Egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából

2020. november 9. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb favipiravir-szállítmány, egymillió tabletta érkezett Kínából, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó azt mondta, folyamatosan tárgyalnak a külföldi partnerekkel a világjárvány elleni védekezésről, nemcsak az oltóanyag-beszerzésről, hanem a betegek eredményesebb kezelését segítő gyógyszerekről is. Ennek köszönhetően vasárnap éjjel újabb egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából. Ez az a gyógyszer, amely a már tünettel rendelkező betegeknek megfelelő ütemben adagolva jó eséllyel megelőzheti a tünetek súlyosbodását – mondta a miniszter.

További beszerzésekről több gyártóval is tárgyalnak, a hét végén Japánból érkezik egy újabb egymilliós szállítmány, és ahogy megszületnek a további megállapodások, azokról is tájékoztatni fog, mondta Szijjártó, aki maga is koronavírusos. Beszámolója szerint hetedik napja van karanténban, „a tünetek egyelőre nem enyhülnek, úgy érzi magát, mint egy influenzabeteg, de reméli, hogy ennél rosszabb már nem lesz az állapota. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!