Operatív orosz ortodoxia: kettős kereszt – kettős szerepben

2022. június 12. – 16:28

frissítve

Operatív orosz ortodoxia: kettős kereszt – kettős szerepben
Vlagyimir Putyin az orosz ortodox egyház vezetőivel 2017. május 25-én Krisztus feltámadásának és új mártírjainak és hitvallóinak temploma átadásán a moszkvai Szretenszkij kolostorban – Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images
Buda Péter
Nemzetbiztonsági és külpolitikai szakértő, volt nemzetbiztonsági főtiszt

Másolás

Vágólapra másolva

A szovjet vezetés maga nemében zseniális húzása volt a Komintern néven elhíresült nemzetközi szervezet létrehozása, amelynek célja a nyugati értelmiség és értelmiségi mozgalmak befolyásolása volt, a szovjet érdekek mentén. A szervezet tevékenységéről Stephen Koch írt rendkívül részletgazdag könyvet „Kettős szerepben: az értelmiség elcsábítása” címmel. A tevékenység lényege az volt, hogy olyan hálózatot alakítsanak ki, különböző kulturális szervezetek, médiumok, kiadók, stb. létrehozásával, „amelyekkel el lehet mosni a legális és illegális munka közti különbséget, el lehet űzni a gyanakvás felhőit.”

E szervezetek ennek megfelelően „úttörő jelentőségűek abból a szempontból, hogy miképpen lehet titkosszolgálati munkát végezni a nagy nyilvánosság előtt.”

A munka eredményeképpen olyan neves értelmiségiek váltak a szovjet hatalmi érdekek nem tudatos kiszolgálóivá, mint pl. Ernest Hemingway. (Persze akadtak bőven olyanok is, akik egy idő után már teljesen tudatosan vállalták a befolyásoló ügynök szerepét.) Az „útitársaknak” (vagy éppen „hasznos idiótáknak”) nevezett, a szovjet ügynek megnyert nyugati értelmiségiek aztán saját köreikben már spontán módon terjesztették a szovjet narratívát, sok esetben anélkül, hogy ennek ők vagy baráti körük tudatában lett volna. Az egyik legsikeresebb szovjet beszervező, a magyar származású Louis Gibarti (Dobos László), „nyúltenyésztésnek” hívta ezt a „hullámeffektust”.

Ahogy Koch is hangsúlyozza, a beszervezések sikerének kulcsa az volt, hogy a megnyerni kívánt értelmiségieknek hinniük kellett, hogy „a bennük élő sztálinizmus saját integritásuk nélkülözhetetlen eleme, kulcs értelmük működéséhez és művészetük gyakorlásához.” Ehhez a beszervezőknek saját propagandájukat a nyugati progresszív körök legfontosabb erkölcsi követeléseihez kellett hangolniuk, annak érdekében, hogy magukat ezen erkölcsi követelések beteljesítőiként jeleníthessék meg a beszervezendők számára.

De miért is kerül most mindez szóba? Az Orosz Ortodox Egyházhoz és az orosz elnökhöz egyaránt rendkívül közel álló orosz oligarcha, Konsztantyin Malofejev által gründolt Tsargrad nevű szervezet – melynek önmeghatározása az, hogy „újraélessze az Orosz Birodalom nagyságát” – nemrégiben kiszivárgott dokumentumok szerint olyan hálózat létrehozásán dolgozik, amely az euroszkeptikus nyugati pártokat és politikai mozgalmakat foglalná magában, köztük például a Matteo Salvini-féle olasz Ligát vagy a korábban egy orosz, legutóbb pedig már magyar bank által hitelezett Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülést.

„Aktív részvételünk és az európai konzervatív pártoknak nyújtott kézzelfogható támogatásunk nélkül e pártok népszerűsége és befolyása Európában tovább fog csökkenni,” fogalmazott egy kiszivárgott emlékeztetőben a Tsargrad igazgatója, aki hozzátette az alábbiakat is: „Úgy véljük, jelenleg még van mód az euroszkeptikusokkal való kapcsolatok helyreállítására a brüsszeli szankciós politika szisztematikus elhárítása érdekében. Azonban a velük való munka újrakezdése alapvetően más szintű titoktartást igényel az orosz befolyással szembeni ellenállás megerősödése miatt a nyugati titkosszolgálatok részéről.”

A kiszivárgott levelezésből nyilvánvalóvá válik, hogy az Oroszországgal szembeni szankciókat saját országuk „gazdasági érdekeire” hivatkozva elutasító egynémely európai párt kifejezetten orosz utasításra jár el, miközben ezirányú tevékenységét konspirációs okokból minél inkább igyekszik leplezni. Továbbá azonban kiderül az is, hogy a szóban forgó hálózat az ortodox szervezet belső feljegyzéseiben Altintern néven szerepel –

nyilvánvaló utalással a Komintern hasonló természetű tevékenységére, azzal a különbséggel, hogy immár a nyugati „Altright” politikai mozgalmakat kívánják az orosz érdekérvényesítés céljaira felhasználni.

(Érdekesség, hogy még e dokumentumok nyilvánosságra kerülése előtt hasonlítottam a Komintern tevékenységéhez az itt tárgyalandó orosz befolyásolási törekvéseket például az alábbi írásban.)

A Komintern és az „Altintern” (illetve az ezzel az elnevezéssel fémjelezhető orosz befolyásolási törekvések) módszertana valóban rendkívül hasonló. Az ne tévesszen meg bennünket, hogy előbbi egy ateista, utóbbi pedig egy vallásos politizálás eszköze. A módszertan szempontjából mindez csupán történelmi esetlegesség. A Komintern korszakában a baloldali eszmeiség volt a politikai mainstream ellenfele Nyugaton, ma az „identitárius keresztény” ideológia áll szemben a „hanyatló” nyugati liberalizmussal. Az orosz külpolitikai törekvések fő célja pedig hagyományosan a nyugati politikai mainstream meggyengítése, a politikai destabilizáció előidézése az oszd meg és uralkodj elvének érvényesítése érdekében.

A fenti hálózatépítés egyik legjelentősebb alakja a fentebb említett Konsztantyin Malofejev, akinek a Nagy Szent Bazil Jótékonysági Alapítványa a legnagyobb ortodox jótékonysági szervezet Oroszországban. A hálózat részét képező szervezetek – a Komintern egyfajta negatív lenyomataként – komoly befolyásoló tevékenységet fejtenek ki például az európai konzervatív elit és arisztokrácia köreiben. A „konzervatív keresztény” európai örökség feltámasztásának ígéretével csábított európai értelmiségi és arisztokrata körök megnyerése érdekében Malofejev még az 1814-ben Metternich által összehozott Szent Szövetség 200 éves évfordulójára is „titkos találkozót” szervezett Bécsbe, és a meghívottak listáján olyan ismerős nevek is feltűntek, mint az azóta megbukott Heinz-Christian Strache osztrák szélsőjobboldali politikus, vagy az orosz pénzekkel támogatott Marine Le Pen akkori bizalmas tanácsadója, Aymeric Chauprade.

Konsztantyin Malofejev – Fotó: Iliya Pitalev / AFP
Konsztantyin Malofejev – Fotó: Iliya Pitalev / AFP

A szervezkedés nem előzmény nélküli. Még 2011-ben fogalmazott a következőképpen Sandro Magister, az ismert vatikanicista: „Szent Szövetség született Róma és Moszkva között. … A közös cél Európa újra-evangelizációja.” Hilarion metropolita, az Orosz Ortodox Egyház „külügyminisztere” pedig arról biztosította ugyanebben az évben XVI. Benedek pápát, „hogy a katolikus egyház nem lesz egyedül az elkereszténytelenedett Európa új evangelizációjában, mivel ott lesz mellette az Orosz Ortodox Egyház, amely immár nem vetélytárs, hanem szövetséges.” (Sandro Magister, „A Holy Alliance between Rome and Moscow Is Born,” Chiesa News and Analysis, 2010, május 24.)

E formálódó szövetség kibontakozása megtorpant Ferenc pápa trónra kerülése miatt, aki az egyház globális küldetése érdekében élesen szembehelyezkedik a vallási nacionalizmussal és tradicionalizmussal, ehelyett a különböző kultúrák egyetemes szintézisére törekszik. A Ferenc pápa által felvállalt irányvonal botránkozást keltett a konzervatív nyugati arisztokrácia és katolikus értelmiség bizonyos köreiben, akik kifejezetten a keresztény Európa feltámasztásában képzelik el az egyház jövőjét. Az orosz geopolitikai stratégia azonban mindeközben nem várhatott: az amerikai befolyás – nagymértékben Donald Trump elnök tevékenységének köszönhető – gyengülésében soha vissza nem térő időablakot látott az európai biztonsági architektúra gyökeres átalakítására.

Abban csak reménykedni tudott, hogy befolyásoló tevékenysége már elérte azt a szintet, amely elegendő az orosz lépésekkel szembeni egységes nyugati fellépés ellehetetlenítéséhez. Persze a fent vázolt ortodox-katolikus közeledésben csak megtorpanásról és nem teljes leállásról beszélhetünk:

Ferenc pápa nem véletlenül kerüli, hogy név szerint kritizálja Oroszországot és Vlagyimir Putyin elnököt a háború mentén, fenntartva ezzel a közeledés lehetőségét.

Az előbbiek hátterén figyelemreméltó fejlemény, hogy a fentebb említett Hilarion ortodox metropolitát épp a napokban helyezték át Magyarországra. A metropolita még az áthelyezése hivatalos bejelentése előtti napokban járt Budapesten – az Orosz Ortodox Egyház hivatalos közleménye szerint Kirill pátriárka áldásával –, és találkozott Erdő Péter bíborossal, akivel az ortodox és római katolikus együttműködéssel kapcsolatos ügyek jelenlegi állását tekintették át. Hilarion emellett találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is, akinek megköszönte Magyarország határozott elzárkózását attól, hogy Kirill pátriárka felkerüljön az Ukrajnával szembeni orosz agresszió miatt bevezetett szankciós listára, mondván: „egy politikai válság korszakában az egyház hangját nem szabad mesterségesen elnyomni.”

Az „egyház” – pontosabban Kirill – „hangjával” kapcsolatban a Washington Post szerzője úgy fogalmaz, hogy az általa képviselt „vallási jellegű háborús felhajtás volt a csúcspontja annak az évtizedes törekvésnek, hogy Oroszország geopolitikai ambícióit hitbéli köntösbe – pontosabban az orosz ortodox egyház öltözékébe – csomagolják. … Putyin és Kirill partnersége megteremtette az invázió ideológiai és teológiai alapjait.” A metropolita látogatásának politikai dimenzióját segített félreérthetetlenül előtérbe állítani a jelenlegi helyzetben az orosz nagykövet, aki díszvacsorát adott Hilarion számára.

A metropolita mindeddig az egyház Kirill pátriárka háborús retorikájánál mérsékeltebb hangot megütő vezetőjének imidzsét ápolta, emellett jó kapcsolatban van az akár pápaesélyes Erdő Péter Esztergom-budapesti érsekkel, aki köztudottan sokat tett az ortodox-katolikus közeledésért a korábbi években. Mindezek hátterén Hilarion magyarországi megbízatása potenciálisan jelentős politikai következményeket hordozhat magában, legalábbis minden bizonnyal ilyen számítások állnak hátterében.

Visszatérve az ortodox egyház szerepére az orosz „Altintern” építkezésben, néhány konkrét eset élesen rávilágít arra, hogy a „keresztényként” pozícionált ideológia valójában nagyon is konkrét geopolitikai vagy éppen akár katonai törekvéseket szolgál. A lengyel Warsaw Institute geopolitikai műhely jelentése például már mintegy két éve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Észak-Macedónia destabilizálására irányuló orosz törekvésekben kiemelt szerep hárul az ortodox egyházra is. Moszkva például a VMRO-DPMNE párton keresztül is igyekszik érvényesíteni céljait (amely párt vezetője, Nikola Gruevszki – a jelentés megfogalmazásában – „Magyarországra menekült, hogy elkerülje az őrizetbe vételt”):

„A nyugat-balkáni térségben jelenleg hibrid háború folyik Oroszország és a Nyugat között, de még katonai tényezők nélkül. Mivel Moszkva óriási befolyással rendelkezik a helyi politikai, média- és üzleti körök felett, valamint számíthat az orosz ortodox egyház támogatására is, jelenleg képes az etnikai és vallási feszültségek szítására, a reformok blokkolására, a szélsőségesen nacionalista és nyugatellenes csoportok támogatására, és minden olyan akcióra, amely megakadályozza a nagyobb regionális konfliktusok megoldását. A Kreml szövetségesei ebben a tekintetben az ortodox egyház, az orosz oligarchák és egyes helyi politikusok. A Kreml az ortodox vallást használja fel arra, hogy fenntartsa a hagyományos családi értékek támogatójaként kialakított képét, míg az oroszbarát médiumok és újságírók széles körben osztják a Nyugat-ellenes és Moszkva-barát érzelmeket.” (Megjegyzendő: az orosz érdekeket kiszolgáló Gruevszki Magyarországra menekítése ezen a háttéren figyelemreméltó külpolitikai értelmet nyer.)

A Voice of America tényellenőrző platformja, a Polygraph arra hívja fel a figyelmet, hogy „Macedónia egyre inkább a Kreml politikai stratégái, az orosz excepcionalizmus ideológusai és Moszkva ortodox missziójának célpontja a szláv világban és Eurázsiában. A Macedóniában előadásokat tartó és képzést nyújtó agytrösztök és oktatók ugyanazok, akiket a Kreml a Krím annektálását megelőző hibrid háborújában, majd később az ukrán kelet destabilizálásában, valamint a montenegrói puccskísérletben is alkalmazott.”

Érdekes magyar szál, hogy az orosz információs hadviselés kulcsfigurája Macedóniában az a Leonyid Szavin, aki fontosnak tartotta, hogy a kárpátaljai magyar kisebbségek ügyében is hallassa hangját, mégpedig hangsúlyosan kizárva azt, hogy a nemzetiségi konfliktusokra megoldást várhatnánk Kijevtől. A „politológusként” aposztrofált Szavin nyilatkozatát, amely az orosz propagandagépezet egyik zászlóshajójának számító – azóta már az EU által szankció alá helyezett – Szputnyik hírügynökség rádiós oldalán jelent meg, a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodája is fontosnak tartotta idézni sajtógyűjtésében.

Hasonlóan érdekes egy másik nyugat-balkáni ország, Bosznia-Hercegovina esete is, különös tekintettel arra, hogy itt is megjelenik a magyar szál, a macedóniai eseményekhez hasonlóan.

Bosznia-Hercegovinában 2014-ben a Szerb Köztársaság vezetője, Milorad Dodik készült választásra, melynek sikere esetén kilátásba helyezte a Szerb Köztársaság leszakadásának kezdeményezését Bosznia-Hercegovináról. Ez alkalommal nagyszámú, kozák népviseletbe öltözött személy jelenlétére lettek figyelmesek a köztársaság székhelyén, Banja Lukában. Mint kiderült, nemcsak kozákok érkeztek az országba, hanem – a már fentebb többször említett – orosz Malofejev is a helyszínen volt, aki a nyilvánosságtól elzártan találkozott Dodik szerb vezetővel. A Bellingcat oknyomozó csoport beszámolója szerint az ortodox hálózatokat szervező oligarcha azért érkezett a Szerb Köztársaságba, hogy gondoskodjon a választások Oroszország számára kedvező alakulásáról. Még az év elején három népszavazást készített elő és finanszírozott a Krímben, Donyeckben és Luhanszkban, amelyek mindegyike a kívánt módon alakult. További közös elem, hogy mindegyik esetben a később már Banja Luka utcáin tanyázó kozákok voltak tervének kulcsfontosságú elemei.

Mindezen események nem függetlenek egymástól, hanem egy átfogó terv hátterén bontakoztak ki, melyek célja a Nyugat-Balkán teljes geopolitikai reorientációja, az orosz érdekeknek megfelelően. Az előbb idézett Bellingcat-elemzés beszámolója szerint Alekszandr Dugin, egy szintén Malofejev által pénzelt szélsőjobboldali-ortodox ideológus – aki kulcsszerepet játszott a kelet-ukrajnai háborúban részt vevő orosz önkéntesek toborzásában is – 2014. október 7-én egy cikktervezetet küldött Malofejevnek, amelyben kifejtette, miért áll Oroszország érdekében, hogy a Szerb Köztársaságban zajló eseményeket Dodik győzelme és a Bosznia-Hercegovinától való elszakadás felé terelje, a Szerbiával való egyesülés érdekében. (Az említett cikk-tervezet Dugin emailjeinek feltörése nyomán került elő.)

A tervezet „»udvarias orosz emberek« Banja Lukába érkezésére utalt a választások előtt, akik szerepe az volt, hogy megakadályozzák a választások barátságtalan kimenetelét. Dugin továbbá megjósolta, hogy a Szerb Köztársaság várható elszakadása [Bosznia-Hercegovinától] és egyesülése Szerbiával a régió más, túlnyomórészt keresztény-ortodox vallású országainak, például Bulgáriának, Romániának, Macedóniának és Görögországnak a felbolydulását és Oroszország felé való átorientálódását fogja eredményezni.”

Érdekes egybeesés, hogy a magyar kormány világossá tette: vétózni fog minden olyan nyugati szankciót, amelyet az elszakadási törekvések miatt vetnének ki a boszniai szerbekre, továbbá 100 millió euró támogatást nyújtott a Boszniai Szerb Köztársaságnak. (Egyes elemzések szerint az összeget Dodik politikai kampánya emészti fel.) Továbbá ezen a háttéren nyerhet igazán értelmet a magyar miniszterelnök azon kijelentése is, miszerint „a latin kereszténység Európában már nem is tud megállni a saját lábán. Az ortodoxia, a keleti keresztényekkel kötött szövetség nélkül aligha éljük túl a következő évtizedeket. Ceterum censeo, Európának szüksége van a Balkán népeire.”

Malofejev és az ortodox egyházhoz kötődő szervezeti hálózat tevékenysége természetesen Ukrajnában is kiemelt szerepet játszott az orosz katonai és titkosszolgálati törekvésekben.

Az ukrán hírszerzés (SZR) vezetőjének 2020 nyarán megjelent írása szerint az ukrán államra „gyakorolt Kreml-nyomás egyik formája az »orosz ortodox egyház« eszméjének népszerűsítése. Az orosz biztonsági szolgálatok a vallási szférában befolyást gyakorolva az orosz ortodox egyházat »hard powerként« (tüntetések szítása, amelyek könnyen a rendfenntartó erőkkel vagy provokátorokkal való leszámolásba torkollhatnak) és »soft powerként« (a hívők gondolkodásának befolyásolása) egyaránt használják.” Ennél is konkrétabb tevékenység a „Kreml egy másik különleges projektje,” amely „a vallási közösségeken belüli félkatonai formációk létrehozására és legalizálására irányul.” A szerző olyan „oroszbarát »kozák« szervezetek fokozott tevékenységéről” beszél, amelyek gyakorlatilag rendőri feladatokat látnak el, megszüntetve ezzel az állam erőszakmonopóliumát.

A Bellingcat említett elemzése rámutat a Malofejev-féle ortodox hálózat szerepére is a folyamatban: „2014 közepére egyértelmű minta rajzolódott ki: a Kreml Malofejevet használta fel az ukrajnai aktív intézkedések – beleértve a katonai különleges műveleteket is – kezdeményezőjeként és helyettes finanszírozójaként, teljes tagadhatóságot biztosítva Oroszország számára, amennyiben a művelet kudarcot vallana. Abban az esetben, ha a művelet sikeres volt – mint a Krím esetében –, a Kreml végül magára vállalta az elismerést.”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b2) fogadja Hilarion Alfejev volokolamszki metropolitát, az Orosz Ortodox Egyház Külügyi Hivatalának vezetőjét (j2) a Karmelita kolostorban 2021. szeptember 7-én – Fotó: Botár Gergely / Miniszterelnökség / MTI
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b2) fogadja Hilarion Alfejev volokolamszki metropolitát, az Orosz Ortodox Egyház Külügyi Hivatalának vezetőjét (j2) a Karmelita kolostorban 2021. szeptember 7-én – Fotó: Botár Gergely / Miniszterelnökség / MTI

Az idézetben szereplő „aktív intézkedések” kifejezés kifejezetten titkosszolgálati terminológia, a propaganda és dezinformációs tevékenységtől kezdve a hamisításokon és befolyásoló ügynökök tevékenységén keresztül a speciális szabotázstevékenységekig és merényletekig bezáróan azon tevékenységeket öleli fel, amelyek nem pusztán „titkok megszerzésére”, hanem az ellenfél szándékainak és képességeinek a támadó fél érdekeinek megfelelő befolyásolására irányulnak, a katonai konfliktus küszöbének elérése nélkül és a felelősség tagadhatóságának fenntartásával.

A Komintern annak idején tulajdonképpen egy rendkívül szofisztikált és komplex aktív intézkedési kampányt folytatott – éppen úgy, ahogyan azt ma az „Altintern” (vagy nevezzük bárhogy) is teszi, csak immár egy másik ideológiára támaszkodva, de most is egy birodalmi utópia érdekében. Az aktív intézkedések kiemelt szerepet játszottak a KGB eszköztárában, jellemző módon a nyugati szolgálatok csak nagy késéssel eszméltek erre rá. Az 1980-as években végül külön szervezeti részleget hoztak létre az Egyesült Államokban, melynek feladata ezeknek a módszereknek a figyelemmel követése és leleplezése volt. A Szovjetunió bukásával aztán mindez feledésbe merült, és

noha már 2010 előtt is voltak arra utaló egyértelmű jelek, hogy az orosz vezetés e módszerek feltámasztásához szükséges erőforrások és infrastruktúra szisztematikus előteremtésén dolgozik, a Nyugat ismét későn ébredt.

(Például azért is, mert a szolgálatok az ún. terrorellenes háborúval voltak teljesen elfoglalva.) Az orosz titkosszolgálati módszerek pedig eközben mit sem változtak, legfeljebb technikájukban alkalmazkodtak a 21. századhoz, majd a megfelelő szándékkal és anyagi háttérrel aztán újult erővel alkalmazták őket.

A napokban került ismét kezembe egy még 2008-ban, a washingtoni Wilson Centerben tartott könyvbemutatón megvásárolt könyvem, egyike azon kevés munkáknak, amelyek akkoriban egyáltalán komolyabb figyelmet szenteltek a jelenségnek, „Az újjáéledő orosz ortodoxia: hit és hatalom az új Oroszországban” címmel (John Garrard, Carol Garrard, Russian Orthodoxy Resurgent. Faith and Power in the New Russia, Princeton and Oxford: Princeton University Press, 2008.).

A szerzők a következő sorokkal kezdik kötetüket: „A szovjet rendszer és az azt irányító Kommunista Párt szinte azonnali felbomlása egy olyan vákuumot hagyott maga után, amelyet korábban a »tudományos ateizmus« hivatalos ideológiája töltött be.

Az Orosz Ortodox Egyház kitölti ezt a vákuumot, és a saját képére formálja újra a nemzeti hitrendszert. A hívők a párttagok helyébe lépnek.

... Bármi is lesz a végeredmény, az egyház kulcsszerepe máris egy olyan hatalommá alakította át azt az országot, amelyről eddig azt hittük, hogy ismerjük, amelynek motivációit ma nagyon kevéssé értjük.” Mintegy másfél évtizeddel az idézett sorok megjelenése után mára sajnos minden megadatott számunkra ahhoz, hogy nagyon is érthessük ennek az országnak – pontosabban ennek a hatalomnak – a motivációit. Mindenki eldöntheti, marad-e „útitárs”, esetleg „hasznos idióta”, ne adj’ isten beszervezett befolyásoló ügynök. Ne legyenek kétségeink: ahogy végül a történelem szemétdombjára került a sztálini „társadalmi igazságosság”, úgy kerül oda a putyini operatív „kereszténység” is. Ez épp most zajlik, a szemünk előtt.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom