Itt az újabb szankciócsomag: az EU fél éven belül leállítaná az orosz olaj vásárlását

2022. május 4. – 09:16

frissítve

Itt az újabb szankciócsomag: az EU fél éven belül leállítaná az orosz olaj vásárlását
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2022. május 4-én – Fotó: Philippe Buissin / EP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerda reggel bejelentette az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomagot. Ebben az orosz kőolajimport fél éven belüli teljes betiltását javasolja.

„Ez teljes importtilalmat jelent majd minden orosz olajra, tengeri és csővezetékes, nyers és finomított olajra egyaránt. Gondoskodni fogunk arról, hogy az orosz olajat rendezett módon, fokozatosan kivonjuk a forgalomból, oly módon, hogy magunknak és partnereinknek is alternatív ellátási útvonalakat biztosíthassunk, és a lehető legkisebbre csökkentsük a globális piacokra gyakorolt hatást.

Ezért az orosz nyersolajszállítást hat hónapon belül, a finomított termékek szállítását pedig az év végéig fokozatosan megszüntetjük”

– jelentette be Von der Leyen.

A szankciókat szerdán vitatják meg az uniós országok, elfogadásukhoz a 27 uniós ország egyhangú támogatására lesz szükség. Szlovákia már jelezte, hogy mentességet kér, Magyarország pedig azt jelezte, hogy az energiaellátásra vonatkozó szankciók számukra „vörös vonalat” jelentenek, írja a Guardian.

Von der Leyen most nem beszélt a két ország mentességéről, hanem azt mondta: „Amikor a vezetők Versailles-ban találkoztak, megállapodtak abban, hogy fokozatosan megszüntetik az orosz energiától való függőségünket. A legutóbbi szankciós csomagban a szénnel kezdtük. Most az orosz olajtól való függőségünkkel foglalkozunk. Tisztázzuk: ez nem lesz könnyű. Néhány tagállam erősen függ az orosz olajtól. De egyszerűen dolgoznunk kell rajta.”

Mindezek ellenére a Reuters saját forrásaira hivatkozva azt írja, Magyarország és Szlovákia 2023 végéig vásárolhat orosz olajat, így tehát egy ideig mindketten felmentést kapnának az olajembargó alól.

A javasolt intézkedések között szerepelnek még a következők:

  • További személyeket vesznek fel azok listájára, akikkel szemben beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnek el. Ezek olyan magas rangú katonatisztek és más személyek, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában, és akik Mariupol ostromáért felelősek.
  • Kizárják a nemzetközi banki átutalási rendszerből, a SWIFT-ből a legnagyobb orosz bankot, a Sberbankot, valamint két másik orosz bankot.
  • Három nagy orosz állami tulajdonú műsorszolgáltatót kitiltanak Európából, tehát az EU-n belül nem szórhatják a műsoraikat.

Von der Leyen bejelentése a szankciókról:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!