Karácsony: A kormány olyan szűrési programot jelentett be, amiért minket még lehülyéztek

2020. november 9. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szükséges és indokolt lépéseket jelentett be a miniszterelnök – reagált Karácsony Gergely az Orbán Viktor által bejelentett intézkedésekre. Hozzátette: a mostani lépések „szükségesek és indokoltak lettek volna korábban is, hiszen a járvány kontrollja hetekkel ezelőtt kicsúszott a kormány kezéből”. A főváros végre fogja hajtani a kormány döntését.

„Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az ostoba kormányzati politikai támadások nehezítik a védekezést. Szép példája ennek, hogy a kormány ma olyan szűrési programot jelentett be, amelyért egy nappal ezelőtt még »lehülyézték« a Fővárosi Önkormányzatot”

– tette hozzá a főpolgármester, aki azt írta, ezzel együtt is örül, hogy a kormány végrehajtja a főváros és a kerületek programját. Arról is írt, hogy Budapest ettől függetlenül bővíteni fogja a szűrési kapacitásait, mert a kormányét elégtelennek tartják.

Frissítés: A főpolgármester hétfő délután egy olyan posztot is megosztott a Facebook-oldalán, amelyen azoknak a kormányközeli újságoknak a cikkei láthatók, amelyek egy napja még azért kritizálták őt és a főváros önkormányzatot, mert antigén gyorsteszttel akarják szűrni a pedagógusokat.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök többek között azt jelentette be, hogy a kórházi dolgozókat, a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozókat hetente tesztelik, még ha ismert is, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonsággal ad eredményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!