Ha el is bukja a jogállamisági pert, Orbán már javában a következő ütközetre készül

„Határozott véleményünk, hogy az állam- és kormányfők által, tehát a lehető legmagasabb politikai szinten, konszenzussal született következtetések kell, hogy vezéreljék az uniós intézmények és tagállamok hozzáállását a kondicionalitási rendelethez. Jelen információkérés ezért a rendelet kontextusában álláspontom szerint nem értelmezhető, annak megválaszolása a lojális együttműködés elvének tiszteletben tartása mellett, a tájékoztatás céljából történik.”

Ez áll Magyarország szakmainak nevezett, informális válaszában, melyet az Európai Bizottság főigazgatójának „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszer”, azaz a köznyelvben az úgynevezett jogállamisági mechanizmus szerinti információkérésre küldött el a kormány nevében a brüsszeli nagykövet, az uniós állandó képviselet vezetője.

Azt, hogy a magyar kormány válaszolt a Bizottságnak két hete, mi is megírtuk, de a több mint ötvenoldalas, magyar nyelvű levél is – amelyről elsőként a 444.hu írt – a Telex birtokába került. Ebből kiderül, hogy a kormány elsősorban arra hivatkozva tekinti jogszerűtlennek az Európai Bizottság érdeklődését, hogy az EU Bírósága még nem döntött az egész mechanizmus jogszerűségéről.

A Stelbaczky Tibor nagykövet által jegyzett levél szerint csak udvariasságból válaszol egyáltalán a kormány a Bizottságnak, a levelezést nem tartja hivatalosnak, és számos ponton kérdőjelezi meg az uniós végrehajtó testület értelmezési képességeit, eljárásmódját, illetve azt, hogy egyáltalán bárminemű uniós hatáskör létezne például a magyar igazságszolgáltatást érintő ügyekben.

Az Európai Bizottság november közepén fordult korrupcióval kapcsolatos kérdésekkel a magyar kormányhoz, és ez a két hónappal korábbi, informálisnak nevezett levél volt a jogállamisági mechanizmus első lépése. Ezt a Bizottság azért küldte a magyar kormánynak, hogy olyan konkrét ügyeket és témaköröket nevezzen meg, amelyek felvetik a rendszerszintű korrupciót, az igazságszolgáltatás függetlenségének, valamint a közbeszerzések, azaz összességében az uniós források védelmének magyarországi sérelmét.

De hogy jön ide a kormány által hangoztatott LMBTQ-lobbi?

Röviden: sehogy. Mielőtt végigvennénk Orbán Viktor és emberei jogállamisági elvárásokkal szembeni „érvelését”, érdemes felidézni, hogy honnan is származik az úgynevezett jogállamisági, avagy kondicionalitási mechanizmus körüli vita.

Bár Orbán az évértékelőjén uniós jogállami dzsihádról beszélt, február elején pedig azt mondta, hogy az ország szuverenitását veszélyeztetheti a közelgő európai bírósági döntés (ami azt célozza majd, hogy az uniós pénzelosztás arányainak meghatározásánál a jogállamisági kritériumok érvényesülését is be lehessen számítani), valójában maga Orbán indította a pert az ügyben, tehát ő maga vonta be a korábban politikai szintű vitába az Európai Unió Bíróságát. Ennek ellenére a magyar kormányfő legújabban már angol nyelvű online naplójában is olyan bejegyzéseket tesz, miszerint

„a Bíróság föderális Európát tart kívánatosnak. Ez nem nagy meglepetés. A Bíróság, ha megakadni látta az európai integráció gépezetét, mindig a föderális berendezkedés felé lökte az EU-t: tudatosan szélesítette hatásköreit, és aláásta a tagállami szuverenitás bástyáit. Ezek a döntések valójában nem jogi, hanem politikai döntések, ahol a jog csak a politikai akarat végrehajtásának az eszköze.”

Ezzel szemben tény, az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg az az év júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról.

A csomag része volt az is, hogy az uniós költségvetést, az állampolgárok pénzének felhasználását megfelelő ellenőrzéshez, így mind a 27 tagállamra érvényes, jogállami kritériumrendszerhez kötik. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását, amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el, vagy sorozatosan, folytatólagosan sérülnek a jogállami feltételek az adott országban.

A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem – a szöveg szerint – akkor is alkalmazható, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére. Bár korábban soha nem alkalmaztak ilyen eljárást az EU-ban, a jogállamisági mechanizmus lényegében lehetőséget ad arra, hogy egy tagállamtól a demokrácia rossz állapota miatt támogatási pénzeket vonjanak el. Mivel erről csaknem 2012 óta vita zajlik Európában, és elsősorban a magyar és a lengyel kormányok sorozatos, a jogállamiságot és az uniós jogot rendre – jogerősen – sértő intézkedései miatt egyre többen sürgették egy új szankciórendszer bevezetését, hosszúnak nevezhető vita zajlott a kérdésben. Ami addig ment, hogy a magyar és a lengyel kormány blokkolta a hétéves költségvetést és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap létrehozását is 2020-ban, azt állítva, hogy az ahhoz kötött jogállamisági rendelet megsérti a tagállamok eredeti döntését.

Arról, hogy ebből mi volt igaz, és milyen sakkjátszma zajlott 2020 végén, ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Végül aztán Budapest és Varsó visszalépett a vétótól, és Orbán Viktor maga is megszavazta a Tanácsban, hogy elkészüljön a hivatalos nevén „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről” szóló jogszabály.

A rendelkezés lényege az, hogy az Európai Bizottság abban az esetben, ha a jogállamiság sérelme miatt az uniós források felhasználását veszélyben látja, akkor dönthet az EU-s pénzek felfüggesztéséről, megvonásáról vagy csökkentéséről is.

Elvileg a bírósági eljárás nem jelent halasztó hatályt, az uniós jogszabály tehát 2021. január 1-jétől hatályos, ahogy az eljárások megindítását a Bizottságtól követelő Európai Parlament többször is felhívta rá a figyelmet. Csakhogy, elsősorban Orbánék méltatlankodását elkerülendő az állam- és kormányfők 2020 decemberi ülésén megállapodtak abban is, hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazásának módszertanával kapcsolatban az Európai Bizottság egy útmutatót fog kidolgozni. Továbbá a dokumentum szerint valóban az az alku:

„Amennyiben a rendelet megsemmisítése iránti keresetet nyújtanának be, az iránymutatások véglegesítésére csak a Bíróság ítéletét követően kerül sor, hogy az iránymutatásokba be lehessen építeni az ítéletből származó releváns pontokat. A Bizottság elnöke teljes körű tájékoztatást fog nyújtani az Európai Tanácsnak. Az iránymutatások véglegesítéséig a Bizottság nem javasol a rendelet alapján hozandó intézkedéseket.”

Miután ezt a bekezdést 2020 decemberében többek értetlenkedése mellett – hiszen az uniós jog enélkül is minden esetben biztosít jogorvoslati lehetőséget a tagállamoknak – Orbánék kiharcolták Angela Merkel volt német kancellárnál, a magyar és lengyel kormány nemet mondott a jogállamisági rendelettervezet végső írásos szavazásán – amelynek elfogadásához nem szükséges az egyhangú támogatás –, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a 2021–2027-es költségvetéssel és a helyreállítási alappal összefüggő rendeletre minden tagállam egyhangú igennel szavazott, azaz ténylegesen elhárult a magyar és lengyel vétó veszélye.

Annak rendje és módja szerint az utolsó lehetséges napon a magyar és a lengyel kormány közös keresetet nyújtott be tavaly februárban, azaz pert is indított az EU Bíróságán, ahol most szerdán, február 16-án hirdetnek végső ítéletet. Ez a per gyorsított eljárás keretében zajlik, rendkívüli módon olyan bírói tanács előtt, amelyben mind a 27 tagállami bíró benne van. Sőt: beavatkozóként 10 kormány jelezte, hogy a magyar–lengyel kereset elutasítását és a jogállamisági mechanizmus hatályának fenntartását kérik, magyarán Orbánékkal szemben effektíve felsorakozott a jogi procedúrában Írország, Hollandia, Németország, Franciaország, Finnország, Svédország, Dánia, Luxemburg, Belgium és Spanyolország is.

Decemberben az Európai Bíróság főtanácsnoka arra tett javaslatot a Bíróságnak, hogy utasítsa el a magyar és lengyel kormány keresetét, mert a jogállamisági rendelet összhangban van az uniós joggal. A főtanácsnok szerint a mechanizmust a megfelelő jogalapon fogadták el, összeegyeztethető az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével is, és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét.

Többször írtunk már arról, hogy a főtanácsnok jogi szakvéleménye ugyan még nem jelenti azt, hogy így is fog dönteni majd az eljárás végén a luxembourg-i Bíróság, de általában a testület azzal megegyező döntést hoz – mint például a Stop Soros törvénycsomag, vagy Polt Péter és a Kúria uniós jogot sértő eljárása ügyében. A főtanácsnoki indítvány tehát jó eséllyel azért már előrevetíti, hogyan dönt majd az Európai Unió Bírósága, éppen ezért is van jelentősége annak, amit fentebb idéztünk Orbántól, aki tehát úgy veszi, hogy elbukja a kormánya a keresetet.

Már tavaly januárban arról írtunk a Telexen, hogy „az EUB-nek ebben a konkrét ügyben példa nélküli eljárást kell lefolytatnia, és sokak szerint azzal a teherrel a vállán kell majd ítéletet hoznia, hogy nem csupán két vitás ügyfél között tesz igazságot, hanem uniós joganyagot is alkot, hiszen a nagytanácsi ítélettől kezdve az EUB értelmezése számít jogilag kötelező iránymutatásnak az Európai Unióban. Márpedig az Európai Bíróság máig sosem volt a politikai viták résztvevője, még ha a magyar kormány kommunikációjában erre már tett is kísérleteket egy-egy, nekik nem tetsző ítélet esetén. Ez az ügy azonban beránthatja az EUB-t elsősorban a magyar országgyűlési választást megelőző, majd pedig az európai vitákba a jogsemlegesség talajáról, ami végső soron az egész tagállami szövetségnek ártalmas” – fogalmaztunk akkor. Orbán pedig be is teljesítette jóslatunkat, hiszen Szamizdat 16. című „véleménycikkében” arról írt január végén, hogy az Európai Unió Bírósága február 16-án arról hirdet ítéletet, hogy lehet-e politikai és ideológiai feltételekhez kötni a tagállamokat megillető pénzügyi forrásokat.

A hazai közvélemény befolyásolását célzó írás lényegében arra szólított fel, hogy a tagállamok ne tartsák be az uniós Bíróság döntéseit, mert azok valójában politikaiak, nem jogiak: „Az uniós jog nem ad a kezünkbe olyan eszközt, amit a Bíróság politikai döntéseivel és a lopakodó hatáskörbővítéssel szemben használhatunk. Ezért a tagállamoknak közösen kell fellépniük jogaik védelmében. A tagállamoknak nem szabad elfogadniuk, hogy az Európai Bíróság a tagállamok népei és kormányai helyett politikai döntéseket hozzon. Ez nem csak Lengyelország és Magyarország ügye, ez minden európai polgár és tagállam közös ügye” – fogalmazott a magyar kormányfő.

Márpedig erre hivatkozva könnyedén állhat majd elő Orbán azzal februárban, vagy éppen az őt várhatóan a szőnyeg szélére állító márciusi uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozó után, hogy amint a jogállamisági mechanizmus hatályba lépése, úgy a Bizottság idevágó levele, azaz a konkrét eljárás megindítása is jogvita tárgya, sőt egy, akár a 7-es cikkelyes eljáráshoz kötött jogállamisági vizsgálatot is bíróságon támadhat meg, avagy újabb, évekre elhúzódó eljárásjogi uniós perre is készülhet.

De mi értelme lenne egy újabb uniós jogvitának?

Röviden: semmi. És pont ez a cél. Érdemi eredményt ugyanis csak az jelenthet az Orbán-kormány számára, ha időben minél tovább elhúzhatja a Magyarországnak járó támogatások a mechanizmus alapján történő esetleges felfüggesztésének a fenyegetését. Amennyiben a jogi vitát mihamarabb rendezni igyekezne, úgy a kormány az Európai Bizottság bármely eljárásában mutatna némi kompomisszumkészséget. Már csak ezért is érdekes, miként hárította a jogállamisági mechanizmus esetleges megindítását megelőző eljárást kezdeményező Európai Bizottság érveit és felvetéseit a magyar kormány.

A cikk elején idézett levélben – ami január 27-én, azaz néhány nappal az idevágó határidő letelte után kelt – minden elemében azt kívánta közvetíteni, hogy Magyarországon minden jó úgy, ahogy van, aki mást mond, az hazudik. De nézzük részleteiben: Stelbaczky levelének első részében hosszan írt arról, hogy az elmúlt 12 évben milyen eredményeket ért el az ország, mennyire sokat erősödött a gazdaság. A levélben arról kívánt a brüsszeli állandó képviselet vezetője képet adni, hogyan értelmezi „Magyarország az európai uniós költségvetési források jelentőségét és az azok védelmét szolgáló keretrendszert”.

Az idevágó szövegrész szerint a kormány döntéseinek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál sokkal jobban növekszik, és jobb gazdasági teljesítményt is nyújt, mint az Unió. Szót ejtett arról is, hogy a magyar építőipar milyen kiemelkedő teljesítményt nyújt, sőt, a zöldberuházások is kimagaslók. Az országimázs-szóróanyagnak beillő összefoglaló olyan mondatokkal kívánta lesöpörni az Európai Bizottság jogi kérdéseit, mint hogy „Magyarország a befektetéseknek is vonzó célország”, vagy hogy „a munkanélküliségi ráta tekintetében továbbra is a legkedvezőbb mutatókkal rendelkező uniós országok közé tartozik”.

Arról már többször írtunk, hogy valójában nincs és nem is volt semmiféle identitáspolitikai eleme a jogállamisági mechanizmusnak, pontosabban az idevágó, minősített többséggel elfogadott rendelet eredeti szövegének. A rendelet kizárólag olyan feltételek teljesülésének vizsgálatát köti ki, mint a bírói függetlenség, az EU-tól kapott fejlesztési források elköltésének kontrollja, a közbeszerzések átláthatósága, illetve a korrupció elleni valódi fellépés.

Átláthatatlan, manipulált, csókosok által nyert közbeszerzések

A közbeszerzési eljárások ügyében a követ arról ír, hogy nemcsak a 2015-ben hatályba lépett közbeszerzési törvény felelt meg mindenben a vonatkozó uniós irányelvnek, hanem az uniós közbeszerzésekre, azaz az uniós pénz elköltésére még szigorúbb eljárásokat vezettek be az idevágó brüsszeli ajánlásoknak megfelelően, legutóbb épp 2021 februárjában. Így a leginkább kritizált magyar gyakorlatok ma már az akár csak részben uniós pénzből megvalósuló projektek esetében nem is alkalmazhatók. „Európai uniós forrásból Magyarországon így az uniós értékhatár alatti eljárások is csak nyilvános meghirdetéssel indulhatnak. E jogszabály-módosítások révén számos, a részekre bontás tilalmával kapcsolatos, illetve a vállalkozások közvetlen felhívásával összefüggő összeférhetetlenségi probléma vagy korrupciós helyzet akadályozható meg.”

A követ szerint a magyar közbeszerzési rendszer teljesítménye uniós összehasonlításban megfelelő, az eljárások átláthatóságát érintően pedig „kifejezetten a legjobban teljesítő tagállamok” között van az ország. Szerinte az egyajánlatos közbeszerzések arányát érintő kritikák azért nem állják meg a helyüket, mert az idevágó uniós eredménytáblán öt másik uniós ország rosszabbul teljesített, mint Magyarország, ráadásul az arány mögött „számos indok állhat (abban egyaránt tükröződik a piac struktúrája, a vállalkozások szakmai kapacitásai, adott beszerzési tárgyak specialitása stb.), ez a mutató tehát közel sem azonosítható a korrupció jelenségével”.

A követ azzal is érvelni igyekezett, hogy például 2020-ban az uniós értékhatár feletti közbeszerzések 78 százalékát kis- és középvállalkozások nyerték el. Ez az arány persze az eljárások számát, nem pedig a kiosztott értékét érinti, de ezt már nem tette hozzá.

Az eljárások tisztaságát szerinte gondos ellenőrzés biztosítja, amelyet a Miniszterelnökség végez, és amelynek eredményeivel segíti a magyar Gazdasági Versenyhivatalt (GVH).

„Az együttműködés alapján a Miniszterelnökség rendszeresen tájékoztatja a Versenyhivatalt, ha közbeszerzési ellenőrzései során versenykorlátozásra utaló jeleket észlel, a versenyhatóság pedig kivizsgálja a minisztériumtól kapott jelzéseket.”

Nekik a Balaton a Riviéra

Az Európai Bizottság konkrét kérései között az is szerepelt, jelezzék a magyar hatóságok, hogy mennyi uniós forrást használtak fel a Balaton térségében projektek finanszírozására.

Erre a követ azt írta, hogy már a kérdés is „meglehetősen homályos”, sem a bizottsági „levél szövegéből, sem a kérdésfeltevés módjából nem derül ki egyértelműen, hogy milyen forrásból és pontosan milyen aggályokról van tudomása a Bizottságnak, illetve mely körülmények támasztanák alá, hogy ezek az aggályok megalapozottak, vagy legalábbis alappal vethetik fel olyan hiányosság gyanúját, amely a Bizottság külön érdeklődését kellően indokolja. Ezen állítások pontos ismerete nélkül a magyar hatóságok nem tudnak érdemben reagálni a kérdésre.”

Állami földárverések

Az Európai Bizottság arra is felszólította a magyar kormányt, számoljon be az Unió területalapú agrártámogatásainak tíz legnagyobb haszonélvezőjéről, beleértve természetes személyeket és cégcsoportokat is. A Bizottság kifejezetten arra volt kíváncsi, kik azok, akik az elmúlt évtized földárverésein jutottak jelentős területhez (és így jelentős területalapú támogatáshoz). Ezzel kapcsolatban már korábban felhívtuk a figyelmet, hogy 2019-ben összesen több mint 801 milliárd forint agrártámogatást fizetett ki a kormány, ennek 82 százaléka érkezett az EU-tól a Közös Agrárpolitika forrásai révén. Ennek a felét tették ki az Európai Bizottságot most érdeklő, terület alapján járó támogatások: több mint 249 milliárd forintot kaptak „sima” területalapú és több mint 153 milliárdot zöldítési támogatásként a magyar gazdák. Utóbbit 2015-ben vezették be, egységes területalapú támogatással érintett földek után lehet kérni, és hivatalosan azt a célt szolgálja, hogy a környezetvédelmi szempontok jobban érvényesüljenek a gazdálkodásban.

Ehhez képest a követ meglehetősen szűkszavúan arra hivatkozott levelében, hogy az Európai Bizottság a 2020 márciusában e tárgyban küldött levelében már kért idevágó adatokat, és kapott is a 20 legtöbb állami termőföldet megvásárló személy vonatkozásában. Egyébiránt pedig arra emlékeztetett, hogy a Bizottság maga is vezet nyilvántartást a közös agrárpolitikai uniós pénzek kedvezményezettjeiről.

Közpénzes alapítványok fideszesekkel feltöltve

Az Európai Bizottság szerint aggályos lehet a miniszterek és államtitkárok kuratóriumi tagsága a hazai egyetemek nagy részét fenntartó úgynevezett „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokban” az összeférhetetlenség és a kuratóriumi tagságok szabályozatlansága miatt, hiszen ezek az egyetemek uniós támogatásban is részesülhetnek. A nagyköveti levél azonban itt sem veszi túl komolyan önmagát és a Bizottságot, úgy kezdi például: „A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok működése kapcsán számos közkeletű tévedés és félreértés fogalmazódott meg, amelyeknek tényszerűen alátámasztott cáfolatát a magyar kormány többször bemutatta a különböző uniós és nemzetközi fórumoknak.”

A követ szerint ezek közül a legfontosabb, hogy ezek az alapítványok „szigorú alkotmányossági védelem alatt állnak”, mert a kormánytöbbség úgy módosította az alaptörvényt, hogy bekerültek a szövegbe. „Az alaptörvényi védelemmel az Alaptörvény módosítása elismeri a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepét és önállóságát.” Szerinte az alaptörvényből következik, hogy Magyarországon nem lehet úgy alapítványt létrehozni, hogy annak nincs kuratóriuma, és mivel állami vagyon került itt alapítványi kézbe, ezért az államnak kellett létrehoznia az alapítványokat. Tehát kurátorokat is kellett az államnak kineveznie, különben nem lenne törvényes a folyamat, de a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok uniós és magyar közbeszerzési kötelezettsége mindenképpen fennáll, tehát nincs semmiféle ok az aggodalomra. Sajátos, hogy a nagykövet azzal érvel, a Bizottság mindent félreértelmezett, és az alapítványok szervezetét érintő kifogások azért nem állják meg a helyüket, mert az állam kvázi kényszerből ültetett fideszes politikusokat határidő nélkül a kuratóriumokba, sőt, kifejezetten ez az intézkedés az, ami

„a magánautonómia elve alapján megvédi a szervezetet a külső, különösen közhatalmi beavatkozástól”.

Arról itt írtunk korábban, hogy az alapítványokba kiszervezett felsőoktatási intézmények jövőbeli sorsáról döntő kuratóriumok közül 9 alapítvány 45 kuratóriumi tagsági helyét vizsgálva a 45 hely közel kétharmadát kimutathatóan kormányközeli emberekkel töltötték fel. Hat jelenlegi vagy korábbi Orbán-miniszter, két államtitkár, négy, a Matolcsy-féle MNB-hez kötődő személy, öt fideszes polgármester/polgármester-helyettes/országgyűlési képviselő, legalább három, Orbánhoz és köreihez köthető üzletember; három Mol-kötődésű személy, egy-egy Áder- és Matolcsy-rokon, illetve egyházi méltóság ül a kuratóriumokban.

Elszállt a repülőtér-eladásra vonatkozó válasz

Az Európai Bizottság kérdéseket vetett fel a Budapest Airport részvényeinek tervezett – azóta elhalasztani kényszerült – eladása miatt is, ezek – akárcsak a Balatonnál – a Budapest Airport esetében is összeférhetetlenségről és az átláthatóság hiányával kapcsolatos aggályokról szóltak, és a Bizottság mindössze azt kérte a magyar államtól, árulja el, hogy milyen intézkedéseket tett az esetleges összeférhetetlenség megelőzése és kezelése érdekében. Ha jól értjük, az Brüsszel fő kérdése, hogy az állam magánpiaci partnereinek a végső haszonhúzóit (UBO-it) ellenőrizte-e.

A nagyköveti válasz a repülőtérre egyetlen bekezdésben tér ki:

„Az előző kérdés kapcsán kifejtettekhez hasonlóan ebben az esetben sem derül ki sem a levél szövegéből, sem a kérdésfeltevés módjából, hogy milyen forrásból és pontosan milyen aggályokról van tudomása a Bizottságnak, illetve mely körülmények támasztanák alá, hogy ezek az aggályok megalapozottak vagy legalábbis alappal vethetik fel olyan hiányosság gyanúját, amely a Bizottság külön érdeklődését kellően indokolja”

– áll a kormányzati levélben.

Ó, a korrupció

A Bizottság más, korrupciós és a korrupció magyarországi üldözését érintő aggályokat is megfogalmazott már, a mostani kérdéseit azonban a követ lényegében azonnal lesöpörte azzal, hogy már válaszoltak korábbi eljárásokban ezekre, és a GRECO ajánlásainak egyébként nem kötelező teljesítésében is szerinte jól állunk uniós összehasonlításban. A legfőbb ügyész megbízatásának meghosszabbításához kapcsolódó szabályok esetében azt jelezte, hogy ilyen rendelkezések más tagállamokban is léteznek (pl. német vagy spanyol alkotmánybírák esetében).

Az Európai Bizottság szóvá tette azonban az EU pénzügyi érdekeit könnyedén sértő korrupciós kockázatokat, valamint azt, hogy a kormány által kezdeményezett, és a Fidesz–KDNP által elfogadott magyar jogszabályok teremtette lehetőségek kizárólagos legfőbb ügyészi hatáskörbe utaltak bizonyos bűncselekménygyanúkat, amelyek aztán később következmények nélkül maradtak a magyar igazságszolgáltatásban.

Aggasztó ugyanis a Bizottság szerint az is, hogy az OLAF vizsgálatai miatt az elmúlt években a kormány több „szabálytalan projektet vagy kiadást” is kivont az uniós költségvetésből, és a nemzeti költségvetésből finanszírozta ezeket tovább – ezzel „negatívan hatva a bizottsági ellenőrzések, auditok és az OLAF-vizsgálatok visszatartó erejére”.

Erre reagálva a követ azzal kezdte, hogy „a bizottsági terminológiában az OLAF által vizsgált ügyek és a korrupciós ügyek fogalma összemosódni látszik. Ugyanakkor az OLAF alapvetően nem a korrupciót vizsgálja.” A levél szerint az uniós antikorrupciós hivatal valójában csak „szabálytalansági vizsgálatokat” folytat, amelyek során talán néha feltárhat bűncselekményeket is, és az idevágó ajánlásait „hazánk magasan az EU-s átlag felett” vizsgálja ki, sőt, vádemelésekkel is zárulnak ezek a vizsgálatok.

„Ami az OLAF által feltárt szabálytalanságok összegét érinti, álláspontunk szerint az OLAF zárójelentéseiben és ajánlásaiban szereplő számok eltúlzottak, mindezt alátámasztja, hogy az OLAF által ajánlott korrekciós értékek, a Bizottsággal történő egyeztetések végén az eredetinek mintegy 20 százalékára csökkentek”

– érvelt a követ. A logikai bukfenc pedig tigrisbukfencbe ment át akkor, amikor úgy folytatta, hogy az OLAF valójában nem is végzi jól a dolgát, ráadásul szerinte az, hogy az uniós csalásellenes hivatal mit tár fel, nemigen fontos, hiszen ennek semmi köze az Unió és a tagállamok közötti támogatási szerződésekhez, főként mert az OLAF ajánlásai nyomán a nemzeti hatóságoknak – az ügyészségnek és a bíróságoknak – a jogerős eljárása szükséges ahhoz, hogy valóban csalásról lehessen beszélni.

Polt volt, Polt van, Polt lesz

Miután a Bizottság újra és ugyanazokat a kormányzati és jogalkotói intézkedéseket kérte számon, amelyek az igazságszolgáltatás és elsősorban a bűnüldözés hiánya, akadályozása, így a következmények elmaradása miatt komolyan veszélyeztethetik az uniós pénzeket, válaszlevelében a követ egyebek mellett kitért a legfőbb ügyésszel, a korábbi Fidesz-tag Polt Péterrel kapcsolatos vádakra, aki szerinte annyira független, hogy a parlament csak kétharmados többséggel választhatja meg, és a magyar alkotmányban külön benne van, hogy teljesen függetlenül végzi a dolgát a kormánytól, miközben más uniós tagállamokban a mindenkori igazságügyi miniszternek számol be. Magyarországon viszont nincs erre mód, így a brüsszeli magyar nagykövet szerint a kormánynak semmiféle felelőssége nincs azokban az esetekben, amikor a Polt vezette ügyészség bizonyítottság hiányában nyomozásokat szüntet meg.

Sőt, mivel a legfőbb ügyész „mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője”, jól is néznénk ki, ha a kormány vagy akár az Országgyűlés beleszólna abba, hogy milyen gyanúkat lenne érdemes jobban megvizsgálni. A követ levele mindezt a magyar Alkotmánybíróság határozataival ellentétesnek nevezte, magyarán szerinte ha a korrupciós ügyeket illetően az ügyészség döntéseit bárki felülvizsgálná Magyarországon, az „alkotmányellenes helyzetet eredményezne”.

Arról ezen a ponton a nagykövet nem tesz említést, hogy más kérdésekben már kilencszer módosította az alaptörvényt a Fidesz–KDNP.

Az igazságból elveszett az „i”

Azt lehet tudni, hogy a már folyamatban lévő, súlyos végkimenetellel is fenyegető lengyelországi jogállamisági vitában a Bizottság a lengyel kormánynál a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról érdeklődött ugyanebben a körben, de az Orbán-kormánytól kért válaszok is kitérnek erre, olyan intézményi garanciákat kérve számon, amelyeket már a 2010-et követő igazságügyi reform uniós jogvitáiban sem volt hajlandó a rendszerbe ültetni a magyar kormány.

Ellenben mostani válaszlevelében a brüsszeli követ állította, a magyar igazságszolgáltatási rendszer 2010 után bekövetkezett reformja alaposan megvizsgált,

„és alapelemeiben a nemzetközi és európai standardokkal összhangban lévőnek talált. Bizton állíthatom, hogy az Európai Unió legalaposabban átvilágított szabályozásáról van szó”

– írta, azt hangsúlyozva, hogy „az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciái széles körben érvényesülnek hazánkban”.

Ennek ellenére a Bizottság levele kifogásolta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének a bírói szervezet feletti korlátlan befolyását, ám a követ a hatályos szabályok ismertetésén, valamint a jelenleg érvényes bírósági szervezeti törvény egykori indoklásának megismétlésén túl mindössze annyival érvel, hogy a magyar kormány másként látja, és szerintük

„a modell megfelel a bíróságok függetlenségéről vonatkozó nemzetközi elvárásoknak, és egyensúly kialakítására törekszik az egyes szereplők között”.

A követ szerint ráadásul 2019-re már végrehajtottak annyi korrekciót, hogy a Velencei Bizottság is megállapította: „fontos és a magyar igazságszolgáltatási rendszer kulcspontjait érintő hatáskörök kerültek az Országos Bírói Tanácshoz (OBT)”, a bírók választott önkormányzati szervéhez. Ez azonban, noha akkoriban a bírák még ebben reménykedtek, a gyakorlatban valótlanságnak bizonyult, hiszen az OBT működése és fenntartása még mindig az OBH elnökének szándékaitól függ, a szervezetnek lényegében egy honlap fenntartására sincs költségvetése.

Érdemi hatáskörei pedig pláne megkérdőjelezhetők akkor, amikor például az OBH elnökét és a legnagyobb magyar bíróság, a Fővárosi Törvényszék elnökét személyében kompromittálja egy – a gyanú szerint – bűnözővel való kapcsolattartás, sőt, a független ítélkezés befolyásolására tett kísérlet legalább eltűrése, ha nem az abban való részvétel súlyos gyanúja. Hiába kérte ugyanis az OBT, hogy induljon fegyelmi vizsgálat a Völner–Schadl-ügyben, az OBH elnöke, a kormány igazságügyi államtitkárát megvesztegető Schadl Györggyel, a Magyar Végrehajtói Kamara elnökével személyesen is egyeztető Senyei György (aki személyes találkozót szervezett az azóta letartóztatásban lévő férfinak a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel) úgy találta, „jelenleg idő előtti volna” fegyelmi eljárást indítani.

Apropó, fegyelmi eljárás: az Európai Bizottság azt is a kormány szemére vetette, hogy Magyarországon törvénytelennek minősíthetik, ha egy bíró egy konkrét ügyben az Európai Unió Bíróságához fordul, sőt, az uniós és a magyar joganyag összhangját érintő kérdései nyomán fegyelmi eljárást is indíthatnak vele szemben. A Bizottság szerint a bírói függetlenség mindenképpen, kiemelt helyen védendő, éppen ezért fogalmaztak úgy, hogy a legkomolyabb aggály, hogy a kormány által kinevezett és megválasztott vezetők „befolyásolhatják a bírósági eljárások hatékonyságát és pártatlanságát az uniós források szabálytalan felhasználásáról szóló ügyekben, és ez komoly kockázatot jelenthet az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmére”.

Ennek szabályait és a törvény betűje szerinti rendszert is részletezte válaszlevelében a nagykövet, kifejtve, hogy „Magyarországon a bírákkal szembeni fegyelmi eljárásban – ahogy az a Bizottság számára szintén több alkalommal bemutatásra került – csak a bírák jutnak szerephez: számos más tagállam esetén az igazságügyi miniszter, mint a végrehajtó hatalom képviselője, rendelkezik olyan jogkörrel, hogy a bírákkal szemben fegyelmi eljárást kezdeményez”. Stelbaczky Tibor azt is leírta az Európai Bizottságnak:

„A fegyelmi eljárások megindításában és lefolytatásában teljes mértékben a bírói önigazgatás érvényesül. Magyarországon fegyelmi eljárás sosem indult amiatt, hogy egy bíró előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bírósága előtt (hiszen ez a bíró alapszerződésekből fakadó joga).”

Ezzel szemben tény, hogy éppen a már fentebb említett Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett Vasvári Csaba magyar bíró ellen, amiért 2019. július 11-én egy büntetőeljárást felfüggesztett, és kezdeményezte az Európai Unió Bíróságán az uniós és a magyar jogszabályok közötti összhang vizsgálatát. Ráadásul Polt Péter eközben szintén megtámadta a bíró egyedi eljárási döntését, a Kúria pedig Poltnak adott igazat, elmarasztalva és törvénysértőnek bélyegezve a magyar bíró eljárását

Összességében a válaszlevél a konkrét ügyekre tehát érdemben nem reagál, a kormányzati érvrendszert azonban világossá teszi abban, hogy a jogállamiságot érintő, évek óta csak sokasodó, konkrét törvényeket, illetve jogszabályrészeket érintő, az uniós–magyar jog összhangját alapjaiban érintő aggályokkal nem ért egyet, és nem kíván kompromisszumot sem keresni.

De akkor most ki tör a szuverenitásunkra?

Röviden: senki. Ugyanakkor – ahogy arról már részletesen is írtunk – a magyar és a lengyel kormány az elmúlt időszakban már belekóstolhatott, milyen az, ha az EU befeszül, és nem küld támogatást: egyelőre egyik ország helyreállítási tervét sem fogadta el az Európai Bizottság, így a magyar állam gigantikus devizakötvény-kibocsátással hidalta át a likviditási problémát.

Magyarország esetében a hivatalos álláspont szerint az a gond, hogy hiányoznak azok a reformtervek, amelyekkel hatékonyabban lehetne fellépni a korrupció ellen. A magyar kormány azonban azt kommunikálja, szerintük az LMBTQ-ellenes (kormányzati nyelven: gyermekvédelmi) jogszabályok miatt csuklóztatják az országot, és be kívánnak avatkozni az április 3-i országgyűlési választásokba. Nem véletlen tehát, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) annyira megnövelte a devizakötvény-kibocsátás mértékét, hogy Orbánéknak legyen elegendő pénzügyi mozgástere a választásokig, a mostani kommunikációból azonban úgy tűnik, azzal is számol Orbán és köre, hogy ennél hosszabb távon kell nélkülözni az uniós forrásokat.

„A jogállamiság elleni támadás mögött ideológiai harc áll, amelyet különböző tekintélyelvű hatalmak támogatnak. Amennyiben a jogállamiságnak vége, az önkény veszi át az uralmat”

– jelentette ki az EU soros elnökségét ellátó Emmanuel Macron is néhány hete Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. A francia elnök elmondta, fontos, hogy ne gyökeresedjen meg az a nézet Európában, hogy a jogállamiság Brüsszel találmánya, ezért Macron szerint új küzdelmet kell indítani az európai értékek megszilárdításáért. Mindebből következik, hogy az EU következő időszakában igenis foglalkozni fog a jogállamisági mechanizmust érintő ügyekkel, sőt, Franciaország elnöksége alatt meg fogják hallgatni a két ország vezetőit az uniós tagországok miniszteri tanácsában a jogállamiságot érintő 7-es cikk szerinti eljárással kapcsolatban. Azt is tudni lehet, hogy Lengyelország februárban, Magyarország pedig márciusban kerül sorra, magyarán

Orbán Viktornak éppen a hazai választási kampány csúcsán kell magyarázkodnia az uniós szövetségeseknek, a márciusi EU-csúcs ugyanis március 24–25-én lesz.

Az eddigi nyilatkozatokból kiindulva várhatóan azzal érvel majd, hogy az egyébként más jogi alapokon nyugvó, az Európai Parlament által kezdeményezett 7-es cikkely szerinti eljárástól teljesen el kell választani a kondicionalitási mechanizmus szerintit, amit egyébként is újra kellene tehát a kormány álláspontja szerint kezdeni. Mindennek aligha engedhet az egyébként szinte összeurópai nyomás alatt lévő Európai Bizottság, így egyértelmű, hogy újabb jogvita vagy -viták állnak küszöbön Brüsszel és Budapest között.

Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa nemrég utalt arra, hogy Magyarországot csak legfeljebb az április 3-i parlamenti választások után sújthatja az EU a jogállamiság megsértése miatt, a bírósági döntés után ugyanis további jogi lépések, széles körű iteráció következik a felek között. A Fidesz-kabinet egyébként már így is rengeteg időt nyert, hiszen a február 16-i ítélethirdetés után is mintegy 7-9 hónap a teljes jogállamisági mechanizmus időtartama. Minél később fogja ezt – ha egyáltalán – megindítani az Európai Bizottság, annál több időt kap tehát Orbán arra, hogy érdemi feltételek nélkül rendelkezzen a magyar állampolgároknak járó uniós pénzek felett.