Vegyvédelmi ruhás rendőrökkel csaptak össze a lezárások ellen tiltakozó sanghajiak

2022. április 15. – 16:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva





Kína legnagyobb népességű városában, a 25 milliós Sanghajban március 27-én kezdődtek a koronavírusos fertőzések miatti lezárások. Április elején az országban 10 ezernél több esetet regisztráltak. Hétfőn arról adtak hírt a kínai hatóságok, hogy a kijárási tilalom ellenére Sanghajban több mint 26 ezer új fertőzést regisztráltak, akik közül 914-en mutatnak tüneteket. Halálos áldozat nem volt.

A Sky most arról írt, hogy vegyvédelmi ruhás rendőrök csaptak össze sanghaji lakókkal. A rendőrök azt szerették volna, hogy néhány lakó adja át az ingatlanát, hogy oda a kormány koronavírusos embereket költöztethessen, és azokban lehessenek karanténban.

A Guardian szerint összesen 39 lakást szerettek volna lefoglalni. A koronavírusos betegeket jellemzően olyan kiállítási központokban látnak el, ahol nincs vécé és mosdó, valamint 24 órán át égnek a lámpák.

Kína zéró toleranciát alkalmaz a koronavírus elleni védekezésben, és szigorú lépéseket tesz akkor is, ha ez nem teljesen indokolt. A Sky által megszólaltatott szakértők arra figyelmeztettek, hogy a sanghaji lezárások hamarosan érinthetik a világ nagy ellátási láncait.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!