Négyszer több napi melegrekord lehet Magyarországon, ha nem csökkennek a kibocsátások

2022. szeptember 13. – 09:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Trendszerűen növekedett a nyári melegrekordok száma az elmúlt húsz évben Magyarországon, míg a hidegrekordok mérhetően csökkentek. Ha továbbra is ennyi üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, az évszázad végére eltűnnek a nyári hidegrekordok, míg melegrekordból négy és félszer is több lehet, írta frissen megjelent tanulmányában az éghajlatvédelemmel foglalkozó Másfélfok.

Idén nyáron öt napon született új országos napi maximum-hőmérsékleti rekord, július 23-én Hódmezővásárhelyen 41,5 Celsius-fokot mértek, de Zabarban, az ország leghűvösebb völgyében két napi minimum-hőmérséklet is összejött, július 18-án például 3,8 fok.

Ha változatlan maradna az éghajlatunk, akkor a napi rekordok megdőlésére egyre kevésbé kéne számítanunk, de minden jel és adat arra mutat, hogy változik az éghajlatunk, így egyre több napi maximum-hőmérsékletet rögzíthetünk majd.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatait felhasználva a Másfélfok kutatói azt állapították meg, hogy a 21. században néhány évet leszámítva mindig kevesebb volt az átlagosnál a napi hidegrekordok száma,

A legtöbb melegrekordunk 2012-ben volt, de sok fordult elő 2007-ben, 2003-ban, 2015-ben és 2013-ban is. Ezekben az években sok volt a tartós hőhullámos nap is, ami persze érthető, hiszen az extrém meleg szélsőségek gyakran hőhullámokhoz kötődnek. A hidegrekordokból a változatlan éghajlathoz képest egyre kevesebb van, míg a melegrekordokból nagyobb változékonyság mellett jóval több.

A kutatók két éghajlati modellt is megvizsgálták, hogy mi várható a jövőben. Az egyik modell optimista, amely szerint az emberi hatás csökken az éghajlatváltozásban, a másik pedig pesszimista, ami továbbra is nagyarányú, nem mérséklődő kibocsátással számol.

A nyári új hidegrekordok számában egyértelműen további csökkenés várható a modellek szerint, olyannyira, hogy azok a század végére a pesszimista forgatókönyvet követve gyakorlatilag megszűnnek az országban. Az új melegrekordokból viszont továbbra is az átlagosnál kétszer többet várhatunk majd a század közepéig, de ez az optimista modell. A pesszimista forgatókönyv eredményei viszont azt jelzik, hogy a század közepétől a nyári melegrekord-döntések előfordulása tovább fokozódik majd és az átlagosnál négy, négy és félszer több ilyen napra számíthatunk, ami azt jelenti, hogy az optimista forgatókönyvnél átlagosan kétszer, 2080-tól két és félszer több új rekordra kell felkészülnünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!