Gesztiéknek megüzenték: ha Nagy Ervint választják a Szia, Életem! főszerepére, akkor nem lesz film

Legfontosabb

2023. szeptember 7. – 18:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Most indul a vékony jég a kettőnk beszélgetésében” – mondta Nagy Ervin Geszti Péternek a Viasat3 Adom a napom című műsorában kedd este. És bár a közönség soraiból többen is felnevettek a Jászai Mari-díjas színész kijelentésére, valójában nem egy vidám téma következett: a 2022-ben megjelent Szia, Életem! című film került szóba, aminek a főszerepét Nagy szerint azért nem ő kapta meg, „mert kinyitotta a száját”. Itt a színész arra célozhatott, hogy a közelmúltban többször is kinyilatkoztatta nemtetszését például a hazai oktatási rendszer hiányos működésével kapcsolatban, sőt több tanártüntetésen is felszólalt.

A műsorban elhangzott párbeszédet Kovács Gellért filmes szakíró szúrta ki kedden. Ezután elkértük az epizódot a csatornától, hogy visszanézzük, pontosan mi hangzott el.

A színész háromszor is volt castingon a film főszerepéért, mielőtt elutasították őt azzal, hogy mint mondta, „neki itt nem terem babér, mert ő ő, és mert kinyitotta a száját.”

A történethez az is hozzátartozik, hogy a Szia, Életem! egyik producere Geszti Péter volt, aki azt mondta, hogy nem büszke arra, hogy ez így alakult, és bár nem akarja elodázni a felelősségét, nem egyedül döntött arról, hogy ne Nagy Ervin kapja meg a főszerepet. „Az történt, hogy elkészült egy forgatókönyv, amit megszavaztak Andy Vajna korában, hogy legyen belőle film. Utána azonban változtak a szelek és a pozíciók, és

az új pozícióba kerülő vezetés úgy döntött, hogy te nem játszhatod el főszerepet, a filmnek megszavazott pénz birtokában sem. Az elé a választás elé állítottak minket, hogy akkor most vagy a Nagy Ervint választjuk, vagy nem lesz film.

Ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik 2-3 éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is” – magyarázta Geszti.

Ahogy arról a Magyar Hang is beszámolt, a Szia! Életem főszereplőjét, a sztáríró Barnát végül Thuróczy Szabolcs alakította. Bár az eredeti terv az volt, hogy Scherer Péter lesz a főszereplő, sőt a rendező is, ám a színésznek a hírek szerint egyeztetési problémák miatt ki kellett szállnia mindkét feladatból. A Szia, Életem!-ről szóló kritikánkat itt olvashatja, az Adom a napom korábbi adásairól pedig ebben a cikkben írtunk.

Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdéseket küldünk a film gyártójának, a Filmsquad Kft.-nek, valamint a Nemzeti Filmintézetnek is, amennyiben válaszokat kapunk, beszámolunk róla.

Nemrég még a Nagy Ervin kontra Rákay Philip vitától zengett a magyar sajtó, többek között erről is kérdeztük a színészt egy korább interjú során, amit itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!