Megfigyelésre kórházba került Majka

2020. november 9. – 10:47

frissítve

Megfigyelésre kórházba került Majka
Lisszabon belvárosa – Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A nap összes koronavírusos híre egy helyen.

Marco Marsilio abruzzói tartományi elnök hétfőn jelentette be, hogy újabb öt régióban, Abruzzoban, Umbriában, Liguriában, Basilicatában és Toszkánában megnövelik a járványveszély fokozatát szerdán, írja az MTI.

Az érintett térségek eddig sárga színű, vagyis alacsony veszélyfokozatú zónának, szerdától narancssárgának, azaz közepesen veszélyesnek nyilvánítják őket. Az országos éjszakai kijárási tilalom mellett a narancssárga övezetben napközben is csak indokolt esetben engedélyezett a közlekedés, leállítják a vendéglátást, valamint korlátozzák a kereskedelem nyitvatartását is.

Ezzel együtt vörös besorolást kapott Bolzano régiója. Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Calabria és Alto Adige pedig a legmagasabb fokozatú tartományok között szerepel.

A katolikus egyház nyitva hagyja a templomokat és továbbra is tart miséket a kötelező járványügyi óvintézkedések betartásával. Habár tavasszal a szerdainál enyhébb járvány elleni szigorításokkor inkább leállították a miséket, Erdő Péter bíboros már októberben utalt rá, hogy ez most nem lesz így.

A református egyház ezzel szemben szinte teljesen átköltözik az online térbe, sem istentiszteletet, sem hittanórát, sem konferenciákat nem tartanak.

Cikkünk erről itt olvasható.

Megfertőződött a koronavírussal Jorge Maqueda, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának világbajnok spanyol jobbátlövője, írta az MTI.

A klub közleménye szerint Maquedának nagyon enyhe tünetei vannak. Mivel a múlt héten a spanyol válogatottal edzett, és veszprémi csapattársaival legutóbb október 28-án Kielben találkozott, a Népegészségügyi Osztály városi kirendeltségének döntése alapján csak neki kell karanténba vonulnia, így csapata ezen a héten lejátszhatja a Ferencváros és az Eger elleni bajnoki mérkőzéseit.

A veszprémi keretből koronavírusos megbetegedés miatt továbbra is hiányzik Lékai Máté, Rodrigo Corrales, Kentin Mahé és Blaz Balgotinsek.

Majka a múlt héten jelentette be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, és azt is, hogy dokumentálni fogja a betegségét. Legújabb videós bejelentkezése egy kórházból volt, ahol pár napig bent is tartják. A rapper-műsorvezető celeb azt mondta, hogy egy szintén koronapozitív barátját kísérte be a kórházba, de őt is megvizsgálták. Majkánál a mellkas-CT kisebb elváltozásokat, gyulladást mutattak ki. Ezt szteroiddal kezelik az orvosok. Majka azt mondta, hogy ő nem érzi magát rosszabbul, de egy kicsit megijedt.

Majkánál egyébként 2001-ben szívbetegséget diagnosztizáltak, így ő a veszélyeztetett csoportba is beletartozhat.

A rapper azt is elmondta, hogy a felesége is fertőzött lett, így most nem tudják, hogy mit csináljanak a gyerekkel.

Majka kórházlátogatása több kérdést is felvet: Például hogyan kísérhetett egy másik beteget? Hogyan hagyhatta el a karantént?

Papp László Facebook-oldalán írt arról, hogy elkapta a koronavírust. Hozzátette,

Tüneteim jelenleg nincsenek. A feleségem és gyermekeim tesztjei negatívak. A hozzátartozóim megfertőzésének elkerülése érdekében a karantén időszakát tőlük elkülönülten töltöm.

Korábban Józsefváros polgármestere, Pikó András, Kőbánya polgármestere, D. Kovács Róbert, Soroksár polgármestere, Bese Ferenc, illetve Salgótarján polgármestere, Fekete Zsolt is koronavírusos lett. Csepel polgármestere, Borbély Szilárd október végén lett pozitív a vírusra, ami miatt később kórházba is került.

Jérome Salomon járványügyi igazgató szerint javul a helyzet azokban a nagyvárosokban, ahol október közepétől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe. Az országban azonban továbbra is terjed a vírus, a járvány tetőzése pedig még csak most következik, mondta Salomon az MTI szerint.

Érzékeny, lényeges pillanathoz értünk. Látjuk, hogy az erőfeszítéseink gyümölcsöznek. Minél jobban betartjuk a karantént, annál hamarabb könnyíthetünk a jelenlegi szigorításokon

-mondta Salomon. Október 17-én kilenc francia nagyvárosban vezették be a kijárási tilalmat, ezt egy héttel később a lakosság több mint kétharmadára kiterjesztette a kormány, végül a járvány fokozódó terjedése miatt október 30-tól az egész országban életbe lépett az általános tilalom. A kormány a hét második felére várja az országos tetőzést, a karantén december 1-ig van érvényben.

Egy nap alatt 551 ember vesztette életét Franciaországban, vasárnap óta pedig 20 155 új fertőzöttet azonosítottak.

A békásmegyeri Derűs Alkony Gondozóház 15 lakójának lett pozitív a koronavírustesztje – közölte Facebook-oldalán a fővárosi III. kerület polgármestere. Kiss László közlése szerint az érintett idősotthon várhatóan járványügyi megfigyelés alá kerül. Jelezte azt is, a korábban bevezetett protokoll szerint a gondozottak testhőmérsékletének és véroxigén-szintjének mérése naponta többször megtörténik, illetve az izolálták az érintetteket. A teszteket november 3-án végezték, és a polgármester szerint sem akkor, sem azóta egyetlen gondozott sem mutatta a betegség tüneteit.

Békásmegyeren egy másik önkormányzati intézményben, a Hatvany Lajos utcai nyugdíjasházban is tesztelték a lakókat november 3-án. Ott 6 idősnek lett pozitív a koronavírustesztje, ketten mutatnak tüneteket. Kiss László hozzátette, több teszteredményre még várnak, de vélhetően ez az intézmény is járványügyi megfigyelés alá kerül.

Az Egyesült Államokban hétfőre meghaladta a tízmilliót koronavírus-fertőzöttek száma, mindössze tíz nappal azután, hogy elérte a a diagnosztizált betegek száma elérte kilencmilliót. Az elmúlt 24 órában több mint 100 ezer új betegek regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma pedig meghaladja a 237 ezret az országban. Egészségügyi szakértők szerint az USA a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszába lép. Eközben a megválasztott új elnök, Joe Biden bejelentette az új koronavírus-munkacsoportjának vezetőit. (The Washington Post)

Ezen a héten kerül először ipari mennyiségben Covid-19 elleni vakcina az orosz kórházakba – jelentette be Mihail Murasko egészségügyi miniszter. Murasko elmondta, hogy a Generium gyógyszergyár gyártótelepeiről megkezdte a Szputnyik V vakcina szállítását az egészségügyi intézményekbe.

Hétfőre újabb rekordot döntve, egy nap alatt csaknem 22 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Oroszországban, ezzel számuk 1 796 132-re emelkedett. Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10 millió), India (8,5 millió), Brazília (5,7 millió) és az őt most megelőző Franciaország (1,8 millió) mögött, írta az MTI.

Mindeközben itthon a fertőzöttsége miatt karanténban lévő Szijjártó Péter külügyminiszter arról posztolt a Facebookon, hogy vakcinaügyben sikerült előrelépni az oroszokkal. „Kifejezetten konstruktív és pozitív volt egy magyar oltóanyag-gyártó vállalat videokonferenciája az Orosz Egészségügyi Minisztériummal és az Orosz Közvetlen Befektetési Alappal. A magyar vállalat biztonsági szintje megfelelő, így a konkrét kutatási és gyártási paraméterektől függ az esetleges magyarországi gyártás megindítása és kapacitása. A döntésekhez szükséges szakmai anyagokat az orosz fél hamarosan rendelkezésre bocsátja.”

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől – jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

Von der Leyen azt mondta, nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel a vakcinák megvásárlásról, de az oltások hozzáférhetőségéig az embereknek be kell tartani az óvintézkedéseket és vigyázniuk kell egymásra.

Az EB szeptemberi tájékoztatása szerint a közös uniós beszerzésen alapuló tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok azt adományként kaphassák meg.

Az unió végrehajtó szerve várhatóan az összes uniós tagállam nevében keretszerződéssel fogja biztosítani elsőként 200 millió adag beszerzését, valamint további 100 millió adag beszerzésének lehetőségét. Az EU célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár biztonságos, hatékony és megfizethető oltást kapjon. (MTI)

Szlovákiában az országos koronavírus-tesztelésének köszönhetően jelentősen csökkent a regisztrált fertőzöttek száma. A két hete kezdett teszteléshez képest a legutóbbi hétvégén már több mint felével csökkent az új fertőzöttek aránya – mondta Igor Matovic szlovák miniszterelnök. Ugyanakkor a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke, Marián Kollár szerint az általános tesztelés nem tud segíteni a koronavírus-járvány elleni harcban, nem látni eredményét, sem egészségügyi vagy anyagi előnyeit. Ehelyett szerinte inkább szelektív, célzottan a kockázatos régiókra és helyekre összpontosító tesztelésre lenne szükség.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége fontosnak és több mint időszerűnek tartja a kormány által a COVID-19 járvány terjedésének lassítása érdekében most meghozott érdemi korlátozó intézkedéseket.
Kérjük a lakosságot, hogy saját és családja érdekében a tavaszihoz hasonló példás fegyelemmel tartsa be a szabályokat. (MTI)

Hétfőn a parlament népjóléti bizottsága nem hallgatta meg az operatív törzs képviselőit, mivel az ülést berekesztették. Nacsa Lőrinc, a bizottság KDNP-s tagja az ülés előtt azt mondta, hogy módosító indítványt akarnak benyújtani szóban a napirendre, ám a bizottságok vezető MSZP-s Korózs Lajos szerint erre csak írásban van lehetőség. Rövid egyeztetés után Korózs végül mégis engedélyezte ezt, ami után szavaztak az előre kiírt napirendről, amelyet négy igen szavazattal, tíz nem ellenében nem fogadtak el. Az első napirendi pont az operatív törzs képviselőinek tájékoztatója lett volna.

Nacsa ezt azzal indokolta, hogy felháborító és elfogadhatatlannak tartja, amit a baloldal a járvány kezdete óta művel. „Nem elég, hogy akadályozza a védekezést, de támadja is annak résztvevőit” – mondta Nacsa, aki példaként Korózs „kamuvideóját” hozta fel. A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea gyalázatosnak nevezte a kormánypárti képviselők magatartását, mert szerinte a bizottság tagjai nem kérdőjelezhetik meg bizottság elnökének személyét, akit a parlament választotta meg. Az ez után kialakult heves vitának Korózs azzal vetett véget, hogy lezárta a bizottsági ülést, mivel annak nem volt elfogadott napirendje. (atv.hu)

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is elkapta a koronavírust – közölte hétfőn az elnöki hivatal. „Az államfő jól érzi magát, és házi karanténjából továbbra is ellátja a feladatait” – áll a hivatal közleményében, írja a Reuters.

„Nincs olyan szerencsés ember a világon, aki számára a Covid-19 nem jelent veszélyt. Megígérem, hogy elszigetelem magam, és folytatom a munkát. A legtöbben legyőzik a Covid-19-et. És én is túl fogom élni. Minden rendben lesz!” – írta Zelenszkij a Facebook-oldalán, hozzátette, hogy enyhe, 37,5 Celsius-fokos hőemelkedése van.

Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője is a Facebook-oldalán közölte, hogy ő is megfertőződött, és szintén házi karanténba vonul. Október végén Jermak két helyettesének lett pozitív a PCR-tesztje. Október 24-én Andrzej Duda lengyel elnökről derült ki, hogy elkapta a koronavírust, miután október 11-13-án Ukrajnában járt és találkozott Zelenszkijjel – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az ukrán elnök felesége, Olena Zelenszka még június közepén kapta el a koronavírust, június 16-án kétoldali tüdőgyulladással kórházba került, július 3-án engedték haza. Később egy interjúban Zelenszkij elmondta, hogy akkor hétéves fia is megfertőződött. (MTI)

Nem okoz magzati károsodást a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa, Szlávik János.

Szlávik azt mondta, hogy a világon volt már olyan eset, amikor átjutott a fertőzés az édesanyáról a magzatra, de ez rendkívül ritka. A tapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy a vírus az újszülöttekre nem veszélyes. Azoknál a csecsemőknél, akik megfertőződtek, nagyon enyhék voltak a tünetek. Ennek ellenére előfordult, hogy az újszülött a fertőzés következtében meghalt – mondta.

Magyarországon is voltak olyan várandós nők, akik elkapták a vírust, de nem észleltek náluk semmilyen problémát a terhesség és a szülés során. Ha azonban a kismamák kezelésre szorulnak, azt nehezíti, hogy a koronavírus ellen használt kísérleti gyógyszerek nem adhatók nekik, csak lázcsillapítót, köhögés elleni szereket lehet alkalmazni. (MTI)

Magyarország mellett Portugália is újabb szigorításokat jelentett be. A fertőzöttek számának növekedése miatt az ország nagy részén kijárási tilalmat vezetnek be. A következő két hétben hétköznap este 11 órától reggel 5 óráig nem lehet elhagyni az otthonokat. A rendelkezés mintegy hétmillió emberre vonatkozik, ám az éjszaka munkát végzőkre nem. Hétvégén még ennél is szigorúbb lesz a korlátozás, délután 1 óra után csak az alapvető élelmiszerek vásárlása miatt lehet elhagyni az otthonokat. Az érintett területek között van a főváros Lisszabbon és Porto is.

A francia kormány fokozatosan terjeszti ki az eddigi helyi korlátozásokat, egyre több helyen zárnak be a bárok és egyéb üzletek, de az iskolák egyelőre nyitva maradnak. A francia kórházakban a sürgősségi osztályok kezdenek megtelni koronavírus-fertőzött betegekkel. A járvány kitörése óta több mint 1,8 millióan fertőződtek meg Franciaországban, ezzel Európában a legtöbb fertőzést itt regisztrálták, világszerte pedig a negyedik legtöbbet.

Belgiumban is részleges lezárásokat vezettek be a járvány terjedésének megfékezésére. A belga egészségügyi hatóságok abban bíznak, hogy hamarosan túljutnak a járvány második hullámának csúcspontján. Yves Van Laethem virológus egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy vasárnap mintegy 400 embert szállítottak kórházba a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt, míg november 3-án 879-en haltak meg. Jelenleg 6948 vírusos beteget kezelnek a belga kórházakban. Az iskolákban az őszi szünetet is meghosszabbították.

Csehországban az új fertőzöttek száma két hónapos rekordszintű emelkedés után ismét csökkenni kezdett, és a kórházba szállított betegek száma is nyolcezer alá csökkent. Oroszország viszont hétfőn rekordszámú, 21 798 új napi fertőzöttről számolt. Ez ezerrel több, mint a korábbi napi rekord, ugyanakkor az elmúlt 24 órában történt 256 haláleset jóval a legmagasabb halálozási szám alatt van. Oroszországban eddig közel 1,8 millió fertőzést regisztráltak, és 30 793-an haltak meg a fertőzés szövődményei miatt. Az orosz hatóságok mindezek ellenére nem fontolgatják, hogy országos szintű korlátozásokat vezessenek be. (AP)

A görög Olimpiakosz három futballistája pénzbírságot kapott, mert a koronavírus-járvány miatti országos lezárás ellenére egy athéni szállodában mulatoztak, írta az MTI.

A pireuszi klub hétfői közleménye szerint a portugál Ruben Semedót, a szerb Lazar Randelovicot és a brazil Bruno Felipét a lehető legmagasabb összegre büntették, amit az Olimpiakosz belső szabályzata enged, és a pénzt az állami fenntartású egészségügyi szolgálatnak ajánlották fel.

A belvárosi hotelben rendezett privát partin körülbelül harmincan vettek részt vasárnap este, ezzel megsértették a szombaton bevezetett és három hétig tartó országos lezárást, amely szigorúan tiltja az összejöveteleket.

A rendőrség egy 24 éves nőt letartóztatott az esemény megszervezése miatt. A kormányszóvivő szerint a parti a felelőtlen magatartás mintapéldája volt.

Az első, nagyszabású vizsgálatok eredményei alapján a Pfizer és BioNTech vállalatok közös vakcinája 90 százalékban hatékonynak bizonyult, ami sokkal hatásosabb, mint amire a legtöbb szakértő számított. A harmadik fázisú klinikai vizsgálatokban több mint 43 ezeren vettek részt. Az önkéntesek vagy igazi vakcinát kaptak, amelyet kétszer, nagyjából háromhetes különbséggel kaptak meg, vagy pedig egy placebo alternatívát, például agyhártyagyulladás elleni védőoltást, és sem ők, sem az őket kezelő orvosok nem tudják, hogy milyen szert is kaptak valójában.

Ez egy nagyszerű nap a tudomány és az emberiség számára. A harmadik fázisú Covid-19-vakcinakísérletünk első eredménysorozata az első bizonyíték arra, hogy az oltóanyag képes megakadályozni a betegség kialakulását”

– mondta dr. Albert Bourla, a Pfizer elnöke és vezérigazgatója. A vizsgálat még tovább folytatódik, ami azt jelenti, hogy a hatékonyság eddigi aránya megváltozhat, de az, hogy a fertőzések 90 százalékát megakadályozta, a politikusok és a közegészségügyi vezetőket figyelmét is felkeltette. (The Guardian)

A járvány kezelése szempontjából a kormány korlátozó intézkedései, így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is „elfogadhatóak és üdvözítőek” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn, a magyar tudomány ünnepe alkalmából, a Pécsi Tudományegyetem által online megrendezett Szentágothai-napon tartott előadásában. Merkely Béla azt mondta, a korlátozások hatásának fényében lehet csak a későbbiekben az ismételt lazításokról dönteni. Megerősítette: a járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.

A tavaszi, országos felmérés eredményeiről elmondta: az előrevetítette, hogy – mivel a vírus első hulláma alig érintette az országot – a későbbiekben jóval nagyobb számban lehetnek majd fertőzöttek az országban az őszre várt második hullám idején; ennek lehetünk most tanúi. Kiemelte: a májusi országos felmérés idején megfigyelhető volt, hogy a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók alig öt százaléka volt koronavírusos beteg, a mostani orvosegyetemi tapasztalatok szerint ugyanakkor minden második, ilyen tünetekkel rendelkező ember a vírussal fertőződött meg, míg a tünetmentes teszteltek tizede szintén betegségben szenved.

Közölte, hogy az összes teszt pozitivitása azért van tartósan húsz százalék, illetve az orvosegyetemek vonatkozásában akár harminc százalék felett, mert a tünetet produkálókat tesztelik leginkább, kontaktkutatásokat a járvány jelenlegi szakaszában már nemigen végeznek, átfogó, rendszeres szűrések pedig még nem történtek. Merkely Béla szerint a jelenlegi szakasz tetőzése után meghatározható, az átfertőződöttséget is megmutató adat segíthet majd annak eldöntésében, hogy milyen széles körben legyen szükség a majdani vakcinák beadására, és az oltásokat milyen stratégia mentén végezzék el – utalt egy, a májusihoz hasonló, újabb jövőbeni reprezentatív felmérés szükségességére. (MTI)

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a koronavírus terjedését korlátozó legújabb intézkedések miatt visszatéríti a válogatott következő mérkőzéseire szóló jegyek árát. Erről az MLSZ honlapja számolt be nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy – amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától érvénybe lépő döntéseket követően – sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos.

Az MLSZ közleménye szerint a további döntéseket – például az amatőr futballra vonatkozóan – a kormányhatározat pontos részleteinek ismeretében hozza majd meg a szövetség elnöksége. A magyar válogatott csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában a szerbekkel és a törökökkel játszik a Puskás Arénában. Az Európai Labdarúgó-szövetség korábbi döntése szerint a nézőtér harminc százalékát használhatták volna ki a szurkolók.

Az Izlandi Labdarúgó-szövetség a Twitter-oldalán jelentette be, hogy a 37-szeres válogatott középpályás, Arnór Ingvi Traustason nem utazik Magyarországra. (MTI)

Újabb favipiravir-szállítmány, egymillió tabletta érkezett Kínából, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó azt mondta, folyamatosan tárgyalnak a külföldi partnerekkel a világjárvány elleni védekezésről, nemcsak az oltóanyag-beszerzésről, hanem a betegek eredményesebb kezelését segítő gyógyszerekről is. Ennek köszönhetően vasárnap éjjel újabb egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából. Ez az a gyógyszer, amely a már tünettel rendelkező betegeknek megfelelő ütemben adagolva jó eséllyel megelőzheti a tünetek súlyosbodását – mondta a miniszter.

További beszerzésekről több gyártóval is tárgyalnak, a hét végén Japánból érkezik egy újabb egymilliós szállítmány, és ahogy megszületnek a további megállapodások, azokról is tájékoztatni fog, mondta Szijjártó, aki maga is koronavírusos. Beszámolója szerint hetedik napja van karanténban, „a tünetek egyelőre nem enyhülnek, úgy érzi magát, mint egy influenzabeteg, de reméli, hogy ennél rosszabb már nem lesz az állapota. (MTI)

Keddtől 77-re nő a koronavírusos betegeket fogadó intézmények száma Magyarországon Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének rendelkezése alapján – közölte az országos tisztifőorvos, Müller Cecília az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller azt mondta, külön intézményeket jelölnek ki a koronavírusos gyerekek, illetve a dialíziskezelésre szorulók ellátására. Véleménye szerint Magyarország jól áll a betegágyak vonatkozásában, jelenleg a betegágyak 60 százaléka foglalt, és rendelkezésre állnak intenzív ágyak, illetve lélegeztetőgépek. Ugyanakkor ezeket működtetni is kell, az egyre növekvő betegszámot az orvosoknak, ápolóknak ki is kell szolgálni.

Azért, hogy egy beteg se maradjon ellátatlanul, akinek kórházi kezelésre van szüksége, Kásler Miklós úgy rendelkezett, hogy keddtől valamennyi aktív betegellátást nyújtó fekvőbeteg-intézmény belép a koronavírusos betegek ellátórendszerébe. Ezzel párhuzamosan a miniszter elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését – mondta Müller Cecília. (MTI)

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter szerint jó, hogy az iskoláknak maradt két napjuk felkészülni azokra az intézkedésekre, amiket Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentett be a Facebook-oldalán. „Jobb lett volna, ha az egyes iskolák kapnak alternatívákat, de ezeket a döntéseket el tudom fogadni” – nyilatkozta Horváth.

Azzal, hogy a kollégiumok is bezárnak, valamint a felsőoktatás is online üzemmódra áll át, Horvát szerint el lehet érni, hogy kevesebbet találkozzanak a diákok, ne legyenek többen egy helyen, és a tömegközlekedés zsúfoltsága is csökkenthető, ugyanakkor még azt is el tudta volna képzelni, hogy a 7-8. osztályokban is átálljanak online oktatásra. Másrészről a felsőbb osztályokban a felvételire is készülni kell, ami szintén nehezítő tényező.

Az elnök szerint a 8-12 évfolyamos gimnáziumokban kicsit bonyolultabb lesz a helyzet, mivel a diákok egy része online, egy részük pedig az intézményben fog tanulni. Itt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy tömbösítenek majd órákat, de a diákok ebédeltetését is meg kell majd oldani. Szerinte, ha nem javul a járványhelyzet, akkor ezeket az intézkedéseket akár még tovább is életben kell tartani. (HVG)

Németországban arra számítanak, hogy a koronavírus elleni vakcina leghamarabb 2021 első negyedévében válhat elérhetővé. Ez a nemzeti oltási stratégiáról szóló dokumentum másolatából derült ki, amit a Reuters szerzett meg. Az Egészségügyi Minisztérium 15 oldalas stratégiai dokumentumában hét lehetséges vakcinát neveznek meg, amelyek tesztelése várhatóan még az idén, vagy 2021 elején befejeződik, és elegendő mennyiség lesz belőlük az országos oltási kampány elkezdéséhez a kiemelt kockázatú csoportok körében.

A hét lehetséges vakcinagyártó:

az AstraZeneca AZN.L nevű vakcinája, a BioNTech BNTX.O22UAy.DE nevű vakcinája, valamint partnerük, a Pfizer PFE.N nevű vakcinája, a Moderna MRNA.O nevű vakcinája, a Novovax NVAX.O nevű vakcinája, a Johnson&Johnson JNJ.N nevű vakcinája, a GlaxoSmithKline GSK.L nevű vakcinája és a CureVac 5CV.DE nevű vakcinája.

„Feltéve, hogy a tesztek kedvező eredmény hoznak, legkorábban 2021 első negyedévében hagyhatják jóvá a használatukat” – áll a dokumentumban.

Németország elsősorban mobil oltási központok felállítását tervezi a kiemelt csoportok beoltására. Az oltások költségeit a német kormány, az oltási központos felállításának költségeit pedig a tartományok állják majd a tervek szerint. A dokumentum szerint elvárás, hogy a gyártók többadagos ampullákban szállítsák a vakcinákat az elosztóközpontokba a fecskendők és kanülök, valamint az oltáshoz szükséges oldószer nélkül. Ezért arra kérik a tartományokat, hogy az oltáshoz szükséges kiegészítőket maguk szerezzék be.

A montenegrói parlament a héten szavazott volna az új kormányról, ám az ülést legalább két héttel el kell halasztani, mivel Dritan Abazovicnak, a Feketén-fehéren nevű győztes koalíció vezetőjének pozitív lett a koronavírustesztje – közölte értesülését hétfőn a Dan című podgoricai napilap.

Horvátországban, ahol a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma elérte a 67 247-et, a halottaké pedig a 794-et, vasárnap több mint ezren tüntettek a járványügyi korlátozó intézkedések ellen. Az Index.hr hírportál szerint a zágrábi tiltakozáson felszólalók a politikusokat, a sajtót és a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstábot egyaránt bírálták, és különböző összeesküvés-elméleteket is megfogalmaztak.

A regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 2112-vel 62 747-re, Koszovóban 730-cal 24 155-re, Észak-Macedóniában 978-cal 39 773-ra, Montenegróban 426-tal 22 805-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1202-vel 62 410-re emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában tízzel 890-re, Koszovóban tizeneggyel 755-re, Észak-Macedóniában huszonhattal 1136-ra, Montenegróban néggyel 337-re, Bosznia-Hercegovinában pedig tizenkilenccel 1508-ra nőtt. (MTI)

11 pontos határozati javaslatot nyújtott be a parlamenti ellenzék, ennek részleteiről itt írtunk.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a hétvégi megszólalásával ismét azt bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése.

A PDSZ vasárnapi közleményében azt írta, a szülők, ha tehetik, ne küldjék a gyermekeket iskolába, óvodába. Ezzel szemben Maruzsa szerint a gyermekeknek nem az az érdekük, hogy otthon maradjanak, és így kimaradjanak az oktatásból. Úgy látja, az oktatást a hagyományos keretek között kell folytatni mindaddig, amíg lehet, ahol pedig megjelenik a fertőzés, ott – ahogy eddig is – tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelnek el az érintett gyermekek és pedagógusok védelme érdekében.

„Az oktatás tehát ilyenkor sem áll le, csak a munkarend változik” – mondta Maruzsa, aki szerint a pánikkeltés, egyes gyermekek otthon tartása olyan óvodákból és iskolákból, ahol a fertőzés nincs is jelen, nem megoldás. Ezért felszólítja a PDSZ-t, hogy „fejezzék be az akciózást, ha nem segítik, legalább ne akadályozzák a védekezést.” (MTI)

Szükségesnek tartja az intézkedéseket, bár szerinte már hetekkel ezelőtt ezt kellett csinálni, és szerinte ostoba kormányzati támadások nehezítik a védekezést. További részletek.

A magyarok ötöde szerint pedig csökkentek a háztartásuk bevételei a várus miatt. További részletek lapszemlénkben.

Fagyasztott importcikk okozhatott koronavírus-fertőződést az észak-kínai Tiencsinben, ahol vasárnap, hónapok óta először belföldi fertőzésből eredő esetet azonosítottak – írta hétfőn a China Daily című kínai lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva. A fertőzött egy kikötői rakodómunkás, aki Németországból származó, fagyasztott sertéshústermék kirakodásában vett részt. A munkás fertőzöttségét azt követően szűrték ki, hogy az áru csomagolásán kimutatták a SARS-CoV-2 koronavírus jelenlétét, ezért mindenkin elvégezték a vírustesztet, aki kapcsolatba került az áruval. A munkással érintkező embereket orvosi megfigyelés alatt tartják, az áru tárolására használt hűtőraktárat pedig a fertőtlenítés idejére lezárták. Az esettel kapcsolatban eddig 156 további embert teszteltek, minden vírusteszt negatív eredményt hozott. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!