A portugál Chega is csatlakozna Orbánék európai pártszövetségéhez

2024. július 1. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

A portugál radikális jobboldali Chega is bejelentette csatlakozási szándékát a formálódó Patrióták Európáért (Patriots for Europe) szövetséghez, melynek kiáltványát vasárnap írták alá Bécsben az alapítók – erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

Az újjobboldali Chegát (ami magyarra úgy fordítható, „Elég”), a 41 éves André Ventura, egy korábbi televíziós futballkommentátor vezeti, a párt jelenleg az Identitás és Demokrácia nevű frakció tagja. Portugáliának a Chega 2019-es parlamentbe jutásáig nem volt igazán radikális jobboldali pártja, aminek egyik oka, hogy Spanyolországhoz hasonlóan Portugália is egy jobboldali autoriter rezsim alól felszabadulva építette ki a többpártrendszert az 1970-es évektől kezdődően, és mindkét országban a domináns jobbközép pártból kiszakadva jöttek létre a mai újjobboldali formációk. De míg két éve a párt mindössze 12 mandátummal rendelkezett, a 2024-es választások után 50 képviselőt küldhettek a parlamentbe.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Andrej Babiš, az ANO párt elnöke vasárnap Bécsben írta alá azt a Patrióta kiáltványt, amely mint fogalmaztak, egy „új politikai szövetséget” kínál fel Európa nemzeteinek, valamint szuverenista, patrióta pártjainak. A csatlakozó pártok az Európai Parlamentben önálló képviselőcsoportot hoznának létre, és az alapítók tervei szerint rövid időn belül a legnagyobb jobboldali EP-frakcióvá válnának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!