Telex Neked #131: Focisiker, kötcsei piknik, barlangi mentés

2023. szeptember 15. – 05:01

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a Telex heti hírlevele a szeptember 7. és szeptember 13. közötti legfontosabb eseményekről. Aki már csütörtökön szeretné megkapni a hírlevelet, vagy kíváncsi, ahogy rövid interjúkban bemutatjuk a szerkesztőség tagjait, a cikk végén feliratkozhat.

Sziasztok! Balogh Zoltán vagyok, a Telex egyik fejlesztője. Ezúttal rajtam a sor, hogy az elmúlt hét fontosabb eseményeit csokorba szedjem. Magamról már szinte mindent elmondtam az előző hírlevelemben, bár azóta már csaknem két év eltelt. Továbbra is azon szerencsések közé tartozom, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is, tehát hab a tortán, hogy azért kapom a fizetésemet, amit imádok csinálni. Bemutatom a munkahelyemet:

Egy telexes fejlesztő munkája nagyon változatos, a nagyobb projektek mellett gyakran előfordul, hogy beesik pár kisebb S.O.S. fejlesztési igény a szerkesztőség valamelyik részlegéből, kiderül valamilyen apróbb hiba, amit azonnal javítani kell, de eldöntheti az is a következő tíz percben folytatott tevékenységet, ha a kiszolgáló infrastruktúrában romlik el valami. Ez vasárnap este 10-kor tud kellemetlen is lenni, de ilyen az online média világa, melyben soha nem hangozhat el az a mondat, hogy valami nem készült el időben.

Az újságban feltűnik néha egy-egy fotóm, hiszen a kisebb súlyú hírekhez az is mehet fotózni, információt szerezni, aki épp a legközelebb van hozzá. Ezek mellett tartalomgyártás tekintetében ezt a harley-s videót sikerült elkövetnem még a nyáron, teljesen spontán vettem fel, aztán végül cikk lett belőle.

De lássuk inkább, mi is történt az elmúlt héten.

Marco Rossi for president

Nem mi voltunk az esélyesek a szerbek elleni Európa-bajnoki selejtezőn, ám egy szerencsés fordítással elhoztuk a 3 pontot Belgrádból. Elemzésünkből az is kiderül, hogy 99,2 százalék eséllyel önerőből ott lehet a válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon. A hiányzó 0,8 százalék pedig októberben a Puskásban, a szerbek elleni visszavágón száz lehet, erről ebben a cikkben írtunk bővebben. A folytatás tehát október 14-én a szerbek ellen hazai pályán, majd három napra rá Litvániában. Ha azt a két selejtezőt sikerülne hozni, akkor két fordulóval a selejtezők vége előtt meg is van a kijutás.

Még egy mérkőzés várt a nemzeti tizenegyre a héten. Ezen Magyarország veszélyesebben játszott a cseheknél, de be kellett érnie az 1-1-es döntetlennel a vasárnap esti barátságos meccsen.

Ahol a haza, ott a szabadság

Szombaton rendezték meg a kötcsei Dobozy-kúriánál a 22. kötcsei találkozót. Ez az az esemény, ami hagyományosan a legfőbb nyári fideszes rendezvény Tusványos mellett, ám Dobrev Klára feltűnésére tán senki nem számított. Két cikkben is beszámoltunk a Fidesz-elit érkezéséről, képes anyagunkat itt lehet megtekinteni. A videórovat a szerénységről kérdezte a politikusokat. A miniszterelnök a Fidesz népszerűségének csökkenéséről és az ország naggyá válásának terveiről beszélt, valamint az EU jövőjét is megfejtette: vagy egyben marad, vagy szétesik.

Lezuhant egy rendőrségi helikopter és egy kisrepülő

Csütörtökön Balatonszéplak térségében a parttól kb. 300 méterre a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter. Egy videón látható, ahogy a rendőrségi helikopter megbillen, irányíthatatlanul pörögve lassan süllyedni kezd, majd a vízbe csapódik. A kétfős legénységet egy közelben tartózkodó hajó mentette ki, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a helikopter minden előírt technikai felkészítésen, vizsgán, éves és időszakos karbantartáson részt vett, azokon megfelelt, a legénység pedig semmilyen sérülést nem szenvedett. A helikoptert már aznap este nyolc körül kiemelték a vízből. Egy helikopterpilóta és -szerelő a látottak alapján azt feltételezi, hogy a farokrotor működésével kapcsolatos hiba okozhatta a balesetet.

Egy másik, jóval súlyosabb baleset is történt vasárnap a börgöndi repülőnapon: egy kisrepülő egy személyautó közelében a földbe csapódott, majd mindkét jármű kigyulladt. A légi balesetben a pilóta és utasa életét vesztette, egy kislány és a szülei súlyos égési sérüléseket szenvedtek, egy kisfiú pedig könnyebben sérült meg. Az ügyben a rendőrség halált okozó légi közlekedés veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást. A másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett kislányt kezelő orvos azt mondta, hogy a gyereket többször meg kellett műteni, lélegeztetik, és még mindig életveszélyben van.

Magyarok is részt vettek az ezer méter mélyen rosszul lett barlangkutató törökországi mentésében

A Törökország déli részén található Morca-barlangot kutató, magyar részvétellel zajló nemzetközi expedíción 1050 méter mélyen súlyos bélrendszeri vérzése lett egy 40 éves amerikai barlangkutatónak, akit egy magyar doktornő tartott életben. Pénteken elindultak a magyar barlangi mentők a kutató kimentésére, majd kedden a felszínre hozták az amerikai kutatót Törökország egyik legmélyebb barlangjából A mentésben magyar mentőcsapatok is részt vettek. Nyilatkozott a Telexnek Zádor Zsófia, a Törökországban 1040 méter mélyen rosszul lett barlangkutató, Mark Dickey magyar orvosa.

Kötelező olvasmányok

A születésnapját ugyan csak később tartja a Google, de hivatalosan már összejött a negyed évszázad. Összeszedtük, honnan jött és hova tart az internet egyik legmeghatározóbb, egyben legtöbbet bírságolt cége.

Szeptember 1-jétől 10 millió helyett 20 millió forintra nőtt az az értékhatár, amekkora összeget az azonnali fizetési rendszerben át lehet utalni. Ezek az utalások valóban rögtön, pár másodpercen belül teljesülnek. De vajon növekednek-e emiatt a visszaélési kockázatok?

Orbán francia üzemanyagot szeretne Paksra, ami nyíltan szembemenne az oroszok érdekeivel. Úgy tudjuk, a kormányfő Kötcsén beszélt erről a lehetőségről. Aszódi Attila nukleáris szakember szerint szakmailag nagyon is indokolt lépésről lenne szó.

A péntek esti földrengés sokkolta Marokkót. Közel 2900 ember halt meg, és több mint 300 ezren veszítették el az otthonukat. Még mindig zajlik a mentés, de helyszíni beszámolók szerint a hatóságok nem segítenek eléggé, sok területre nehezen jutnak el a segélycsomagok.

Az elmúlt két hónapban nagyjából 20 ezer migráns jutott át illegálisan Magyarországról Szlovákiába, ha nem a közutakon, akkor a zöldhatáron és az Ipolyon átgázolva, a legtöbben pedig a folyó menti falvakban kötöttek ki. Helyszíni riport.

USB-C-re váltott az iPhone 15, 50 ezer forinttal alacsonyabb a kezdőár, mint tavaly. Az Apple Watch környezettudatosra vette a figurát, az iPhone 15 a tavalyi csúcsmodellek tollaival, és USB-C bemenettel ékeskedik, a Próra pedig pécés játékokat portolnak, olyan erős.

A kormány LMBTQ-ellenes törvényének egyik legabszurdabb vadhajtása bontakozik ki az Alexandra könyvesboltokban. Kialakítottak olyan kisebb részeket, ahova bemehet 18 év alatti vásárló, de az érintett boltok nagyobb részébe be sem teheti be a lábát fiatalkorú vevő.

Két gát is átszakadt a kelet-líbiai Derna mellett a napokig tomboló Daniel vihar miatt. Az utcákat beborította a sár, mindenfelé törmelék és felborult autók vannak. Az árvíz sújtotta területeken legalább 34 000 embernek kellett elhagynia lakóhelyét.

Kis színes itthonról

Teniszütővel csapták le a Magyarországon megtelepedett első ázsiai lódarazsakat. A többiek már a múzeumban vannak. Pánikra nincs ok, az elsőre ijesztő rovar a házi méhekre szeret vadászni. A legfontosabb, hogy megtalálják a fészkét a Szigetközben, mondják a szakértők.

Republikon: Rég volt ilyen alacsony a Fidesz népszerűsége. Ezt Orbán is elismerte, szerinte a gazdasági nehézségek állnak a háttérben. A parlamenti küszöb felett az MKKP, nőtt a Momentum és a Mi Hazánk támogatottsága is.

Én ezt nem csinálom” – 40 perccel kell többet utazni a szegedi vonatpótlás miatt. Több mint két hónapig buszokkal és tram-trainekkel pótolja az intercityket a MÁV Szeged és Kiskunfélegyháza között. Megnéztük a macerás vonatpótlás első napját.

Két és félszeresére drágult a Puskás Aréna gyepgondozása négy év alatt. A pályakarbantartás költsége a kezdeti 180 millióról 453 millióra nőtt, az infláció és a rezsinövekedés pedig a stadionfenntartás költségeire is jelentős hatással volt.

25-30 százalékos visszaesés várható a hazai ingatlanpiacon. Idén százezer ingatlan cserélhet gazdát Magyarországon, ami tízéves mélypontot jelent.

A hét egyik legolvasottabb cikke

Gesztiéknek megüzenték: ha Nagy Ervint választják a Szia, Életem! főszerepére, akkor nem lesz film

A hét képe

Napokon át, több mint 150 ember részvételével zajlott nemzetközi mentőakció a törökországi Morca-barlangban, ahol rosszul lett egy 40 éves amerikai barlangkutató, Mark Dickey, ezért képtelen volt elhagyni az 1050 méter mélyen lévő táborhelyet.

Az Európai Barlangi Mentők Szervezete riasztására a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa Zádor Zsófia és társai voltak, akik először értek a súlyos bélrendszeri vérzése miatt életveszélyes állapotban lévő barlangászhoz. A magyar orvos inenzív terápiás kezeléssel és transzfúzióval stabilizálta az amerikai barlangász állapotát, míg az újabb magyar barlangi mentőkkel kiegészült nemzetközi mentőcsapat kiépítette a mentéshez szükséges kötélpályarendszert.

A stabilizált állapotú Dickey-t 58 és fél órába telt a felszínre hozni, ezzel az akció a világ legmélyebb sikeres barlangi mentése lett.

Fotó: Berentés Ágnes / Magyar Barlangi Mentőszolgálat
Fotó: Berentés Ágnes / Magyar Barlangi Mentőszolgálat

A hét videója: Schmitt Pál a szerénységről: Miért, maga szerény? Hogy idenyomja ezt a buzi mikrofont az orrom alá?

A 22. kötcsei találkozó előtt több fideszes politikus is kritikusan szólt Mészáros Lőrinc jachtozásáról, Gulyás Gergely több szerénységet kért. A találkozó résztvevőit arról kérdeztük, ők szerények-e.

A héten megjelent podcastjaink

A Kisbolygó első évadának utolsó adásában Nagy Réka Dúll Andrea környezetpszichológussal, az MTA doktorával és Czippán Katalin szemléletformálás és szervezeti tanulásstratégiai tanácsadóval azt a kérdést járta körül, mennyire tanítható a fenntarthatóság.

A Rákeltérítőben Pásztor Erzsi színésznő volt a vendég. Amikor a Szomszédok népszerű Jankája a rákja miatt néhány hónapra eltűnt, majd kissé megviselten tért vissza a színpadra, sokan úgy vélték: nem csoda a végbéldaganat, hiszen annyit iszik. Ahogy a többi színészt, úgy Pásztor Erzsit is sokan azonosították szerepével: máig ő az ország alkoholistája, pedig egy kortyot sem iszik.

Aki még nem tette, iratkozzon fel a csatornáinkra:

Heti túraajánló

Sziklabudi, csigaház-vár és megvilágosodás: kéktúra a Kelet-Cserhát dombjain

A 74 kilométeres úton kiderül, mi a kilátóban alvás legnagyobb veszélye, mekkora fakezet épített a fanyűvő, és mi a meditáció és a térerő közös halmaza.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy ezen a héten kit mutatunk be a Telex kollégái közül, akkor itt tudsz feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!