Történelmi fordulat: már több hibrid autót adnak el Európában, mint ahány tisztán benzineset

2024. október 22. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

809 ezer új autót helyeztek forgalomba idén szeptemberben az Európai Unióban, ami 6,1 százalékos visszaesést jelent tavaly szeptemberhez képest – írja az ACEA sajtóközleménye. Az év első kilenc hónapját tekintve 7,989 millió autónál járunk, ami 0,6 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest.

A szeptemberben rendszámmal felszerelt 809 ezer új autóból:

  • 265 ezer hibrid;
  • 240 ezer benzines,
  • 139 ezer elektromos;
  • 84 ezer dízeles;
  • és 54 ezer plug-in hibrid.

A 139 ezer elektromos autó eladása majdnem 10 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben az év első kilenc hónapjában összesen hat százalékos visszaesésnél járunk.

Idén szeptemberben már az eladott autók 32,8 százaléka hibrid volt, ez tavaly még csak 27,4 százalékot tett ki. Egy év alatt 12,5 százalékkal nőtt az EU-ban eladott hibrid autók száma.

Az ACEA adatai szerint idén szeptemberben történt meg először, hogy Európában több hibrid autót adtak el, mint amennyi benzineset. 2018-ban még csak a forgalomba állított új autók 4 százaléka volt hibrid, az, hogy ez most 30 százalék fölött van, nagyon gyors átalakulást jelent.

Az utóbbi évek másik fontos trendje az, hogy egyre kevesebb dízeles személyautót adnak el Európában. 2018-ban ezek piaci részesedése még 36,7 százalék volt, mostanra ez 10,4 százalékon van.

Szeptemberben viszonylag magas, 17,3 százalékos piaci részesedése volt az elektromos autóknak, ami az előző évekhez képest jó értéknek számít. Az év első kilenc hónapját tekintve viszont csak 13,1 százalékon állnak az elektromos személyautók, ami visszaesés a tavalyi 14 százalékos részarányukhoz képest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!