A rendőrség szerint minden műszaki vizsgán átment a Balatonba zuhant helikopter

2023. szeptember 8. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

Minden technikai felkészítésen részt vett és minden műszaki előírásnak megfelelt az a helikopter, ami csütörtökön zuhant a Balatonba – közölte a rendőrség a parancsnoki vizsgálatra hivatkozva pénteken. Az ügyben a rendőrség és a Honvédelmi Minisztérium is vizsgálatot indított.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtök délután Balatonszéplak térségében, a parttól nagyjából 300 méterre a vízbe zuhant egy rendőrségi, MD 500E típusú helikopter egy rendőrségi légigyakorlat során. A balesetről videófelvétel is készült.

A kétfős legénységet egy közelben tartózkodó hajó mentette ki, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint semmilyen sérülést nem szenvedtek. A helikoptert már aznap este nyolc körül kiemelték a vízből.

A parancsnoki kivizsgálás eredményéről pénteken kora délután adott tájékoztatást a rendőrség. Eszerint:

  • A helikopter minden előírt technikai felkészítésen, vizsgán, éves és időszakos karbantartáson részt vett, azokon megfelelt.
  • A helikopter repülésre alkalmas műszaki állapotban kezdte meg a gyakorlatot.
  • A pilóták valamennyi képesítéssel, repülőorvosi minősítéssel is rendelkeztek, a repülési feladat végrehajtására az előírásoknak megfelelően felkészültek.
  • A repülési feladat során a „bekövetkezett vészhelyzetet” haladéktalanul a szakmai protokollnak megfelelően kezdték meg kezelni, „azonban ezen kísérleteik nem vezettek eredményre”.

A Somogy Vármegyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya hivatalból eljárást indított. Katonai légügyi hatóságként a Honvédelmi Minisztérium is vizsgálja az esetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!