Ukrajna és Magyarország csaknem tíz éve hűvös kapcsolatán javíthat a magyar és az ukrán külügyminiszter ungvári találkozója hétfőn. Sok múlik azon, hogy a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos magyar kifogásokat nemzetközi nyomásra végül meghalló Kijev törvénymódosításait értékeli-e a magyar kormány, és változtat-e az Oroszország által megtámadott Ukrajnával szembeni politikáján, amelyet Kijevben és sokszor nyugaton is Moszkvának tett szívességként értelmeznek. Igaz, Orbán inkább szavakban, semmint a gyakorlatban akadályozza Ukrajnát, bár az EU és a NATO tagjaként erre is van lehetősége. Igaz, részben épp az EU nyomása – és az EU-s források részleges felszabadítása – a magyar kormányt is konstruktívabb politika felé terelheti. A hétfői találkozó az előszobája lehet egy Orbán–Zelenszkij-találkozónak is.
Az Oroszország által indított háború kezdete óta először tart teljes értékű, hivatalos kétoldalú találkozót az ukrán és a magyar külügyminiszter. Dmitro Kuleba Ungváron fogadja hétfőn Szijjártó Pétert. A tervek szerint ezzel előkészíthetik Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor találkozóját: az ukrán elnök és a magyar kormányfő ugyanis Zelenszkij 2019-es megválasztása óta még sosem tárgyalt hivatalos, kétoldalú találkozón: Orbán utoljára Zelenszkij elődjével, Petro Porosenkóval tárgyalt ilyen szinten, 2015-ben. Az, hogy két szomszédos ország vezetői és külügyminiszterei ennyire ritkán találkoznak, önmagában is sokat elárul a két ország viszonyáról és arról, milyen szintről indul a hétfői ungvári találkozó. A két ország vezető politikusai az elmúlt években legfeljebb szélesebb körben szervezett nemzetközi csúcsokon, mint például Kuleba és Szijjártó tavaly decemberben Brüsszelben, vagy épp a világ túlsó felén egy új elnök beiktatásán futottak össze, ahogyan Zelenszkij és Orbán Argentínában.
Régóta tart a barátságtalanság
Az elmúlt évek, különösen a 2022. február 24-i orosz támadás kezdete óta eltelt időben történtek ismeretében pedig még inkább érezhető, mennyire fagyos a két ország kapcsolata. A magyar kormány éveken át lassította a NATO és Ukrajna közvetlen tárgyalásait külügyminiszteri szinten, kifogásolva a magyar kisebbség nyelvhasználati lehetőségeit szűkítő törvényeket, amelyek a magyar kormány szerint ellehetetlenítik a kárpátaljai magyar közösségek anyanyelven folyó oktatását is.
Kijev és Budapest kapcsolatát lassan tíz éve mérgezi ez a vita, amelyben a magyar kormány kifogásai nem voltak alaptalanok. A felek azonban elbeszéltek egymás mellett, mintha kölcsönösen a vita fenntartásában, nem pedig a megoldásban lettek volna érdekeltek.
Erre a nézeteltérésre rakódott rá még jóval a 2022-ben indított invázió előtt, de már a Krím orosz annexiója és a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szeparatisták kváziállamainak létrejötte után számos diplomáciailag érzékeny kijelentés, amelyek nyilvánvalóan nem a rendezést, hanem a odamondogatós légkört erősítették. Orbán először épp ekkor, Ukrajna területi egységének megbontásakor beszélt a Kárpát-medence magyarságát megillető autonómiáról a 2014-es miniszterelnöki beiktatásakor, noha nyilvánvaló volt, hogy az önrendelkezés, még ha Orbán nem is tette hozzá a területi jelzőt, vörös posztó Kijevben az orosz agresszió után. Pedig 2010-ben még a három évvel később oroszbarátként elüldözött Viktor Janukoviccsal találkozva azt mondta, hogy az ukrán kormány kisebbségekhez való viszonya ígéretes, „nincs probléma, amit ne tudnánk megoldani”. Igaz, a kifogásolt, nyelvhasználatot érintő szabályozás csak ezután merült fel, a Janukovics utáni, Moszkvával nyíltan szemben álló vezetésben.
Kölcsönösen elbeszéltek egymás mellett
Számos jel mutatott a kapcsolatok elmérgesedése felé. Ilyen volt az egyszerűsített honosítási eljárás, aminek jogszerűségét a kettős állampolgárság intézményét el nem ismerő Ukrajna vitatja, és egy ideje érvényt is kívánt szerezni saját törvényeinek. De ilyenek volt a magyar diplomaták az ukrán választásba való beavatkozásként értékelt kárpátaljai megnyilvánulásai, majd az arra adott kijevi reakciók, a magyar diplomaták visszafordítása az ukrán határról.
Ahogyan az is, hogy Kijev nem igazán vette komolyan a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos kifogásokat. Azokban csak nyers politikai szkanderezést látott. Úgy vélték, ez csupán arra szolgál, hogy Budapest megpróbálja magyar érdekszférába vonni Kárpátalját, majd úgy vélték, ez a hivatkozás csak arra jó, hogy ebbe kapaszkodva nehezítsék Ukrajna NATO-hoz való közeledését, szívességet téve ezzel Moszkvának. Mindkét feltételezés túlzás volt, lehetetlenné téve a konstruktív légkör kialakítását, amire azonban láthatóan a magyar kormány sem törekedett.
Ebbe a sorba illeszkedett bele a magyar külügy reakciója azután, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházánál bomba robbant. Szijjártó Péter azonnal Kijevet okolta, mondván: a kormány politikája a nacionalizmus erősödéséhez vezetett. Pedig nem sokkal később kiderült, hogy a szálak Moszkvába vezettek: az elkövetők lengyelek voltak, akikkel az oroszpárti kapcsolatokat építő radikális, mára még nagyobbra nőtt német párthoz, az AfD-hez köthető szélsőjobbos újságíró állt kapcsolatban, és adhatott utasítást az akcióra. Beszédes, hogy Manuel Ochsenreiter később Moszkvába utazott, ahol 2021-ben alig 45 évesen meg is halt. A magyar külügyminisztérium ekkor se vonta vissza Kijevvel szembeni alaptalan vádjait, és nyilvánosan sosem tett említést az orosz szálról.
A konfliktus nem erősítette a bizalmat Kijev és magyar kisebbséget képviselő UMDSZ és KMKSZ iránt sem. Mindez a KMKSZ elleni házkutatásban és a szervezet vezetője elleni gyanúsításban csúcsosodott ki, ami után Brenzovics László el is hagyta Ukrajnát.
Egy valamit nem írt felül a háború
Ebbe a viszonyba robbant be a Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió, immár regionális, alacsonyabb hőfokon égő konfliktus helyett az ország egészét érintő háborúba sodorva Ukrajnát.
Mindez azonban nem változtatott a magyar kormány hozzáállásán, legalábbis retorikailag. Orbán Viktor újabb kétharmados győzelmekor már az ünnepi beszédébe beleszőtte Zelenszkijt mint a legyőzött ellenzék szövetségesét.
Magyarország akkor és azóta is elzárkózott attól – ellentétben a NATO többi tagjával –, hogy fegyverszállítmánnyal támogassa Ukrajnát Oroszországgal szemben – noha ekkor már látszott, hogy segítség esetén Kijev érdemi ellenállásra képes a vártnál gyengébben szervezett orosz hadsereggel szemben.
Igaz, eközben a gyakorlatban segítőkészebb volt: gond nélkül átengedett a határon minden ukrajnait, a humanitárius segítséget sem tagadta meg látványosan, és megszavazta az EU Oroszországgal szembeni szankcióit, bár közben kritizálta azokat.
Ezzel együtt Ukrajnában egyértelműen az a kép rajzolódott ki már az invázió legelején, hogy a magyar kormány Moszkva oldalán áll a konfliktusban, bár a gyakorlatban Ukrajna helyzetét nem befolyásolták a magyar nyilatkozatok, elvégre a mások által felkínált fegyverek eljuthattak Ukrajnába, és az Oroszországgal szembeni szankciók érvénybe léphettek.
A Kremlnek sem jön rosszul az ukrán–magyar vita
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a magyar különutasság nem jött rosszul Moszkvának, elvégre az EU és a NATO egy tagja kifogásolta az Oroszország elleni szankciókat és utasította el Ukrajna fegyverszállítmányokkal való támogatását. Orbán volt az egyetlen a háború kezdete óta, aki az EU vezetői közül tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Orbán szerint a Pekingben tartott októberi találkozóra szükség volt, mert ez a békepárti stratégia része. A békepártiság a magyar kormány szótárában azt jelenti, hogy Ukrajnának mielőbb tárgyalnia kellene Oroszországgal, ám ez a követelés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a Kreml nem is állt elő érdemi javaslata, valójában el is utasítja a tárgyalásokat.
A magyar kormány szerint a fegyverszállítmányok csak megnyújtják a háborút, azaz lényegében Ukrajna önvédelmi jogát kérdőjelezik meg. Különös fejezete volt ennek a békepártinak mondott stratégiának, amikor tavaly júniusban kárpátaljai illetőségű, Oroszországban őrzött 11 hadifoglyot szállított Moszkva Budapestre. Külön érdekesség, hogy ez a végül megvalósult forgatókönyv már februárban megjelent a hírekben, csak akkor még nem történt meg.
A konfliktusos retorika és a konstruktívabb gyakorlat kettőssége jellemezte végig a magyar kormány hozzáállását, így akkor is, amikor Orbán Viktor sem élt a vétójával, és megszavazta 2022 nyarán, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státuszt.
Politikai termék lett az orbánozás
Eközben olykor helyi politikai játékszer lett a magyar–ukrán viszony. Ennek leglátványosabb fejezete Munkácshoz köthető, ahol az önkormányzat levetette a várról a 2008-ban, jó nyolcvan év után felállított turulszobrot, majd a helyi magyar iskola igazgatóját mozdította el, a bíróság szerint is jogtalanul. A magyarországi kormányközeli sajtó ezt is a központilag irányított, állami szintű magyarellenes politika bizonyítékaként mutatta be, noha ezt lokális érdekek mozgatták, nem Kijev utasítására történt. A történetnek inkább az a tanulsága, hogy milyen káros a két ország hűvös viszonya, mert jó alapot ad annak, aki Orbánra hivatkozva a magyar közösséget érintő, szimbolikus aktusokkal politikai tőkét akar kovácsolni.
Új esélyt adott azonban a kapcsolatok újratöltéséhez a 2023 végén elfogadott új kisebbségi törvény. Ez a Velencei Bizottság megállapításaival együtt részben igazolta, hogy a magyar kormány kifogásai nem voltak alaptalanok a magyar nyelvhasználatot érintő szabályozással kapcsolatban. Ezekben korábban is tett némi engedményt Kijev, végül azonban az egész, kisebbségi iskolák nyelvhasználatát érintő törvénymódosításokat törölte, visszaállítva a kisebbségi iskolák teljes magyar nyelvű oktatását is. (A szabályozás eleve az orosz nyelvű befolyás csökkentését célozta, a megoldás az lett, hogy az EU hivatalos nyelveit kiemelték a törvény hatálya alól.)
Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy Magyarország részlegesen hozzájutott a befagyasztott EU-s forrásokhoz, majd ezután az EU-s csúcson Orbán nem vétózott, hanem kivonult a szavazásról, így nélküle megszavazta a többi tag, hogy Ukrajna Moldovával együtt megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Orbán a döntést egyébként kritizálta, követve az Ukrajnával kapcsolatos magyar politika legfőbb vonását: a lényegi elemeket a gyakorlatban nem akadályozza, szavakban azonban hangosan ellenzi. Igaz, ezután mégis élt a vétóval, és elutasította az EU költségvetésének felülvizsgálatát, amelybe bekerült volna az az 50 milliárd eurós összeg, amelyet Ukrajna kapott volna a következő négy évben.
Korai lenne barátkozásról beszélni
A hétfői találkozó ezért is kulcsfontosságú lehet, mivel február 1-jén újabb EU-s csúcs jön, ahol ismét megvitatják az EU költségvetésének felülvizsgálatát. Orbán legutóbb kijelentette: Magyarország nem önmagában Ukrajna pénzügyi támogatását utasítja el, hanem azt, hogy az bekerüljön az EU költségvetésébe, és azt, hogy arra az EU hitelt vegyen fel. Igaz, ez is képlékeny: a Politico értesülései szerint Magyarország feloldhatja az Ukrajnának nyújtott 50 milliárd eurós uniós támogatással szembeni vétóját, feltéve, hogy a finanszírozást minden évben felülvizsgálják. Az Euronews viszont arról írt január első felében, hogy Orbán újabb követeléssel állt elő azért cserébe, hogy feloldja az 50 milliárd eurós csomagra vonatkozó vétóját. Szerintük a magyar miniszterelnök most azt kéri, hogy a Covidhoz kapcsolódó helyreállítási pénzeket ne 2026-ig, hanem 2028-ig lehessen lehívni.
Kérdés, lehet-e annyira konstruktív a hétfői találkozó, hogy ezután a magyar kormány mégse gördítsen akadályt Ukrajna pénzügyi megsegítésének útjába. Igaz, ez nagyrészt valószínűleg nem Kijev és Budapest között dől el, hanem inkább azon múlik, hogyan alakul az EU és Magyarország viszonya, és leginkább azon, mi lesz a befagyasztott forrásokkal. De a feloldás mellett az ellenkezője is felmerülhet: a Financial Times egy, a lap újságírói által látott titkos dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy uniós források elvonásával fenyegethetik meg Orbánt az EU-s állam- és kormányfők február 1-ji brüsszeli rendkívüli csúcsértekezletén, ha továbbra sem hajlandó együttműködésre. Az Európai Tanács, az állam- és kormányfők valójában csak a kohéziós alap pénzeiről dönthetnek, az újjáépítési alap, az RFF forrásairól az Európai Bizottság rendelkezik, ezek zárolását most oldották fel.
De az alkudozás – amelynek talán az ukrán-magyar viszony alakulása is része lehet – akár azon is múlhat, hogy mit tud elérni a magyar kormány cserébe a svéd NATO-csatlakozás támogatásáért, ha a török ratifikáció után már egyedül a Fidesz többségű parlamenten múlik Svédország belépése. Ez nem volna idegen a saját szavai szerint radikális politikát hirdető Orbán Viktortól.
A kormányfőnek azonban nemcsak az Európai Bizottsággal és az Európai Parlament liberálisaival, szociáldemokratáival, zöldjeivel, kell számolnia, hanem saját potenciális szövetségeseivel is: az Európai Néppárttal való szakítása óta pártcsalád nélküli Fidesz hajlik afelé, hogy csatlakozzon az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához, ám ennek vezetője, az olasz kormányfő, Carla Meloni ehhez feltételként szabná, hogy Orbán javítson kapcsolatán Zelenszkijjel és ne akadályozza Ukrajna pénzügyi támogatását – azaz olyan politikát vigyen, hogy arra ne lehessen ráfogni az oroszpártiság vádját.
A hétfői találkozó tehát lehet ennek a közeledési szándéknak a jele, de ez lehetséges úgy is, hogy látványos eredménye ne legyen. Egyelőre ugyanis a magyar kormány mintha nem sietne a gesztusokkal Kijev felé. Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón arról beszélt, hogy a kisebbségi törvény módosítása után sem ugyanolyan a kárpátaljai magyarok anyanyelvi oktatásának helyzete, mint volt. A kormány egy ideje már áthelyezte a hangsúlyt fenntartásaiban a kisebbségi törvényről az ukrajnai korrupció magas mértékére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter után Szijjártó adta jelét annak, hogy még nincs itt a diplomáciai barátság ideje. A magyar külügyminiszter ugyanis éles szavakkal illette a múlt héten Kijevben járt lengyel kormányfőt, aki oroszbarátnak minősítette Orbán Ukrajnával szembeni politikáját. A kifogás ugyan Donald Tusknak szólt, de mivel a Zelenszkijjel folytatott tárgyalást érintette, megadhatta az alaphangot a magyar–ukrán külügyminiszteri találkozóhoz is.
A megfenyegetett Szijjártóért imádkoznak a bencések
Erre erősített rá Szijjártó azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy őt célzó, Ukrajnából érkezett halálos fenyegetést. Ez vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelek képében érkezett, amelyet Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ is megkapott. A levél ugyan bárhonnan jöhetett – elég visszaemlékezni a KMKSZ-székházánál történt, orosz hátterű robbantásra –, ám a külügyminiszter mégis a nyilvánosság mellett döntött.
Vasárnap aztán megtoldotta még egy üzenettel a Facebookon, egyszerre jelezve a veszély súlyosságát és a bizakodást: „Köszönöm mindenkinek a kedves, aggódó, féltő üzeneteket a holnapi, ukrán kollégákkal való tárgyalás kapcsán kapott fenyegetéssel kapcsolatban. Aggodalomra azonban semmi ok, mert Kelemen atya írt sms-t, hogy a győri bencés rendház összes szerzetese imádkozik értem, úgyhogy tutira nem lesz semmi gond.”
