Egészségügyi fejlesztésekre költenénk az uniós helyreállítási alapból kapott pénz harmadát

2021. május 12. – 08:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Benyújtotta a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet az Európai Bizottságnak kedden este. Az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terv több mint 2500 milliárd forintnyi stratégiai fejlesztési projektet foglal össze a következő hat évre.

Ágostházy Szabolcs, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: a magyar terv legmeghatározóbb eleme az egészségügyi rendszer további fejlesztése, erre a források 34,1 százalékát szánják.

Kiemelt terület a környezetbarát közlekedés fejlesztése, valamint az oktatási rendszerek átfogó fejlesztése, ide értve a felsőoktatást, a közoktatást, a szakképzést és a felnőttképzést. Erre a két területre a pénzügyi keret 25, illetve 20,4 százalékát fordítják. A további források a körforgásos gazdaságra való átállás elősegítésére, a legelmaradottabb települések felzárkóztatására, valamint környezetvédelmi kezdeményezésekre jutnak.

„A magyar helyreállítási terv teljes mértékben megfelel a közös uniós célkitűzéseknek, minden területen megjelennek a klímavédelmi és a digitalizációs fejlesztések”

– mondta Ágostházy Szabolcs.

A kormány korábbi döntése alapján az uniós finanszírozási eszköz keretében Magyarország rendelkezésére álló hitelkeretet egyelőre, a tagállamok többségéhez hasonlóan, nem használják fel, de erre 2023-ig még lehetőség van.

A dokumentum benyújtásától számítva körülbelül három hónapot vesz igénybe az uniós döntéshozatali eljárás, amelynek során a többi tagállamhoz hasonlóan Magyarország is folytatja az egyeztetéseket, de az eddigi tárgyalásokat tekintve alapvető módosításokra nem lesz szükség, legfeljebb részkérdésekről folyhatnak még további technikai egyeztetések. A kormány arra számít, hogy Magyarország augusztusban megkapja a helyreállítási terv jóváhagyását jelentő határozatot.

Arról ebben a cikkünkben írtunk, hogy a Magyarországra érkező rengeteg uniós pénzt hogyan használná a kormány az egyik legfontosabb intézkedési területen, az energetikában. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elképzeléseiről pedig itt írtunk részletesen.

A Bizottsághoz eddig összesen tizenöt terv érkezett a következő tagállamoktól: Belgium, Dánia, Németország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Szlovénia és Szlovákia, írja az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!