Navracsics bemutatta öt területi kormánybiztosát, akik az uniós pénzek behajtásáért felelnek

2022. május 30. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

A közép-magyarországi régióval kiegészülve az eddigi négy helyett öt kormánybiztos felel az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztéséért a jövőben, jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter. Az MTI által idézett Navracsics Tibor elmondta:

  • a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos Bányai Gábor lesz,
  • az északnyugat-magyarországi zónáért Czunyiné Bertalan Judit,
  • a közép-magyarországi zónáért Láng Zsolt,
  • a Dél-Dunántúlért Móring József,
  • Északkelet-Magyarországért pedig Szabó Tünde felel majd kormánybiztosként.

Feladatuk az, hogy az egyes régiókban aktív fejlesztéspolitika valósuljon meg, mondta a régi-új miniszter. Navracsics arra emlékezett vissza, hogy 2020-ban négy gazdaságfejlesztési zóna alakult az országban, feladatuk az egyes területek fejlesztési keretének előkészítése és egy területi alapú fejlesztéspolitika megalapozása volt, konzultálva a helyi gazdasági és politikai szereplőkkel. A regionális felosztásból eddig Pest megye és Budapest kimaradt.

Navracsics a kinevezést üdvöző beszédében továbbra is területi alapú fejlesztéspolitika kialakítását tartotta fontosnak, amely figyelembe veszi a területi különbségeket. A kormánybiztosoknak így fejlesztési terveket is készíteniük kell, amelyeket be kell építeni az országos területfejlesztési politika prioritásai közé. A miniszter szerint

a zónákat az uniós fejlesztési régiókhoz igazították, hogy a forrásfelhasználás gördülékenyebb legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!