Hiába jönnek az uniós ezermilliárdok, a kormány továbbra sem ad arra, hogy ne az utcát fűtsük

Kevesebb szó esik róla, de Magyarország a mostani uniós ciklusban nemcsak a rendes költségvetésből kap majd támogatást, hanem érkezik egy szabad szemmel jól látható összeg az úgynevezett Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszköz (Recovery and Resilience Facility – RRF) révén is. Az RRF-et a koronavírus-járvány pusztító gazdasági hatásainak kikalapálására találták ki, és jelen állás szerint mintegy 2,6 ezer milliárd forint vissza nem térítendő támogatás (plusz 3,2 ezer milliárd forintnyi hitel) jut belőle Magyarországra, míg a teljes uniós költségvetés nekünk járó része 11 ezer milliárd forint lesz.

Az RRF tehát igen jelentős, több mint 20 százalékos növekedést jelent a magyar kormány által ebben a ciklusban elkölthető, vissza nem térítendő keretben.

A lehívása viszont egy kicsit másképp megy, mint amit megszoktunk, feltételekhez van kötve, meddig és milyen célokra lehet fordítani. Először is minden országnak be kell nyújtania egy nemzeti helyreállítási tervet, amelyben részletesen leírja, hogyan költené el a pénzt. A tervekkel szemben elvárás például, hogy költségvetésük legalább 37 százalékát éghajlatvédelmi és legalább 20 százalékát digitalizációs célokra fordítsák, illetve csak olyan projekt támogatható az RRF-ből, amit 2026-ig véghez visznek. Foglalkozni kell az elmúlt évek, különösen a 2019-es és a 2020-as év országspecifikus ajánlásaiban meghatározott gazdaságpolitikai kihívásokkal is, és lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok fokozzák gazdasági növekedési potenciáljukat, munkahelyeket teremtsenek, gazdaságukat és társadalmukat ellenállóbbá tegyék.

Az RRF-költségvetés tervezésébe be kell vonni a regionális és helyi szerveket, valamint a civil, ifjúsági és szociális szervezeteket is a támogatásból megvalósuló projektek tervezésébe és megvalósításába. Azt is előírták, hogy a tagállamoknak ellenőrző rendszert kell működtetniük, amely biztosítja, hogy nem fordul elő csalás, korrupció és összeférhetetlenség a támogatások elosztása során. Ugyanaz az EP két szakbizottsága által elfogadott jogszabály, amely ezeket meghatározza, rögzíti azt is, hogy

a helyreállítási alap kiosztásánál érvényesíteni fogják a jogállami feltételrendszert. Tehát elvileg pénzmegvonással fogják sújtani azokat az országokat, amelyek felrúgják az unió demokratikus normáit.

A végső költségvetést minden országnak április 30-ig kell benyújtania az EU-nak, de az előzetes terveket már október óta várják, ennek első változata már Magyarországon is elérhető a pályázat.gov.hu-n. A tervben 9 komponenst (intézkedési területet) határoztak meg, ebből mi elsőként a teljes RRF 6,7 százalékát kitevő energetikai résszel foglalkozunk.

A kormány első körben egy mindössze 13 oldalas vázlathoz várta a civil és regionális szervezetek észrevételeit, majd március folyamán az egyes komponensek részletesebb kifejtése is felkerült a honlapra. A véleménynyilvánvánítási lehetőség nem volt agyonreklámozva: néhány szervezetet célzottan hívtak kommentálni, de egyébként inkább az jellemezte a folyamatot, hogy aki megtalálta a kormányzati honlapon, az töltött fel véleményt. Így összesen 10 szervezet jött össze (bár nem kizárt, hogy vannak, akik csak emailben küldték el az észrevételeiket).

Széles körű társadalmi vagy szakmai konzultációnak, igényfelmérésnek ez aligha nevezhető, miközben sok ezer milliárd forint helye dől el a tervek alapján.

A konzultációban a nyilvános felületen részt vevő szervezetek részéről így is számos kommentár és kritika érkezett a kormányzati elképzelésekhez. A nyilvános és hozzánk befutott információk alapján az energetikai részben megfogalmazott célok szakmai berkekben elég nagy vihart kavartak, ráadásul nem úgy tűnik, mintha a készítők figyelembe vették volna a részletesebb változat megalkotása során a vázlathoz érkezett észrevételeket. Ezért első körben azt nézzük meg, ezen a területen mire költené a kormány az ölébe pottyanó pénzt és hogy mit szólnak ehhez a véleményt formáló szervezetek.

Se hatástanulmány, se pénzügyi terv

Az RRF-terv energetikai komponense különösen fontos abból a szempontból, hogy az energiaszektor a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó, és az Európai Unió – benne Magyarország – 2050-re vállalta a klímasemlegesség elérését. Emellett az új, 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia legfontosabb célkitűzései közé tartozik az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítése az energiatermelés dekarbonizálása mellett. Ezekhez a tervekhez most jelentős, a koronaválság előtt nem várt pénzügyi segítség érkezik az Uniótól, ha ezt jól költi el a magyar állam, az megalapozhatja a későbbi eredményeket.

Csakhogy a márciusban a kormányzati portálra feltöltött, már eggyel kidolgozottabb tervben is sok kifogásolnivalót találtak a szakmai hozzászólók, az pedig kérdéses, hogy lesz-e még változás az április 30-ai leadási határidőig.

A első dolog, ami szemet szúr – és amit a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) is kritikával illet –, hogy sem a teljes energetika komponens, sem az azt alkotó programok/projektek nem tartalmaznak hatásvizsgálatra utaló jelet, pedig ez előírás lenne. Az EU 2021 márciusban közzétett Do No Significant Harm technikai iránymutatásnak (DNSH) megfelelően hat környezetvédelmi prioritás van, ezek mindegyikének meg kellene jelennie a tagállami RRF-tervekben.

Ennek alapján úgy néz ki, a magyar komponensek jelen állapotukban az alapvető tartalmi-formai követelményeknek sem felelnek meg.

Szintén általános hiányosság, hogy a komponens nem tartalmaz költségvetést, magyarán nem tudjuk, hogy az egyes elemeire mennyi pénzt áldoznának, és ez hogyan oszlana meg a vissza nem térítendő támogatás és a hitel között. Az MTVSZ a kormánynak küldött, második körös kommentárjában (ez nincs fent az állami honlapon, de kérésünkre megosztották a Telexszel, és most már a saját oldalukon is elérhető) kérte is, hogy haladéktalanul tegyék közzé társadalmi egyeztetés és véleményezés céljából a pénzügyi táblákat is.

Az épületeinken csúszhat el a klímasemlegesség

A legnagyobb meghökkenést ugyanakkor nem ezek, hanem az a stratégiai irány váltotta ki, hogy a komponens kizárólag az energiaszektor dekarbonizációjával foglalkozik, viszont egyáltalán nincs benne energiahatékonysági elem. Mit jelent ez? Ahogy az MTVSZ és a Magyar Energiahatékonysági Intézet kommentárjaiból kiderül: semmi jót, ugyanis

így csak arra törekszünk, hogy a felhasznált energia minél kevesebb kibocsátással járjon, de arra már nem, hogy ahol tudjuk, energiát spóroljunk meg.

Ezen a területen különösen fájó pont az épületek, ezen belül a lakossági épületek energiahatékony felújításának kimaradása, józan belátás alapján ugyanis ez kiemelten fontos célterület kellene, hogy legyen a teljes EU-ban. A MEHI kalkulációja szerint enélkül egyáltalán nem is érhető el a klímasemlegesség. Uniós szinten a végső energiafelhasználás 43 százaléka, a szén-dioxid-kibocsátás 40 százaléka köthető az épületállományhoz, ez őrülten sok, ráadásul csak nagyon lassan javul: az EU éves épületfelújítási rátája 0,4-1,2 százalék közötti, de a jelentős energiamegtakarítást elérő mélyfelújítások csak 0,2 százalékot tesznek ki.

Az épületállomány 75 százaléka elavult, és ez Magyarországon sincs másképp. Itthon a szén-dioxid-kibocsátás 36 százalékáért felelnek az épületek, ezen belül a legnagyobb fogyasztó a lakossági szektor. A mélyfelújítási ráta 1 százalék alatt marad, pedig ezekkel lenne elérhető akár 50 százalék körüli energiamegtakarítás és kibocsátáscsökkentés. A MEHI becslése szerint

a közel 4 millió magyar lakás és ház minimum 75 százaléka még 2050-ben is állni fog, ahhoz, hogy ezeket energiatakarékossá tegyük és elérjük a klímasemleges állapotot, mostantól évi 100-130 ezer ingatlan mélyfelújítására volna szükség.

A szervezet a közelmúltban több felmérést készített a témában, ezek tanúsága szerint itthon ezermilliárdok mennek el energetikailag átgondolatlan felújításokra, és hatalmas társadalmi igény lenne úgynevezett egyablakos tanácsadó irodákra az előremutatóbb lakossági felújításokhoz. (De nemhogy ez nincs, még a most futó, 3 milliós otthonfelújítási támogatást sem kötötték energetikai feltételhez.)

Szó volt róla, és meg is térülne

Az energiahatékonyság kimaradása a tervezetből az MTVSZ kommentárja szerint „rendkívüli szűklátókörűségre utal”, emellett már csak azért is furcsa, mert közben a célkitűzésben leszögezik: „A komponens (…) hozzájárul – a családok szintjén is jelentkező energiafüggetlenség és energiahatékonyság megteremtésével – a szociális ellenálló képesség növeléséhez, az energiaszegénység felszámolásához”.

Sőt, a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv tavaly év végén közzétett letölthető bemutatójában is szerepelt, hogy „lakóépületek energiahatékonysági felújítása kiemelten a támogatandó lakossági szektorban, energiaszegénységben élők számára”.

Az MTVSZ és MEHI is megállapítja, hogy ehhez képest a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Pluszba szorult vissza a lakóépületek energiahatékonyság-növelő finanszírozása, de ott sem a javasolt széles körű, 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatással, egyablakos tanácsadási rendszerrel megtámogatott verzió kapott helyet. Pedig az állami pénzosztás erre a célra a MEHI számítása szerint még meg is térülne: 40 százalékos vissza nem térítendő támogatás esetén az 1 támogatási egységre jutó bevétel 1,01 egység, 30 százalékos esetén pedig már 1,35 egység lenne, miközben a felújítások révén a többletfoglalkoztatás 5 év alatt elérné a 100 ezer főt, az RRF kifutásáig megvalósulhatna mintegy 650 ezer lakás mélyfelújítása.

Zárójel, de mintha a kormány valami okból kifejezetten irtózna attól, hogy pénzt adjon a lakosságnak energiahatékonysági beruházások segítésére. 2015-ben konkrétan már el volt különítve 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás (uniós pénz) erre a célra, ám ezt végül furcsa indoklással inkább a középületekre fordították, és a lakosság csak sokkal kevésbé vonzó konstrukcióra tudott pályázni.

A Kádár-kocka ablakán árad ki az elektromos fűtés

Ha az energiamegtakarítást nem is, az energiahasználatunk dekarbonizációját támogatja az RRF energetikai komponens mostani verziója, de ennek egyes elemei is vetnek fel kérdőjeleket. A terv óriási hangsúlyt helyez az elektromosság használatának okosítására (okosmérők felszerelése) és a megújulós (napelemes) lakossági rendszerek terjesztésére, mindezt az energiamegtakarítással szemben pénzzel is támogatnák.

Ugyanakkor a környezetvédelmi vonalon is sokan húzták fel a szemöldöküket azt látva, hogy ezekkel egyenrangú beruházási elemként szerepel a tervben a „lakossági fűtési rendszerek elektrifikálása” – vagyis az, hogy áramot használjunk fűtésre.

Ez a szigorúbb környezetvédelmi megközelítésben totális tévút: az MTVSZ kritikája szerint az elektromos fűtés nem hatékony, támogatása felülvizsgálandó. Mint írják, „a fa- és szénfűtés kiváltása esetén vitathatatlanul csökken a légszennyezés, de klímavédelmi célú beruházásnak nem tekinthető”, szemben például a hőszivattyúkkal, de ezeket is csak olyan épületekben lenne érdemes telepíteni szerintük, amelyek fűtési igényét már minimalizálták. Utóbbi feltételt hangsúlyozza a MEHI is, hozzátéve, hogy az Európai Zöld Megállapodásban is szerepel az „első az energiahatékonyság” elve, amely pontosan azt célozza, hogy az energiaszektor bármely nagyszabású beruházási döntése előtt az energiahatékonyságban rejlő lehetőségeket kell mérlegelni.

Mindezt már a vázlatos tervre adott reakcióban is kifejtették a szervezetek, de úgy tűnik, a kormányban nem értenek egyet velük, ugyanis a részletesebb anyagban továbbra is szerepel az árammal fűtés támogatása.

Különösen érdekes, hogy a szöveg elején az energiaszektor dekarbonizációjával összefüggésben emlegetett energiaszegénység-felszámolást milyen kontextusba helyezi mindez: úgy kellene elképzelni a kibocsátáscsökkentéssel kéz a kézben járó szociális felzárkózást, hogy a hátrányos helyzetű térségek rosszul szigetelt Kádár-kockáira napelemet és elektromos fűtést szerelünk állami támogatással, miközben – mondjuk – egy nyílászárócseréhez nem kapnak anyagi segítséget a benne élők?

A felhasználónak vagy Paksnak éri meg?

Mindez nem hangzik különösebben észszerűnek energetikai és környezeti szemszögből, de még anyagi szinten sem feltétlenül. Ugyanis ha megvalósulna is a rászorulók napelemes utópiája, akkor is hamarosan szembe kellene nézniük azzal a problémával, hogy 2023 végén meg fog szűnni a szaldóelszámolás a napelemeknél. Ez azt jelenti, hogy onnantól kezdve nem éves egyenleget néznek majd a napelemeseknél, hanem külön a termelést és a fogyasztást, azt viszont még nem tudni, milyen áron veszik majd át a megtermelt, hálózatba visszatáplált áramot.

A jelenlegi rendszerben még elő is fordulhat olyan, hogy éves szinten ki tudjuk egyensúlyozni a nyári túltermelésünkkel a téli fűtés áramigényét, de a jövőben ez már nem lesz opció, hiszen

előfordulhat például, hogy a nyáron betáplált áramért kapott összeg kétszereséért lehet majd visszavásárolni télen az áramot.

Eközben a napenergia szezonalitása miatt a fűtési szezonban vételezett áramban a megújuló részarány alacsonyabb az átlagosnál, és mint az MTVSZ megállapítja, a fűtés elektrifikációjával a szén-dioxid-kibocsátás általában nem csökken, gyakran még úgy sem, ha gázfűtésről álltunk át.

Az elektromosság terjesztését támogató és közben spórolást nem segítő irányvonal abszurditására a Habitat for Humanity kommentárja is rávilágít, a szervezet azt javasolja, kapjon kiemelt fókuszt a lakóépületek energiahatékonyságának jelentős növelése, előre tervezett, egymásra épülő fokozatos beavatkozásokkal. Kiemelten fontosnak tartanák, hogy a Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervnek legyen része egy széles körű, alacsony jövedelmű háztartásokat (is) célzó felújítási program, szerintük a fűtés esetén rövid távon a jelenleg elterjedt vaskályhák hatékony tüzelőberendezésre való cseréjére lenne szükség.

Az energiamegtakarítás tervezetből való kimaradása és a fűtési áramhasználat terjesztése miatt az MTVSZ úgy összegez: ha ebben a formában valósul meg a pénzköltés,

„lyukas zsákba öntjük a pénzt” mind az uniós támogatások, mind az állami források, mind pedig a lakossági rezsikiadások vonatkozásában,

hiszen így sokkal több energia megtermelésére lesz szükség, mint ha hatékonyan használnánk fel a (kevesebb) rendelkezésre állót. A szervezet szerint a rezsit nem mesterségesen alacsony árakkal kell alacsonyan tartani, hanem valóban alacsony energiafelhasználással. Mindezt figyelembe véve úgy gondolják, az energetikai komponens téves koncepción és stratégián alapul, amely számára

„gazdasági érdekkörök okán megkérdőjelezhetetlen a nukleáris energia támogatása, a Paksi Atomerőmű kibővítése, így az azáltal megtermelendő – egy az energiát hatékonyabban hasznosító gazdaságban felesleges – árammennyiség, ill. többlet felhasználásának keres indokoltságot, célt.”