Mindenki győzelmet hirdetett, de senki sem győzedelmeskedett, noha lesz hétéves uniós költségvetés, lesz újjáépítési alap, és a 2022-es választás előtt nyilván nem függesztik fel a Magyarországra jutó uniós támogatások utalását sem. Összességében egyelőre úgy fest, Angela Merkel békés nyugdíjba vonulásának lehetőségét teremti meg a körvonalazódó megállapodás, miközben arcvesztés nélkül tud visszakozni gigantikusnak szánt vétójából Orbán Viktor és lengyel partnere is úgy, hogy a jogállamisági mechanizmus változatlan marad. Változatlanul hosszadalmas és bonyolult, és még csak nem is felügyeli majd minden uniós eurocent elköltését.
Csütörtökön hivatalosan is megkezdődött és pénteken délután ér véget az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója, amelyen várhatóan – noha az eredeti napirend nem, vagy nem csak ezt tartalmazta – jóváhagyják a nyáron sarokszámokkal véglegesített, azóta intézményközi megállapodásokkal jogszabállyá pofozott 2021–2027-es uniós keretköltségvetést (MFF), a koronavírus okozta gazdasági válság ellen létrehozni tervezett Jövő Nemzedék alapot (NGEU), valamint a jelentős vitákat kiváltó, úgynevezett jogállamisági rendeletet. Napirenden van még a brexit is, és szóba kerül a koronavírus, a vakcinák, valamint az állandó téma, az éghajlatváltozás ügye.
A legfontosabb most mégis a pénz, azaz az uniós költségvetés, elsősorban a következő hét évre előirányzott források, valamint a már jövőre komoly pénzmennyiséggel, azaz jelentős segítséggel kecsegtető NGEU segély- és hitelcsomag a tagállamok számára.
Már szerdán beszámoltunk arról, hogy a kiszivárogtatások és a kormányzati nyilatkozatok értelmében megegyezés született az EU német soros elnöksége, valamint a magyar és a lengyel kormányok között arról, hogy utóbbiak mégis elállnak a három hete bejelentett politikai vétótól e két csomag ügyében. Méghozzá olyan alkut hoztak össze, amely Angela Merkel német kancellár számára kimozgást hozhat a feszítő helyzetből: azaz politikai karrierjének végén nem úgy adja majd át az uniós elnökséget Portugáliának, hogy az európai szövetségnek sem költségvetése, sem pedig válságkezelési terve nincs a koronavírus okozta, a 2008-asnál is durvább gazdasági krízis idején, egyúttal a német gazdaságot érintő magyar és lengyel barátságot is sikerül megőriznie.
Ugyanakkor Merkel európai arcvesztését elkerülendő a Berlin–Varsó–Budapest-alku értelmében, a két „renitens” tagállam ellenében az Európai Tanács az úgynevezett jogállamisági mechanizmust úgy fogadja el, ahogyan azt az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács hármasa jóváhagyta. Mégsem tudják majd és mégsem úgy tudják majd alkalmazni. A minősített többséggel, azaz 25-2 arányban elfogadni tervezett jogszabály mellé egy jogi nyilatkozat szigorítja majd a rendelet gyakorlati alkalmazását.
Hogy valójában hogyan, arra még egy napot várni kell, ugyanakkor az EU – koronavírustól szenvedő, sürgős financiális beavatkozást igénylő – déli országai nagyon pozitívan értékelték a szöveg tervezetét, míg néhány északi ország, amelyek az úgynevezett frugals, azaz a fukar csoport részét képezik, így általában az uniós cechet állják, még kérdéseket vetettek fel. Elsősorban Mark Rutte holland miniszterelnök, aki a kiszivárgott hírek szerint nem menne bele mindenbe, amiben Merkel már engedett Orbánéknak.
Ennek ellenére a beszámolók szerint a tagállamok általában konstruktív megközelítést mutattak az Európai Tanács szerda esti nagyköveti értekezletén, így most mindenki meglehetősen optimista, hogy péntekre valóban és végérvényesen megegyezés születik.
Itthon a kormányoldal és az ellenzék is győzelmet hirdetett, ami azt is egyértelművé teszi: Orbán Viktor tisztában volt azzal, hogy teljesen nem tudja megúszni a jogállamisági feltételrendszert, azaz az elmúlt három hétben kizárólag az lehetett a célja, hogy időben eltolja annak alkalmazását, és egy-két gyakorlati következménnyel nem bíró, de jól kommunikálható kitételt belecsempésszen a szövegbe. A valódi győzelem azonban, főként a korábbi keménykedő, a jogállamisági mechanizmus bármely formáját elutasító nyilatkozatok fényében a rendelet teljes elvetése lett volna, amit nem sikerült elérni. De Orbán még így is elkönyvelt jelentős sikereket – erről alább részletesebben.
Noha a magyar ellenzék megosztottabban értékeli a helyzetet, sokan mégis Orbán uniós megregulázását éltetik, miközben mások viszont rendkívül csalódottak. Ennek ellenére az már világos, hogy a mostani megállapodás inkább stabilizálja Orbán pozícióit itthon, mintsem gyengítené: egyrészt a vétó visszavonásával erősödik a forint, másrészt a magyar kormányfő nem került perifériára Európában, és még gyakorlati nyereségeket is elkönyvelhet. És ez annak ellenére is igaz, hogy lesz tehát jogállamisági mechanizmus, az hatályba is léphet januárban, és ez az új eljárás lesz az EU eszköze arra, hogy a szövetség pénzügyi védelmét tagállamain belül is biztosítsa. Nagyon nem mindegy azonban, hogy mikor, és milyen pénzügyi kifizetések esetében.
Na de mi akkor itt a deal?
Elsősorban az, hogy Orbánék kapnak egy kiegészítő nyilatkozatot, amelyben szerepel néhány számukra jól hangzó, de teljesen értelmetlen, valamint néhány valóban fontos kitétel. Persze ez a nyilatkozat – a most ismert szöveg szerint – több pontjával is szűkíteni próbálja a Tanács és az Európai Parlament által kitárgyalt jogszabály hatókörét, amely még végleges jóváhagyásra vár. Alapvetően olyan mondatokról van szó, mint hogy a jogállamisági mechanizmus alkalmazhatóságát olyan komoly „szigorításokhoz” kötik, mint hogy a
„mechanizmus alkalmazásának lehetőségeiről kézikönyvet készít az Európai Bizottság, amelynek megírásakor figyelembe veszik a mostani alku szempontjait, és a munka során egyeztetnek majd a tagállamokkal, így Magyarországgal és Lengyelországgal is.”
Nos, a Bizottság már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy elkezdte az idevágó munkát, amelyet egyébként minden jogalkotási folyamatnál elvégez, azaz az úgynevezet alkalmazási „kézikönyvet” ki fogják dolgozni. De az Orbán–Morawiecki–Merkel-paktum-féle nyilatkozat – a kiszivárgott dokumentumban ez még szó szerint nem szerepel – benne lesz majd, hogy a mechanizmust csak akkor lehet használni, ha a demokratikus elvek megsértése érinti az uniós költségvetést is, és ha más, már meglévő eljárások (mint a kohéziós politikai és pénzügyi rendelet, vagy a kötelezettségszegési eljárások lehetősége) nem nyújtanának hatékonyabb védelmet az uniós költségvetésnek.
Ez azonban eddig is így lett volna magábból a rendeletből legalábbis ez következik, még ha az Orbán-kormány most utóbb szabályozni is akarja, hogy mi számít korrupciónak, és azt szeretné, hogy a jogállamisági mechanizmus során csak azzal foglalkozzanak. Ugyanakkor már az eredeti rendeletszövegben is az állt – mint megírtuk –, hogy azokkal a tagállamokkal szemben alkalmazható a mechanizmus, amelyek
„kellően közvetlen módon sértik vagy súlyosan veszélyeztetik az EU pénzügyi érdekeit vagy az EU hatékony és eredményes pénzgazdálkodását”.
Ennél még fontosabb lehet tehát az a rögzíteni tervezett ígéret, hogy a jogállamisági rendeletet (ma már kondicionalitási rendeletnek nevezik az uniós bürokráciában) a magyar és lengyel kormány megtámadhatja az Európai Bíróságon, amit sokan úgy értelmeztek a hazai és európai közbeszédben szerdán, hogy egy uniós perben legkorábban 2022-ben születik majd döntés, így hiába van mechanizmus, az addig nem alkalmazható. A helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen egyfelől azt nem az Orbán–Morawiecki „Batman–Robin” páros érte el, hogy legyen jogorvoslat, valójában az EU alapszerződése tartalmaz egy kitételt, amely szerint a tagállamok a luxemburgi bírósághoz fordulhatnak a Tanács döntéseivel szemben, ezt tehát nem szükséges külön beleírni a rendeletbe.
Az új terv alapján azonban az uniós vezetők jóváhagynák a nyilatkozatot, amely az Európai Bizottságot kéri kifejezetten fel arra, hogy tartózkodjon a mechanizmus végrehajtásától mindaddig, amíg egy vagy több tagállam az Európai Unió Bíróságán vitatja annak jogszerűségét.
Azaz Orbán egyik, a kisebb győzelme valóban az, hogy a rendszert nem alkalmazzák, amíg arról az Európai Bíróság előzetesen véleményt nem mond, afféle normakontrollként.
Mivel egy ilyen vizsgálat valóban évekig is eltarthat, a magyar kormánypárt reménykedhet abban, hogy a 2022-es választások előtt nem fut bele egy eljárásba, sőt, az egész mechanizmust úgy, ahogy van, megsemmisíti majd a bíróság.
Csakhogy valójában az Európai Bíróság maga állapítja meg ügyelosztási rendjét, és egy-egy esetben a gyorsított eljárást is választhatja. Ráadásul egy uniós jogszabály megsemmisítésére irányuló kereset esetén – amely benyújtására két hónapja lesz a lengyel és a magyar kormánynak a jogállamisági rendelet kihirdetését követően – az ügy súlyát figyelembe véve dönthet a gyorsított eljárás mellett, így akár három hónapon belül is elvégezheti a normakontrollt. Ennek ellenére uniós forrásaink szerint egy ilyen fontos jogszabály esetén előfordulhat, hogy még a két év is kevés lesz a döntéshozatalra, azaz nem csak 2022-ig tolódhat ki a mechanizmus alkalmazása.
Az egyelőre nem világos, hogy például a jogszabály alkalmazásában e perrel gátolt Európai Bizottság kérheti-e a bíróságtól a gyorsított eljárás lefolytatását, de maga a keresetet benyújtó felperes lehet a magát sértetnek vélő kormány, azaz Orbán Viktor – és ha csatlakozik hozzá, akkor a lengyel kormány, sőt a jogszabály megalkotója is indítványozhatja az előzetes normakontrollként funkcionáló vizsgálatot, azaz az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is lesz lehetősége az Európai Unió bíróságához fordulni.
Érdekes kérdés az is, hogy ez a nyilatkozat, avagy kézikönyv nem ellentétes-e ebben az uniós joggal már önmagában. Halasztó hatályról ugyanis az uniós alapszerződés szerint csak az uniós bíróság dönthetne. De mindennek sokkal kisebb jelentősége van annál, mint amennyit a közbeszéd az elmúlt 24 órában tulajdonított neki, hiszen ezek a bírósági procedúrák egyáltalán nem egyediek, általában többévesek, ahogy már a mechanizmus szerinti eljárás lefolytatása sem egy-két hónap. Így feltételezhető, hogy Orbán nem is ezt, azaz a konkrét vizsgálat elmaradását akarta elérni.
A valódi győzelem
Egyes sajtóhírek szerint a magyar miniszterelnök már nyáron azt kérte Angela Merkeltől, hogy a mechanizmust ne lehessen a 2022-es országgyűlési választás előtt alkalmazni, azaz a Magyarországra jutó uniós források kifizetését ez idő alatt ne lehessen felfüggeszteni. Ezt pedig mindenképpen sikerült elérnie, és nem azért, mert ha a mechanizmus a bírósági ítéletig nem alkalmazható, akkor 2022 áprilisáig valószínűleg nem indul el olyan uniós eljárás, ami leállítja a Magyarországnak járó támogatásokat. Sokkal inkább azért, mert a nyilatkozat szövege szűkítiné a jogállamisági vizsgálat alá tartozó uniós források körét.
Arról már többször írtunk, hogy valójában nincs és nem is volt semmiféle identitáspolitikai eleme a jogállamisági mechanizmusnak, pontosabban az idevágó, minősített többséggel elfogadott rendelet eredeti szövegének. A rendelet kizárólag olyan feltételek teljesülésének vizsgálatát köti ki, mint a bírói függetlenség, az EU-tól kapott fejlesztési források elköltésének kontrollja, a korrupció elleni valódi fellépés. Ennek ellenére kissé talán komikumba hajló, ahogyan Orbán Viktor és a lengyel kormány végül sikerrel járt abban, hogy a most tervezett, az EU-s tagállamok által jóváhagyásra váró nyilatkozatba, amit a jogállamisági mechanizmusról szóló alapszöveghez csatolnak, beleírnák, hogy az eljárás semmilyen ideológiai véleménykülönbségről, így sem a „genderelméletről”, sem családjogi kérdésekről nem szól, ezekkel kapcsolatban pedig nem lehet alkalmazni.
A kiegészítésben szerepel az egyes tagállamok nemzeti identitásának elismerése is, ami a magyarok és a lengyelek értelmezésében azt jelenti, hogy menekültpolitikájukba nem avatkozik be az EU, és az uniós források nem vonhatók meg ezzel összefüggésben sem. Érdekesség, hogy a menekültügyi véleménykülönbségek miatt pénzelvonással szintén soha nem fenyegették Magyarországot, a jogállamisági mechanizmusról szóló uniós jogszabálytervezet pedig még csak érintőlegesen sem foglalkozik a migráció kérdésének, vagy az ebből fakadó nézeteltéréseknek a szankcionálásával. Az eljárást kizárólag az uniós alapszerződés 2-es cikkelyében foglaltakra fókuszálták, és ez most is így marad.
Van azonban érdemi változás:
a nyilatkozattervezet szövege már csak a következő költségvetési ciklusra, és az NGEU-ra vonatkozik, azaz a jelenlegi, most lejáró pénzügyi ciklus kifizetéseit mentesíti a jogállamisági vizsgálat alól akkor is, ha a mechanizmust életbe léptető jogszabály 2021. január 1-jétől hatályos.
Ez márpedig a Magyarországnak 2014–2020 között járó uniós források mintegy felét érintheti, hiszen a következő két évben – hiába van már szinte százszázalékos lekötési igény ezekre a pénzekre – jönne meg az utalások mintegy 50 százaléka.
Márpedig az európai intézmények eredeti célja éppen az volt a jogállamisági rendelettel, hogy ezeknek a forrásoknak az elköltését, annak jogszerűségét és a visszaélésekkel szembeni fellépést vizsgálják 2021 januárjától, valamennyi uniós eurocent esetében.
Ebből a szempontból pedig jelentős visszalépés lehet az, ha a lejáró hétéves keretköltségvetés forrásaival még két éven át úgy garázdálkodik minden tagállam, ahogyan eddig, azaz rendszerszintű visszaéléseket is felvető gyanúkkal. Arról nem is beszélve, hogy ez a pénz Magyarország esetében, kiegészülve a Next Generation EU jövő évtől már érkező, szintén brutális mennyiségű vissza nem térítendő támogatásaival, komoly erőforrást jelenthet a politikai-gazdasági hatalmat jelenleg birtoklók számára.
Kimozgások és arcvesztések
Orbán Viktor és kormánya a vétó bejelentésénél a jogállami mechanizmus visszavonását kérte, de végül mégis úgy állhat el a vétótól, hogy lesz jogállamisági rendelet. Azaz a valóságban Budapest és Varsó nem érte el a fő célját. Magát a mechanizmust nem írták át, és a jogállamiságról szóló vizsgálatra irányuló uniós elszántság is érvényben van, annak ellenére, hogy Magyarország és Lengyelország erőfeszítéseket tett annak megakadályozására. Ráadásul a nyereségek, elsősorban az a taktikája a két kormánynak, hogy időt nyerjenek, még komoly áldozatokkal is járhat.
Miközben a magyar ellenzék egyes tagjai Orbán uniós megbüntetését, és szintén teljes győzelmet hirdetett, mintha elfelejtették volna a vétó-hegemónia egyetlen politikai eredményét: a napnál is világosabbá vált ugyanis, hogy Orbán Viktor tart a magyarországi rendszerszintű korrupció vizsgálatától, elsősorban a következő 2 évben lehívni tervezett uniós források esetében. Magyarán attól, hogy garantálnia kellene a tisztességes versenyt – akár az uniós, akár a hazai közbeszerzésekben –, a tisztességes eljáráshoz való jogot, azaz a bírói függetlenséget ezeknek a beruházásoknak a konkrét ügyében.
Mert a jogállamisági rendelet sok egyebet nem vár el, minthogy ennek teljesülésével az uniós források valóban oda jussanak, ahova szánják: az uniós, így magyar állampolgárokhoz. Mindezek fényében hiába húzódna el bárminemű bírósági eljárással a jogállamisági mechanizmus alkalmazása, egy politizálni képes ellenzék számára komoly fegyvertény (lehetne), és a 2022-es választásokig napirenden tarthatóvá is vált ezzel az alkuval: Orbán azért küzd a vizsgálat ellen, mert rejtegetnivalója van.
A vétóügy ráadásul más módon is ártott Orbánnak: úgy tűnik, teljes pozícióvesztést szenvedett el az Európai Néppártban, ez pedig a Fidesz akár önkéntes, akár többségi akarat nyomán történő távozását is jelentheti a legnagyobb európai pártcsaládból.
Eközben Lengyelországban kormoly kormánykoalíciós válság kerekedett a vétóügyből – sőt, sokak szerint lényegében Jarosław Kaczyński és pártja fenyegetettsége vezethetett a kompromisszum elfogadásához is. A legnagyobb lengyel kormánypártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) és koalíciós partnereit tömörítő Egyesült Jobboldalon ugyanis több ellentét is eluralkodott, miközben belpolitikai viták miatt egyébként is zuhanóban van Kaczyński pártjának népszerűsége, ahogyan Mateusz Morawiecki kormányfőé is. A radikális koalíciós tag, a Szolidáris Lengyelország elnöke, Zbigniew Ziobro igazságügy miniszter a bajkeverőként lép fel, egyben az uniós büdzsé vétójának leghangosabb képviselőjeként bárminemű kompromisszumot elutasított, sőt már novemberben is azt hangoztatta, hogy egy csatolt értelmezési kézikönyv és az Európai Bíróság jogi véleménye sem változtatna a helyzeten.
Emellett az álláspont mellett pedig továbbra is kitart Ziobro, aki szerdán arról írt Twitteren, hogy az értelmező kézikönyv és az irányelvek nem számítanak jogszabálynak, az ugyanis csakis maga a jogállami mechanizmusról szóló rendelet. Tehát számára a mostani megoldás sem elfogadható, de a lengyel igazságügyi miniszter – és ez mutatja a két kormány retorikai hasonlóságait – még kedden azzal is előállt, hogy a jogállamisági mechanizmussal az EU a melegházasságot fogja Lengyelországra kényszeríteni. Mindezek fényében a PiS zuhanó népszerűsége mellett rivaldafényre vágyó igazságügyi miniszter várhatóan tovább folytatja a lengyel kormánykoalíció bomlasztását, magyarán politikai értelemben Morawiecki, avagy Jarosław Kaczyński sem jön ki a dologból annyira jól belföldön, mint reméli.
Már csak azért sem, mert eközben Jaroslaw Gowin, a másik kisebb lengyel kormánypártból jövő miniszterelnök-helyettes is konfliktusba keveredett a PiS-szel. Gowin volt az, aki végig szorgalmazta, hogy Lengyelország lépjen vissza a vétótól, és később cáfolásra kényszerülő, most mégis beigazolódni látszó nyilatkozatot tett a megállapodásról. Gowin ráadásul szerdán már az előrehozott választást is meglebegtette, ezért a lengyel kormányfőnek eléggé beszűkülhetett a hatásköre.
Na de mennyi az annyi?
Ugyanakkor ez az üzlet nagyjából biztosítja, hogy Morawiecki elkerülje az előrehozott választást Lengyelországban, Orbán pedig továbbra is kapjon uniós támogatást 2022-es újraválasztásához.
Már csak azért is, mert az uniós keretköltségvetés – még a most lejáró hétéves csomag, amelyet még éppen 2 éven át lehet felhasználni, és amelyre így nem vonatkoznak az új jogállamisági feltételek –, valamint a helyreállítási alap, amelynek gigantikus forrásait 2023-ig lehet majd lehívni, egyik legnagyobb kedvezményezettje épp a két „bajkeverő” tagállam.
Lengyelország például csak a helyreállítási alapból 23,1 milliárd eurót, Magyarország 6,1 milliárd (mai árfolyamon már mintegy 8 milliárd) euró vissza nem térítendő támogatást remélhet, összességében pedig Lengyelország az újjáépítési alapból 59 milliárd eurót kap majd, míg Magyarországnak – a kormány által nagyon is felhasználni tervezett hitelkerettel együtt összesen 18 milliárd jár. Azért ez nem semmi összeg egy-egy igen szavazatért.
Az Európai Tanács 2020. július 17-21-i ülésén az állam- és kormányfők a következő hétéves költségvetési időszak (2021-2027) kiadási szerkezetéről és a finanszírozás szabályairól, valamint a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos társadalmi-gazdasági károk enyhítésére hivatott úgynevezett „helyreállítási alapról” döntöttek. A többéves költségvetési keret (angol rövidítéssel MFF) tervei alapján a 2014-2020-as ciklus 23,6 milliárd eurójához képest 2021 és 2027 között mintegy 15 százalékkal kevesebbet, 20,1 milliárd eurót bocsát Magyarország rendelkezésére az Európai Bizottság kohéziós és strukturális pénz formájában. Végösszegben elenyésző a különbség, hiszen az előző időszak 27,9 milliárd eurójával összevetve, az önrész arányok módosításával az újabb hétéves költségvetési ciklusban 27,5 milliárd euró jut Magyarországnak.
Emellett külön fejezet maradt a mezőgazdaság és vidékfejlesztés, így abból is jelentős támogatásra tarthat igényt Magyarország, 4,3 milliárdot, sőt, míg az előző ciklusban 1,44 milliárd eurót hívhattunk le közvetlen brüsszeli döntéshozatallal, ez az összeg a 2021-2027-es időszakban kalkulációk szerint több mint a háromszorosa, 4,9 milliárd euró lesz. Emellett pedig még ott van a helyreállítási alap, amely tehát csaknem 8 milliárd eurónyi támogatással és 10 milliárd eurónyi hitelfelvétellel is kecsegtet.
Mindennek ellenére Orbán hetek óta állítja, hogy a vita nem a pénzről szól, hanem a nemzeti szuverenitásról. Csakhogy nem csupán Magyarország, hanem más uniós tagállamok esetében nagyon is döntő, hogy lesz-e a mostani válság gazdasági kárait enyhítő segélycsomag, illetve életbe léphet-e az új költségvetés.
Az Európai Tanács tagjai – köztük a magyar miniszterelnök – idén júliusban határoztak a folyó áron már nem is 750, hanem 800 milliárd eurós Next Generation EU nevű alap létrehozásáról. Végleges jóváhagyás esetén ezt az összeget az Európai Unió közös hosszútávú hitelfelvétellel teremtené elő, amiből a tagországok mintegy 415 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást, illetve közel 385 milliárd euró hitelt kaphatnak. A helyreállítási alapra több EU-tagállamnak égető szüksége van, elsősorban Olaszországban és Spanyolországban fenyeget a gazdasági válság a koronavírus pusztítását követően.
A tervek szerint egyébként leghamarabb 2021 közepén kapnának pénzt a tagállamok a helyreállítási alapból (leszámítva az éves előlegek kiutalását), de ha a jogállamisági vita tartósan elhúzódna, így a végrehajtási rendeletek is késnének, akkor az új hétéves keret megvalósítása még ehhez képest is hónapokat csúszhat, hiszen az EU nem tud hitelt felvenni közösen. Ezért aztán egyértelmű, hogy az Európai Tanácsnak nagyon is szüksége van az Orbánékkal való kiegyezésre, lehetőleg még a csütörtök-pénteki uniós csúcson.
És ez a sietség biztosíthatja a fent említett nyereségeket is a magyar kormánynak. Az EU történelmének legnagyobb segélycsomagja, és az arról szóló jogszabályok januári érvénybe lépése miatt fokozódó nyomás nehezedik a költségvetés ügyében elvileg még szintén vétójoggal rendelkező, és az éles, alkalmazható jogállamisági mechanizmus mellett kardoskodó Európai Parlamentre (EP) is, éppen ezért nem valószínű, hogy az EP-képviselők vállalják a politikai kockázatát annak, hogy úgy tűnjön, miután már Orbán is visszalépett a vétótól, most ők blokkolják a szükséges pénzügyi támogatást.
A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>
A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>