mutatott feltűnő rendellenességeket, a jelek szerint például Olaszországban is volt eltussolási kísérlet, az Egyesült Államok intézményrendszerének teljes összeomlásáról nem is beszélve. A járvány végkimenetelét illetően pedig a kínai adatok körüli számháború nem is különösen releváns. Ezzel együtt az is tény, hogy sok jel szerint nem a kínai intézményrendszer fejlettsége áll a siker mögött.

A propagandaháborút elvesztették

A siker okait érintő vitáktól függetlenül a több mint egymilliárd lakosú Kína azon nagyon kevés ország között van, amely legyőzte a vírust. Renoméján ez mégsem segített: közép-európai kutatók közel húszezer fős közvélemény-kutatása szerint Kína megítélése kifejezetten romlott Európában, míg egy másik, diplomaták, döntéshozók és egészségügyi szakértők megkérdezésével készült kutatás szerint Kelet-Ázsiában sem sikerült javítani az ország népszerűségén.

Egyes spekulációk szerint ez annak köszönhető, hogy Peking tavaszra feltekerte a propagandát, és a kínai diplomaták egy hangos csoportja nagy lendülettel kezdte el ekézni a bénázó nyugati világot. Az utóbbi időben Kína már aktívan próbálja átírni a járvány történetét, és azt is kétségbe vonja, hogy Vuhanból indult volna a vírus.

Jól szemlélteti a kommunikációs váltást, hogy a South China Morning Post hongkongi lap márciusban még arról írt, az első ismert vuhani esetet november 17-ére datálták, idén decemberben viszont már úgy számolt be egy amerikai kutatásról, amely szerint a vírus december közepén megjelent az Egyesült Államokban, hogy eszerint a Covid-19 „két héttel a járvány hivatalos december 31-i kínai megerősítése előtt jelen volt” Amerikában. Mostanában a kínai hatóságok az új eseteket is külföldi forrásokhoz szokták kötni, például legutóbb fagyasztott élelmiszer-szállítmányokat okoltak, habár a WHO szerint a fagyasztott húsárún keresztül nem terjed a vírus (bár a WHO is rengeteget tévedett a járvány során).

Fotó: Anthony Kwan / Getty Images

A beszólogatás mellett ugyanakkor Peking a vakcinafejlesztésben zajló technológiai versenyben és az ahhoz kapcsolódó nemzetközi vakcinadiplomáciában is rákapcsolt. Jelenleg négy kínai gyártó három vakcinájával folytatnak klinikai vizsgálatokat, de az egészségügyi dolgozókat már július óta oltják az országban a kísérleti oltóanyagokkal, és egyes helyeken az utóbbi hetekben elkezdték szélesebb körben is elérhetővé tenni az oltást.

Bár a kínai oltóanyagokról jóval kevesebb információ jelent meg, mint a nyugati gyártásúakról, decemberben első külföldi felhasználóként az Egyesült Arab Emírségek engedélyezte az egyik kínai fejlesztésű vakcinát, amely az ottani kísérletek alapján állítólag a beoltottak 86 százalékát megvédte a vírustól. Ez valamivel alacsonyabb, mint a Moderna vagy a Pfizer 95 százalékos hatékonysága, de jóval megugorja az 50 százalékos szintet, amelyet az amerikai járványügy eredetileg célként jelölt meg. Korábban egy indonéz cég 97 százalékos hatékonyságot jelentett, de ezt a kínai gyártó cáfolta.

Ugyanakkor mint egyes nyugati kutatók kiemelték, a kínaiak a nyugati gyártókkal szemben nem publikálták a klinikai teszteredményeiket, ezért nehéz pontosan megítélni ezeket a bejelentéseket. A G7 cikke szakemberekre hivatkozva arról ír, hogy a négy kínai vakcinából kettő, közte az Egyesült Arab Emírségekben engedélyezett, Magyarországon is vizsgált oltóanyag két generációval korábbi technológiát képvisel, mint a nyugatiak, bár arról megosztott a szakma, hogy ez jelent-e veszélyt az alkalmazást illetően.

Gazdaságilag nyertek

A kínai oltóanyagot Brazíliában, Chilében és Indonéziában is használni tervezik, Argentínában és Peruban is folynak tesztek, és a magyar kormány is sorban áll. Az egyébként inkább retorikai fogásnak bizonyuló maszkdiplomáciához hasonlóan (a kínai kereskedelmi adatok szerint a külföldre segélyként felajánlott maszkok és orvosi eszközök értéke nagyon alacsonynak tűnik) a vakcinadiplomácia mögött amerikai elemzők szerint külpolitikai célok állnak.

Ettől függetlenül a fejlődő világban a jelek szerint bőven van fogadókészség a potenciális kínai segítségre. Egyrészt, mint a G7 írja, a régebbi technológiával készülő kínai vakcinák olcsóbbak, és egyes nyugati oltóanyagokkal szemben nem kell őket extrém alacsony hőmérsékleten tárolni. Másrészt egyes félelmek szerint a nyugati gyártású vakcinák jelentős részét a járvány megfékezésére képtelennek tűnő fejlett világ készül felhalmozni, így a fejlődő világban nagyobb szükség lehet az alternatívákra.

Ezzel együtt kínai cégek százmilliós tételekben szerződtek a nyugati oltóanyagok licenc alapján való gyártására is, azaz a jelek szerint Kína sem akar csak a hazaira támaszkodni.

A vakcinadiplomácia kimenetélétől függetlenül gazdaságilag Kína mindenképpen győztesen került ki a járványból. Kína az egyetlen jelentős gazdaság a világon, amely valóban V-alakú kilábalást produkált, az első negyedév éves összehasonlításban 6,8 százalékos mínusza után a második negyedév 3,2, a harmadik negyedév 4,9 százalékos GDP-növekedést hozott, és a negyedik negyedévre a várakozások szerint visszatérhet a járvány előtti, valamivel 6 százalék feletti növekedési ütem.

Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy míg Kínában hamar helyreállt a termelés, számos más, járvány sújtotta országban akadoznak a gyárak. Ahogy külön plusz volt, hogy Nyugaton a járvány miatt egyre többen állnak át a távmunkára, ami miatt megnőtt a laptopok és más, elektronikai cikkek iránti igény – ezeket pedig döntő részben Kínában gyártják. A korlátozások feloldásával a városi munkanélküliség visszaállt a járvány előtti szintre, és a fogyasztás is élénkül, bár a termelésnél lassabban, amit az is jelez, hogy novemberben 11 év után először csökkentek a fogyasztói árak az országban (bár ez nagyobb részt a sertéshúskínálat erős növekedése miatt volt).

A Covid-válság persze Kínában is szedett gazdasági áldozatokat, számos nagyobb vállalat került csődközelbe, például az egyik legnagyobb chipgyártó is, és az egyenlőtlenségeket is növelte a járvány.

Ettől függetlenül az előrejelzések idénre 2 százalék körüli, jövőre 8 százalékos növekedést jósolnak. Míg tehát Európában sokan azt hangoztatják, hogy a szigorú járványkezelés ártana a gazdaságnak, ahogy szakértők már tavasszal megmondták, a legkisebb visszaesést a járvány gyors elfojtásával lehetett elérni.

A járvány világban okozott gazdasági hatásait és a várható kilábalási stratégiákat a Telexikonban foglaltuk össze:

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!