Orbán egyre nagyobb nyomás alá kerül, hogy szakítson az oroszpolitikájával

Három nappal az EP- és az önkormányzati választások után David Pressman amerikai nagykövet a Heves vármegyei Pétervására nevű településre látogatott, ahol megnézte azt a vendégházat, ami 50 millió forint uniós támogatásból épült, és a június 9-én újraválasztott Eged István fideszes polgármesteré, aki további 15 milliót nyert egyebek mellett a jakuzzira és a kerti konyhára. A polgármester szívélyesen végigvezette Pressmant a vendégházban, majd megmutatta neki a helyi iskolát és a templomot is. Az amerikai nagykövet aznap egy sor másik olyan helyszínt keresett fel, amit az Integritás Hatóság vizsgál, és amely valamilyen módon, de felveti a korrupció gyanúját.

Nyolc nappal később Oroszország budapesti nagykövete, Jevgenyij Sztanyiszlavov is útnak indult, ő két napra Pécsre utazott. Az orosz nagykövet Pécs újraválasztott polgármesterével, Péterffy Attilával találkozott, és az orosz–magyar vállalatok gazdasági kilátásairól beszélgettek. Pressmannal ellentétben Sztanyiszlavov egy szót sem ejtett a korrupcióról, sem burkoltan, sem nyíltan nem üzent a kormánynak.

Washington dorgál, Moszkva simogat

A két, eltérő célú látogatás is jól mutatja, mennyire más kapcsolatot ápol az Egyesült Államok és Oroszország a NATO- és EU-tag Magyarország kormányával: Washington bírálja, Moszkva rendszerint dicséri a kormányt.

Szinte nem telik el úgy hét, hogy David Pressman ne fogalmazna meg nyilvános kritikát. Legutóbb a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítását kritizálta, mondván, a kormány az orosz mintát követve hozta létre azt. A kormány azzal vágott vissza Pressmannek, hogy az Egyesült Államokban kötelező regisztrálni a „külföldi ügynököket”, ennek elmulasztása pénzbírság vagy adott esetben börtön is lehet.

Pressmannel ellentétben Jevgenyij Sztanyiszlavov kevésbé van a média fókuszában, pedig legalább ennyire árulkodóak az ő megnyilvánulásai is, ráadásul azok sem függetlenek az amerikai lépésektől.

Amikor például az amerikai nagykövet Szijjártó Pétert kritizálta, amiért a külügyminiszter részt vett a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon, Sztanyiszlavov azonnal a magyar miniszter védelmére sietett. Tavaly nyáron pedig a valóban háborúpárti Kirill pátriárka köszöntötte 60. születésnapján Orbán Viktort, egyúttal a „Dicsőség és becsület” rend I. fokozatában részesítette a magyar miniszterelnököt. Kirillnek volt miért köszönetet mondania, mivel a magyar kormány 2022-ben megvétózta azt az Oroszországot sújtó európai uniós szankciós csomagot, ami Kirill pátriárka vagyonának befagyasztásáról szólt.

Közhely, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok jó ideje mélyponton vannak. Ennek oka, hogy Washington szerint Orbán túl közel került Vlagyimir Putyinhoz, és olyan politikát folytat, amely Oroszország, nem pedig a NATO érdekeinek felel meg.

Az Orbán-kormányon belül régóta abban bíznak, hogy ha a miniszterelnök által nyíltan támogatott Donald Trumpot novemberben esetleg újra elnökké választják, akkor nemcsak Ukrajna esik majd el az amerikai segítségtől, tárgyalóasztalhoz kényszerítve ezzel Kijevet, de a magyar–amerikai kapcsolatok is normalizálódhatnak, és megszűnik az a nyomás, ami Washington felől éri Budapestet.

Orbánék oroszpolitikáját azonban nemcsak a demokraták, de a republikánusok sem nézik túl jó szemmel. És talán az is intő jel, hogy több hónapnyi halogatás után az amerikai képviselőház idén áprilisban megszavazta az Ukrajnának szánt 22 ezer milliárd forintnyi segélyről szóló törvényjavaslatot.

Három esemény, ami azt jelzi: valami megmozdult

A június 9-i EP-választás óta azonban már három olyan esemény történt, amely felveti azt a kérdést, hogy az Orbán-kormány vajon enged-e a NATO és az Egyesült Államok irányából érkező nyomásnak:

• Június 12-én Orbán fogadta Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, a találkozó után pedig a kormányfő gyakorlatilag beismerte, hogy Magyarországnak igazodnia kell a szövetségi rendszeren belül, ezért nem fogja blokkolni a többi tagállam döntését Ukrajna ügyében. Orbán még abba is belement, hogy az a holland Mark Rutte legyen a NATO-főtitkár, akit a kormánysajtó folyamatosan bírált, a legkeményebb jelzőkkel támadva a politikust. Ahogy az erről szóló cikkünkben írtuk, az Orbán–Stoltenberg-találkozóval a NATO-ból hosszabb ideje kibeszélő, Svédország NATO-csatlakozásához való hozzájárulását a végsőkig halogató magyar kormány és a NATO között diplomáciailag a viták időlegesen nyugvópontra kerülhetnek.
• Június 26-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elment David Pressmanhez, és közölte vele: a kormány azon dolgozik, hogy a Magyarországon szolgálatot teljesítő amerikai katonák könnyített eljárásban kapjanak magyar rendszámot. Ez utóbbi ügy ugyan piszlicsárénak tűnhet, mégis szimbolikus. Pressman ugyanis még márciusban egy nagyon kemény beszédben bírálta a kormányt, ekkor ejtett szót a „rendszámügyről”, ahogy arról is, hogy ha Orbánék nem működnek együtt, akkor az USA „cselekedni” fog.
• Július 2-án szigorúan bizalmas szervezésben, a nagyobb nyilvánosságot mellőzve ugyan, de Orbán Viktor Kijevbe utazott, hogy Zelenszkijjel találkozzon. A háború kitörése óta az EU csaknem minden kormányfője járt már az ukrán fővárosban, csak Orbán nem, mivel az ukrán–magyar viszony már legalább tíz éve meglehetősen fagyos. Orbán Kijevben új vonalként arról is beszélt, hogy „nagyra értékeljük Zelenszkij erőfeszítéseit a béke érdekében”.

Az, ami a Stoltenberg-látogatás után történt, kevésbé értelmezhető gesztusként, sokkal inkább annak a felismerése, hogy Orbán elment a falig, nem tudja tovább feszíteni a húrt. Az pedig, hogy Szalay-Bobrovniczky a rendszámtáblaügyben engedékenyebb, legalább annyira értelmezhető az együttműködés egyfajta jeleként, mint úgy, hogy a kormányzat csak egy csontot dobott Washingtonnak.

A három esemény közül egyértelműen a kijevi látogatás a legfontosabb fejlemény. A kijevi látogatásra – ahogy azt az ezzel foglalkozó cikkünkben írtuk – Orbánt részben az késztethette, hogy ukrajnai politikája elszigetelte potenciális pártszövetségeseitől az EU-ban, és az is, hogy Magyarország átvette fél évre az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét. Ennek sikeres végigviteléhez a magyar kormányfőnek javítania kell az EU-n belüli, most leginkább oroszpártinak tartott megítélésén. Ugyanerről ír a Guardian is több névtelen forrás alapján.

Az amerikai nyomás korántsem szimbolikus, és diplomáciai körökből származó információink szerint a következő időszakban még erőteljesebb lesz. Washington ugyanakkor szinte azon nyomban jelezte, örül Orbán kijevi látogatásának. A kormánnyal szemben mindig kritikus Pressman kedden előrelépésnek nevezte a Zelenszkij–Orbán-találkozót.

A háború miatt nagyobb a tét

Ez utóbbi azért is jelentős, mert Pressman jó ideje már tényleg „présemberként” viselkedik, ahogy Orbán többször gúnyosan utalt is erre. A nagykövet nemcsak nyilvános megszólalásaival üzen rendszeresen, de úgy tudjuk, korábban a NER gazdasági elitjének egyes tagjaira személyes találkozókon igyekezett nyomást gyakorolni, jelezve nekik: a magyar–orosz és a magyar–kínai kapcsolatokat nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti Washington.

A nemzetközi környezet mindenesetre nem Orbánnak kedvezően alakult. Az például, hogy a magyar kormányfőt kikosarazta a szövetségesének tartott Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, így a kormánypárt az Európai Parlamentben nem csatlakozhatott az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához, jórészt a Fidesz-kormány oroszpolitikájának egyik következménye. (Orbán azóta egy új frakció létrehozásán dolgozik.)

És ez még csak a kisebbik rossz, amivel a kormányzatnak esetleg szembe kell néznie. Diplomáciai körökben régóta téma, hogy a kormány oroszpolitikája miatt Washingtonban még nem tettek le arról a tervről, hogy a korrupcióra hivatkozva szankciókat vezessenek be magyar kormánytisztviselőkkel szemben – hasonlóképpen ahhoz, ahogy az amerikaiak a kémbankként emlegetett budapesti orosz beruházási bank ügyében léptek. Persze ezek csak pletykák, de már önmagában az jelzésértékű, hogy egyáltalán komolyan felmerülnek. Ebben a kontextusban Pressman korrupciós bírálatai „előjátékai” egy olyan lépésnek, ami súlyosan érintheti a NER-t. Súlyosabban, mint az elmúlt időszak belpolitikai mozgásai.

Márpedig ha nem Trump nyeri a novemberi elnökválasztást, akkor egy ilyen lépés borítékolható, ez pedig valóban súlyos csapást jelentene a NER gazdasági hátországára – főleg akkor, ha mindez egy társadalmi elégedetlenséggel párosul, a továbbra is befagyasztott EU-s pénzeket pedig nem folyósítják.

Azt, hogy Orbán elment a falig, egy tavaly őszi találkozója is jelezte, amikor Pekingben Putyinnal tárgyalt. Ha a diplomácia nyelvén is, de akkor ott jelezte az orosz elnöknek, hogy EU- és NATO-tagként Magyarország mindent megtett Oroszország érdekében, de annál többet nem tehet. „Elnök úr, tudja, milyen Magyarország, mik a lehetőségei. Amit ma tehetünk, azt megtesszük. Megmentünk mindent, amit lehet a kétoldalú kapcsolatainkból. Érdekünkben van az együttműködés fenntartása nemcsak az eszmecsere szintjén, de a gazdaság szintjén is, amíg lehet” – mondta akkor Orbán. Ahogy egy akkori elemzésünkben írtuk, mindez jelezheti ugyan a kapcsolatok fenntartásának szándékát, kiállást Oroszország mellett, de legalább ennyire jelentheti azt is, hogy Magyarország a továbbiakban nem fogja tudni fenntartani az együttműködés jelenlegi szintjét.

Oroszbarát vagy „radikális” külpolitika?

Amikor 2022 februárjában Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, néhány elemző úgy vélekedett, hogy Orbán sem tudja elkerülni a külpolitikai fordulatot, feltéve, ha a háborút megelőző időszakban nem „köteleződött” el túlzottan Moszkva irányába. Azonban a fordulat elmaradt, ráadásul a kormánypropaganda szinte egy az egyben lemásolta az orosz propagandát, úgy állítva be a háborút, mintha annak befejezése nem Oroszországtól, hanem Ukrajnától és az ukránokat kisegítő nyugati hatalmaktól, de főleg az Egyesült Államoktól függene.

Orbán másképpen látja a külpolitikáját, mint a bírálói. Szerinte Magyarország nem elég nagy és nem elég erős ahhoz, hogy pusztán méreténél fogva vívjon ki magának tekintélyt. Helyette marad az okosan felhasznált külpolitika, amelyet ő magyar soft powernek nevez. „Ha nem vagyunk elég radikálisak, akkor nem lesz miből engedni a vita során” – mondta tavaly decemberben egy nyilvános rendezvényen. Azaz a miniszterelnök szerint az, amit Magyarország csinál, valójában radikális külpolitika.

Ezt úgy is le lehet fordítani, hogy a különutas politikát alkukötésekre akarja felhasználni. Kérdés persze, hogy ezekkel az alkudozásokkal mit nyer a végén, van-e bármi értelme, vagy csak elszigetelődéshez vezet.

Szijjártó még a régi trekken van

Ahhoz, hogy lássuk, mennyire nem változott semmi a magyar–orosz kapcsolatokban, elég csak megnéznünk a külügyminiszter tavaszi mozgásait.

• Márciusban Szijjártó Péter az Atomexpó 2024 nevű orosz energetikai fórumon gyakorlatilag hűségesküt tett az orosz energia mellett. Azt mondta, hogy Moszkva kulcsfontosságú partnere a magyar kormánynak, legyen szó olajról, gázról vagy atomenergiáról, a két ország közötti energetikai együttműködést pedig „extrém hatékonynak” nevezte.
• Áprilisban az orosz piacon jelen lévő magyar cégek vezetőivel ült össze, hogy bizonygassa: érdemes Oroszországban maradniuk és fejleszteni a kapcsolataikat a szankciók által nem sújtott területeken.
• Májusban az EU elfogadott egy rendeletet, ami alapján büntetővámmal sújtják az Oroszországból és Belaruszból behozott mezőgazdasági termékeket, a tagállamok közül egyedül Magyarország nem szavazta meg ezt a döntést. Szijjártó ezt azzal indokolta, hogy sok magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalat folytat komoly tevékenységet Oroszországban, számos cégnek ebből vagy épp az országba irányuló exportból származik a bevételeinek jelentős része.

A magyar külpolitikában azért sem állt be fordulat, mert a rezsim Oroszországhoz való viszonya túlmutat az energiafüggőségen. Azután, hogy a V4 – részben éppen Orbán oroszpolitikája következtében – gyakorlatilag szétesett, a magyar kormányfő a szintén Moszkva-kompatibilis Szerbiával kezdte el szorosabbra fűzni a kapcsolatait.

A formálódó szövetség sem lenne Moszkva ellenére

A Kreml sikerként könyveli el a szerb–magyar közeledést, és annak is örül, hogy mindemellett egy szerb–magyar–osztrák tengely is kialakulóban van, mivel az elmúlt években Ausztriában elég jól be tudták magukat ásni az oroszok, leginkább az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusai révén. 2018-ban az FPÖ akkori külügyminisztere meghívta Vlagyimir Putyint az esküvőjére. Egy évvel később távozott a kormányból, 2021-ben pedig a Rosznyeft orosz olajipari konszern igazgatótanácsában kapott helyet. 2023-ban Oroszországba költözött, hogy egy agytrösztöt vezessen. Ma már azt is elég részletesen lehet tudni, miként épültek be az oroszok az osztrák titkosszolgálatba.

Mindennek azért is van jelentősége, mert jelenleg az FPÖ-s Herbert Kickl, a cseh Andrej Babiš és Orbán kezdeményezésére Patrióták Európáért (Patriots for Europe) néven jönne létre egy új frakció az EP-ben. A formációhoz a portugál Chega is bejelentette csatlakozási szándékát.

Európában Orbánhoz hasonlóan Kickl is „oroszbarát” politikusként van elkönyvelve (ahogy az egész FPÖ), és Babišt is érte már ez a vád. Tény, hogy az európai politikusok közül Babiš szintén a „békepárti” álláspontot képviseli, azt azonban túlzás lenne állítani róla, hogy oroszbarát.

És manapság már az FPÖ-nél is kérdés, hogy mennyire maradt meg a régi barátság Oroszországgal. Az biztos, hogy az FPÖ és Oroszország közötti szoros kapcsolat nem új keletű. Az FPÖ és Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország 2016 decemberében barátsági szerződést (Freundschaftsvertrag) írt alá. A megállapodás fő célja az FPÖ és az Egységes Oroszország közötti cserekapcsolatok megszervezése és a pártpolitikai együttműködés kialakítása volt mind ideológiai, mind szervezeti szinten. Az osztrák és az orosz delegációnak rendszeresen találkoznia kellett volna, és ezt az együttműködést meg kellett volna erősítenie.

Ám néhány hónappal ezelőtt Herbert Kickl kifejtette, hogy ezt a szerződést az FPÖ részéről már semmisnek tekintik. Az FPÖ egy politikusa, a volt államfőjelölt Norbert Hofer ezt annyival egészítette ki, hogy a szerződést akkor kötötték, amikor az orosz elnök sokak számára elfogadható volt, de ez ma már nincs így.

Kickl mindenesetre jó eséllyel lehet Ausztria következő kancellárja, ami akár Putyinnak is kedvezhetne. Lehetővé tehetné a Kreml számára, hogy a színfalak mögött nagyobb befolyást gyakoroljon az országra, és megismételje a Magyarország és Szerbia kooptálásában elért sikereit.

Közép-Európa uniós országai közül egyértelműen Orbánék állnak a legközelebb az oroszokhoz.

Míg Szlovákia és a Cseh Köztársaság az uniós szankciók hatályba lépése óta igyekszik csökkenteni az orosz energiától való függőségét, addig Magyarország új kedvezményes megállapodásokat kötött az oroszországi szállítások növelése érdekében. Jelenleg Moszkva legnagyobb energiafogyasztója az EU-ban, csak idén januárban 343 millió dollár értékben vásárolt kőolajat és földgázt. Új csővezetéket is épít, hogy az orosz olajtermékeket Szerbiába szállítsa.

Az is igaz persze, hogy Ausztria – Brüsszel és Washington kitartó nyomása ellenére is – csak lassan vált le az orosz energiáról. A pénzügyi szektorban az osztrák tulajdonú Raiffeisen Bank International pedig továbbra is az egyik legnagyobb lakossági bankot működteti Oroszországban, annak ellenére, hogy régóta ígéretet tett a kivonulásra.

Az orosz soft power a kormányzati körökig terjed

A magyar–orosz kapcsolat azonban túlmutat a gazdasági erőtereken. A gazdasági front mellett az elmúlt években egy olyan szövetség alakult ki Moszkva és Budapest között, amely erősen ideologikus. Amíg az Orbán-kormány tűzzel-vassal irtaná az amerikai soft powert, addig az orosz befolyásolási műveleteknek inkább megágyaz, mert az szavakban egyezik a keresztények és a családok védelmével.

Az orosz külügy ortodox csápjaként nyilvántartott, és a Putyinnal baráti kapcsolatot ápoló egykori FSZB-s vezér, Szergej Sztyepasin irányítja például azt a moszkvai székhelyű Birodalmi Ortodox Palesztin Társaságot, amelynek tagja az ukrajnai inváziót támogató Kirill pátriárka is, akit az EU személyesen Orbán Viktor vétója miatt nem tudott szankciós listára tenni. De ugyanennek a szervezetnek lett a tagja a kormány egyik államtitkára, a KDNP-s Azbej Tristan is.

Az orosz soft power más területeken is tetten érhető. Áprilisban híre ment, hogy az FTC mezszponzora az orosz állami Gazprom vállalat lehet, amely a háború óta ki van tiltva az európai futballból, az UEFA és a német Schalke is rég felbontotta velük a szponzori szerződéseit.

A mérleg másik oldalát a fegyverekben kell keresni?

Mindezek ellenére – ahogy arra a Politico egyik nemrég megjelent cikke rávilágít – a kormány kétarcú politikát folytat az EU-ban.

Egyrészt mereven elzárkózik attól, hogy az EU fegyvereket és segélyeket adjon Ukrajnának, másrészt az unión belül szépen lassan az európai fegyvergyártás főbb termelési központjává szeretne válni.

Jelenleg a magyarok hét – ukrajnai fegyverszállításokkal kapcsolatos – uniós határozatot blokkolnak, noha már előfordult, hogy az uniós tagállamok külügyminiszterei egy jogi kiskaput kihasználva kerülték meg Szijjártót, hogy az Oroszország Európában zárolt vagyonából származó idei nyereséget Ukrajnának szánt fegyverek vásárlására fordíthassák.

Mindeközben a kormány idén a GDP 2,11 százalékára növelte a védelmi kiadásokat, ami meghaladja a NATO 2 százalékos irányelvét, és ez a szám még magasabbra is emelkedhet.

• Magyarország harckocsikat és önjáró lövegeket vásárol a német Krauss-Maffei Wegmanntól, valamint helikoptereket az Airbustól.
• Az év elején négy Gripen vadászrepülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést a svédekkel és használja az MBDA által gyártott Mistral rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert.

A kérdés, hogy az uniós soros elnökként Magyarország mennyire támogatja majd az európai védelmi ipari stratégiát (EDIS) és az európai védelmi ipari programot (EDIP), merthogy ezek az unió katonai-ipari komplexumának fellendítését céloznák – mutat rá a Politico.

Az EDIS-t a változó biztonsági kihívásokra adott válaszként és Oroszország Ukrajna elleni folyamatos agressziója miatt alkották meg az unión belül, a stratégia célja egy szilárd és rugalmasan reagáló európai védelmi technológiai és ipari bázis létrehozása. Ebben pedig úgy tűnik, Magyarország nem a sor végén kullog.

Márpedig a nagy beszerzési költségvetések, az olcsó munkaerő és a kedvező adózási szabályok arra ösztönzik az európai védelmi vállalatokat, hogy Magyarországon építsenek gyárakat: a német Rheinmetall Zalaegerszegen gyárt gyalogsági harcjárműveket, járműrendszerekkel foglalkozó részlege kerekes járműveket gyártó vegyesvállalattal rendelkezik, míg fegyver- és lőszergyártó részlege a magyarországi tevékenységek bővítését tervezi. A Rheinmetall a következő generációs Panther fő harckocsik fejlesztésére is szerződést kötött Magyarországgal, míg az Airbus egyik gyára modern harci helikopterek alkatrészeit gyártja.

Egyes vélemények szerint Orbán azért erősíti a védelmi ipart, és Magyarország azért vásárolgat német és francia fegyvereket, hogy ezzel kenyerezze le az európai hatalmakat, miközben esze ágában sincs szakítani azzal a külpolitikával, ami Oroszország felé billen. Azonban van olyan, a védelmi beruházásra rálátó forrás is, aki szerint kár túlzott jelentőséget tulajdonítani ezeknek a projekteknek, mert messze nem haladnak olyan ütemben, mint ami a kívánatos lenne.

Mi lesz a folytatás?

A nemzetközi kapcsolatokban jártas elemzők is egyelőre csak találgatják, hogyan alakul Orbán és Moszkva kapcsolata. Van olyan elemző, aki szerint ha Orbán részéről történt is mostanában némi távolodás a Kremltől, ez csak az európai politikai taktika része, de semmiképpen sem tekinthető váltásnak. Az ukrán sajtó mindenesetre optimistább a Zelenszkij–Orbán-találkozó után.

A következő időszakban mindenki árgus szemmel figyeli majd a magyar kormányfő és a kormány lépéseit. Nemcsak belföldön, de az EP-ben is. Az például mindenképpen árulkodó lenne, ha az orosz bekötésű német AfD esetleg csatlakozna az Orbánék által kezdeményezett Patrióták Európáért frakcióhoz, bár erről egyelőre még szó sincsen.

De legalább ennyire érdekes lesz azt megnézni, vajon visszavesz-e a kormányzat az Ukrajnát bíráló, míg Oroszországgal szemben engedékeny retorikából. Az ugyanis sokat elárul majd arról, hogy hosszabb távon milyen irányba mozdulna el a kormányfő.