A portugál EU-elnökség folytatná a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen

2021. január 11. – 15:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió Tanácsának féléves portugál elnöksége arra készül, hogy meghallgatást tart az Európai Tanácsban folyó jogállamisági eljárás keretében Magyarország és Lengyelország jogállamisági helyzetéről, írja az Infostart.

A portugálok szerint ez a meghallgatás májusban lenne, de csak akkor, ha a járványhelyzetben a miniszterek tudnak személyesen találkozni.

Magyarország ellen az Európai Parlament 2018 őszén kezdeményezte a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárást, Lengyelországnál ez már 2017-ben elindult.

A lap megemlíti, hogy az azóta eltelt időben mégis alig foglalkoztak az eljárással: 2019-ben a finn soros elnökség vette elő és tartott formális meghallgatást, és érdemi előrelépés azóta sem történt. Még a németek sem léptek, de az utóbbi hónapokban zajlott az új, EU-szintű jogállamisági jogszabálytervezet vitája – amiben a magyarok és lengyelek vétóztak, majd végül megegyeztek. Minderről itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!