Munkáshiteltől az egymilliós átlagbérig: a gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultáció 11 „kérdése”

Hétfőn nyilvánosságra hozta a kormány az ún. „gazdasági semlegességről” szóló új nemzeti konzultáció kérdéseit; a “Magyarország meg tudja csinálni!” néven futó kérdőívek kézbesítését már el is kezdték.

A gazdasági semlegesség elképzelése azon az Orbán Viktor által évek óta radikális formában hangoztatott stratégiai előfeltevésen alapul, miszerint visszaépülőben van az elmúlt évtizedekre jellemző globalizációs folyamat, és egy kevésbé integrált gazdasági világrend felé haladunk. Orbán víziója szerint egy blokkosodó világrendben is lesznek találkozási pontok, ahol a keleti meg a nyugati blokk érintkezik, és Magyarországnak ilyen találkozási ponttá kell válnia. A gazdasági semlegesség „„„„„filozófiája”””””” szerint

csak azokat a mintákat szabad átvenni nyugatról és keletről, ami hasznos és észszerű, és el kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak, akkor is, ha a szövetségeseinktől érkezik.

Orbán Viktor a hétvégén bejelentette, hogy a gazdasági semlegességről az emberek véleményét is megkérdezik, méghozzá az elmúlt 14 évben megszokott módon: egy nemzeti konzultációval.

Hétfőn pedig a kormányzati honlapon meg is jelent a 11, jellemzően tendenciózus kérdés, melyek befogadható formában így szólnak:

1. Szükség van-e a Brüsszel által a keleti országok ellen indított „kereskedelmi háború” által indokolt gazdasági semlegességre.
2. Magyarországnak van-e szüksége saját gazdaságpolitikára, vagy „minden kérdésben követni kell Brüsszelt, és csak a nyugati mintákat szabad átvenni a gazdaságba”?
3. Szükség van-e tőkejuttatásra a – multikkal szembeállított – magyar kis- és középvállalkozások számára?
4. Szükség van-e az „erejükkel visszaélő” multinacionális cégek megbüntetésére, vagy Magyarországnak – a „brüsszeli szabályokat” elfogadva – nem léphet fel saját eszközeivel a multinacionális cégekkel szemben.
5. Szükség van-e egy olyan, többéves bérmegállapodásra a munkáltatókkal és a munkavállalókkal, melynek eredményeképp eljöhet a négyszázezer forintos minimálbér és az egymillió forintos átlagbér?
6. Szükség van-e a fiataloknak szóló, a diákhitelhez hasonlóan nulla kamatozású „munkáshitelre”?
7. Támogassa-e a kormány adókedvezménnyel, hogy a cégek hozzájárulhassanak az alkalmazottjaik lakbéréhez, és lehessen-e felhasználni a SZÉP-kártyát lakásfelújításra?
8. Szükség van-e a CSOK Plusz programon túl új kollégiumok építésére és a fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelre?
9. Szükség van-e a tizenharmadik havi nyugdíj állandósítására, vagy „Brüsszel követelésének” engedve meg kell szüntetni?
10. Szükség van-e a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázására, netán “Brüsszelt követve” a migrációt kell támogatni?
11. Elutasítsa-e az ország az Európai Bíróság döntését, miszerint Magyarországnak azért kell napi egymillió euró büntetést fizetnie, „mert nem nyitja meg a határait a bevándorlók előtt”?

A kormány 2010 óta előszeretettel alkalmazza a politikailag irányított kérdésekkel teli kérdőívek kiküldését az állampolgároknak. Az ezekre beérkezett (általában 90 százalék felett az általuk preferált véleményt tükröző) válaszleveleket szokták hivatkozási alapnak használni olyan megosztó politikai húzásokhoz, mint a migrációs helyzet kezelése, a civil szervezetek Soros-bérencezése, vagy éppen az LMBTQ-emberek jogszabályi szintű megbélyegzése. A legutóbbi, „brüsszeli szankciókról” szóló konzultáció technikai költsége 2,7 milliárd forint volt.