Gazdasági semlegesség? Komoly kockázata van Orbán Viktor új tervének

Orbán Viktor és a kormány már évek óta kész tényként beszél arról, hogy a mai formájában ismert globalizációnak lőttek, megindult a blokkosodás a világpolitikában és a világgazdaságban. Nyár közepe óta a miniszterelnök retorikája újabb lendületet vett.

• Július végén a szokásos tusnádfürdői beszédében arról beszélt, hogy egy 500 éve nem látott világrendszerváltás közeleg, és az új helyzetben fontos, hogy Magyarország ne engedje magát bezárni a keleti vagy a nyugati világgazdaságba, mindkettővel kapcsolatban kell maradni.
• Szeptember elején a kötcsei polgári pikniken tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy az új gazdaságpolitika „szíve, közepe és lénye a semlegesség” lesz, majd pontokba szedve gyűjtötte össze, hogyan kell gazdaságilag semlegesnek maradni a blokkosodó világban.
• Szeptember 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében újra, ezúttal hosszabban is kifejtette, mit jelent a gazdasági semlegesség, és miért van rá szükség.
• Két nappal később a szokásos péntek reggeli bejelentkezésében a Kossuth rádióban újra felmondta a leckét. Ennek külön apropót adott, hogy a miniszterelnök Észak-Macedóniából jelentkezett be. Az országról azt mondta, kereskedelmi útvonalai miatt fontos a velük való jó együttműködés.

A globalizáció jövőjéről szóló vita nem csak a magyar politikában téma. Az elmúlt években, különösen az orosz–ukrán háború 2022-es kiterjesztése óta neves elemzőcégek, egyetemi kutatók, nemzetközi szervezetek, jegybankok és a nemzetközi sajtó is sorra adta ki az elemzéseit arról, hogy valóban zajlik-e a deglobalizáció, azaz valóban visszaépülőben van-e az elmúlt évtizedekre jellemző globalizációs folyamat. Azzal, hogy mik a közgazdászok érvei és ellenérvei a deglobalizációval kapcsolatban, néhány napja foglalkoztunk. Most pedig azt járjuk körbe, hogy miből állna a magyar gazdasági semlegesség, mennyire számít magyar innovációnak, milyen kockázatai vannak, és egyáltalán, megvalósítható-e.

Miről beszél Orbán?

A blokkosodás, amiről Orbán mellett más jobboldali populista politikusok is évek óta beszélnek, a deglobalizációs kérdés radikális, politikával is átitatott továbbgondolása. Eszerint a globalizáció leépülése „blokkok” kialakulásához vezet a világgazdaságban. A fejtegetés lényege az, hogy a mostani globalizációs modell alapja egy unipoláris, az Egyesült Államok által vezetett világrend, ami 2008-ban válságba jutott. Erre válaszként Amerika és a Nyugat megszakítja, felügyelet alá vonja a kapcsolatait (azaz blokkosodik), ami a kis országok, így Magyarország perifériára szorulásával fenyeget.

Orbán júliusban Tusnádfürdőn arról beszélt, Ázsiából kiindulva alakul át teljesen a világrendszer, és a következő évtizedekben, évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó központja, mert már most itt van a demográfiai, technológiai előny, ott vannak a legnagyobb vállalatok, kutatóintézetek, tőzsdék, és több a tőke is. A miniszterelnök szerint erre a helyzetre többféle európai válasz is születhet: vagy az Egyesült Államok alá betagolódva maradunk az alárendelt szerepben, vagy „be kell nevezni a világváltás rendszerébe”, ami garantálja az autonómiát. Ehhez európai önellátás kell (ami atomenergia nélkül nem fog menni), infrastruktúra-fejlesztésekre, erős katonai szövetségre, hadiiparra lesz szükség, a háború után pedig új kiegyezést kell kötni Oroszországgal, az uniónak mint önálló politikai projektnek pedig „fel kell adnia magát”.

Magyarországnak ebben az új rendszerben az eddigi „kis”, általában 2030-ig szóló stratégiák helyett hosszabb távú stratégiára van szüksége, ami Orbán szerint egyelőre még „nincs jó állapotban”, mert a nyelvezete túlságosan értelmiségi, de fél év múlva már érthetőbb lesz. Ennek felelőse éppen az az Orbán Balázs lenne, aki az 1956-os magyar szabadságharc és Ukrajna önvédelmének hiábavalóságáról húzott párhuzama miatt lett egy súlyos politikai botrány főszereplője.

A kormányfő ennek a stratégiának a gazdasági aspektusát kezdte el szeptemberben részletezni. Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében is elmondta, hogy Ázsiában van a jövő, és a folyamat nem megállítható, a Nyugat válasza pedig a blokkosodás, a visszatérés a hidegháború logikájához.

Orbán szerint viszont ha az EU is beszáll a blokkosodásba, mindenki tönkremegy, nincs tehát más opció, mint a gazdasági semlegesség.

A miniszterelnök nem kis feladatot tűzött ki Magyarország elé: szerinte a mi feladatunk megfogalmazni, hogy a gazdasági semlegesség pontosan mit takarjon, ha Brüsszel erre nem képes. Úgyhogy Orbán meg is fogalmazta. A gazdasági semlegesség lényege, hogy a világgazdaság kettéválasztása esetén is lesznek találkozási pontok, ahol a két blokk érintkezik. A semlegesség legfontosabb elvei Orbán szerint a következők.

• Mi döntjük el, kivel üzletelünk.
• Azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri.
• Csak a saját értékeink alapján tárgyalunk (hiszen tőlünk nyugatra árukapcsolás van, az uniós pénzeket összekeverik ideológiai kérdésekkel, ilyen például a woke, a gender és a bevándorlás).
• Minden égtáj irányába tájékozódni kell.

Az elképzelés szerint a magyar gazdasági semlegesség öt területre fog kitérni: finanszírozási, piaci, beruházási, technológiai és energiasemlegességre. Orbán szerint a politikai aspektus még formálódik, de néhány részletet már most felsorolt: hosszabb távon is 3–6 százalékos növekedést kell folytatnunk, nem csúszhatunk vissza az adósrabszolgaságba, szükség van a külső tőkére, a folyamatos adócsökkentésre és az új technológiákra is. Orbán a beszédét azzal zárta, hogy a politika tükre a költségvetés, ezért elvárható, hogy a 2025-ös költségvetésben a gazdasági semlegesség politikájának elemei már megjelenjenek.

Nem lehet visszanyomni a fogkrémet a tubusba

Az egyik általunk megkérdezett elemző szerint egy olyan fajsúlyú és nyitottságú gazdaságnak, mint a magyar, korlátozottak a lehetőségei, ha valóban gazdaságilag „semleges” akar maradni. Az, hogy a valóságban ez megvalósítható-e, nem makrogazdasági kérdés, hanem politikai, amiben legfeljebb a nagyobb országoknak lehet mozgásterük. Példának az energiaimportot hozta, aminek megvan ugyan a gazdasági logikája, de nem feltétlenül ez a szempont érvényesül. „Jól hangzik, hogy azzal kereskedünk, akivel akarunk, és annak adunk el, aki megveszi, de itt a kérdésnek inkább politikai dimenziói vannak” – mondta. A gazdaság törvényei önjáróbbak, erősebbek, mint a politikai vagy a katonai döntések, emiatt a gazdaságról nem igazán lehet deklarációkat tenni.

„Az ugyanúgy deklarált tény, hogy az EU-hoz tartozunk, ami nemcsak politikai tömb, de gazdasági is. Ilyen értelemben is nehéz megvalósítani a gazdasági semlegességet,

mert nem egy légüres térben mozgunk: elfogadunk közös alapon lévő szabályokat, egy sokszereplős játékban veszünk részt, nem egyedül lépünk fel a világgazdaságban. Tehát nincs olyan, hogy egyszer csak hirtelen gazdaságilag semlegesek leszünk, legalábbis a kapcsolataink sérülése és gazdasági áldozatok nélkül.”

Összehasonlításnak a rendszerváltás időszakát hozta. 1988 és 1990 között szinte történelmi léptékben, egyik napról a másikra váltunk le a szovjet gazdasági irányról és a keletre irányuló exportról, és csatlakoztunk nyugatra. „De ez egy kényszerű lépés volt, és ne felejtsük el, hogy az átállás gyakorlatilag egy gazdasági összeomlással és hatalmas inflációval járt. Normális körülmények között nem úszható meg kellemesen egy ilyen radikális váltás.”

Az elemző szerint most még nem annyira kényszerítő erejű a blokkosodás, ezért nehéz megmondani, hogy mi lesz a folyamat vége, tényleg kell-e majd oldalt választani. „Szokták mondani, hogy a fogkrémet nem lehet visszanyomni a tubusba: a globalizációnak is van egy önjáró része, amit már nem lehet visszafordítani. Megvannak azok a gazdasági törvényszerűségek, amik néha annyira erősek, hogy felülírják a politikai törekvéseket is, megtalálják maguknak a kerülőutat, elég csak a szankcióelkerülő kereskedelmi csatornákra gondolni.”

Két szék között a pad alá

Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője szerint közgazdasági alaptétel, hogy a kereskedelem korlátozása (így a jelenleg zajló blokkosodás is) jóléti veszteséget okoz. Így az, hogy Magyarország gazdasági semlegességet hirdet, közgazdaságtanilag indokolható, hiszen a formális közgazdaságtan elmélete szerint a szabadkereskedelem jóléti többletet eredményez, és minden, ami azt korlátozza, veszteséget jelent.

Török szerint azonban nem olyan időszakban élünk, amikor szabad választásuk lehet a kereskedelmi tömböknek. Ő is kiemelte, hogy a politikusok nem kizárólag a liberális közgazdasági elméletek szerint hoznak döntéseket.

A mostani folyamat tulajdonképpen egy új típusú merkantilizmus, a tömbök ebbe az irányba viszik a gondolkodást. A két nagy gazdasági hatalomnak, az Egyesült Államoknak és Kínának az az érdeke, hogy a hozzájuk csatlakozó országok legyenek többen. Vannak országok, amelyekről egyértelmű, hogy hova „tartoznak”, például egy délkelet-ázsiai országnak nem lesz sok választása azzal kapcsolatban, hogy Kínához csapódik-e, mint ahogy Kanada vagy Mexikó helyzete sem kérdéses.

„De ott van a kettő között Európa: a kérdés az, hogy döntési pozícióban van-e. Nyilván a katonapolitikai, védelempolitikai kötelékek miatt nem tud máshoz csatlakozni, mint az Egyesült Államokhoz, és ebből a meghatározó trendből Magyarország mint az EU és a NATO tagja nem tud kimaradni.”

Az elemző szerint vannak országok, például Szerbia, amelyek bizonyos szintig tudnak élni a gazdasági semlegességgel, de Magyarországnál az EU és a NATO olyan kötöttségeket is teremt, amelyek Szerbiát nem érintik.

Például az alól, hogy az EU extra vámot vet ki a kínai elektromos járművekre, Magyarországnak nem lesz kibúvója, Szerbia viszont szabadon dönthet. Mellette ott vannak a biztonságpolitikai kérdések is, például az, hogy mennyire biztonságos kínai szoftvereket vagy telekommunikációs technológiát alkalmazni.

Török szerint a gazdasági aspektusok mellett ezek is fontos szerepet játszanak a semlegességben, de ha minden csak a gazdaságról szólna, és a közgazdaságtani racionalitás alapján kéne döntéseket meghozni, eleve nem is kellene a blokkosodásról beszélni.

A másik elemző, akivel beszéltünk, Indiát és Törökországot hozta példának, mint akik „próbálnak minden kapura játszani”. „A semlegesség elve egy létező dolog, de nyilván mi más ligában játszunk, mint India, még akkor is, ha az egy főre jutó GDP alapján nem tartoznak a legfejlettebb országok közé.”

Abban mindkét elemző egyetért, hogy a gazdasági semlegességnek mint stratégiának komoly kockázatai lehetnek.

Főleg egy ilyen kicsi országnak, hiszen minél inkább előrehalad a blokkosodás, annál nagyobb a kockázata annak, hogy két szék között a pad alá esünk (erről Török másfél éve hosszabb elemzést is írt a G7 elemzői szegletében). Török szerint a különutas magyar külgazdasági politikának már most is vannak negatív hatásai: beruházások elmaradása vagy éppen a magyar vállalatok nyugati terjeszkedésének akadályozása, azaz általában növekvő gyanakvás Magyarországgal szemben. Megvannak azonban a pozitív következményei is: például a rengeteg kínai beruházás, ami munkalehetőséget, GDP-növekedést teremt. „Ennek azonban ugyanúgy komoly ára van. Nehéz egyelőre mérleget vonni, hogy megéri-e ezt a politikát játszani.”

A másik, általunk megkérdezett elemző szerint ráadásul nemcsak azt kockáztatjuk, hogy bizonyos országokkal visszaesik a kereskedelmünk a semlegesség jegyében, hanem azt is, hogy megmozdul az országban lévő külföldi tőke (nem véletlen, hogy a külső tőke fontosságát Orbán is hangsúlyozza, amikor a gazdasági semlegességről beszél). „Ez még nagyobb problémákat okozhat, mert ennek a külföldi tőkének a szerepe óriási a magyar munkaerő-foglalkoztatásban és az egész gazdaságban. Teljesen át tudja írni az egész gazdaságunkat, ha bizonyos szektorokból kivonulnak a külföldi cégek.”