180 milliót találtak készpénzben a minisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, nyugdíjba vonult édesanyja pénze

2022. május 5. – 06:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál 190 millió forint tisztázatlan eredetű készpénz került elő, ami állítása szerinte nyugdíjba vonult édesanyja pénze, írja a 24.hu. A gyanúsítás alapját képezi több ezer oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyv is.

Pályázati visszaélések, vesztegetés gyanúja miatt csapott le a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) több minisztériumi dolgozóra. A gyanú szerint az ügyintézések megolajozásában és az ellenőrzések elsimításában segítettek csúszópénzért cserébe. Az ügyészség szerint általában a pályázati összeg egy százaléka volt a tarifa. Az akcióban mintegy 150 ügyész és rendőr vett részt, több helyszínen házkutatást tartottak.

A lefoglalt pénz nagy részét – 190 millió forintot – egyetlen kormánytanácsosnál találták, aki a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságon dolgozott. A tanácsos azt állította, édesanyja vagyonáról van szó, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle. Az illető édesanyja már nyugdíjas, korábban fogorvosként dolgozott egy Bács-Kiskun megyei községben.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Fotó: Magyarország Ügyészsége

A gyanú szerint az elkövetők vesztegetések útján a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

A letartóztatott tanácsos tartotta a kapcsolatot a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel, akiknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az ellenőrzések számukra kedvezően végződjenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!