Orbán: Úgy szeretnénk már egy választást, ami nem létkérdés

2022. február 12. – 15:02

frissítve

Orbán: Úgy szeretnénk már egy választást, ami nem létkérdés
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton hivatalosan is elkezdődik a kampányidőszak, ötven nap maradt az országgyűlési választásokig. Orbán Viktor évértékelővel rúgta be a Fidesz idei kampányát a Várkert Bazárban, beszédét percről percre követtük.

  • A magyar kormány állta a sarat a világjárvány alatt, bezzeg Európában nem volt olyan jó a helyzet, mint Magyarországon.
  • Márki-Zay Pétert név szerint nem említette, csak úgy utalt rá, hogy ő Gyurcsány és Bajnai „gombaszakértője”, „sokadig baloldali megváltójelölt”,
  • Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz, ha a Fidesz, akkor van.
  • További három hónappal meghosszabbítják a benzinár-stopot.
  • 55 milliárd forint lesz a debreceni vakcinagyár, ami már év végén munkába áll.
  • A magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg a Fidesz van kormányon.
  • Az unióval „jogállami dzsihád” folyik.
  • Magyarország exportra épülő gazdaságot épített fel, tavaly pedig 119 milliárd euróra nőtt az exportteljesítménye az országnak.
  • Fel kell venni a balkáni országokat az unióba, ki kell egyezni a szerbekkel, és balkáni Marshall-csomagra van szükség.
  • Mára többségbe került a magyar tulajdon a bankszektorban, a médiában és az energiaszektorban.
  • Magyarország érdekei világosak az orosz-ukrán konfliktusban: el kell kerülni a háborút, mert egy háború miatt millió migráns érkezne Ukrajna területéről.

„Hajrá Magyarország, hajrá magyarok” – zárta a majdnem egyórás évértékelő beszédét Orbán Viktor a Várkert Bazárban.

Soha nem voltunk még olyan szervezettek és erősek, mint most – szólt a táborához beszéde végén Orbán. Tűrjük fel az ingujjainkat, és tegyünk pontot az ügy végére. Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy kilovagoljunk. Jöttünkre ötven nap múlva számítsatok jobboldalról – fogalmazott a Fidesz elnöke.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Budapesten kilenc ellenzékben töltött év után kapott lehetőséget a baloldal, hogy megmutassák, mit tudnak. Ráadásul a kormány az ország erején felül ad támogatást a fővárosnak – állította Orbán. Ehhez képest „káosz, kosz, hajléktalanok és dugók” van a fővárosban az elmúlt két évben a miniszterelnök szerint, a vezetést pedig korrupció, inkompetencia, lustaság jellemzi. „Gyurcsány emberei beültek a kasszába, Bajnai pedig szép csendben működteti a jutalékos rendszert. Ők hátra mennek, nem előre.”

Szélcsendben az is elég, ha valaki magas, vékony és szeret sokáig aludni – mondta Karácsonyról, anélkül, hogy kimondta volna a főpolgármester nevét. De viharjelzés idején jó tengerész kell Orbán szerint. Lehet, hogy érdes a tenyerünk, a modorunk sem mindig követi az udvari etikettet, de a hajózás a szenvedélyünk, és minden másnál jobban szeretjük a hajót, amiért felelősséggel tartozunk. Kormányoztunk már hatalmas szélben, és tudjuk, hogy merre akarunk menni – folytatta.

„Ez már a sokadik baloldali megváltójelölt, engem viszont egy szélhámos, televíziós távgyógyítóra emlékeztet, aki aztán lelép a pénzeddel a Bahamákra” – mondta Orbán Márki-Zay Péterről, akinek a nevét egyébként egyszer sem mondta ki a beszédében, mindig csak utalt rá.

„Így állnak a dolgaink télvíz idején, ötven nappal a választás előtt”, és „úgy szeretnénk egy választást már, ami nem létkérdés”, mondta Orbán, aki szerint ez most sajnos nem lehetséges, mert Gyurcsány és Bajnai akar most visszatérni.

Semmi értelme eltakarni a különbségeket, a vita a nyugati világon belül elkerülhetetlen. Az Európai Uniónak viszont csak akkor van jövője, ha együtt tudunk maradni. A magunk részéről egyben akarjuk tartani uniót, ezért többször is tettünk toleranciaajánlatot Berlinnek és Brüsszelnek – fogalmazott Orbán, aki szerint nincs más megoldás, csak a tolerancia.

„Nem az együttérzésükre vágyom, de harminc éve dolgozom velük együtt” – mondta Orbán a az Európai Unióról a közönségének, a fő különbség pedig kettőnk közt az, hogy ők nem éltek kommunizmusban. Az unióval pedig „jogállami dzsihádot” folytatunk.

Két malomban őrlünk az Európai Unióval, mert mást gondolunk a globalizációról, a nemzetállamok jövőjéről és a családokról, sőt már a bináris családképről is másként gondolkodunk – mondta Orbán.

„Mi itt nem fogunk engedni, április 3-án egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyermekeinket. Az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén” – fogalmazott.

Orbán szerint észbe kell vésni, hogy a magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg a Fidesz van kormányon, mert Gyurcsányék beengednék a migránsokat. És ha egyszer beengedik a migránsokat, nem lehet őket visszaterelni, és akkor lesz itt egy nagy nyílt társadalom.

A migrációs válság kezdete óta több mint 600 milliárdot költöttünk határvédelemre. A határvédelmet a végvári küzdelmekhez hasonlítótta Orbán. „Hunyadi csapatai Szulejmán seregét állították meg Nándorfehérvárnál, mi pedig Soros György csapatait állítottuk meg a határnál.” Állandó készültség kell a határnál, mert Nándorfehérvárból könnyen Mohács lehet – tette hozzá a miniszterelnök.

Közben hátra is kell figyelni, mert az unióban a migránsok invázióját támogatják. Az olasz határ olyan lyukas, mint egy tésztaszűrő, a németek pedig egészen egyszerűen bevándorlóországnak nyilvánították magukat – fogalmazott Orbán.

A járványügyi intézkedésekkel folytatja beszédét Orbán. Elsők között szereztük be a lélegeztetőgépeket, állítottuk fel az operatív törzset, készítettük fel az egészségügyet és adtuk be az oltásokat.

Közben a kórházakat és az egészségügyi rendszert is átalakították: megemelték például az orvosok, ápolók bérét.

55 milliárd forint lesz a debreceni vakcinagyár, ami már év végén munkába áll, mondta Orbán.

Orbán szerint van még egy bökkenő, egy fekvőrendőr az inflációnál: Brüsszel. Az ugyanis kiszolgáltatták Európát pénzügyi spekulánsoknak, ez súlyos hiba, mert az energiaárak felelnek ötven százalékban az inflációért. Orbán szerint szerencse, hogy van egy Szijjártó Pétere az országnak, aki az oroszokkal megegyezett egy újabb gázadagról.

„Ideje, hogy valaki kimondja: Brüsszel terve megbukott”, azzal, hogy emelik a rezsiárakat, mondta Orbán.

A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket követelt – tért át az inflációra. Nem néztük tétlenül az áremelkedést – mondta Orbán. Bevezették a négy stop rendszerét: rezsistop, üzemanyagár stop, kamattop és élelmiszerár stop. Harminc éve nem volt ilyen – jegyezte meg Orbán, majd bejelentette, hogy további három hónappal meghosszabbítják az benzinár-stopot.

Lesz-e pénz? – tette fel a kérdést Orbán. Ezt egy Margaret Thatcher-idézettel válaszolta meg, miszerint a „vaslady azt mondta, a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak mások pénzéből”. Orbán szerint „ha a baloldal kormányoz, nincs pénz”. De ha ők vannak kormányon, akkor van pénz, és ha újra megválasztják őket, vidékfejlesztésre háromszor többet fognak költeni ezután, mint eddig, mondta Orbán.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

„A háború, ha hideg, ha forró, a kelet-nyugat feszültség és konfliktusok eddig csak bajt, szenvedést és súlyos veszteségeket hoztak Közép-Európának és Magyarországnak. Ezért vállalkoztam békemisszióra Moszkvában” – fogalmazott Orbán.

A miniszterelnök szerint Ukrajna függetlensége magyar érdek, de ugyanilyen fontos, hogy Európa hadereje legalább akkora legyen, mint az oroszoké.

Orbán támogatja az európai haderő fejlesztését.

Magyarországon már elkezdték a haderőt fejleszteni, de még nem sikerült áttörést elérni Orbán szerint. Szükségünk van saját haderőre, mert egyik szövetséges se fogja értünk vásárra vinni a bőrét Magyarország helyett – tette hozzá. „Ha nem vagyunk elég erősek, nem lehetünk biztonságban.”

Magyarország érdekei világosak az orosz-ukrán konfliktusban: el kell kerülni a háborút, mondta Orbán, aki szerint egy háború miatt millió migráns érkezne Ukrajna területéről, „alighanem a visszatérés reménye nélkül”. De egy lehetséges háború esetére is van forgatókönyve Magyarországnak a miniszterelnök szerint.

Orbán ezután elismerte, hogy nagy befolyása nincs arra, mi lesz az orosz-ukrán konfliktussal, de attól még nem kell tétlenül ülni. Orbán meg van győződve, hogy „Európa vérszegény és sápatag” lenne az orosz befektetések nélkül. Közben viszont Orbán is belátta, hogy felesleges vitába nem kell szállni Brüsszellel, hanem ki kell építeni egy külön magyar modellt, és jó kapcsolatot kell ápolni Oroszországgal.

„Súlyos kérdések jönnek szembe. Lesz-e háború, lesz-e pénz, lesz-e újabb járvány, lesz-e újabb migrációs hullám? Most mindenki erről beszél” – borús jövőképet fest Orbán.

Magyarországot instabil államok veszik körül, a Balkánban ott vannak a nagyhatalmak is. A balkán megbékítésének gyors megoldást nyújtana Orbán: szerinte fel kell venni a balkáni országokat az unióba, ki kell egyezni a szerbekkel, és balkáni Marshall-csomagra van szükség.

Magyarország érdeke a térség beemelése az uniós országok közé, így szóba sem jöhet Orbán szerint bármi nagyhatalmi arrogancia, szankció A Balkán komplikált, de a mindenkinek elfogadható békés megoldás lenne mindenki érdeke – tette hozzá.

Orbán arra kérte a hallgatóit, emlékezzenek arra is, Gyurcsány és Bajnai hátrafelé mentek, mert például elvették a 13. havi nyugdíjat, lecsökkentették a gyest, fizetéssé tették az egészségügyet, de „jön még a kutyára dér, április 3-án önök nyújthatják be nekik a számlát”. De summa summarum, Magyarország előre megy, mondta Orbán.

2021-ben hét százalékkal növekedett a gazdaság, kockáztattunk – mondta Orbán Viktor. Az államadósságot sikerült 80 százalék alatt tartani, az év végére 77 százalék alá szorítják vissza. Ausztria államadóssága megelőzte Magyarországot.

A minimálbér 20 százalékkal nő, a munkát terhelő adók meg 4 százalékkal csökkentek – sorolta a gazdasági intézkedéseket a miniszterelnök.

A baloldal semmit nem szavazott meg – tette hozzá, majd felsorolta, hogy az ellenzéki képviselők milyen adócsökkentéseket, járványügyi intézkedéseket nem szavaztak meg a parlamentben. „Remélem, hogy a választáson meg a választók nem szavazzák őket meg.”

Orbán szerint a 13. havi nyugdíj jóvátétel, mert azt a Gyurcsány-korszak elvette, mert mint mondta, „török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja”.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ezután arról beszélt, a gazdaság újraindításához nem a brüsszeli rendszereket, hanem a Matolcsy-féle terveket használták, és kanyarban előztek.

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcs ágazatokat magyarosítjuk, a külföldi tulajdonrész-arányokat ötven százalék alá szorítjuk a bankszektorban, a médiában és az energiaszektorban – mondta Orbán.

„Mára mindenhol többségbe került a magyar tulajdon”

– jelentette ki büszkén.

A járvány alatt is felturbózták a magyar vállalkozások külföldi terjeszkedését, befektetéseit. A MOL és az OTP terjeszkedését külön is megemlítette a miniszterelnök, de több más példát is hozott.

Orbán szerint Magyarország exportra épülő gazdaságot épített fel, tavaly pedig 119 milliárd euróra nőtt az exportteljesítménye az országnak, ezt a jó teljesítményt pedig „ízlelgessük”.

Orbán szerint nem kell ódzkodni az erős szavaktól: halálos világjárványt használni egy kampányhoz bűnös dolog, de minden eldől majd április 3-án és „a Jóisten előtt”.

Egy ilyen semmiből lecsapó világjárvány nyomásteszt, stresszteszt Orbán szerint. A magyar kormány derekasan állta a sarat, az Országgyűlés működött, segítette a kormány munkáját, amely ellenőrzés alatt tartotta a helyzetet.

A magyar egészségügy kiemelkedően teljesített, az államigazgatás, a rendőrök, katonák gyorsan, fegyelmezetten dolgoztak – fogalmazott Orbán. Az ország cselekvőképessége egy pillanatig nem forgott szerinte veszélyben. „Az emberek többsége szerint Magyarország jól védekezett.”

Európában bezzeg nem ez volt a helyzet, Orbán szerint az emberek bizalma elpárolgott a kormányok mellől, és karhatalommal kellett a tüntetéseket leverni. Az ellenzékhez is volt egy-két keresetlen szava a miniszterelnöknek, az ellenzéki pártok Orbán szerint álhírekkel, kamu videókkal nehezítették a járvány elleni védekezést. „Magyarországra a vírus mellett az ellenzék is rátámadt” – jelentette ki a miniszterelnök.

Mi az előre, és mi a hátra? – tette fel a kérdést Orbán, majd azt mondta, erről fog ma beszélni.

Ezután arról beszélt, hidegháború szele fújta a tarkónkat, közben pedig a koronavírussal kellett megküzdeni, ez együtt pedig gombócból is sok, nemhogy munkából. Ezután köszönetet mondott a védekezésben részt vevő embereknek, és Áder Jánosnak is a Regőczi Alapítvány létrehozásáért.

Horn Gyula forog a sírjában Orbán szerint, Medgyessy Péter félre tekintget, Gyurcsány és Bajnai pedig Magyarország nyakára hozta ezt a showműsort: a gombaszakértőt – mondta Márki-Zay Péterről a miniszterelnök. Az ország legkorruptabb miniszterelnökei Márki-Zayt a színpadra tolva csak helyet csinálnak maguknak szerinte, hogy aztán ismét hatalomra kerüljenek.

Orbán arra jutott, hogy ennyi zagyvaságot, mint a baloldal, csak akkor hord össze az ember, ha begombázott. De akár politikai stratégia is lehet ez a miniszterelnök szerint: lenézni a nőket, fenyegetni a nyugdíjasokat és a fogyatékossággal élőket. „Ha ez stratégia, akkor viszont világszabadalom”, mondta. Orbán szerint viszont az egész kínos, „nem kicsit, nagyon”.

Régen láttuk egymást, és jó érzés végre újra együtt lenni – kezdte évértékelő beszédét Orbán Viktor. Tavaly a járvány miatt nem tudtunk találkozni, de most komolyan kell beszélni, mert ötven nap van a választásig. Arról kell szerinte beszélni, hogy kik vagyunk mi, és mit akarunk csinálni. Mi, akik összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk: magyarok vagyunk, akik közös szenvedélye Magyarország – folytatta a miniszterelnök.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A baloldalról megtudhattuk – fogalmazott Orbán –, hogy gombák vagyunk, és vidékiként keresztrejtvényt sem tudunk megfejteni, reggel tízkor pedig már részegek vagyunk és agymosottak. „Azt is megtudhattuk a baloldaltól, hogy a Fideszben vannak zsidók, de túl kevesen, melegből viszont van elég” – reagált az ellenzéki miniszterelnök-jelölt korábbi kijelentéseire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!