Nagy kérdés, hogy az uniós pénzt hozza, vagy a balhét viszi el Navracsics Tibor

Papíron nagy szerepet bízott két, már kipróbált emberére Orbán Viktor, amikor megalakította újabb, immáron ötödik – azon belül a negyedik kétharmados parlamenti támogatást élvező – kormányát. Navracsics Tiborra és – a nagy állami beruházások megvalósulását felügyelő – Lázár Jánosra bízta az új kabinetben az uniós forrásfelhasználást, ami a gyakorlatban a ma még visszatartott támogatások és hitel megszerzését, le-, illetve újratárgyalását, majd pedig a pénzek legalább látszólag feddhetetlen módon történő felhasználását jelenti. Mindennek már csak azért is nagy jelentősége van, mert az Európai Bizottság múlt szerdán jóváhagyta Lengyelország helyreállítási tervét, ezzel

Magyarország maradt az egyetlen ország, amelyik tervére még nem bólintott rá az uniós végrehajtó szerv.

Ugyanakkor Ursula von der Leyen kedden jelezte, az elfogadás ellenére a testület addig nem fizet a lengyeleknek, amíg Lengyelország nem fogadja el az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító szabályozást.

Navracsics maga az uniós források felhasználásáért felelős tárca, azaz intézményi háttér nélküli miniszterként, a Miniszterelnökség szervezetén belül, ám onnan – vélhetően okkal – kiemelve, külön besorolást élvezve tudhatja magáénak a forrásfelhasználás ügyét. Méghozzá úgy, hogy a volt uniós biztos régóta ismert européer hozzáállását fitogtatva már miniszteri meghallgatásán is kijelentette: ő nem akar világnézeti vitákat folytatni az EU képviselőivel.

A 2010 után miniszterelnök-helyettesként, illetve közigazgatási és igazságügyi miniszterként, aztán 2014-2019 között az Európai Bizottság tagjaként dolgozó Navracsics most a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért lett felelős, és állítása szerint a két területet szorosan együtt fogja kezelni, ezen túl pedig a 2027-ben lejáró uniós költségvetési időszak utánra is szeretne már készülni. Azt is mondta, a legszükségesebbnek a két függőben lévő, a fejlesztési ciklusra vonatkozó, illetve a helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírását tartja az EU-val, célja pedig, hogy ez év végéig megtörténjen. Arra hivatkozott, hogy „van ebben rutinja”.

„Szükség van bizalomépítésre az EU intézményei és Magyarország között, a vitás kérdéseket úgy kell rendezni, hogy egyik fél se érezze magát vesztesnek. A viták egy része szerinte technikai jellegű, a másik része bizalmatlanságból fakad. Tíz éve zajlanak ezek a konfliktusok, szükség van egy bizalomépítési folyamatra. Megállapodást akarok találni, a célom, hogy még idén alá legyen írva a megállapodás a visszatartott fejlesztési források ügyében”

– egyebek mellett így fogalmazott Navracsics a már említett miniszteri meghallgatáson, és noha a szándék egyértelműnek látszik, ráadásul nyilván előnyös tárgyalási pozíciót jelenthet, hogy a régi-új miniszter korábban az Európai Bizottság tagja volt, a most ismét főtárgyalóvá avanzsált politikus előtt jelentős kihívások állnak. Navracsics a jogállamisági eljárást érintő viták rendezéséhez való hozzájárulását például rögtön árnyalhatja, hogy – mint arról portrénkban is írtunk – neki személyesen még fideszes viszonylatban is rendkívül nagy szerepe van a 2010 utáni magyar politikai rendszer kiépítésében, így például a sokat kritizált bírósági reform ügyében.

Mindennek ellenére tény, hogy Navracsics a mai napig a Fidesz egyik legmeghatározóbb, pártjával is sokszor kritikus, elkötelezett Európai Unió-párti politikusa, így talán az is jelzésértékkel bír, hogy első miniszteri útja a Fidesz által – kizárását megelőzendő – elhagyott Európai Néppárt kongresszusára vezetett, mindehhez pedig, mint kiderült, az 1994 óta Fidesz-tag Navracsics KDNP-s „kettős állampolgárságát” is aktiválta.

A Telex kérdésére szerdán Navracsics azt mondta, nem lát most sok esélyt arra, hogy a Fidesz ismét az Európai Néppárt tagja legyen, de történelmi távlatban gondolkodik, ezért azt tartja fontosnak, hogy a két formáció között legyen valamilyen kapcsolat. Ez a vízió más, mint amit az olasz Matteo Salvini képzel el a Fidesznek, a kérdésről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Ugyanakkor nagy kérdés, milyen érdemi átalakítást eredményez Navracsics visszatérése, hiszen a meghallgatásán felvázolt elképzelései szerint egyszerűbbé és átláthatóbbá szeretnék tenni a források lehívásának rendszerét, racionalizálnák azt, és kiküszöbölnék a párhuzamosságokat, ugyanakkor az Irányító Hatóságok most a Miniszterelnökséghez kerülnek, amelynek ernyője alá maga a miniszter is besorolódott.

Ez pedig némileg árnyalja Orbán valódi szándékát, hiszen sokan Navracsics visszatérését egyfajta – ciklusokon átívelően nagy népszerűséget élvező kifejezéssel élve – konszolidációként értelmezték, ráadásul ezt maga a miniszterelnök is szinte visszautasította, amikor kormánya tagjainak bemutatásakor kijelentette:

a régi harcostárs Navracsicsnak van „a legtöbb esélye, hogy a brüsszeli bürokraták és a magyar képviselők malomkerekei között ne őrlődjön fel”.

Nehéz lesz azonban a Miniszterelnökség és más, gazdaságpolitikai döntési joggal felruházott minisztériumok, illetve az EU intézményei között nem felőrlődni úgy, hogy ugyan a Pénzügyminisztérium feladatkörei némileg megváltoznak az előző ciklushoz képest, az uniós programok felügyelete pedig átkerül az erre dedikált egységhez a Miniszterelnökségen, ám sem a személyi állomány, sem pedig a korrupciós kifogásokat felvető mechanizmusok nem változnak érdemben.

Ez olvasható ki legalábbis a kormányzati struktúrát érintő jogszabályból, amely számos területen jelentős összhangra kényszeríti a – magyar gazdaságot jelentős mértékben az EU támogatásából működtető – minisztériumokat, és így az intézményi háttér nélküli Navracsics dolgát az is nehezítheti, hogy lényegében minden jelentős projektet más minisztérium visz, ahogyan a legmeghatározóbb problémagócok, így például a legnagyobb beruházások érdemi felügyeletében sem feltétlenül lesz szerepe.

Korrupciós gyanúk indokolhatták a szerkezetváltást

Ráadásul Navracsics mellett az uniós pénzekért – szervezetileg szintén a Miniszterelnökségen – Ágostházy Szabolcs dolgozik az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárként, aki az eddigi kormányzati struktúrában is vitte az uniós forrásszerzést is, és noha a maga részéről Navracsicshoz hasonlóan mérsékelt hangnemben tárgyal az uniós intézményekkel, nagy sikereket például a többszörösen átdolgozott Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) ügyében azért nem könyvelhetett el.

Még ennél is nagyobb problémát jelenthet, hogy az új kormány megalakulását megelőzően derült ki: nemcsak pénzügyminisztériumi tisztségviselők, hanem a Miniszterelnökség egyik vezető beosztású munkatársa is gyanúsítottja a két minisztériumot érintő, uniós támogatások kifizetésével és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzésekkel kapcsolatos hivatali vesztegetési ügynek. Az eset pikantériája, hogy a korrupció gyanúja miatt májusban letartóztatott személy épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos munkát végzett. Az ügynek ráadásul jelenleg húsz gyanúsítottja van, közülük heten jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselők. Öt gyanúsítottat tartóztattak le, egyet pedig bűnügyi felügyeletbe helyeztek. Az ügy egyik szereplőjének lakásán 190 millió forintot találtak, amiről azt állította, hogy a nyugdíjba vonult édesanyja pénze.

De maga a kormányzati feladatmegosztás is olyan, hogy az árnyalja Navracsics küldetésének várható sikerét. Az előtte álló kihívás inkább abban tűnik nagynak, hogy az esetleges aggályok és a már meglévő, sőt alaposan kiéleződött Brüsszel–Budapest viták esetén tartsa a hátát a kormányzati döntések „európaira fordításában”, valamint a konkrét forrásengedélyek megszerzésében.

És hogy ki az, aki ezzel szemben kifejezetten harcra készül? Az immáron jelentősebb nyomás nélkül – sőt, inkább meglehetős felelősségmentesítéssel – is mindenre vétójogot kapó Varga Judit igazságügyi miniszter, akinek amazoni kommunikációja vélhetően sok szempontból rombolta Magyarország pozícióit az uniós vitákban – ennek, valamint a tárcáját érintő súlyos korrupciós botrány ellenére láthatóan további EU-s jogcsatározásra készül. Az igazságügyi minisztériumban Bóka János európai uniós ügyekért felelős államtitkárként viheti majd Varga mellett például a jogállamisági és más, a kormányzati intézkedéseket kifogásoló uniós jogviták ügyét, ezek rendezése tehát nem került Navracsics fennhatósága alá. Annyira nem, hogy Bóka munkáját eddig maga Orbán felügyelte, hiszen a miniszterelnök európai uniós kérdésekért felelős államtitkára volt.

A kormánystruktúrát részletező törvény egyébként azt is világossá teszi, hogy a korrupciós gyanúba keveredett pénzügyminisztériumtól ugyan elkerült a forráselosztás, ugyanakkor számos jelentős, az uniós jogharmonizációt és a közösségben betöltött magyar pozíciót befolyásoló ügyet szétosztott az egyes erős emberei között Orbán Viktor. Így jó néhány „unortodox” intézkedésre Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter lesz majd hatással, vagy éppen a Miniszterelnöki Kabinetiroda feje, Rogán Antal, aki kétségkívül az egyik legfontosabb miniszter, hiszen az idevágó jogszabály értelmében bármibe beleszólhat a fegyvervásárlástól a titkosszolgálatok működésén át egészen az EU-s képviseletig.

Lázár János garantálná a nagy beruházások felügyeletét?

Még jelentősebben befolyásolhatja Navracsics munkáját egy „régi barát”, azaz Lázár János. A kormány másik nagy visszatérője 2018-ban kiesett a pikszisből, a korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt négy évet kormánybiztosi posztokon töltötte, és gyakran elmondta, hogy neki a helyi politizálás, a vidék és az agrárium a szíve csücske. Ehhez képest most országos szintű feladatot kap elég komoly portfólióval, arról pedig, hogy építési és beruházási tárca nélküli miniszterként mit tervez, ő is a miniszterjelölti meghallgatásán beszélt.

Miután a Magyarországon megvalósuló beruházások és nagy, állami projektek, azaz építkezések 2004-es uniós csatlakozásunk óta elsősorban uniós forrásokból valósulnak meg, és épp az ilyen kiemelt kormányzati vállalkozások keltették fel az EU intézményeinek figyelmét is, nyilvánvaló, hogy Lázárnak is lesz dolga bőven a forrásszerzéssel a következő négy évben. A újdonsült miniszter döntéseivel kapcsolatban persze leginkább szintén az vet fel kérdést, hogy a jogszabályok alapján miként alakul a munkamegosztása Gulyás Gergellyel.

Papíron ugyanis a Gulyás által vezetett Miniszterelnökséghez tartoznak a 10 millió forintnál drágább állami építkezések, a Magyar Falu, a Modern Városok és az aktív Magyarországért beruházási program, vagy éppen a kisvasutak felügyelete is – nem pedig Navracsicshoz vagy Lázárhoz. Ennek ellenére a visszatérő miniszter meghallgatásán szintén arról beszélt: célja, hogy növelje a hatékonyságot, a kiszámíthatóságot, átalakítaná az állami beruházások rendszerét, és mindenben az átláthatóságot hirdeti.

Navracsics Tibor felelős a fővárosi területfejlesztésekért, Lázár János a nagyobb állami beruházásokért

– hangzott el a kormányzati struktúrát érintő, szaporodó kérdésözönre egy múlt heti kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek volt ugyanis mit elmagyarázni az idevágó jogszabályból következő zavar nyomán, és ezt azért annyira nem sikerült helyre tenni, miután Navracsics ezt követően saját hatáskörben bejelentette: a közép-magyarországival kiegészülve az eddigi négy helyett öt kormánybiztos felel az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztéséért a jövőben, és az ő feladatuk lesz, hogy az egyes régiókban aktív fejlesztéspolitika valósuljon meg. Mindez nyilván beruházásokkal, és építkezésekkel, magyarán uniós források igénylésével és felhasználásával jár.

A kormányzati törvényből ráadásul az is látszik, hogy az EU-val kapcsolatos kérdésekben továbbra is jelentős befolyást élvez majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium is. Szijjártó Péter tárcájánál lesznek ugyanis gyakorlatilag a legfontosabb energetikai döntések, így például a paksi bővítés ügye, ahogyan a magyar kormány nagyvállalatoknak adott stratégiai vagy egyéb támogatásai is a KKM-ben dőlhetnek el, ami eddig is döntően alakította a magyar–uniós kapcsolatot.

Egyre égetőbb szükség a pénz

Az újabb Orbán-kormány EU-politikája elsősorban azért jelentős, mert meghatározó gazdasági elemzők, sőt, már a kormány bevallása szerint is egyre nagyobb szükség lenne az uniós forrásokra Magyarországon, ennek érdekében pedig forrásaink szerint intenzívebbek a tárgyalások a választások óta, felgyorsultak az események, nagyobb a nyitottság a magyar fél oldaláról az esetleges kompromisszumokra, aminek uniós tisztviselők szerint elsősorban az az oka, hogy sokat változott Magyarország költségvetési pozíciója az elmúlt egy évben.

A költségvetési helyzet tehát korántsem fényes, ám a Fidesz-kabinet még mindig nem tett eleget azoknak az ajánlásoknak, amelyek egyébként nemcsak az úgynevezett helyreállítási alap pénzeinek kifizetésénél jelentenek feltételt, de az ezzel párhuzamosan futó jogállamisági mechanizmus ügyében is elvárásként fogalmazódtak meg a közösség részéről.

Mindenben ráadásul az Európai Parlament is erősen figyeli az Európai Bizottságot, hiszen az uniós parlamenti képviselők többsége meglehetősen elégedetlen az európai pénzügyi források védelmét szolgáló, de például független igazságszolgáltatást elváró eljárás állásával és az ezekben tanúsított bizottsági hozzáállással. Bár az idevágó uniós per lezárulta után az EP-képviselők ismét a mechanizmus azonnali elindítását követelték, a Bizottság még ekkor is időt kért a jogszabály gyakorlati alkalmazásának egyértelműsítésére vonatkozó iránymutatások elfogadására.

Ez végül március másodikán született meg, amivel elgördült az utolsó akadály is a szabály alkalmazása elől, ám az EP jelentős többsége megkésettnek látta a Bizottság idevágó intézkedéseit, és több felszólalás, illetve állásfoglalás is egyértelművé tette: az EP komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon sérülnek az Európai Unió pénzügyi érdekei, miután felelősségre vonás nélkül maradtak konkrét korrupciós aggályok.

Magyarán szinte tény, hogy Navracsicsnak érdemi ajánlatot kell tennie ahhoz, hogy a miniszteri meghallgatásán ígérteket betartva még idén megszerezzen bizonyos uniós forrásokat. A magyar kormány egyébként tavaly május közepén nyújtotta be hivatalosan a helyreállítási alapra vonatkozó tervezetet – bár lekéste az eredeti áprilisi határidőt, így is 15. tagállamként adta le az uniós 27-ből. Akkor 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást akart Brüsszelből, és bár 2021 májusában még azt írtuk, hogy a tervek szerint a kormány már nyár végén lehívna a támogatásokból egy 13 százalékos előleget, a Bizottság meghosszabbította a terv elfogadásának határidejét, majd ki is jelentették, hogy ebben az állapotában nem fogják elfogadni azt. Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos azt nyilatkozta, hogy

a magyar kormánynak igazságügyi reformot kell végrehajtania, hogy ne merülhessen fel kétség az igazságszolgáltatás függetlenségével és politikai befolyástól való mentességével kapcsolatban, valamint megfelelő garanciákat kell adnia arra, hogy a nemzeti hatóságok kivizsgálják az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket.

Erre pedig a teljes kormányzati kommunikáció és a propaganda is úgy reagált, hogy szerintük az EU-ban nagy felzúdulást kiváltott magyar melegellenes törvény ügye miatt nem fogadták el a helyreállítási tervet. Ezt ugyan a „brüsszeli bürokraták” (ahogy a kormánykommunikáció nevezi őket) mindvégig cáfolták, mégis az elsősorban Varga Judit által képviselt retorika fősodrában maradt. Éppen ezért volt meglepő, amikor hosszas huzavona után, a koronavírus-járvány sokadik hullámának lecsengésével és az orosz–ukrán háború kitörésével egyidejűleg Orbán Viktor meggondolta magát, és levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, amiben közölte: mégis lehívnák azt az uniós hitelkeretet is, amit még tavaly visszautasítottak.

Igaz, még a támogatások lehívására sem kapott engedélyt az EB-től a magyar kormány, hiszen a kabinet a megelőző egy évben semmilyen idevágó korrupcióellenes intézkedést nem ígért vagy valósított meg, így nem hagyta jóvá a Bizottság a kormány által eredetileg benyújtott helyreállítási tervet. Ennek ellenére Orbán azt kérte, a Bizottság „soron kívül hagyja jóvá az Európai Unió keleti határait védő tagállamainak Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terveit, Partnerségi Megállapodásait és operatív programjait”, valamint

„az előfinanszírozási, társfinanszírozási és átcsoportosíthatósági korlátok feloldásával tegye lehetővé az uniós költségvetési források gyors, célzott és rugalmas felhasználását”.

A kormány mindeközben máig nem küldött új tervet a testületnek, és noha Ursula von der Leyen nemrég Budapesten járt Orbán Viktornál, a találkozón pedig feltehetően szóba került az olajembargó terve mellett a helyreállítási alap is, a kormány szándékairól egyelőre semmiféle hivatalos dokumentum nem ismert. A Bizottság éppen ezért az informális miniszterelnöki kérésnek sem a választás előtt, sem pedig utána, azaz azóta sem tett eleget. Már csak azért sem, mert a kormány kommunikációja nem felelt meg a valóságnak: a helyreállítási tervet érintő kritikák egyike, ahogy a jogállamisági mechanizmus megindítását megalapozó vizsgálati eredményeik vagy éppen a Magyarország esetében kiadott országspecifikus ajánlások sem szólnak arról a gyermekvédelminek nevezett törvényről, amely miatt a kormány szerint Magyarország nem kap uniós forrásokat.

A helyreállítási terv esetében a fő gond az volt, hogy nem a célzott területekre fordította volna a pénzt a kormány, és nem garantálta a források elköltésének korrupciómentességét. 2021-ben egyébként az összeget még mindenféle előzetes feltétel nélkül folyósították volna, ha a magyar kormány megfelelő tervet adott volna le, 2022-től viszont már csak konkrét vállalásokhoz kapcsolódva, és azt is előírták az EU helyreállítási tervében, hogy a tagállamoknak ellenőrző rendszert kell működtetniük, amely biztosítja, hogy nem fordul elő csalás, korrupció és összeférhetetlenség a támogatások elosztása során. Minderről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. De tulajdonképpen ez az a kardinális pont, ami miatt az Európai Bizottság a mai napig nem fogadta el a magyar RRF-tervet:

a brüsszeli testület szerint egészen egyszerűen nem tett le megfelelő javaslatot a magyar kormány arra, hogyan lépne fel hatékonyabban a korrupcióval szemben.

Érdekes párhuzam, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos jogállamisági kritikák és aggályok jelentősen enyhültek, főként miután május végén a lengyel alsóház (Szejm) megszavazta a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának megszüntetését előíró tervezetet. Az Európai Bizottság által szorgalmazott javaslat elfogadása megnyitotta az utat a lengyel helyreállítási terv brüsszeli jóváhagyásához, magyarán látszik, hogy a pénz lehívásához kötött és papíron is kiadott ajánlások megvalósulása esetén a Bizottság nem áll útjába a nemzeti pénzlehívásnak. (Még ha addig nem is utalnak a lengyeleknek sem, amíg át nem futnak a kért igazságszolgáltatási reformok.)

Márpedig az ukrajnai orosz invázió helyzetének súlyosságát felismerve Lengyelország az amerikai és más NATO-tagállamok katonai szállításainak elosztóközpontja lett, és miután ráeszmélt a szövetség financiális és diplomáciai jelentőségére, még februárban kompromisszumot ajánlott az Európai Bizottságnak a stratégiai jelentőségű pénzügyi források lehívása, valamint a kapcsolatok rendezése érdekében.

Uniós tisztviselők szerint ezzel szemben a magyar kormány egyelőre csak odáig jutott, hogy udvariasabb hangnemben kíván tárgyalni, de a feltételeket továbbra is Orbán szabná meg.