Így használná fel az uniós helyreállítási alap forrásait a Magyar Önkormányzatok Szövetsége

2021. május 9. – 14:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap bemutatta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége alternatív tervét az uniós helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról – írta at MTI. A Párbeszéd és a MÖSZ társelnöke a Facebookon közvetített prezentáción úgy fogalmazott: „Magyarország történelmi esélyt baltáz el”, ha rosszul használja fel azt a 6000 milliárd forintot, amit az unió bocsát az ország rendelkezésére.

Kiemelte, nem értenek egyet a kormánnyal abban, hogy Magyarországnak csak a 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kell felvennie az EU-tól, szerintük ugyanis a 3500 milliárd forintos hitelkeretet is le kell hívni (egyelőre nem akarja a kormány ezt igénybe venni, ennek okát itt írtuk meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter magyarázata alapján), hiszen az sokkal jobb feltételekkel vehető igénybe, mint a kabinet kínai vagy orosz hitelei.

Karácsony hangsúlyozta, míg a kormány betonba és vasba önti, valamint szerinte klientúraépítésre használja az uniós forrásokat, addig ők az emberekhez igyekeznek eljuttatni ezeket a pénzeket, és ebben az önkormányzatok nagy segítséget jelentenek számukra. A főpolgármester kifejtette, tervük négy pillére épül.

  • ezek közül a társadalmi szolidaritás megerősítése a legfontosabb, szociális és egészségügyi intézkedésekre a források 45 százalékát, 2705 milliárdot fordítanának,
  • az éghajlatváltozással szembeni fellépésre fordítanák a második legnagyobb összeget, 2070 milliárd forintot,
  • emellett a digitalizáció megerősítésére 725 milliárd forintot,
  • a gazdaság talpra állítására pedig 500 milliárd forintot szánnak.

Karácsony Gergely példaként említette, hogy a lakhatási körülmények fejlesztésére több mint 1000 milliárd forintot, a gyermekszegénység felszámolására 695 milliárd forintot, az álláskeresési járadék kiterjesztésére pedig 135 milliárd forintot költenének.

Arról is beszélt, hogy két centrumkórház kialakítására 300 milliárd forintot, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére 100 milliárd forintot terveznek, emellett óvodai és iskolai esélyegyenlőség javítására 290 milliárd forintot adnának. A főpolgármester úgy fogalmazott, tervük célja, hogy az uniós pénzek okos felhasználásával egy igazságosabb, a jövő iránt elkötelezett országot tudjanak kialakítani. Jelezte, tervüket társadalmi párbeszédre bocsátják, és szívesen tárgyalnak róla a kormánnyal is.

Karácsony Gergely a Facebookon azt írta vasárnap délután: ha az Orbán-kormány továbbra sem hajlandó az egyeztetésre „és arra készül, hogy nem megfelelően költi el a forrásokat, élünk az uniós jog biztosította lehetőségünkkel, hivatalos panasszal élünk az Európai Bizottság felé, amely dönthet úgy, hogy a tervek átdolgozására és egyeztetésre kötelezi a kormányt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!