Maradnak a misék a katolikusoknál, online térbe költözik a református egyház

2020. november 9. – 17:54

frissítve

Maradnak a misék a katolikusoknál, online térbe költözik a református egyház
A V. kerületi Egyetemi Kisboldogasszony-templom megáldása szeptemberben. – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Szentmisék is tarthatóak, de azok csak úgy végezhetőek, hogy a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban maradjanak.”

-írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye. Orbán Viktor hétfői bejelentéséből kiderült, hogy szerdától este 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom lép életbe, az éttermek házhozszállításra állnak át, a fitnesztermek, fedett uszodák, színházak, múzeumok, állatkertek bezárnak. A többi üzlet is csak hétig lehet nyitva, a szállodák pedig nem fogadhatnak turistákat.

Tavasszal, a koronavírus első hulláma miatti kijárási korlátozások bevezetésekor habár a templomok nyitva maradtak, a nyilvános misék tartását leállították. Az MTI szerint Erdő Péter október elején egy nyilatkozatában már belengette, hogy ez idén máshogy lesz, ekkor azt mondta, a tavaszi gyakorlattal szemben

A mostani szakaszban a civil élethez hasonlóan fenntartjuk a mindennapi munkavégzést, és nem maradnak el a misék sem, természetesen úgy, hogy papok és a hívők is betartják az óvintézkedéseket, a szájmaszkviseléstől, a kézfertőtlenítésen át, a távolságtartásig.

Hozzátette, ennek oka, hogy

A közösségi mise jóval többet jelent, mint a televízión vagy interneten keresztül követett, a tényleges jelenlét számít igazi részvételnek

Az MKPK közleménye alapján online követhető misék azért lesznek, a veszélyeztetetteket vagy a veszélyeztetettekkel együtt élőket ugyanis arra kérik, lehetőleg ne menjenek misére. A plébániai oktatások és a közösségi összejövetelek viszont néhány kivételtől eltekintve mind online lesznek megtartva.

A Telex legfrissebb híreit itt találja

Hétfő este a Magyarországi Református Egyház is reagált a szigorításokra. A katolikusokkal szemben ők azt kérték, hogy az egyházközségek szerdától ne tartsanak istentiszteletet, közösségi alkalmakat. Egyházközségi közgyűléseket nem lehet tartani, jegyesoktatástól hittanórákon át a konferenciákig minden elmarad. A tisztújítással (erről Balog Zoltán korábbi Emmi-miniszter püspökségével összefüggésben itt írtunk) kapcsolatos ülések maradnak egyedül meg, ezek is a járványügyi intézkedések betartásával. A református egyház szinte teljesen az online térbe költözik át:

Kérjük gyülekezeteinket, hogy a járvány első hulláma idején közzétett liturgiai ajánlások szerint térjenek vissza online istentisztelet-közvetítésre, a helyi adottságok és lehetőségek szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!