Az országos tesztelés második körében jelentősen csökkent a fertőzöttek száma Szlovákiában

2020. november 9. – 17:36

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiában az országos koronavírus-tesztelésének köszönhetően jelentősen csökkent a regisztrált fertőzöttek száma. A két hete kezdett teszteléshez képest a legutóbbi hétvégén már több mint felével csökkent az új fertőzöttek aránya – jelentette be hétfőn Igor Matovic szlovák miniszterelnök, írja a Reuters.

Az MTI beszámolója szerint a múlt hétvégi, második tesztelési fordulóban 2 millió 44 ezren vettek részt, közöttük 13 509 fertőzöttet találtak, ami 0,66 százalékos arányt jelent. A hétfőn közzétett adatok szerint a fertőzöttek aránya az előző koronavírus-tesztelés során kimutatott számokhoz képest 58 százalékkal csökkent. A szlovákiai koronavírus-tesztelés második köre az ország 45 járásában zajlott, azokban a járásokban, amelyekben az előző tesztelési kör során a fertőzöttek arányát 0,7 százalék fölött mérték, írja az MTI.

A most tesztelt 45 járásban, az előző hetihez képest mintegy százezerrel többen vettek részt a vizsgálaton, de kevesebb mint feleannyi fertőzöttet találtak. Igor Matovic, aki az ország történetének legnagyobb és legfontosabb műveletének nevezte a tesztelést, úgy vélekedett, hogy az sikeres volt. Ezt azzal indokolta, hogy jelentősen csökkent a kiszűrt fertőzöttek száma, ami azt jelzi, hogy a fertőzöttek jelentős részét már sikerült kiszűrni és a karanténintézkedések által elkülöníteni. Ugyanakkor óvatosságra is intett, mert szerinte Szlovákiára nagyon nehéz téli hónapok várnak.

Koronavírus-tesztelők 2020. november 7-én, Trencsénsztankócon – Fotó: Radovan Stoklasa / Reuters
Koronavírus-tesztelők 2020. november 7-én, Trencsénsztankócon – Fotó: Radovan Stoklasa / Reuters

A tesztelés hatékonyságáról ellentétesen vélekedett a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke, Marián Kollár. Szerinte az általános tesztelés nem tud segíteni a koronavírus-járvány elleni harcban, nem látni eredményét, sem egészségügyi vagy anyagi előnyeit. Kollár szerint inkább szelektív, célzottan a kockázatos régiókra és helyekre összpontosító tesztelésre lenne szükség.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter hétfői nyilatkozata szerint az ország idősotthonaiban és a kórházakban továbbra is magas a fertőzöttek aránya, sok orvos és nővér esett ki a rendszerből, ám a helyzet egyelőre nem kritikus. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ hétfői adatai szerint Szlovákiában vasárnap mintegy ötezer PCR-tesztet végeztek, és ezek alapján 577 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban a járvány tavaszi megjelenése óta 76 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és több mint 906 ezer PCR típusú vírustesztet végeztek el. Jelenleg 1806 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek kórházban. Hivatalos források 366 halálesetet tulajdonítanak a betegségnek.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!