Fact check: tényleg egyenesen Orbán Viktorhoz viszik a magukat az oroszoknak megadó kárpátaljai magyar katonákat?

2023. február 10. – 15:47

frissítve

Fact check: tényleg egyenesen Orbán Viktorhoz viszik a magukat az oroszoknak megadó kárpátaljai magyar katonákat?
Igor Korotcsenko a Rosszija 1 televízió adásában – Forrás: VK

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Békekör Egyesület bejegyzésében figyeltünk fel egy kárpátaljai magyar katonákról szóló állításra, amely szerint „Igor Korotcsenko orosz katonai szakértő […] azt javasolta az ukrán hadseregbe kényszersorozott kárpátaljai magyar nemzetiségű katonáknak, hogy amint kikerülnek a frontra, azonnal adják meg magukat az orosz hadseregnek”. A Békekör tudósítója szerint az összegyűjtött magyar hadifoglyokat légi úton Budapestre szállítják, és átadják őket Orbán Viktornak. Az állítás a Békekör szerint a Rosszija 1 tévécsatorna 60 perc című műsorának adásában hangzott el január 24-én, kedden.

A Magyar Békekör Egyesület egyébként egy jellemzően oroszbarát csoport, a hitvallásuk pedig némileg párhuzamban áll a magyar kormány álláspontjával:

„A Magyar Békekört Simó Endre alapította 2014. elején azzal a céllal, hogy hangot adjon a magyar nép békeakaratának az ukrán válság közepette, szót emeljen a kárpátaljai magyarság autonóm jogaiért, az ellen, hogy Kijev ágyútöltelékként használja a magyar fiatalokat a kelet-ukrajnai orosz kisebbséggel szemben viselt háborújában. Civil diplomáciát folytatunk amerikai nehéz fegyverek és NATO haderő honi telepítése ellen, nehogy felvonulási tereppé változtassák és háborúba keverjék hazánkat Oroszország ellen.”

A kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos állítást egy másik magyar forrásban is megtaláltuk, ami kicsit árnyalta a dolgot: az erősen kormánybarát elemi.hu szerint Korotcsenko csak javaslatot tett „az ukrán hadseregbe erőszakkal besorozott kárpátaljai magyarok kimenekítésére”. A cikk szerint a szakértő legfőbb állításai az alábbiak voltak:

  • „Nagyon fontos, hogy, információs lehetőségeinket felhasználva a magyar nemzetiségű ukrán állampolgároknak azt tanácsoljuk: a frontra kikerülve, az első adandó alkalommal szökjenek át a frontvonalon, és adják meg magukat az orosz fegyveres erőknek.”
  • „Gondolom, meghozzuk a szükséges döntéseket annak érdekében, hogy ezeket a magyarokat – akiket erőszakkal kényszerítenek az Oroszország elleni harcra – hogy átadjuk őket Orbán Viktor kormányának.”
  • „Közvetlen Moszkva-Budapest légijáratot létesítünk.”

Ebben az írásban tehát Korotcsenko javaslatai inkább kész tényként jelennek meg a magukat megadó kárpátaljai katonák Magyarországra szállítása kapcsán.

A Nemzeti Internetfigyelő számára a Szent István Légiója az orosz közösségi oldalon, a VKontaktén (VK) keresztül el is küldte a szóban forgó részletet, amelyben Igor Korotcsenko állítólag elmondja mindezt.

Az állítást két részletben érdemes ellenőrizni: első körben azt, hogy Korotcsenko valóban mondott-e ilyet a tévéműsorban, másodikban pedig azt, hogy igaz-e, amit állít.

Igor Korotcsenko az orosz védelmi minisztérium alá tartozó Köztanács elnöke, újságíró, védelmi és külpolitikai szakértőként rendszeres közreműködője az orosz propaganda-tévéműsoroknak. A Nemzeti Internetfigyelő által közölt interjúrészletben valóban Korotcsenko beszél, és bár nincs megjelölve a műsor maga, a neten fellelhető videók és képek alapján elég biztosan beazonosítható, hogy valóban a Rosszija 1 tévécsatorna 60 perc című programjából származhat a részlet.

A mondanivaló is nagyjából fedezi azt, amit a Békekör és a többi médium kiragadott, Korotcsenko a következőket mondja:

„Ukrajnában megindult a nemzeti kisebbségek – így a magyarok – erőszakos mozgósítása. Nagyon fontos, hogy az információs lehetőségeinket kihasználva tudassuk azokkal a magyar nemzetiségű ukrán állampolgárokkal, akiket most erőszakkal mobilizálnak, és átvezényelnek a különleges katonai művelet területére, hogy az első adandó alkalommal jöjjenek át a frontvonalon, és adják meg magukat az orosz fegyveres erőknek. Gondolom, meghozzuk a szükséges döntéseket, ahhoz, hogy ezeket a magyar nemzetiségű embereket, akiket erővel kényszerítenek arra, hogy Oroszország ellen harcoljanak, átadhassuk Orbán Viktor kormányának. Közvetlen repülőjáratot indítunk Moszkva és Budapest között, és minden magyar katonát, akit erőszakkal mozgósítottak az ukrán erők, eljuttatunk Magyarországra. Ott, feltételezem, Orbán Viktor kormánya megtalálja a módot, hogy támogatást nyújtson nekik.”

Az interjúrészletben Korotcsenko azt is elmondja, hogy szerinte Magyarország nehéz helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a NATO és az Európai Unió tagja, nem vesz részt az Oroszországgal szembeni politikai és katonai agresszió extrém formáiban.

Az interjúrészlet valóságtartalmával kapcsolatban megkerestük a Külügyminisztériumot, és Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét is. Megkérdeztük, hogy valóban igaz-e a hír, hogy a magukat megadó kárpátaljai katonákat hazaszállítják, és átadják őket Orbán Viktornak, és ha igen, akkor hogyan zajlik majd mindez. A Külügyminisztériumtól nem kaptunk választ, Havasi Bertalantól azonban igen, méghozzá elég tömöret:

„fake news”

– írta a sajtófőnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!