9 európai városvezető, köztük Karácsony is közös levélben fordult az uniós intézményvezetőkhöz forrásért

2020. október 29. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kényszerítsék az uniós kormányokat, hogy azok az önkormányzatokat is vonják be az európai válságkezelésbe, az EU maga pedig biztosítson közvetlenül forrásokat a városoknak erre – kéri közös levelében Barcelona, Pozsony, Budapest, Hannover, Lisszabon, Milánó, Párizs, Prága, valamint Varsó polgármestere.

Közvetlenül fordult az Európai Unió döntéshozó-, végrehajtó intézményeinek vezetőihez 9 európai nagyváros, köztük több főváros, így Párizs, Varsó, Pozsony, Lisszabon, és Budapest vezetője. Az európai polgármesterek azt kérik az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament elnökétől, hogy saját hatáskörükben járjanak el azért, hogy az Unió kötelezze a tagállamok kormányait a városok nagyobb mértékű bevonására az országos szintű helyreállítási tervek kialakítása során. De nem csupán ezt kérik, hanem azt is, hogy

az EU a helyreállítási alapjának egy arányos részét a települési önkormányzatok számára közvetlenül tegye elérhetővé és pályázhatóvá.

A levelet magyarul a Telex közli teljes terjedelmében:

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke,

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, és

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

részére

Európai polgármesterek levele az EU Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközével kapcsolatban

2020. október 29.

Tisztelt Sassoli Elnök Úr!

Tisztelt Michel Elnök Úr!

Tisztelt von der Leyen Elnök Asszony!

A koronavírus-járvány és az annak nyomán fellépő egyre sürgetőbb igény a hatékony és zöld gazdasági újjáépítésre komoly kihívás elé állítja Európát, és minden kormánytól teljes elkötelezettséget kíván. A válság ugyanakkor lehetőséget is kínál számunkra a romló környezeti- és közegészségügyi helyzet kiváltó okainak kezelésére. Ezzel a levéllel a városok hangját szeretnénk hallatni abban a létfontosságú vitában, amely arról szól, hogyan lehetne a lehető leghatékonyabban elosztani az Európai Unió válságkezelő támogatását, az EU Helyreállítási és Rugalmassági Eszközének forrásait.

A városokat egyrészt aránytalanul nagy mértékben érintette a válság, másrészt a városok készek és képesek lakosaik azonnali és hosszú távú szükségleteinek kezelésére. Viszonylag kis léptékű, a helyi gazdaságot célzó, a rugalmasságot és a fenntarthatóságot elősegítő projektekkel a városok egymást erősítve segítik Európa stratégiai céljainak elérését. Ha lehetőséget kapnak arra, hogy a Helyreállítási és Rugalmassági Eszköz céljaival összhangban és abból finanszírozva merész válságkezelő intézkedéseket hajtsanak végre, akkor a városok az eddiginél jobban járulhatnak hozzá az európai újjáépítéshez.

Arra ösztönözzük az európai uniós intézményeket, hogy ismerjék el az önkormányzatokat kulcsfontosságú szövetségesként a biztonságos jövőért folytatott közös harcban. Ezért arra kérjük az EU-t, hogy kötelezze a tagállamok kormányait a városok nagyobb mértékű bevonására az országos szintű helyreállítási tervek kialakítása során, másrészt létfontosságúnak tartjuk, hogy az EU a Helyreállítási és Rugalmassági Eszköz egy bizonyos részét a települési önkormányzatok számára közvetlenül elérhetővé tegye. Arra kérjük az uniós intézményeket, hogy támogassák az Európai Parlamentben benyújtott azon módosító javaslatot, amely a Helyreállítási és Rugalmassági Eszköz legalább 10%-át célzottan az önkormányzati szintű gazdasági

helyreállító intézkedésekre irányozná elő. Egyúttal megjegyezzük, hogy egy igazán koherens, a valós igényekhez igazodó válságkezeléshez ennél a 10%-nál is magasabb részarányra lenne szükség, és felhívjuk az uniós intézmények figyelmét a támogatások felgyorsításának fontosságára a maximális hatékonyság érdekében.

Az újszerű megoldások segítségünkre lehetnek a válságok leküzdésében. Az önkormányzatok közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal, jól ismerik a fenntarthatóságot szolgáló, helyi szinten hatékony eszközöket, és képesek felnőni a kihíváshoz: a magunk mögött hagyott múltnál jobb, sikeresebb jövőt kell építenünk. Számos, a városok, az önkormányzatok bevonását célzó módosító javaslatot az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) már elfogadott, megnyitva az utat a Költségvetési Bizottság, a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint a plenáris ülés támogatása előtt.

Úgy érezzük, az uniós intézmények jó úton járnak, hogy bölcsen és bátran leküzdjék a válságot. Reméljük, hogy felismerik azt a hatalmas lehetőséget, amelyet a helyi önkormányzatok jelentenek egy erős, zöld és igazságos Európa építésében, és elfogadják az önkormányzatok által felkínált stratégiai szövetséget.

Üdvözlettel,

Ada Colau, Barcelona polgármestere,

Matúš Vallo, Pozsony polgármestere,

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere,

Belit Onay, Hannover polgármestere,

Fernando Medina, Lisszabon polgármestere,

Giuseppe Sala, Milánó polgármestere,

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere,

Zdeněk Hřib, Prága polgármestere,

Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere

Korábban Karácsony Gergely főpolgármester már egyértelművé tette, egyebek mellett a Telexnek adott interjúban is beszélt arról, hogy Budapest főpolgármestereként, és ellenzéki pártvezetőként is szorgalmazza: az EU ne csak a kormányok által uralt forráselosztó mechanizmusokon keresztül, hanem közvetlenül juttasson pénzt az önkormányzatoknak.

Karácsony Gergely Fotó: Bődey János/Telex
Karácsony Gergely Fotó: Bődey János/Telex

A főpolgármester azt mondta, a tervezett uniós helyreállítási alap „csupa olyan célt fogalmaz meg, amelyeket Budapest szeretne megvalósítani”, ráadásul szerinte a magyar főváros által előkészített projektervek társadalmi megtérülési mutatói miatt a Budapest nagyon jó esélyekkel pályázhatna. „Hogy mindez megvalósuljon, ráadásul uniós forrásból, azt éppen Orbán Viktor akadályozza azzal, hogy nem hajlandó elfogadni az európai jogállami kritériumokat”, fogalmazott Karácsony az interjúban, ahol a válságkezelési alapról azt is mondta:

„A magyarországi válságkezelésre mintegy 2500 milliárd forint szánnának, nagyon nagy pénz ez. De a kormány saját hatalmi érdekei miatt képes lenne ezt is otthagyni. A jogállami kritériumokról vitázik, ami miatt blokkolja a segítségnyújtást. Ezzel súlyos károkat okoz egész Európának, benne Magyarországnak is. Elő kell állniuk az önkormányzatoknak és kimondaniuk: mi készek vagyunk betartani a jogállami kritériumokat, mert ebben hiszünk és mert ezek nagyrészt korrupcióellenes szabályok. És mi, önkormányzatok vagyunk a garancia arra, hogy az uniós támogatás el is jusson az emberekhez. Ne vesszen el kézen-közön, ne az oligarchákat gazdagítsa, hanem a többség javát szolgálja. Mi ezt helyből megoldjuk.”

Két hete ugyanis a főpolgármester helyi népszavazási kezdeményezéseket jelentett be mintegy 30 magyar városban és Budapesten. Karácsony ekkor is azt mondta: miután a kormány kifejezetten ellenzi a jogállamisági mechanizmust, sőt, Orbán Viktor és más kormánytagok közlései alapján készek lennének teljesen kimaradni az európai válságkezelési alapból, így a helyieknek kellene dönteniük az EU-tól a koronavírus okozta válság utáni helyreállításhoz érkező források felhasználásáról. A népszavazási kérdés arról szólna, az Európai Uniós válságkezelő támogatásának legalább a felét az önkormányzatokon keresztül használja fel Magyarország.

De Karácsony az önkormányzatok nemzetközi nyomásgyakorlását is szorgalmazta, ebben pedig a V4-ek főpolgármesterei biztosították a támogatásukról. Emlékezetes ugyanis, hogy 2019. decemberében a V4-ek főpolgármesterei létrehozták a Szabad Városok Szövetségét, amely azóta több fórumon lobbizik azért, hogy az önkormányzatok több beleszólást és több közvetlen forrást kapjanak az európai programok végrehajtására.

A kezdeményezéshez azóta 36 európai város csatlakozott, amelyek választott vezetői nagyobb beleszólást kérnek abba, hogy hogyan, kik és mire költik el az európai unióból érkező forrásokat. A mostani levél jelentősége, hogy a V4-es főpolgármestereken túl számos jelentős európai főváros és nagyváros vezetése is csatlakozott ehhez a követeléshez, így Ada Colau, Barcelona, Fernando Medina, Lisszabon, Giuseppe Sala, Milánó polgármestere, vagy éppen Anne Hidalgo Párizs főpolgármestere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!