Von der Leyen az Orbánnal való találkozó után: Történt előrelépés

2022. május 9. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Orbán Viktorral történt esti találkozó segített abban, hogy a szankciókkal és az energiabiztonsággal kapcsolatos kérdéseket tisztázzuk. Történt előrelépés, de még sokat kell dolgoznunk” – erről Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke számolt be rövid Twitter-posztjában, miután hétfő este Magyarországra érkezett, és Orbán Viktorral tárgyalt. A bejegyzést azzal zárja, hogy további tárgyalásokat fog folytatni a regionális szereplőkkel az olajinfrastruktúrával kapcsolatos együttműködés erősítéséről. A találkozón a közösségi médiában felkerült képek alapján részt vett Szijjártó Péter külügyminiszter is.

A külügyminiszter is azt mondta a találkozó után, hogy némi előrelépést sikerült elérni, de még nagyon sok mindent meg kell beszélni ahhoz, hogy meg tudjanak egyezni. A Facebook-oldalán megosztott videóban Szijjártó arról beszélt, a brüsszeli szankciós csomag hatalmas problémákat okozna Magyarországnak, lerombolná az eddig biztos lábakon álló energiaellátásunkat, és lehetetlené tenné a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolaj beszerzését.

A munkavacsorán a miniszterelnökkel tájékoztatták az Európai Bizottság elnökét azokról a hatásokról és problémákról, amiket a szankciócsomag okozna Magyarországnak. „Kértük, hogy ezeket a problémákat fontolják meg” – fogalmazott a külügyminiszter, és azt mondta, Magyarország ezt a szankciócsomagot nem tudja támogatni, amíg az Európai Bizottság nem kínál megoldást ezekre a problémákra. Ez a szankciócsomag ugyanis „a magyar gazdaságra ledobott atombombával ér fel” – mondta Szijjártó.

Nem sokkal Von der Leyen posztja után Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést Közeleg a tél címmel: „Az egyik legnagyobb német gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint nehéz idők jönnének Németországra és ezáltal Európára, ha elfogadnánk a legújabb brüsszeli szankciós csomagot. Németországban a GDP 3 százalékos növekedés helyett 2 százalékot csökkenne 2022-ben. A földgáz ára megduplázódna és a tél elejére kiürülnének a német gáztározók, ezzel a lakossági fűtés is veszélybe kerülne.” A bejegyzést azzal zárja, hogy 2,8 millió ember megélhetése kerülne veszélybe, és nem fogják hagyni, hogy „a magyar emberekkel, a magyar családokkal fizettessék meg a háború árát”.

Von der Leyen múlt szerdán jelentette be az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomagot. Ebben többek közt az orosz kőolajimport fél éven belüli teljes betiltása szerepel, a szankciók elfogadásához a 27 uniós ország egyhangú támogatására van szükség. A magyar és szlovák kormány azonban hamar jelezte, hogy nem támogatják ebben a formájában a szankciót.

A Reuters információi szerint a két ország 2023 végéig felmentést kapna az olajembargó alól. Szijjártó Péter ugyanakkor arról beszélt múlt szerdán, hogy még a határidő kitolásával sem fogadja el a magyar kormány a büntetőintézkedéseket. Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, az Európai Bizottság olajembargós javaslata a jelenlegi formájában „felér egy, a magyar gazdaságra ledobott atombombával”, és Magyarország nem fogja megszavazni a szankciót. Akkor név szerint is bírálta Ursula von der Leyent, a miniszterelnök szerint az Európai Bizottság elnöke a javaslattal „akarva-akaratlanul megtámadta a nagy nehezen létrehozott európai egységet”.

A helyzetről az elemzésünket itt olvashatják>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!