A Miniszterelnökség egy vezető kormánytisztviselőjét is letartóztatták a több százmilliós kormányzati korrupciós botrányban

2022. május 9. – 06:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak pénzügyminisztériumi tisztségviselők, hanem a Miniszterelnökség egyik vezető beosztású munkatársa is gyanúsítottja a két minisztériumot érintő, uniós támogatások kifizetésével és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzésekkel kapcsolatos hivatali vesztegetési ügynek – írja a 24.hu. A lap szerint egy főosztályvezetőről van szó, akit le is tartóztattak a hatóságok.

A birtokukba került ügyészségi dokumentumok szerint a most meggyanúsított kormánytisztviselő 2016-ban került Leveleki Zsolt helyettes államtitkár beosztottjaként a Miniszterelnökség állományába. Az ügy pikantériája, hogy a korrupció gyanúja miatt most letartóztatott személy épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos munkát végzett.

A lap által megismert ügyészségi dokumentumok szerint több százmilliós, néha az egymilliárd forintot is megközelítő vissza nem térítendő támogatások esetén „segítettek” az ügyben már korábban képbe került pénzügyminisztériumi dolgozók a pályázóknak, hogy azok sikerrel járjanak, illetve hogy később az ellenőrzéseken se legyenek fennakadások.

Ha a PM-esek esetleg mégsem tudtak eredményt elérni, akkor jött a miniszterelnökségi főosztályvezető. Ő csúszópénzért cserébe azoknál az elutasított pályázatoknál járt el, melyek esetében felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Miniszterelnökséghez a pályázók. Mint a cikk írja: „az ügyészség szerint a főosztályvezető intézte el, hogy a kifogásnak mindenképpen helyt adjanak”. A gyanúsításban háromrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása a gyanú, amiért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, ha elítélik.

Az ügynek jelenleg húsz gyanúsítottja van, közülük heten jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselők. Öt gyanúsítottat tartóztattak le, egyet pedig bűnügyi felügyeletbe helyeztek. Az ügy egyik szereplőjének lakásán 190 millió forintot találtak (korábban tévesen 180 milliót írtunk), amiről azt állította, hogy a nyugdíjba vonult édesanyja pénze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!