11 pontos járványkezelési programot nyújt be az ellenzék

2020. november 9. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közös parlamenti határozatot nyújtanak be azért a járványkezelés érdekében. A pártok közleményei szerint a határozati javaslat az alábbi 11 pontot tartalmazza:


1. Ingyenes tesztelés feltételeinek megteremtése.

2. A kormány legalább kéthetente szűrjön minden egészségügyi dolgozót, pedagógust, valamint szociális dolgozót, továbbá minden kórházi felvételre kerülő beteget és a szociális intézmények lakóit.

3. Azonnali hatékony kontaktkutatás.

4. 100 százalékos bérkiegészítés az egészségügyi szakdolgozóknak.

5. Minden fertőzött férjen hozzá ingyenes egészségügyi ellátáshoz.

6. A járvány miatt otthon maradómunkavállalók ne szenvedjenek anyagi hátrányt.

7. A kormány támogassa az otthoni munkavégzést.

8. Kapjanak azonnali támogatást a munkájukat elvesztő dolgozók.

9. Induljon állami program a részmunkaidős foglalkoztatásra, kapjanak közvetlen támogatást a mikro, kis és közepes vállalkozások.

10. A kormány nyújtson azonnali pénzügyi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak.

11. Vonja vissza az önkormányzatokat sújtó elvonásokat, és nyújtson többlet állami támogatást a helyhatóságok megnövekedett feladatainak ellátására.

Szinte ezzel egyidőben Orbán Viktor minden eddiginél keményebb korlátozó intézkedésket jelentette be a járvány megfékezése érdekében. Erről szóló cikkünket itt találják.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!