A magyar kormány megküldte válaszát a jogállamisági mechanizmust megelőlegező levélre

2022. január 27. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az Európai Bizottsághoz a magyar kormány írásbeli válasza a jogállamisági mechanizmust megelőlegező levélre, írja az Eurologus a testületre hivatkozva. „A Bizottság szolgálatai most lefordítják és értékelik a választ” – közölték.

Az Európai Bizottság november közepén fordult korrupcióval kapcsolatos kérdésekkel a magyar kormányhoz. Kedd éjfélig kellett válaszolniuk a levélben szereplő felvetésekre, vagyis a magyar kormány, ha csak néhány nappal is, de kicsúszott a határidőből. A levélben többek között balatoni projektek finanszírozására, az elmúlt tíz évben kiosztott agrártámogatásokra, a Budapest Airport visszavásárlására, problémás EU-s projektekre és az Országos Bírósági Hivatal elnökének túlzott befolyására kérdeztek rá.

A magyar kormány visszautasítja, hogy az EU-s pénzek felhasználása körül súlyos korrupció és összeférhetetlenség volna, de a jelenlegi vita középpontjában az áll, hogy ezek, illetve a jogállamiság kérdése összekapcsolható-e az EU-s források kifizetésével. Nem kevés pénzről van szó, érthető a magyar kormány ellenállása. Ennek hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Lengyelország is hasonló levelet kapott a bizottságtól, a lengyel kormányt a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról kérdezték.

A levél a jogállamisági mechanizmus előszobájának tekinthető, még nem jelenti az eljárás megindítását, de erre és a válaszra alapozva a brüsszeli testület már egyszerűbben tud konkrét szankciós intézkedéseket megfogalmazni. Az eljárás alapját biztosító jogszabályt a magyar és a lengyel kormány az Európai Bíróságon megtámadta, az erről szóló ítéletet február 22-én hirdetik ki. A főtanácsnoki állásfoglalás azt vetíti előre, hogy elutasítják a lengyel–magyar keresetet, tisztázottak a jogállamisági mechanizmus elindításának feltételei.

Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott, hogy Magyarországot csak legfeljebb az április 3-i parlamenti választások után sújtja az EU a jogállamiság megsértése miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!