Kitalálták a Fideszben, mivel nyerjék meg a 2026-os választást, aztán az első lépésnél elbotlottak

• Nagy Márton nemrég egy 2030-ig szóló bérnövekedési tervet prezentált, amiben a következő évekre korábban szinte soha nem látott béremelkedést vizionált.
• Ezeknek a terveknek kevés közük van a realitáshoz, de a két éve tartó válság után a következő időszakban valóban érdemben nőhetnek majd a reálbérek.
• A gazdaság helyzete és az átlagbér alakulása döntő tényező lehet a 2026-os országgyűlési választáson, és az elmúlt két év gyenge gazdasági teljesítménye most nem a kormánypártoknak kedvez.

A júniusi önkormányzati és európai parlamenti választáson a Fidesz–KDNP a várakozásoknál rosszabbul szerepelt. Bár a szavazatok 44,9 százalékának megszerzése bármelyik európai országban kiváló eredménynek számítana egy kormánypártnak, a Fidesz–KDNP esetében ez népszerűségvesztésként is olvasható az előző választásokhoz képest. Az elmúlt hónapok eseményei alapján ráadásul úgy tűnik, hogy a 2026-os országgyűlési választáson egy egységes és potens ellenzéki párttal kell majd megküzdeniük – nem úgy, mint az elmúlt 14 év választásain.

Az eredmény a kormánypártoknak azért is kudarc, mert a választások tétjét a kommunikáció szintjén a lehető legmagasabbra tolták fel, nagyjából azt sugallva a választóknak, hogy ha nem rájuk szavaznak, akkor Magyarország egy atomháborúba sodródhat bele. Bizonyos források szerint az eredményekre reagálva Orbán Viktor a nyári kötcsei találkozón arról beszélt: a kormánynak javítania kell azon, hogyan kell kezelni a médiát.

Ha látványos médiareform eddig nem is, kommunikációs fordulat már történt, a választás után a Megafon és a kormánymédia egyik pillanatról a másikra elfelejtette az atomháborút. A kommunikáció középpontjába szeptembertől ehelyett olyan gazdasági kérdések kerültek, mint a lakhatási helyzet, a munkáshitel, a gazdasági semlegesség és a bérnövekedés. Az ezekről megfogalmazott üzeneteket pedig a kormány egy nemzeti konzultáció segítségével is igyekszik a választók fejébe verni.

A legfontosabb üzenet ezek közül az egymillió forintos átlagbér és az ezer eurós minimálbér,

amelyek megcélzását Orbán Viktor és Nagy Márton az elmúlt két hónapban számtalanszor bejelentették. Ezek elérését 2028-ra tűzték ki, de nagyon úgy néz ki, hogy a 2026-os választási kampányt is a megélhetési témákra szeretnék majd felhúzni, amihez fontos lenne, hogy legyen mit felmutatni ezen a téren. Ennek apropóján megnéztük, reális-e a cél elérése, milyen tényezők befolyásolják azt, és milyen politikai következményei lehetnek ennek.

Nem a kormány határozza meg

Első körben érdemes tisztázni, hogy az egymillió forintos átlagkereset emlegetése elsősorban nem egy bátor politikai vállalás, hanem egy kampányüzenet. Ezt a kormánypártok politikusai a következő másfél évben várhatóan annyiszor el fogják ismételni, hogy a választók egy része a végére elhiszi, hogy a közeljövőben egymillió forintot kereshet majd, és ezt a kormánynak köszönheti. Ez önmagában is segíthet majd a választásokon, függetlenül attól, hogy végül tényleg lesz-e Magyarországon ennyi az átlagkereset, mikor lesz, és milyen áron.

Az átlagkereset emelkedésével kampányolni azért is furcsa, mert azt nem a kormány határozza meg, hanem az ország gazdaságának működése és fejlettsége. Ezt bizonyos pillanatokban még Orbán Viktor is így gondolja, aki vasárnapi rádióinterjújában arról beszélt: mindig óvja a kormányt attól, hogy meg akarja mondani, mennyi legyen a bér Magyarországon. Más pillanatokban azonban szeret hatást gyakorolni erre a területre is.

A kormány rövid távon kismértékben feljebb tudja tolni az átlagbéreket (például ha megemeli a közalkalmazottak fizetését és a minimálbért), de hosszú távon magasabb béreket a GDP és a cégek termelékenységének növekedésével érhetünk el. Közvetve persze erre is tudnak hatni a hatalmat gyakorló politikusok: középtávon a beruházások ösztönzésével, az adópolitikával, bizonyos ágazatok és általában az innováció támogatásával, hosszú távon az oktatás, vagy akár az egészségügy fejlesztésével tudja segíteni az állam a gazdaság növekedését, és ezzel a bérek emelkedését.

A 2010-es évek második felében jelentős bérnövekedés zajlott le Magyarországon, de ha más európai országokhoz hasonlítjuk, akkor már nem olyan kiemelkedő ez az adat – hasonlóképp a többi makromutatóhoz, amelyekben a régiós országokhoz hasonlóan, azok átlagánál kicsit rosszabbul teljesítettünk.

Az ábrán látszik, hogy az elmúlt húsz évben a magyar és a lengyel átlagbér gyakorlatilag végig együtt mozgott, abban csak minimális különbségek alakultak ki, az elmúlt tíz évben pedig a horvát átlagbér is szinte pontosan ugyanazt a pályát írta le. A cseh bérek régen elléptek tőlünk, a szlovák fizetések kicsit lemaradtak, a románok pedig gyors ütemben közelednek a magyarokhoz. A csehek előrelépésével és a románok felzárkózásával együtt viszont az látszik, hogy nagyjából az egész régió bérszintje ugyanazon a pályán mozog.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt húsz év adatai alapján arra lehet következtetni: a kormány döntései csak kis mértékben tudják befolyásolni az átlagbért, amit elsősorban a teljes közép- és kelet-európai régió fejlődése határoz meg. Ez pedig várhatóan a következő néhány évben is így lesz, kivéve, ha elhisszük, hogy Nagy Mártonék feltalálták a spanyolviaszt.

Mit is akar a kormány?

Az egymillió forintos átlagbérről szeptember óta Nagy Márton és Orbán Viktor is többször beszélt, Orbán pedig október elején azt mondta: hetekig csak a magyar gazdaság kérdéseivel foglalkozott. A különböző nyilatkozatok alapján Orbán a terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium számítására alapozza, amelyet Nagy Márton a Portfolio októberi konferenciáján ismertetett. Itt derült ki, hogy az NGM-nek 2030-ig vannak becslései arról, melyik évben hogy alakulhat az átlagbér, a minimálbér és a garantált bérminimum.

Ennek a becslésnek a része, hogy 2028-ban 971 ezer forintra nő az átlagbér és 420 ezer forintra a minimálbér – ez utóbbi érne a tervek szerint akkor ezer eurót.

(A 2028-ra jósolt 971 ezer forintos átlagbérbe belefér, hogy az év decemberében ez az érték már egymillió forint fölé emelkedjen.)

A bérnövekedés ábrán bemutatott mértéke első ránézésre nem tűnik elképzelhetetlenül nagynak, hiszen az átlagbér nagyságát mutató vonal nagyjából egyenesen megy felfelé, folytatva az előző években látott trendet. Ha utánaszámolunk, akkor kiderül, hogy Nagy Mártonék a következő hat évre egységesen 10,5 százalékos nominális bérnövekedéssel számoltak.

Ez olyan szempontból szintén nem tűnhet túlzásnak, hogy 2022-ben 17 százalékkal, tavaly pedig 14 százalékkal nőtt a magyar átlagbér, ami jóval több, mint az előrevetített 10,5 százalékos növekedés. Igen ám, csakhogy nem mindegy, mekkora az infláció: tavaly ugyanis hiába emelkedtek 14 százalékkal a magyar fizetések, a 17 százalékos éves infláció miatt igazából egyre kevesebbet értek. Az egymillió forintos átlagbérről szóló elképzelések értelmezésénél emiatt kulcskérdés, hogy mekkora inflációval számolunk: alacsony inflációnál az évente 10,5 százalékos átlagbér-növekedés soknak számít, magas inflációnál viszont kevésnek.

Szerencsére Nagy Márton prezentációja ebben is segítségünkre van, ő idén 3,7 százalékos, jövőre 3,2 százalékos inflációval számol, és hosszú távon is évi 3 százalékos pénzromlást valószínűsít. Ha az MNB által is előrevetített 3 százalékos inflációval számolunk, akkor Nagy Márton béremelkedési tervei évente 7,5 százalékos reálbér-növekedést jelentenek. A nagy kérdés tehát az, hogy ez hogyan jöhet össze.

Elképesztő gazdasági csoda kellene hozzá

Ha az elmúlt három évtized adatait nézzük, akkor azt látjuk, hogy a magyarországi bérek növekedése hosszú távon rendkívül szorosan együtt mozog a teljes nemzetgazdaság, tehát a GDP növekedésével. Bihari Péter közgazdász erről szóló cikkében nemrég arról írt, hogy 1995 és 2023 között a bruttó átlagkeresetek 10,2, a GDP 9,7 százalékkal nőttek nominálisan. Az elmúlt tíz évben ez 9,0 és 9,2 százalék volt, vagyis a különbség rendkívül kicsi.

Ha az adatokat az inflációval korrigáljuk, akkor 1996 és 2023 között évi 2,5 százalékos GDP-növekedést kapunk, amivel 3,375 százalékos átlagos reálbér-növekedést járt együtt. Ez ugyan nagyobb, majdnem egy százalékpontos különbséget jelent, de a két érték hosszú távon nagy általánosságban együtt mozog, csak ideiglenesen tud elválni egymástól.

Az ábrán látszik, hogy a két érték jellemzően együtt jár, reálbérek emelkedése csak két időszakban (2001–2003 és 2016–2020) haladta meg tartósan a GDP reálértékének növekedését, amelyeket mindkétszer egy olyan korrekció követett, amikor a GDP növekedett gyorsabban. A 2010-es évek második felének gyors bérnövekedési ütemét emellett kivételes időszaknak is tekinthetjük, mert a magyar bérek a megelőző időszakban annyira lemaradtak, hogy volt tér a növekedés és a termelékenység javulása nélkül is emelésre.

A GDP és a keresetek trendszerű együtt mozgásából következően a béremelkedés üteme leginkább akkor tudna elválni a gazdaság növekedésétől, ha a kormány olyan intézkedéseket vezetne be, amelyek nyomán a megtermelt értékekből a mostaninál nagyobb részt kapnának a dolgozók, és kisebbet a cégek tulajdonosai. Ezzel az utóbbiaknak a mostaninál sokkal kevésbé érné meg Magyarországon befektetni és működni, így fennáll a veszélye annak, hogy elkezdenék áttelepíteni a termelésüket más országokba, amitől visszaesne a gazdaság növekedése. Magyarország ugyanis még mindig leginkább a relatíve olcsó munkaerő, és nem a pótolhatatlan szaktudás miatt vonzó a külföldi cégeknek, ahhoz, hogy ez megváltozzon, egészen más oktatási és képzési politikára lenne szükség.

A kormánynak ráadásul – talán épp a fenti kockázatot szem előtt tartva – a minimálbér-emelésen kívül az elmúlt években nem volt olyan intézkedése, ami a dolgozókat részesítette volna előnyben a tőketulajdonosokkal szemben, sőt. Általában inkább az utóbbiak érdekeit tartják szem előtt, aminek látványos pontja volt a Munka törvénykönyve 2018-as módosítása. Most sincsenek trendfordulóra utaló jelek, vagyis az állami szférán kívül továbbra is a gazdasági növekedés diktálhatja majd a béremelkedés ütemét.

Ebből az következik, hogy a 2030-ig előrevetített – Magyarország történetében amúgy páratlan – 7,5 százalékos évi reálbér-emelkedéshez átlagban legalább évi 6,5-7 százalékos gazdasági növekedés lenne szükséges.

Ha ez megvalósulna, akkor a magyar gazdaság a következő hat évben

• az előző több mint húsz éves gazdasági növekedés átlagának háromszorosát produkálná;
• az IMF által előre jelzett világgazdasági növekedés kétszeresét teljesítené, gyorsabban bővülne, mint például a kínai gazdaság.

Ha ez megtörténne, akkor valóságos gazdasági csoda tanúi lehetnénk. Ha viszont kisebb GDP-növekedés mellett nőnének a reálbérek tartósan ennyire, akkor azt valószínűleg egy komolyabb korrekció követné a fizetésekben a következő években.

Hatékonyabban kéne dolgozni

Itt pedig meg kell említeni a termelékenység kérdését is, ami a demográfia mellett a magyar gazdasági növekedés egyik fő akadálya. GDP-növekedést vagy úgy tudunk elérni, ha többen dolgoznak, vagy úgy, hogy a dolgozók hatékonyabban dolgoznak, tehát egy munkaóra alatt több hozzáadott értéket tudnak előállítani.

A termelékenységet lehet úgy növelni, hogy modern technológiákat használó cégek olyan gépesített gyártási folyamatokat hoznak az országba, mint az autógyártás és az akkumulátorgyártás, de az ilyen beruházásokkal csak az ezekben a gyárakban dolgozó magyarok termelékenysége növekszik. Márpedig a magyarok többsége egyáltalán nem ilyen gyárakban dolgozik, hanem a szolgáltatószektorban. Ráadásul a magyarok 72 százaléka a kis- és középvállalkozásokban dolgozik, amelyeket nagyon-nagyon mélyről kellene felrántania a kormánynak a Demján Sándor-programmal.

Hosszú távon úgy nőhetne még a magyar munkatermelékenység (megteremtve a bérnövekedés stabil alapját), ha az oktatási rendszerből egyre jobb képességű gyerekek jönnének ki, a friss PISA-eredmények alapján azonban a következő években ennek pont az ellenkezője történik majd meg. Az is egy lehetőség lenne, hogy a magasan képzett külföldi munkaerő behozatalára koncentrál a kormány, az új vendégmunkástörvény értelmében azonban elsősorban betanított munkára lehet külföldieket behozni.

A tavasszal meghirdetett kormányzati versenyképességi stratégiában vázolt cél az, hogy fejenként 32 ezer euróról fejenként körülbelül 40-42 ezer euróra nőjön a magyarok termelékenysége, ami 25-30 százalékos növekedést jelent. Ez rendkívül nagy ugrás lenne, különösen annak fényében, hogy az elmúlt évtizedben a környező országok közül a munkatermelékenység Magyarországon nőtt a legkevésbé, ezért sokak szerint nem reális, különösen nem azzal a gazdaságfejlesztési stratégiával, amit most követ az ország. Ha viszont úgy nőnének jelentősen a bérek, hogy közben nem dolgozunk hatékonyabban, az a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének romlásával jár együtt.

Nem mindegy, hogy 3 vagy 6

Orbán Viktor, Nagy Márton és a kormány tagjai a következő évről szóló terveikben már rendszeresen hivatkoznak arra, hogy 2025-re, és az azt követő évekre is „3-6 százalékos” gazdasági növekedéssel számolnak, amelynek felső vége közel lenne a kívánt bérnövekedéshez szükséges sávhoz.

Nagy Márton októberi előadásában ennél konkrétabb számok szerepeltek, ott különböző előrejelzésekre hivatkozva idén 1,5 százalékos, jövőre 3,4 százalékos, 2026-ra pedig 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. Ezek a számok nagyjából megegyeznek az MNB szeptemberi előrejelzésével, amely idén 1,4, jövőre 3,2, 2026-ra pedig 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

A magyar gazdaság jövő évi növekedését egyébként:

• az OECD 2,8 százalékra;
• az IMF 2,9 százalékra;
• az Európai Bizottság 3,5 százalékra teszi.

A „3-6 százalékos” gazdasági növekedés értelmezéséhez érdemes megjegyezni, hogy a kormány gazdasági előrejelzései az elmúlt években nem nagyon jöttek be, Nagy Márton tavaly decemberben például EU-rekorder, 4 százalékos, vagy annál is nagyobb gazdasági növekedést várt 2024-re, miközben a legutóbbi adatok alapján az egy százalékot sem fogja elérni.

A nemzetgazdasági miniszter ennél rövidebb távon is tud nagyot tévedni: az egymillió forintos átlagbérről szóló október 17-i prezentációjában az idei harmadik negyedévre 1,5 százalékos bővülésről szóló előrejelzés szerepelt, közben már nulla százalék körüli adatról beszélt, ami végül mínusz 0,7 százalék lett. Ezzel Nagy Márton két és fél éves minisztersége alatt másodszor is technikai recesszióba csúszott a magyar gazdaság.

Hogyan pattanhat végre fel?

A magyar gazdaság két éve tartó szenvedése és Nagy Márton sorozatos tévedései ellenére számos jel utal arra, hogy a következő években már tényleg eljön a várva várt és ígérve ígért gazdasági növekedés. Ezt támasztja alá az is, hogy az IMF friss előrejelzése nemcsak jövőre jósol 2,9 százalékos növekedést, de az azt követő években is hasonló ütemmel számol, 2029-re például 3,2 százalékos bővülést vetítenek előre.

A gazdaság jelenlegi gyengélkedésének ugyanis három oka van, amelyekben mind változás állhat be a közeljövőben:

1. Évek óta nem nagyon nő a belső fogyasztás, vagyis hiába nőtt idén például jelentősen a magyarok fizetése, a többletet nem vásárolták el itthon, hanem nagyrészt félrerakták, kisebb részt külföldön költötték el. Ezt a megtakarítási mániát (amelynek eredménye egyébként nagyon egyenlőtlenül oszlik szét a jövedelmi tizedek között) az inflációs sokk és a háborús fenyegetés váltotta ki, de a korábbi tapasztalatok szerint a lakosság bizonyos mennyiségű megtakarítás után már elkezd költekezni. Kérdés, hogy ez mikor történik meg.
2. A gazdaság növekedését az is visszafogja, hogy Magyarország fő exportpiacai, a nyugat-európai gazdaságok a koronavírus-járvány óta nem nagyon találnak magukra. Ezek az országok Magyarországhoz hasonlóan megszenvedték az energiaárrobbanást, majd azt is, hogy a lakosságaik a magyarokhoz hasonlóan inkább spórolnak, mint költenek. Az idei harmadik negyedéves adatok szerint azonban már kezd magához térni az európai gazdaság, és jövőre 1 százalék fölötti növekedés jöhet.
3. A magyar kormány az elmúlt néhány évben az elektromos autókat, és az azokhoz szükséges akkumulátorokat valamint egyéb alkatrészeket gyártó cégek beruházásait támogatta kiemelten, rengeteg ilyen projekt valósult meg, és áll megvalósítás alatt Magyarországon. Tavaly év vége óta azonban nem nő az elektromos autók iránti kereslet, így a magyar akkugyárak termelése is visszaesett, vannak azonban olyan jelek, hogy a kereslet most már újra nőni fog.

Ezek mellett a következő időszak gazdasági teljesítményét javíthatja, hogy nemsokára kezdi meg a termelést a BMW debreceni autógyára, majd a CATL debreceni akkumulátorgyára és a BYD szegedi autógyára is – ez utóbbi kettő Magyarország történetének két legnagyobb beruházása. Már ha addigra lesz kereslet a termékeikre, az SK 800 milliárd forintból felépülő iváncsai gyárában ugyanis idén második negyedévben indult meg a sorozatgyártás, de az üzem hatalmas névleges kapacitása ellenére a termelésük se az ágazati adatokon, se a GDP-adaton nem látszik.

Nehéz megmondani, hogy a fenti három tényező mikor, milyen erővel kezd el hatni, de beszédes, hogy se a nemzetközi szervezetek, se a Magyar Nemzeti Bank, se a magyarországi közgazdászok nem számolnak a kormány terveiben szereplő „3-6 százalékos” gazdasági növekedés felső sávjával. Sőt, nemrég kiderült, hogy a kormány sem, a jövő évi költségvetést ugyanis 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel tervezik, de egyre több szakértő szerint valójában a 3 százalékos növekedés is siker lenne. Ez pedig igen-igen messze van attól a 6-7 százalékos gazdasági növekedéstől, ami a reálbérek 7,5 százalékos növekedéséhez és a megnövekedett vásárlóerő szinten tartásához szükséges lenne.

A munkaadók nem lelkesednek érte

A fentiek alapján nem csoda, hogy a különböző szereplők rendkívül visszafogottan kommentálták az egymillió forintos átlagbérről szóló bejelentést. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke például a Portfoliónak a hírre reagálva azt mondta: „Úgy tekintjük Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatát, mint egy politikai célkitűzést (...) A jelentős béremelési ugrásokhoz jelentős hatékonyságnövekedésre szükség lenne a magyar gazdaságban. Ehhez egy 5-6 éves programra lenne szükség, sok beruházással, költségvetési támogatással, jelentős hozzáadott értékkel a munkavállalók részéről. Amint ezek termőre fordulnak, akkor lehet nagyobb mértékű a fizetésemelkedés is. Ez inkább egy 6-7 éves periódus lehet.”

A jelentős átlagbér-növekedéssel együtt a kormány fontos célkitűzése a minimálbér- és a garantált bérminimum emelése. Az elmúlt hetekben az rajzolódott ki, hogy a kormány egy hároméves bérmegállapodást szeretne, amely a 2026-os, a 2027-es és a 2028-as emelést is tartalmazza – a tervek szerint úgy, hogy 2028-ra a minimálbér bruttó 400-420 ezer forintra jöjjön ki, ami évente 12 százalékos minimálbér-emelést jelentene.

Ez akkor valóban megvalósítható lenne, ha a gazdasági helyzet javulása miatt az átlagbérek évi 10-11 százalékkal nőnének, ez azonban a fent bemutatott okokból nem tűnik reálisnak. Az, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot alacsonyabb általános bérnövekedés mellett akarják ilyen ütemben emelni, furcsa és kockázatos politikai vállalkozás lenne, amelyet Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója nemrég öngyilkos megoldásnak nevezte, és ami különböző elemzések szerint inflációhoz és munkahelyek megszűnéséhez vezetne.

A kormány jelentős minimálbér-emelést tartalmazó hároméves bérmegállapodását viszont nemcsak a következő évek gazdasági teljesítménye, de a gazdaság jelenlegi cudar helyzete is meghiúsíthatja. A harmadik negyedéves 0,7 százalékos GDP-zsugorodásról szóló adatot Rolek Ferenc úgy kommentálta: ilyen körülmények között szóba se jöhet a két számjegyű minimálbér-emelés. Szerinte jövőre hat százalék körüli béremelés lehet reális.

Nem gondolják komolyan, vagy valahol elcsúszott a matek?

A harsány kormányzati kommunikáció ellenére számos jel mutat arra, hogy a fent prezentált módon valójában a kormány sem gondolja komolyan az egymillió forintos átlagbér elérését. Vagy, ha bizonyos politikusok el is hiszik azt, Nagy Mártonnak és az NGM-nek mindenképpen tudnia kell, hogy az ebben a formában nem megvalósítható.

Arra például a GKI hívta fel a figyelmet, hogy Nagy Márton az egymillió forintos átlagbér eléréséről szóló prezentációjában rögtön egy komoly önellentmondásba keveredett. A béremelkedésről szóló grafikonon 10,5 százalékos nominális, vagyis 7,5 százalékos reálbér-növekedés szerepelt, miközben a miniszter prezentálás közben arról beszélt, hogy 5 százalékos reálbér-növekedést tart fenntarthatónak. Ez két dolgot jelenthet.

• Vagy azt, hogy az egymillió forintos átlagbérről és a 400-420 ezer forintos minimálbérről szóló elképzelések teljesen hamisak;
• Vagy azt, hogy Nagy Márton – az MNB előrejelzésével szemben – igazából 5-6 százalékos inflációval számol, és a bérnövekedés nagy részben csak azért valósul majd meg, mert közben az árak is ütemesen emelkednek.

Az egymillió forintos átlagbérről szóló elképzelések azért sem tűnnek reálisnak, mert ahogy fentebb már írtuk, a magyarországi bérszint az elmúlt két évtizedben elég szorosan együtt mozgott a lengyel és a szlovák bérszinttel, és a magyar kormány gazdaságpolitikája jelentős részben arra épít, hogy továbbra is Magyarországon legyen az egyik legolcsóbb a munkaerő Európában. Ahhoz, hogy a régióból a bérköltségek szintjén ne lógjunk ki nagyon, és közben elérjük a kívánt bérszintet, a GKI számítása szerint nagyjából 500 forintos euróárfolyamra lenne szükség – miközben Nagy Márton terve négy éves távlaton 420 forintos euróval számol.

Olyan egyébként korábban is előfordult, hogy Nagy Márton nyilatkozataiban teljes közgazdaságtani képtelenségek jelentek meg. Tavaly egy, az Indexre írt véleménycikkében azt írta, hogy a járműipar adja a magyar GDP 20 százalékát, amivel nagyjából ötszörösen túlbecsülte a járműipar valódi, 4 százalékos gazdasági súlyát. Mint kiderült, a tévedést az okozta, hogy a statisztikai sorok közül egyszerűen összekeverte az ágazat kibocsátását annak hozzáadott értékével. Idén aztán ugyanezt játszotta el az akkugyártással is, aminek 5,5 százalékra tette a valójában 1-1,5 százalékos gazdasági súlyát – feltehetőleg ugyanúgy a statisztikai sorok összekeverésével.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy az egymillió forintos átlagbér eléréséről szóló prezentáció is hibás számítások alapján született. A másik verzió, hogy az NGM szakértői – és Nagy Márton – egyébként reálisan látják a helyzetet és csak teljesítik azt a feladatukat, hogy egy szakmainak tűnő köretet adjanak a Fidesz 2026-os kampányának legfontosabb üzenetéhez.

A bérnövekedés akár el is döntheti a 2026-os választást

Egymillió forintos átlagbér ide, ezer eurós minimálbér oda, a 2026-os országgyűlési választás eredményeit jelentősen befolyásolhatja, hogyan alakul a következő másfél évben a magyar gazdaság teljesítménye és az átlagbér reálértéke. A gazdasági növekedésre a kormánynak első körben azért lenne szüksége, hogy egyenesbe hozza a már négy éve durván mínuszos költségvetést. Ha ez megvan, akkor következő lépésként el tudnak kezdeni pénzt gyűjteni a 2026-os választás előtti nagy osztogatásra. Ennek a lehetőségei azonban minden egyes rosszul alakuló negyedév után romlanak, és

elképzelhető, hogy ha túl későn kezdenek javulni a számok, akkor már nem fog beleférni egy jelentősebb választás előtti osztogatás, vagy annak komoly ára lesz, amit már a hitelminősítők sem fognak jó szemmel nézni.

Beszédes, hogy a kormány a 21 pontos gazdasági akciótervét olyan intézkedésekkel rakta tele, amelyek költségeit nem az államkasszának, hanem a lakosságnak (nyugdíj-megtakarítások, SZÉP-kártya) és a bankoknak (kamatplafon) kell majd megfizetniük.

A reálbérek alakulása még ennél is fontosabb lehet, kutatások rendszeresen kimutatják, hogy a mindenkori kormánypártok népszerűsége nagyon erősen korrelál a reálbérek változásával. Ez Magyarországon sincs máshogy, a Fidesz 2018-as és 2022-es választási győzelméhez is jelentősen hozzájárulhatott az, hogy mindkét választást nagy léptékű reálbér-növekedési időszak előzte meg.

A G7 elemzése szerint a Fidesz az idén júniusi, az előzőknél rosszabb választási eredményét részben az okozhatta, hogy az azt megelőző időszakban a korábbiaknál lassabban nőttek, sőt, egy éven keresztül egyenesen csökkentek a magyar reálbérek. Idén ehhez képest viszonylag magas, 10 százalék körüli reálbér-növekedés várható, kérdés, ez jövőre, illetve 2026 elejére mennyire esik vissza.

Összességében elmondható, hogy a következő időszakban egy gazdasági fellendülés és a reálbérek gyors növekedése a Fidesz 2026-os esélyeit javítja, míg egy rosszabb gazdasági helyzet a mindenkori ellenzékét. Az biztos, hogy a kormánypártok egymillió forintos átlagbérre és gazdasági fellendülésre épülő kampánya az elmúlt időszak gyenge GDP-adataival rögtön az első pillanatban hatalmasat botlott.