Merkely szerint elfogadhatóak és üdvözítőek a járványügyi intézkedések

2020. november 9. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány kezelése szempontjából a kormány korlátozó intézkedései, így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is „elfogadhatóak és üdvözítőek” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn, a magyar tudomány ünnepe alkalmából, a Pécsi Tudományegyetem által online megrendezett Szentágothai-napon tartott előadásában. Merkely Béla azt mondta, a korlátozások hatásának fényében lehet csak a későbbiekben az ismételt lazításokról dönteni. Megerősítette: a járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.

A tavaszi, országos felmérés eredményeiről elmondta: az előrevetítette, hogy – mivel a vírus első hulláma alig érintette az országot – a későbbiekben jóval nagyobb számban lehetnek majd fertőzöttek az országban az őszre várt második hullám idején; ennek lehetünk most tanúi. Kiemelte: a májusi országos felmérés idején megfigyelhető volt, hogy a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók alig öt százaléka volt koronavírusos beteg, a mostani orvosegyetemi tapasztalatok szerint ugyanakkor minden második, ilyen tünetekkel rendelkező ember a vírussal fertőződött meg, míg a tünetmentes teszteltek tizede szintén betegségben szenved.

Közölte, hogy az összes teszt pozitivitása azért van tartósan húsz százalék, illetve az orvosegyetemek vonatkozásában akár harminc százalék felett, mert a tünetet produkálókat tesztelik leginkább, kontaktkutatásokat a járvány jelenlegi szakaszában már nemigen végeznek, átfogó, rendszeres szűrések pedig még nem történtek. Merkely Béla szerint a jelenlegi szakasz tetőzése után meghatározható, az átfertőződöttséget is megmutató adat segíthet majd annak eldöntésében, hogy milyen széles körben legyen szükség a majdani vakcinák beadására, és az oltásokat milyen stratégia mentén végezzék el – utalt egy, a májusihoz hasonló, újabb jövőbeni reprezentatív felmérés szükségességére. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!