Orbán elmondta Kötcsén, meddig tervez kormányozni

2023. szeptember 10. – 11:20

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – tudta meg a Telex a találkozó helyszínén tartózkodó résztvevőitől. A miniszterelnök a 2018-as választások után többször utalt arra nyilvánosan is, hogy 2030-ig tervez, most a 2034-es céldátumot azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet.

A zárt körben elhangzott beszédében Orbán arra is kitért, hogy ugyan az elmúlt időszakban csökkent a kormány népszerűsége, de szerinte nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké. Példaként Németországot említette, ahol az ellenzéki pártok népszerűsége már nagyobb, mint a kormányzó pártoké. A miniszterelnök a gazdasági nehézségeket jelölte meg a Fidesz népszerűségvesztésének fő okaiként, mint mondta, „a társadalom nem ehhez szokott hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.

Beszélt arról, hogy tíz év után most csökken először a reálbérek értéke, ám ezzel kapcsolatban optimistán fogalmazott, szerinte év végére megfordul a tendencia, és ismét nőni fognak a reálbérek.

Szerinte pártjának népszerűsége azért csökkent kisebb mértékben, mint máshol Európában, mert a választóik nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai szempontokat is mérlegelnek. Kifejtette, hogy szerinte erős a Fidesz hátországa, a kormányzásuk „nem jár szellemi kiüresedéssel”.

Orbán szerint vezető pozíciójukhoz az is hozzájárul, hogy gyenge az ellenzék, valamint állítása szerint nem voltak az embereket érintő megszorítások. Itt érdemes felidézni, hogy a választások óta azért jó néhány területen érzékelhették a választók is a gazdasági nehézségeket, ott volt a kata eltörlése, a rezsicsökkentés részleges kivezetése, a családtámogatások szigorítása, a benzinárstop és úgy általában az árstopok kivezetése, megemelték a jövedéki adót, és még számos intézkedést lehetne említeni. Mindezek azonban az elérhető közvélemény-kutatásokban nem jeleztek jelentős népszerűségcsökkenést.

Ismét elmondta, hogy komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, és úgy gondolja, hogy belátható időn belül Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni emiatt.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy „nagyok, erősek és gazdagok akarunk lenni”, azt szeretné, hogy „tiszteljen minket a világ”, ehhez pedig van egy 15 pontos „nagy terve” – fogalmazott.

Szerinte ehhez olyan lépésekre van szükség, mint

  • a demográfiai fordulat elérése (ettől egyelőre elég messze van az ország),
  • munkaalapú gazdaság létrehozása,
  • hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté kell válni,
  • magyar vállalkozóknak külföldön is be kell fektetni, a profitot pedig haza kell hozni,
  • hadseregfejlesztés,
  • digitális állampolgárság bevezetése,
  • energetikai önellátás, ennek része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.

Orbán szerint a jelenlegi nehéz világgazdasági és világpolitikai helyzet rengeteg lehetőséget kínál, neki pedig az a célja, hogy Magyarország olyan erős legyen, mint a kiegyezés idején volt.

A találkozón stábunk is ott volt, ahol Mészáros Lőrinc yachtozásáról és a szerénységről kérdeztük a fideszes holdudvar résztvevőit:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!