Visszatéríti a válogatott meccsre szóló jegyek árát az MLSZ

2020. november 9. – 13:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a koronavírus terjedését korlátozó legújabb intézkedések miatt visszatéríti a válogatott következő mérkőzéseire szóló jegyek árát. Erről az MLSZ honlapja számolt be nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy – amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától érvénybe lépő döntéseket követően – sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos.

Az MLSZ közleménye szerint a további döntéseket – például az amatőr futballra vonatkozóan – a kormányhatározat pontos részleteinek ismeretében hozza majd meg a szövetség elnöksége. A magyar válogatott csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában a szerbekkel és a törökökkel játszik a Puskás Arénában. Az Európai Labdarúgó-szövetség korábbi döntése szerint a nézőtér harminc százalékát használhatták volna ki a szurkolók.

Az Izlandi Labdarúgó-szövetség a Twitter-oldalán jelentette be, hogy a 37-szeres válogatott középpályás, Arnór Ingvi Traustason nem utazik Magyarországra. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!