Nem egyeztetett a kormány az önkormányzatokkal az EU-s helyreállítási alap elosztásáról

2021. február 10. – 11:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A változás, az új politika alapja a partnerség és a bevonás. Ez miniszterelnök úr számára immár nem lehetőség, hanem kötelesség. Az Európai Parlament (EP) ugyanis a tegnapi napon úgy hagyta jóvá az EP és az Európai Tanács megállapodását a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról, hogy a tagállami kormányokat, így az ön kormányát is kötelezte az előzetes konzultációra, konkrétan az önkormányzatokkal való egyeztetésre. A döntés végrehajtásának felelőssége az öné, miniszterelnök úr”

– írja Karácsony Gergely a magyar miniszterelnöknek címzett levélben. A főpolgármester emlékeztette Orbán Viktort arra, hogy a helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról a kormány eddig csak meglehetősen vázlatos, „inkább lózungszerű dokumentumokat tárt a magyar nyilvánosság elé”, miközben Brüsszelben minden érdemi előzetes konzultáció nélkül kezdett egyeztetéseket.

„Ugyan a Miniszterelnökség államtitkára, Orbán Balázs úr parlamenti felszólalásában azt állította, hogy 15 ezer szakemberrel egyeztettek, és önkormányzati szövetségeket is felkértek a véleményezésre, ám ezeknek az egyeztetéseknek nincs nyoma sehol. Kérem miniszterelnök urat, cáfolja meg, esetleg pontosítsa államtitkárát, vagy hozza nyilvánosságra tételesen, kikkel, mely szervezetekkel, mely önkormányzati szövetségekkel folytattak egyeztetést, mikor tették ezt, milyen előterjesztés alapján, és milyen eredménnyel”

– fogalmazott Karácsony. A főpolgármester szerint az ország három legnagyobb önkormányzati szövetsége semmiféle egyeztetési szándékról nem tud. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnökeként és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökeként megerősítette, hogy sem a MÖSZ-szel, sem a BÖSZ-szel semmiféle egyeztetés nem történt, és hasonlóan nyilatkozott a médiában a másik nagy önkormányzati szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is. „Ha a magyar települések többségét képviselő szövetségekkel nem egyeztettek, akkor mégis kivel? Az elmúlt napokban számos polgármesternél érdeklődtünk, tudnak-e ilyen egyeztetésről, ám erről a megkérdezettek egyike sem hallott” – írta, hozzátéve, szeretné hinni, hogy a kormány nem úgy jár el a helyreállítási támogatás felhasználásakor, mint ahogyan a következő hét év uniós költségvetésében szereplő források elosztását tervezi a fővárosban:

„Budapest valós igényei, a főváros hosszú távú jövőjét szolgáló fejlesztések helyett, a megválasztott városvezetés megkerülésével nagyobb részt presztízsberuházásokra, lopakodó olimpiára költenék a pénzt.”

Karácsony arról is írt, hogy reménykedik abban, a kormány nem követte el ismét azt a hibát, hogy a „helyreállítási támogatásokról megint csak politikai alapon, kizárólag kormánypárti polgármesterekkel folytatott egyeztetéseket, mert ez azt a látszatot erősítené, mintha a kormány első- és másodrangú polgárokra, első- és másodrangú településekre osztaná fel az országot, ami nyilvánvalóan megengedhetetlen lenne”.

Az Európai Unió által nyújtott válságkezelő támogatás ugyanis nem a kormányé, nem egyik vagy másik párté, az a magyar embereket és a magyar vállalkozásokat illeti meg, ráadásul az önkormányzatok bevonására azért is szükség lehet, mert a Next Generation EU lefektetett céljait jelentős részben a településeken, köztük a városokban és Budapesten valósíthatók meg. Karácsony tehát felszólította a kormányfőt, hogy egyezzen meg a helyreállítási alapok elosztásáról a magyar helyhatóságokkal. Nagy kérdés, hogy mit sikerül elérnie, hiszen már többször írtunk arról, hogy az alap segély- és hitelcsomag forrásait jó előre lekötötte saját programjaira a kormány.

Tavaly év végén arról is beszámoltunk, veszélyhelyzet idején nem lehet országos vagy helyi népszavazást tartani, így a főpolgármester által kezdeményezett, több mint harminc magyar város és település által tervezett, közvetlen uniós forrásért indított akció is átalakul. A Szabad Városok Szövetsége még akkor, amikor Orbán Viktor elvileg vétózni kívánta az uniós költségvetést és a Next Generation EU csomagot, jelezte: ha a magyar kormány nem is, ők vállalják a jogállami feltételeket és az ellenőrzési mechanizmust, hogy ezzel vissza nem térítendő forrásokhoz juthassanak az önkormányzatok és a lakosok a helyreállítási alapból. Karácsony Gergely egyébként több más európai nagyváros polgármesterével közösen követelte az EU-tól, hogy az önkormányzatokat vonják be a helyreállítási alap gigantikus forrásainak elosztásába.

Ezzel szemben nemhogy az újjáépítési, helyreállítási alap pénzeit kötötte már le a kormány, de egy kiszivárgott tervezete szerint a Magyarországnak a következő 7 évben járó 11 ezer milliárd forintnyi uniós támogatásból 5 milliárd az, aminek elosztásáról Budapest vezetése, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok dönthetnek. A cikkre Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára azt írta, Budapestnek (az EU szabályai szerint és következtében) a kötelező hazai társfinanszírozással együtt járó ERFA-pénze 60 milliárd forint (szemben a vidék több mint 5000 milliárdos ERFA-forrásával). Ennek a 60-nak a 20%-a 12 milliárd forint, nem pedig 5. Az említett 60 Mrd Ft további részét valóban kiemelt projektekre költi el a kormány, mégpedig parkfejlesztésekre (Városmajor, Gellért-hegyi közpark, új csepeli közpark).

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!