Egész Sanghaj karantén alá kerül, ez a legnagyobb kínai lezárás a járvány kezdete óta

2022. március 27. – 22:39

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc napra lezárják Sanghajt, hogy a hatóságok nagyszabású Covid-tesztelést hajthassanak végre a városban – írja a BBC. Ezt két részletben teszik: március 28-tól április 1-ig a város keleti felé, április 1-5-ig pedig a nyugati felét zárják le.

Bár nemzetközi viszonylatban nincs sok fertőzött, az elmúlt hónapban nagyon sok új esetet jelentettek. A hatóságok eddig megpróbálták elkerülni a 25 milliós város lezárást, mert Sanghaj fontos pénzügyi központ, így a lépés komoly hatással lesz majd a gazdaságra.

Leállítják a tömegközlekedést, a gyárak és vállalatok pedig vagy leállnak, vagy ha tudnak, átállnak a távmunkára.

Kína zéró-toleranciával kezeli a koronavírust, határozott, mondhatni agresszív lépésekkel reagálnak a gócpontokra – volt, hogy egész tartományokat zártak le. Míg más országok megpróbálnak együtt élni a vírussal, a Kínai kormány próbálja meggátolni a terjedést. Vasárnap 4500 új esetet jelentettek az egész országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!